Csajok!
tök jó, hogy megint van egy kis mozgolódás itt a fórumon, de sajnálom, hogy nem picurkát vidámabb témában....
azért gondoltam, hogy írok, mert én most egy picit távolabb kerültem a dühtől, csalódottságtól, elkeseredettségtől, és jelenleg a padló felett lebegek....
DE!!!! tudom mit éreztek. Amikor a 8 inszem után elmentünk Dévaihoz, és közölte, hogy mi a ......-nak inszemeztünk, kerek egy éven át (itt jegyzem meg, hogy ez is futószalag volt a javából, hiszen, MINDEN hónapban stimulálva voltam, a hosszú ciklusaim pont úgy hozták a 8 inszemet, hogy januártól novemberig ki is tartott...)
... szóval akkor elmondhatatlan dühöt, haragot, beletudnék rúgni stb.... stb...-t éreztem a doki irányt akihez jártam inszemre, és ő állítólag meddőségis dokker.... ja persze... és tényleg senki se vegye rossz néven, de én azóta nem tudok hinni az inszemben... tudom mennyi és mennyi pénzünk ment el akkor, arra.... mennyi remény... a nagy büdös semmiért....
Azután megérkeztünk Dévaihoz... azt nem mondom, hogy tele reményekkel, hiszen soha életemben nem hittem, hogy lombikozni fogunk valaha..... azt hiszem ezzel más is volt így.... de ez jutott...
aztán a rengeteg kivizsgálás, a még több papír, amit betűről-betűre végigolvasva, nem egyszer, ezerszer, csak azt erősítette, hogy ez egy egyirányú utca... kérdés van-e és ha igen mi a végén?
Lényeg, hogy első lombik 2 hónap múlva és terhes lettem....de a baba nem akart velünk maradni, a terhesség elhalt... és a vége a telki kórház lett (le sem írom mennyiért...), mivel a drága magyar egészségügy nem tartotta indokoltnak, hogy megcsinálják tb-s alapon azonnal a művi befejezést, hiszen "nincs semmi bajom", azt mondták, 3 hét várólista vagy ha vérzek, görcsölök, akkor sürgősségi, indokolt alapon megcsinálják... szuper...
De túl voltunk rajta és augusztusban már ment a következő lombik.... és újra, és újra.... közben nekem is volt olyan hónapom, egymás után 3, hogy stimulálva voltam, az első kettőnél sok-sok-sok-sok, majd leálló tüszők miatt stop(megjegyzem könyörögtem D-nek, hogy nézze meg a korábbi lapjaim és ne csináljunk mindent ugyanúgy....mert nem lesz jóóóó... de így jártunk...) majd a harmadikban nagy nehezen 4 tüszőm megmaradt... noha brutál mennyiségű tüszőcske állna rendelkezésre... semmi.... és jött a 6. stimu (4.lombik) ahol pedig egyszerűen kidurrantak.... szintén könyörgés és harc közepedte ment a stimu, szinte már szarul éreztem magam, hogy én mondom meg mit szeretnék....
Nem sikerült Dévaival.... úgy gondolom részben az ő, részben a mi hibánk is.... elmentünk máshová....
ott rögtön a lapart mondták, hogy nézzük meg mi van odabent és a papírjaim mélyén lévő terheléses eredményeket...szó szerint az hangzott el a doktornő szájából : "Mivel a férje eredményei mára szuperek, az ön stimulálhatóságával és a petesejtek minőségével nincs gond, volt már terhes... jelenleg ez az utolsó dolog, amibe belekapaszkodhatunk!" és jött Rencz doktornő... és azt mondta okt. 27.-én, hogy januárban menjek vissza, ha nem vagyok terhes... én meg kinevettem... egyáltalán miért mondta??? ... nem is ismer.... csak egy adatsort látott.... gyógyszer, fogyókúra (ez már akkor tartott egy ideje) és december 2.-án pozitív teszt!!! (igen, ugyanabban az évben!!!) gyakorlatilag nem is próbálkoztunk.... azóta is azzal poénkodunk, hogy az általunk annyira utált megjegyzés, hogy "becsúszott" a baba, nálunk is igaz lett....
baromi hosszan de eljutottam oda, hogy mit is szeretnék... nekem most Rencz doktornő az "Isten".... akinek Apánk segít "babához jutni" annak Apánk, akinek más annak más... ezt tudjuk....
De tény, hogy sajnos hiába fizetsz, akkor sem tekintenek igazán partnernek az orvosok, túl sokan vagyunk nekik.... vagy ők kevesen nekünk... és ez szívás... az is, hgy az orvostudomány is véges... csak remélni tudjuk, hogy az orvosunk képezi magát, képben van az újabb és újabb lehetőségekről, esetlegese megoldásokról.... de ha nem akkor valóban jön az egy helyben topogás...
és drága Krettym, ahogy már rengetegszer írtam neked és fogom is még.... én tudooooooooooom, hogy nálatok is csodababa fog a pocakba költözni hamarosan!!!! én annyira, de annyira szorítok és készítem neked a cuccokat, amik a kismamisághoz "kellenek", amiket én is kaptam, hiszen nekem Te leszel az utódom! és kész!
Gigi! mindig olvaslak, csak keveset írsz valóban mostanság...teljes mértékben osztom a minden intézet futószalagszerű megállapításodat, ez így van. sajnos.... és hiszem, hogy a bizalom meghozza ennek az egész hosszú-hosszú és baromi, minden tekintetben megterhelő útnak a gyümölcsét. Puszillak és nagyon szoríííítok, te is igazi küzdő vagy és hidd el Ők nyernek! Ölellek
Remélem senki sem veszi okoskodásnak és rossz néven, hogy írtam... de azt hiszem halványul ugyan de ezek olyan évek voltak amiket nem lehet elfelejteni... de mindig van remény! vannak csodák és mindig kisüthet a nap!