En is elegedett vagyok az eletemmel. Hozzateszem, hogy nem tudok viszonyitani ahhoz, hogy minden terv szerint tortenik-e, mert bevallom oszinten, hogy en altalaban a jelennek, jelenben elek, nem szoktam tervezgetni, foleg nem nagy volumenu dolgokat.
Mindig az adott feladataimra koncentraltam, azt csinaltam, ami eppen jol esett, ha valami nem tetszett, akkor valtoztattam. Es igy aprankent csodrogalt, folydogalt az en patakom is, nem astam meg elore a medret.
A gyerekvallalas is igy tortent: Judithoz hasonloan nekem sem volt harom evvel ezelott meg eszem agaban sem, hogy Anya is lehetnek, illetve feleseg. Sokat dolgoztam, elotte diplomaztam, rengeteg baratom, haverom volt. Nagyon sokat buliztam, nem mindig viselkedtem jol, bar kulonosebben rossz sem voltam. Nem artottam senkinek, csak jol ereztem magam.
Azutan jott Feri, megfogott es egyszercsak megkerdezte, hogy nem-e akarunk gyereket. KOmplett hulyenek neztem a kerdese miatt (februar elejen jottunk ossze, epp most volt harom eve, eloszor nyaron csak elvi sikon beszelgettunk a gyerekrol, hogy mit tennenk, ha teherbe esnek veletlenul, majd november elejen komolyan is megkerdezte). Annyira meggyozo volt, hogy beleegyeztem. Vegul marciusban fogant meg Kristof, majus elejen Feri megkerte a kezem. Ez is egy ujabb meglepetes volt, mert bar el nem birtam kepzelni, hogy soha nem megyek ferjhez, de azt sem tudtam elkepzelni, hogy feri valaha nosulni szeretne. Mar volt o egyszer volegeny, nem tul romantikus, inkabb praktikus okokbol, de az nem jott be, igy nem akart mar nosulni. De megis megtette. Kristof megszuletett, szinten hirtelen felindulasbol beszelgettunk a masodik gyerekrol es olyan melegseg toltott el bennunket a gondolattol, illetve izgalom, hogy ossze is hoztuk.
A tobbit mar tudjatok.
Ha jobban belegondolok, akkor a Londonba valo kikoltozesemmel kapcsolatban is egy ora alatt dontottam. Eszembe jutott, felhivtam egy baratomat, aki repjegyekkel foglalkozik, majd egy ora mulva mentem atvenni a jegyet harom hettel kesobbre. Ugy, hogy meg volt alberletem, alberlotarsam, munkam, szuleim. Nagyon intenziv harom het volt.
Most a hazakoltozest is kb ennyi ido alatt odntottuk el. Feri is hasonloan hirtelen tipus, mint en. Annyi a szerencse, hogy realisak is vagyunk: lehetetlen dologba nem vagunk bele, csak megvalosithatoba.
Mindegy, a lenyeg: boldog vagyok!
Bar nincs hazam, lakasom, ingatlanom, de nem is hianyzik. Sok olyan dolgom nincs, ami mas embernek alap az elethez. Nekem meg ezer olyan dolgom van, amit sokan feleslegesnek tartanak. ERdekes.