Vumenke, dokink keddenként ügyeletes a kórházban, reggel héttől szerda reggel hétig bent van. Addig még sok idő van, próbáld meg hívni, vagy írj neki sms-t vagy emailt.
Kata, köszi az érdeklődést, én meg azért nem írok Boriról, mert nem tudom, másokat hogy érint ez a téma. Amúgy nagyon szívesen mesélek róla, mert imádom úgy, ahogy van.
Inkább azt mondanám, elsiklottak a történtek felett, de nem vagyok orvos, s nem tisztem ítélkezni sem, attól úgysem változik a helyzet. Mindenesetre ezért ragaszkodtam ehhez az intézményhez, a PIC háttérhez, ezekhez a gyerekorvosokhoz, s nagy szerencsémre dokink is igen lelkiismeretes, a történtek teljes tudatában vállalt el bennünket (ő akkor már rezidens volt a Szabolcsban, amikor Bori született). Ugye nem oda jártam terhesgondozásra vele, csak a születése napján irányítottak át oda.
Pár napra felteszem ezt a képet, hogy lássátok, aztán leszedem. Még ősszel készült ez a kép.
Boriról: 5,5 éves múlt, mint látjátok, gyönyörű, jókedvű, nagyon barátságos (most épp túlságosan is). Nem beszél és nem szobatiszta, és rendesen hozza az autizmus megfelelő velejáróit, de szerencsére nem extrém eset, úgy mondják, hogy a spektrumzavar alján van. Iszonyatosan ragaszkodó és érzékeny. Annak ellenére, hogy nem beszél, nagyon kommunikatív, ha egy kicsit ismeri az ember, elég jól le lehet koordinálni, hogy mit szeretne. Azért kíváncsi lennék, hogy sokszor mi járhat a fejecskéjében, mert ha mutat a buszmegálló felé, az jelentheti azt, hogy tudja, az a buszmegálló, de azt is, hogy a megálló tábláját mutatja (tetszik neki), vagy esetleg menne valamerre buszozni, sőt, akár felidéződhet benne egy-egy buszos utazás emléke is. Imád tömegközlekedni, nagyon jól tájékozódik. Irányító típus. Dührohamai elég jól kezelhetőek, általában figyelemeltereléssel, s nem vészesen durvák, inkább hiszti-jellegűek. Csak míg a hisztit az akaratosság, ezeket a beszéd hiánya idézi elő.
Speciális oviba jár, ahol nagyon sokféle fejlesztést kap, de ebéd után mindig hazahozom, mert nem bírja hosszú távon a sok távollétet. És a sok embert sem maga körül, ezért nincs esély normál oviba integrálni. A környezetünkben élők eleinte furcsán figyelik, aztán hamar megszeretik, mert nem agresszív, sőt, nagyon naív. A felnőttek könnyebben kapcsolatba lépnek vele, a gyerekek eléggé idegenkednek tőle, még azok is, akik születésük óta ismerik, mert nekik furcsa, hogy nem válaszol, ha kérdezik, nem vesz részt semmilyen játékban, csak azt akarja játszani, amit ő kitalál (pl. menjen előtte kismotorral a gyerek, ő meg szalad utána és hangosan sikítozik örömében). Ja, és a hangjától is meg szoktak ijedni a gyerekek, s sokszor a buszon, villamoson a felnőttek is.
Na, egy szuszra ennyi. Ha róla van szó, engem amúgy nem lehet lelőni.
Ha kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel, örülök, ha a téma foglalkoztatja a földi halandókat. Talán ha többen ismernék, milyen csodák rejlenek a sérültekben, jobb lehetne a világ. Sokat lehet tőlük, általuk tanulni, megváltoztatják az ember gondolkodását. Addig meg kis családunk világa lesz jobb Borikánk lététől.