Szilvi!
Jánynak tűnik, eddig...
Szülés könnyű volt, elsőhöz képest legalábbis
Hétfőn (dec 13-án) bementem a szokásos nst+vizsgálat kombóra a dokimhoz a kórházba. Ekkor a 38-39. hétben jártam, és egy hete már 3 cm-re nyitott volt a méhszájam, de a doki előző héten szerencsére nem tartott benn, mert másnap konferenciára utazott vasárnapig, azt mondta ha valami van, max a Kiánál megszülök (ő volt kinevezve helyettesének). Na 13-án aztán a vizsgálaton közölte, hogy innen már csak két darabban megyek haza, mert 6 cm-re nyitva vagyok, nem venné a szívére ha útközben hazafelé kipottyanna belőlem a gyerek, és még észre sem venném, ha azt sem éreztem hogy ennyire kitágultam (sose volt egy görcsöm se, se jóslófájás, semmi). Ezekután felvetetett a osztályra, elintéztük a papírmunkát, kaptam egy cuki kis szülőszobát, meg egy hálóinget, mert nyilván nem arra készültem hogy ott maradok, (pontosabban ez hazugság, mert már bennem volt hogy mégis, pláne az előző hét után, úgyhogy a kórházi csomagom már ott volt bekészítve az autóban a zuramnál) megkaptam a beöntést (én kértem biztos ami biztos) közben megérkezett a férjem is és 5 után burkot repesztett a doki. Hát rendkívüli volt mondhatom, hogy ezek után végig csurgott belőlem a meleg lötyi, de még jó hogy nem otthon folyt el.
És innentől kezdve vártunk. Először is fájásokra, mert még igy is nagyon nehezen akart megindulni, kb másfél óra telt el mire "érezhető" fájást produkáltam . Aztán meg olyan hirtelen lettek egy percesek, hogy csak pilláztam. Nem volt vészes, de még mielőtt nagyon bedurvult volna a helyzet, gondoltam csak jól fog esni az az epidurál, nem vagyok én fakír, ráadásul nem is birom a fájdalmat (elvileg), meg mondta a doki, hogy ez még nem is vészes, még ha végig is csinálom eda nélkül a szülést a gátvarrás-ha szükség lesz rá-nem lesz leányálom. Hát igaza lett, de erről majd később. Szóval megkaptam az edát, áldottam az eszem, isteni volt a várakozás, bár hosszú, és unalmas volt, de szinte nulla fájdalmat éreztem, úgyhogy jó elröhigcséltünk a férjemmel, meg anyámmal, mert közben ők is befutottak, és váltogatták egymást, mert ugye sajnos csak egy ember lehet benn.
Szerencsére minden tök nyugodt volt, a szülésznő (sajnos én hülye nem kérdeztem meg a nevét, de ha esetleg olvassa ezúton köszönök neki mindent, meg azt, hogy az első szülésemet olyan élménnyé tette, hogy a szülés után rögtön azt mondhattam, hogy akár máris jöhet a következő)néha bejött megvizsgált, a doki is. Kérdeztem is tőle, hogy szerinte mikorra bújhat ki Hanna, erre ő ránézett az órájára és közölte, szerinte 11-re meglesz. Na ekkor volt kb fél 8 úgyhogy a következő pár óra rettenetesen nehezen és lassan vánszorgott. Az egyetlen dolog amit nem tudtam elviselni egész idő alatt, az a nyomorult infúzió a kezemben, jájjjjj, rettenet volt, eleve problémáim vannak a tűvel, de hogy egy ilyen "idegen test" van belémdöfve....gyáááááá.
Fél 11 körül kezdtem érezni a tolófájásokat (ez az eda nagyon jól ki van találva, ha helyesen adják be,mert mondom, egész addig szinte semmit nem érezte, beleértve a lábamat is
), akkor a szülésznő javaslatára nyomtunk párat próbaképpen, és mondta hogy hogy lesz jó. Aztán addig addig nyomtuk a próbákat, hogy az urammal látni vélték Hanna haját, úgyhogy hítták a dokit, nyomtam még négyet (mondjuk az utolsónál már a doki is rásegített, de nem bánom, főleg igy utólag hogy tudom mekkora volt a gyerek, hát egyedül tutira nem nyomtam volna ki), és kibújt az én gyönyörűségem. 60 cm-vel 4020 gr, 37 cm fejkörméret, 36 cm mellkas, szóval nem volt egyszerű:) Ezután következett még 35 perc rémálom (sajnos vágni kellett, de belül is repedtem), mire összevarrtak, eda ide vagy oda, túlvoltam az eufórián, azt hittem meghalok annyira fáj. Hát az egész szülésnek ez (nameg mint mondtam az infúzió) volt a legrosszabb része. Mit rossz, borzalmas, remélem a következőnél már nem lesz ilyen gáz.
Lényeg, hogy miután végre összevarrtak, megkaptam a kicsit (addig a férjem kezében volt, miután megtisztogatták)és elkezdtünk szopizni. Érdekes volt, nem ment minden elsőre, de a szülésznő ezt is szépen megmutatta még ott a szülőszobán. Csodálatos dolog volt ez az egész. Mikor letelt a 2 óra, betoltak a szobámba, és a kicsit elvitték az első éjszakára a csecsemőosztályra. Persze aludni nem tudtam, annyira izgatott voltam, nem tudtam hova tenni a történéseket, fel kellett dolgoznom, de csak úgy tudtam gondolni az egészre hogy mennyire jó volt. El sem akartam hinni, én aki még a szúnyogcsípésbe is bele akar halni (ha észreveszem hogy éppen szív a nyomorult), gyereket szültem, és nem úgy gondolok rá, hogy mennyire fáj, hanem már a következőt tervezgetem. Persze ehhez hozzá tartozik az is hogy a 3 nap alatt végig egyedül voltam egy 2 ágyas szobában, nem volt nyüzsi (pl aznap este rajtam kívül csak egy kismama szült még, de ő is már a végén járt mire én bekerültem) a csecsemős nővére tündériek voltak, egyszóval minden tökéletes volt elsőre.
Sajnos Hanna csütörtökre annyira besárgult, hogy napközben a tologatható kékfény alatt, este pedig a csecsemőosztályos nagy kékben kellett feküdnie. Emiatt az egész napot átaludta, nekem meg (már szerdán megindult a tej, akkor még eszegetett, de már akkor se sokat, mert akkor is aludt) emiatt csütörtökre úgy bedurrant a mellem, hogy azt hittem meghalok. Betonkemény volt, és nagyon fájt, de a csecsemősök segítettek lefejni, meg is mutatták hogy kell (igaz én itthon már géppel csináltam). Már akkor rengeteg volt a tejem, a csecsemősök el sem akarták hinni. Úgyhogy én gyakorlatilag aznap este/éjszaka fejtem, és fejtem, mert folyamatosan termelődött, a gyerek meg nem nagyon akart enni, hajnalra lett jobban, akkor rövid időn belül már 3szor is meg tudtam etetni, ennek hála pénteken mehettünk haza. Persze kicsit még akkor is sárga volt, de már szívesebben evett ha felkeltettem.
Szóval azóta is minden rendben van velünk, sőt a drága lányka annyira bélpoklos , hogy egy hónapos korára 950 gr-ot hízott, és egyre többet eszik. Kb 2 vagy 3 hetesen már 100-120 gr-ot evett egy étkezésre, most újabban olyan másfél hete 140-160-nál tartunk 2 napja meg megvan napi egy-két alkalommal a 190 gr is.
Nem könnyű tartani a tempót, de mellette fejni is tudok, már nem olyan sokat mint az első hetekben, de muszáj, mert szeretném ha egyre több lenne, és jó sokáig tudnánk szopizni. Azt mondjuk nem tudom, hogy ha megtelik a mélyhűtő (mert ez lassan bekövetkezik), hova rakom a tejet, de maximum azt tesszük a kv-ba reggel
Most hirtelen ennyi, bár annyi mindent tudnék még írni, egyre jobban élvezem az anyaságot, de már így is túl hosszúra nyúltam, és ebédelni kéne lassan, amíg alszik a manó.
No, meg megkapta az oltást. Csak egy keveset pityergett. Felvettem és meg is nyugodott, majd jó lepisálta a dokit meg a védőnőt. Akkorát röhögtem! 
Kicsit elkenődtem, de majd összekaparom magam.
nem kívánom senkinek, remélem a gyerek nem örökölte, bár remélhetőleg vannak már ennél finomabb módszerek is.
