szia Dana!
Köszi a választ, valahogy én is így gondolom, hogy először magamban kell tisztázni a dolgokat. Ahogy közeledik az időpont és lassan belépek a harmadik trimeszterbe, egyre inkább úgy érzem, hogy mégiscsak meg kellene próbálni az egyelőre lehetetlent.
Az első babát a Péterfyben szültem, ahol tulajdonképpen mindennel és mindenkivel meg voltam elégedve és én voltam a legboldogabb a világon, hogy babánk született. Egyáltalán nem érdekelt, hogy császárral jött a világra, a "végeredménynek" örültem teljes szívemből. Csak a felépülés nehézségeit nem láthattam előre. A szülés simán indult, minden rendben volt, jól tágultam, aztán a baba szívhangja egyre rosszabb lett, a dokim próbálta "kinyomni" belőlem, vagyis rátenyerelt a hasamra. Aztán behívta az ügyeletest is, figyelték a monitort, és ott együtt megbeszélték, hogy muszáj kikapni. Én meg nem vitatkoztam velük, hiszen úgy gondolom a mai napig, hogy ők sem hobbiból vágnak a műtőben, hanem ha muszáj. Azzal nyugtattam magam, hogy sebaj, ha ez az ára annak, hogy egészséges legyen a gyerekem (no meg én is az maradjak...), akkor menjünk a műtőbe. Azzal ütöttük el a hírt, hogy nem baj, majd a következő sikerül. A dokim egyből mondta már ott, hogy hát emiatt a köv. is császár lesz. De akkor ez a megjegyzése persze még egyáltalán nem érdekelt, hiszen az első szülésre próbáltunk koncentrálni. A férjem bejöhetett a műtőbe is, nagyon jól alakult minden ennek ellenére. És a konkrét kiváltó ok az volt, hogy annyira rá volt tekeredve a köldökzsinór, hogy nem tudott kijönni. Mert hogy egy cm-t sem ment lejjebb, hiába voltam már kitágulva, meg sem akart moccanni.
Na mindegy.
Egyébként egy Vác közeli faluban lakunk, tehát szülhetnék Vácon is. Akiket kérdeztem itt a faluban, több császárost, mind azt mondták, hogy a többi gyerkőcöt is automatikusan császárral szülték meg Vácon. (a váci kórházat amúgy itt mindenki dicséri, mármint a szülészetet)
A bp-i baráti környezetemben is, akik császárral szülték az elsőt, a következőt is úgy. Így sajnos személyesen nem tudok próbálkozni a kérdésben. Illetve ahogy írod, őket "hitegették" a másodiknál, ill. végig azt mondták, hogy majd meglátják, de aztán persze császár lett a vége.
Egyébként hangsúlyozom, nekem nem magával a császárral volt a bajom, hanem ami utána jött... Azt nem mondta senki... Vagy én voltam túl naív, fogalmam sincs. (Még szoptatni is tudam 15 hónapig, de az egy más történet.) És ezt a nehéz felépülést szeretném újra elkerülni. A császáros barátnőim egyébként nem is szokták érteni a kérdésemet, ami a felépülés nehézségeire és hosszára irányul, kb. négyen vannak a környezetemben, akik saját bevallásuk szerint tök hamar felépültek és kész. Én meg ilyenkor kicsit furcsának érzem magam, hogy akkor én biztos mindent túlreagáltam...?! Pedig nem vagyok egy lelkizős típus, csak egyszerűen rettenetesen fájt minden mozdulat heteken keresztül, még vízszintesbe sem tudtam helyezkedni kb. másfél hétig, azaz ülve "aludtam".
Vagy inkább foglalkozzak azzal, hogy hogy lehet lerövidíteni a császárból való felépülés idejét...? - ahogy láthatod, még tényleg bizonytalan vagyok én is egy kissé...