Sziasztok!
Immár itthonról, pénteken jöhettünk haza, hat nap után,gyors kivonat a szülésről, a döbbenetről, a csodáról ,amit megélhettünk.
Bennehagytama a neveket, azt hiszem van itt több fehérvári is, nem árt a tapasztalatcsere.
Az volt, h szombat(20-a) reggel felkeltem, és:szevasz nyákdugóó...aztán jött pár csepp vér, felhívtam a kórházat, azt mondták, ha erősödne, v folyik a víz, akkor menjek be.kb 10 kor bementünk, mert aggódtam, mondom, letojom, legfeljebb hazaküldenek.Györcs egy szál se, csak max vmi keményedésféle, néha-néha.Vizsgálat, (Tóth Károly, tök rendes volt, pedig Violánál is vizsált és akkor nehezteltem rá)két ujjnyira nyitva vagyok, ctg, semmi fájás.Egy óra múlva újabb vizsgálat, "barátságos a méhszáj",(Shcandl doki-"jaj, de kicsi ez a magzat..") már három ujjnyi, na akkor ma babázunk.
Hívták a dokim, közben bemehettünk Robival a szülőszobára, tök meg voltunk szeppenve, mondták, h pici magzat, megpróbáljuk megszülni.
A szülésznőm NOÉMI egy valódi tündér, csodatünemény!!!!!!!!!!!!!!!Jött a dokim, fél egy körül, megvizsgált, már bő négy ujjnyi, eltűnőben lévő méhszáj, kb 3-4 felé várható Kismucink.Én meg:MIIIIIIII??????????Tök sokkot kaptam, na mondom, dehát nem kéne vajúdni, v vmi???Meg most akkor nem császár lesz????Az volt, h az ügyeletvezető főorvos megvétózta a dokim, pedig hallottam ,h vitáznak, hiába magyarázta a dokim, h mi volt az előzmény, meg ,h alig 19 hónap és corporális vágás...(egyébként csütörtökön mikor az nst-n voltam, szintén elmondta az egyik főorvos, h ugye tudom, h csakis a csázár jöhet szóba és be is kellene lassan ütemezni.Mondtam, h tudom, kezdettől fogva mondták.)
Láttam ,h tiszta ideg ő is.13 órakor burkot repesztett,akkor kezdődtek a fájások,nagyon gyorsan haladtunk, mert alig fél órán belül félperces nagyon durvák lettek, egymást érték, lélegzetnyi szünettel.
És ami vicc, h 9 helyen kötöttek vénát,öten,(két szülésznő,három orvos) mire egy jó lett....
Újabb vizsgálat jött a főorvos által, hát nagyon kiabáltam vele,(menjen onnan, kérem vissza a dokim, hol van már a dokim,stb..) rettenetes volt, nem tudom mit csinált odabennt, de azt hittem elájulok.Azt mondta nyomjak, de ő meg egyre tolta a kezét fel...
Akkor mondta a dokim, h tartsak ki, talán ha 10 perc van vissza, teljesen lennt a baba.Csak rá figyeltem, meg a tünemény szülésznőre,,de megint olyan ijesztő volt minden, két orvos, három szülésznő, közben a Schandl meg kiabált, h hívott már vki neonatológust???Meg hozzák már a vákumot..Annyira féltem, h baja lesz Kismucinknak.
párom itt már kiment, láttam, h majd elájul, úgy félt minket.(később mondta a szülésznőm, h látott már sok ijedt kiapapát,de Robin látszott ,h nagyon....)
Tulajdonképpen 4 tolófájásra lett meg, de az elsőt elcsesztem, mert nem értettem ,h most mit akarnak,de aztán mindenki kiabálta, h ez az Tünde, nagyon jól nyom, ez az, ne hagyja abba!!!
az utolsónál meg esett a szívhang, úgyhogy villámgyorsan betették a vákumot,ez is a Schandl szuper ötlete volt.....( az durva, akkora mint egy vécépumpa és befeszegették ááááááááá) és az annyira hihetetlenül fájt, h csak nyomtam, mint az őrült és 10 másodperc múlva már éreztem ,h kicsúszott és csodáaltos volt és tették a hasamra és mindenki felkiálltott,h:Már pisil is!!!!!
Aztán elvitték ,,én meg zokogtam ,h végre van egy élő gyermekem, hogy végre foghatom és ölelhetem..
és mondta szülésznőm, h ne sírjak ,mert nézzem,már ő is sír...
engem eltaltattak,dokim jól be volt tojva a heg miatt, kézzel történő betapintás jött(na, ez meg könyékig érő kesztyűvel, mikor megláttam, mit húz fel a dokim, akor már nagyon akartam aludni..úgyhogy erre se mondok semmit!!)A varrást is altatásban csinálták, hála égnek.
Amikor felébredtem még beszéltünk, elmondta mi volt, míg aludtam, h minden rendben ment,aztán nagyon kis időre megkaptam Bátort, de aztán meg napokig nem, csak alig...
14.45-kor született, 2310 grammal,48 centivel.
A köv napokban meg egy csomó vizsgálat jött Bátornak, infúzió, kék fény, koponya, meg hasi uh, vérvételek,antibiotikum szurik,alig volt velem,én meg bőgtem, mnit a fene, nem győztek vígasztalni..tulképp csak a hatodik napon volt velem egész nap, úgyhogy tiszta stressz vagyok.a hazahozós súlya 2150 gr,nagyon picike.Egyébként osztottak szoroztak a dokik, nézegették az uh-kat és inkább mondják 35-36 hetesnek, mint épp 37 -nek.Végülis koraként kezelik.
Szívszaggató volt látni az inkubátorban, hiába "csak" az infúzió meg a melegítés miatt, aki egyszer látta ott meghalni a gyermekét, annak már nem elég ,ha mondják, h nem lesz semmi baj.
Nagyon rendesek voltak, éjjelente óránként mentem a csecsemőmegfigyelőbe, ami az osztályon van, már önállóan nyitottam az inkubátort és simiztem a Drágám.
Egyébként le a kalapppal az egész csecsemős csapat előtt, kiemelve néhányan elképesztően sokat segítettek, fizikailag, lelkileg.Volt aki addig nem nyugodott ,amíg a főrovos asszony este nem jött megnyugtatni és volt ,aki a harmadik napon a begyulladt mellem(mert ugye nem szoptattam) saját két kezével masszírozta-fejte napi kétszer.
Szóval KÖSZÖNÖM ÉS EZERSZER IS KÖSZÖNÖM CSetényi Zsoltnak,Noéminek,és a csecsemőgondozóknak, akiknek sajnos nem tudtam a nevét, de néhányan: Bea, Ildi, Gitta köszönöm!!!
Az új életünk egy valódi csoda, ha csak rágondolok, ha csak ránézek szinte szétfeszít a szeretet,olyan hullámokba ntör rám...
Egyébként most, h már van összehasonlítási alapom, azt kell mondjam,a császárból a felépülés biztosan hosszabb, de a gátseb sem fáj kevésbé, csak nem akadályoz annyira a mozgásban.A vajúdás még csak hagyján a félperces fájásokkal, de mivel nekünk nagyon kellett sietni ,ezért a "besegítés" miatt a fájdalom néha gerincbe, agyba hatoló volt és nem voltam benne biztos, h nem ájulok el.Volt egy pont, amikor arra gondoltam, h Te jó ég, én ezt nem csinálom, hagyjuk abba, ezt nem lehet kibírni.De kibírtam és semmiért nem adnám azt az érzést, amiokr éreztem kicsúszni!!