Linácska: Örülök, hogy jól haladtok a beszoktatással! Csak így tovább!
Bölcsivel kapcsolatban teljesen igazatok van! Nagyon bizonytalan vagyok, de igyekszem összeszedni magam szeptemberig. Talán a jövő szerdai szülői értekezleten kapok egy csomó infót, ami segít majd leküzdeni a bennem lévő negatív érzéseket.
Vezetés: Múlt hét pénteken megkaptam a jogsimat.
Épp utaztunk haza hosszú hétvégére a mamához, apa szerette volna, ha vezetek kicsit, kipróbálom az autópályán száguldást. De amikor Paksnál Nikinek mondtuk, hogy most anya fog vezetni, és beültem a vezető ülésbe, akkora félelemmel átitatott sírás tört ki Nikiből, hogy csak na, közben kiabálta, hogy "anya nem tud vezetni". Így apa vezetett tovább Bajáig, közben nyugtatgattam, próbáltam elmagyarázni neki, hogy mostmár én is tudok vezetni. Aztán Baján már nem sírt, amikor elfoglaltam a vezető ülést, és amikor elindultam, örömmel kiabálta, hogy "sikerült, sikerült, anya vezet". Visszafelé már nem aggódott Niki, hogy én vezetek, így Paksig vezettem, kipróbáltam az autópályát.
Viszont a héten többször is kocsikáztunk családosan, amikor én vezettem, és amikor hibáztam, apa lekiabált. Valószínű ezért tért vissza Niki félelme, legközelebb már újra sírva fakadt, amikor vezetni akartam, sőt azt kiabálta, hogy "fel fogunk borulni".
Hogy honnan szedhette ezt?
Kipróbáltam az egyedül vezetést is, és sokkal jobban ment, mint, amikor a férjem mellettem ül. Sokkal magabiztosabban ültem be az autóba.