Sziasztok!
Hát hosszú hetek után én is visszatérek (köszönöm a kedves privis invitálást is). Legalábbis tervezem. Aztán majd meglátjuk.
Több okból nem írtam, mert olvasni azért persze olvastam. Egyik pl. a rohadék kilók okozta befordulás, ami nálam (ahogy már többször is írtam) mindenre kihatással van. A másik, be kell valljam az, hogy nem érzem a „régi” topikhangulatot és ez nekem nagyon hiányzik.
Biztos vagyok benne amúgy, hogy legtöbbünk olvassa a topikot és néha-néha (vagy gyakran) írna is, de végül mégsem ír, mert más sem ír és mivel mindenki így van ezzel, ezért az igazán öreg motoros fórumtagok szépen lassan elkopnak. Ami engem szomorúsággal tölt el, mert igazából többedmagammal én is úgy vagyok vele, hogy Ti vagytok a társaságom, én is szeretek itthon lenni, jól is érzem magam így és nem is vágyom igen máshova.
Amúgy én pont az a fajta nőszemély vagyok, aki soha más nem akart lenni, mint édesanya. Középiskolás koromban nekem nem együttesek voltak a szobám falán, hanem végestelen végig babaképek, fotók, poszterek. És úgy érzem, most sem szeretnék mást, engem a karrier, meg munka meg ilyenek nem érdekelnek, én akkor vagyok boldog, ha együtt vagyunk hármasban. Aztán ha kirepül Léna, akkor hogy lesz, erre inkább nem is gondolok még. Ha gondolok rá, akkor sem éreznék másként.
Szóval tök szuper lenne, ha velem együtt mindenki szépen lassan, vagyis inkább gyorsan visszatérne és visszatérne ezáltal az a jó kis régi hangulat.
Ezzel persze nem akarom ám az újakat, akik már nem is olyan újak, megbántani, hiszen sokszor nekik köszönhető, hogy van hozzászólás, de biztos vagyok benne, hogy értitek, mire gondolok.
Most megpróbálom összeszedni a gondolataimat és összevonva reagálni illetve magunkról is írni egy kicsit. A külön-külön reagálást ezúttal kihagynám, mert igazán aktívan kb. 1-1,5 hónapja voltam jelen. Asszem.
Testvérkérdés: én világ életemben több (4) gyerkőcöt akartam, most viszont elképzelhetetlennek tartok akár kettőt is. Viszont álmomban ÁLLANDÓAN szülök, mégpedig hüvelyi szüléssel és én ugye császáros voltam. Valószínűnek tartom, hogy mindez a Léni születésével és utána lévő nehézségekkel hozható összefüggésbe. A másik gondolat, amiről már volt is szó, emlékszem, még a pocakosságunk alatt is, hogy egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy hogyan lehet így szeretni egy másik babácskát. Plusz fel sem fogom, hogy majdan Léna lesz a nagyobb, Ő lesz a nővér. Hát ettől kész vagyok.
Etetés: én az első pillanattól kezdve „pepecselek” és nem érzem tehernek, inkább élvezem. Legalábbis az esetek többségében. Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy bébiételt adjak. Már csak az ára miatt sem. Léna hála égnek nem válogatós, eddig csak a zöldbabot utasította vissza. Én sem használok sót/cukrot egyáltalán, viszont volt két alkalom is, hogy anyukámék ragaszkodtak hozzá, hogy a húslevesből szedjük ki a javát és azt kapja. Hát úgy tűnik és jogosan, hogy nagyon erőteljes neki ez az íz, hiszen nincs hozzászokva, nem is igen értékelte.
Én a borsót is passzíroztam, majd néhány adagot lefagyasztottam (ízlik neki nagyon), de ez tényleg macera, viszont megtudtam, hogy van olyan formában, mint a sárgaborsó és azon ugye nincs héj. Már vettünk, de még nem próbáltuk.
Gesztenye már megy nagyon régóta, (Auchanban szoktunk venni, sárga zacsiban van, főtt és héj nélküli, nincs benne semmi adalékanyag vagy egyéb oda nem illő maszlag) tényleg elég 1-2 darab egyszerre, almával, meggyel isteni.
Vasalás: hát bevallom töredelmesen, hogy egy ideje már én sem vasalom Léni ruháit SEM. Igénytelenség vagy sem, nem nagyon érdekel, ez van.
Sinlac: hát nálunk nincs ellenvetés, de azt tudni kell, hogy a tápszere is olyan szagú, hogy eddig aki szagolta, szinte öklendezett. Megkóstolni nem mertük. Iszonyatos. És szinte minden kaja Sinlac-kal megy, úgyhogy bajban lennék, ha nem tetszene neki. Viszont ezt nem tartom ehetetlennek. Mondjuk én a tejet nem szeretem, valószínű azért tartom borzalmasabbnak a tápszert is, eddig egyiket sem kóstoltam meg.
Tali: bár nagyon-nagyon szeretném látni Viket és Zoe-t (is), nem hinném, hogy megyünk. Ugye Apa beosztásától is függ, de arra most nem fogom, a kilóim és ezáltal a hangulatom lesz a döntő.
Idegenek: hát engem már-már aggaszt, hogy Léni nemhogy idegenekre nem mosolyog, de ránk sem igazán. Mikor pl. megérkezünk vásárlásból és meglát bennünket, akkor nem látható rajta semmi öröm.
Amúgy bárkinek odaadható, de nagyon megválogatja, hogy ki tetszik neki és kit jutalmaz mosollyal. Eddig egyetlen embertől fakadt sírva, de tőle már többször is, akkor viszont levegővétel nélkül ordít.
Mozi: nem gondoltam volna, hogy eljutunk moziba mostanában, de végül sikerült. Az Üvegtigris 3-at néztük meg és aznap egyéb okok miatt délelőtt 10-től este 8-ig külön voltunk Lénától. Hát hazafele már bömbiztem a kocsiban, annyira hiányzott. Na, és ilyen hosszú különlét után sem érdekelte különösebben, hogy hazaértünk. Ez azért fáj.
Altatás: irigykedem keményen. Nálunk igen ritkaságszámba megy, hogy magától elalszik. És kezd ugye nehéz lenni, szóval az elringatás (máshogy nem megy) bár nagyon melegséggel tölti el az ember lelkét, mégiscsak fárasztó. Főleg, hogy nem két percről van szó.
Fog: nálunk sincs még egy sem, viszont a napokban bedurvult a vele járó őrület. Kapja Léni a homeós cuccokat, de tegnap este már bevetettem a Nurophen-t is, viszont nem sok hatása volt, mert egészen reggelig fél óránként kelt. Én meg ugye „kitűnő” alvó lévén mire visszaaludtam volna, már kelt is újból.
Amúgy olyan édes szájmozdulatokat csinál, hogy csillapítsa a bizsergést, hogy folyik a könnyünk a röhögéstől.
Levegőztetés: eljutottunk odáig, hogy Léna nem tud normálisan bent aludni, így a délutáni alvását, legyen hó, fagy, mínusz 15 fok, akkor is a levegőn tölti (nagy kincs, hogy legalább erkélyünk van), ma is pl. 3,5 órát aludt (gondolom kipihente az éjszakázást és az úszást).
Karácsony: nagy öröm volt, hogy hármasban lehettünk, ez volt nekünk a legszebb ajándék. Viszont a hosszú (2-3 órás) alvása helyett 40 perc sikeredett, ennek megfelelően nagyon nyűgös volt, így a 200 készített fénykép közül egyetlen egyen sem mosolyog. Pedig megtettünk mindent érte, de nem és nem. Azt mondjuk látjuk, hogy nem egy vigyori baba.
Úszásra járunk továbbra is, nagyon ügyes a kisasszony, büszke vagyok rá. Ma olyan gyakorlatunk volt, hogy függőlegesen le kellett húzni a víz alá, ott megfordítani, elengedni és magától kellett feljönnie. Profi módon csinálta.
Megtörtént az első olyan kacagás, ami olyan igazi, gurgulázó, édibédi, hosszú órákon át hallgatható akció, csak úgy olvadoztunk. De ilyen minden szökőévben van csak, úgyhogy nagyon tudjuk értékelni, ha előfordul.
Végre újból megfordult hasról vissza hátra és most már elég sűrűn gyakorolja is, az oda-vissza pörgést. Új tudomány, hogy a fejét a földön hagyva, ezáltal az orrát jól bepirosítva, emelgeti a fenekét és a lábait is nagyon húzza békapózba és kicsit halad is.
Gasztro kontrollon ismét gyógyszert akartak adni, azt a napi három adagosat, (amit tudjátok, önkényesen abbahagytam), hogy jöjjön meg tőle az étvágya. Voltunk vérvételen is, van némi vashiánya is, nem vészes, de azért most pótolunk 2 hónapig. Miért is ne nálunk legyen ez is…
A gyógyszert persze ki sem váltottam, ma kellett telefonálnom, hogy volt-e hatása, mondtam, hogy nem, úgyhogy most tápszert váltunk, hátha. Bár én már nem aggódom egyáltalán, mert azért eszeget és hízik is, mostanában pl. határozottan nehéznek érzem. Mérlegünk ugye már nincsen. A hossza 68 cm és szerintem 6400 gramm környékén lehet. Februárban megyünk legközelebb.
Ami nagyon szuper hír számunkra, hogy emelt családi pótlékot kapunk mostantól, ráadásul visszamenőleg két hónapra is. Ez plusz 11.000 forint havonta, ami bár a gyógytornákat sem fedezi (nem beszélve az útiköltségről, mert ugye mi vidékre járunk), de azért csúcsszuper.
Hát "röviden és tömören" ennyi voltam. Összeszedem magam, aztán igyekszem gyakrabban jönni, de ne csak én tegyek így, bújjatok elő TÖBBIEK, TI IS!!!