Eszter: nagyon-nagyon aranyos a babad, imadnivalo bujos babanak tunik a kepeken.
Bevallom oszinten, hogy en meg mindig nem tudom felfogni, hogy hamarosan meg egy kisfiu csatlakozik a csapatunkhoz. Annyira hihetetlen ez meg szamomra, olyan tavolinak tunik a szules nekem, mintha kb jovo majusban lenne... Pedig nem akkor lesz, az mar tuti. Nah, majd valahogy csak elhiszem az elso nehany fajas utan.
Viki!
Az en szoptatos remtortenetem mar a szules kozben elkezdodott, csak akkor meg nem tudtam rola. Az tortent, hogy nem valt le rendesen a mehlepenyem, szetszakadt es fent maradt egy nagy darab. Hogy-hogy nem, de nem vettek eszre. Igazabol nem is volt semmi jele. Eros volt ugyan a verzesem az elso orakban, meg is voltak ijedve, kaptam tobb szurit is, mire normalizalodott a mennyisege. Ugye mi a szules napjan mentunk is haza, de jartak ki vizsgalni, senki nem vett eszre semmit. Nem volt lazam, a mehem huzodott vissza. Csak olyan furanak ereztem a mehszajamat, mintha nyitva lenne, de azt nem neztek, en meg nem tudtam, hogy mit is kell ott lent erezni, igy azt hittem, hogy ez normalis.
Elotejem mar terhesen is volt, meg csopogott is, ez meg is maradt. De semmi tobb. Teltek a napok es akkor is csak elotej volt. Elvileg minden rendben volt, Kristof ehenkorasz volt, jol szopott, jol raktam mellre es boven eleget volt rajta (szinte egesz delelott, mert csak akkor nem sirt, ha cicin volt, ha nem volt rajta a baba, akkor pedig szuntelenul fejtem). Nem akarok hulyeseget mondani, de a nap 24 orajabol kb 18 oran at vagy szoptattam, vagy fejtem. Meg probalkoztam a csodateakkal, kapszulakkal, ettem, ittam, mint egy diszno. Valtozas csak annyit volt, hogy hulla faradt lettem hamar, Kristof mar nem ovlt hajlando szopni, minden szoptatas utan tapszerezni kellett, hiszen orditott az ehsegtol. Hala Istennek annyira nem voltam fanatikus, hogy ne vegyem eszre, hogy ehes a gyerek.
Nah, eltelt igy az elso ket het, jart hozzam a midwife, a health visitor, kaptam szoptatasi tanacsadast rendesen, de a lenyeg nem valtozott. A semmit fejtem.
Amikor is egy szep napon zuhanyzas kozben majdnem agyverzest kaptam, ugyanis kicsusszant belolem egy kozel tenyernyi placenta darab. Gusztustalan, vagy sem, de en annyira bepanikoltam, hogy meg Ferivel is megnezettem, mondta o is, hogy ez az, mert latta szules utan hogyan is nez ki a placenta.
OK, nyomas a doki ketsegbeesetten. Akkor mar tudtak: ez nem valt le, a mehszajam nem zart be. Es ez volt a szerencsem. Azert nem kaptam elvileg mergezest, mert a placenta meg tok aktiv volt a mehfalon, amikor meg megis levalt, akkor sem ragadt bent, hanem a nyitott mehszajon azonnal tavozni tudott, nem kezdett el bent bomlani.
Akkor mar tudtak,hogy azert nincs tejem, mert nem termelodott eleg prolaktin szules utan, csak a terhessegbol megmaradt volt a szervezetemben. Es elvileg a placenta levalasakor termelt volna a szervezetem egy nagy loketet, ami beinditotta volna a tejtermelest, de mivel nalam nem tortent maradektalan mehlepeny levalas, igy elmaradt a prolaktin-loket is, meg az anyatej is.
Az esetet koveto napokban valszeg termelodott valamennyi, mert megerkezett a tej. Naponta hetszer fejtem, ahogyan a baba is evett volna. Jo hosszan, jo erosen. A het oranyi fejesbol jott ossze OSSZESEN napi 50 ml kb. Ezt kapta ugyan Kristof, de o elete elso evesere ettol tobbet pusztitott el, szoval meg sem erezte. De en kitartoan fejtem tovabb. Akkor mar megszallott voltam. Meg nem kicsit depis. Nem is beszeltem masrol, csak a tejrol. Konkretan babazni nem volt idom, mert fejni kellett. KOmolyan mondom, tiszta dilis voltam, a tejcsinalas hirtelen fontosabbnak tunt, mint maga a gyerek. Allandoan bogtem, panaszkodtam Ferinek, sipakoltam, vadoltam magam, hogy meg sem erdemlek egy gyereket, hiszen etetni sem tudom, blablabla.
Negy hetes volt Kristof, amikor megerkezett anyukam hozzank ket hetre, nezte par napig, hogy mit csinalok, probalt celozgatni, hogy hagyjam abba, mert mar ugysem lesz tej, aztan egyszercsak leultetett, elmondta, hogy mit lat, en meg megertettem. Ez bo ot hettel szules utan volt.
Aznap ejszaka mar nem fejtem. Megetettem a fiut uvegbol, majd mindannyian aludtunk egy jot. Reggel ugy keltem, mint aki ujjaszuletett, szo szerint kisutott a nap, hirtelen minden jo lett. Ha a baba ehes volt, akkor megetettem tapszerrel, elegedett volt o is, en is, Feri is, ujra vigyorogtam es mar az osszes pillanatat elveztem az uj eletunknek.
Nah, ennyi volt az en szoptatos sztorim es palyafutasom.
?
No és a sok elintézendő 
Nekem is ottragadt egy része, de egyből észrevették, elaltattak és kipiszkálták.
...aztán hívtam egy szopis tanácsadót, aki megerősített abban, hogy jól teszem mellre, a fiam már jól kapja be...minden o.k., de nekem mégis úgy fáj, hogy megőrülök! Rá kellett jönnöm, hogy az én díszbimbijeim nagyon nehezen szoknak hozzá ehhez a fajta igénybevételhez. Viszont a tanácsadó szavai sokat lendítettek abban, hogy ne adjam fel! És egyszer csak nem fájt többé a szoptatás 
Bár azt a jelenetet nagyon el bírnám viselni, amint a reggeli vizitnél rajtunk ütnek és leba@nak minket, mint a pengős malacot, hogy ezt mégis hogy képzeltük. Állunk/fekszünk majd mint két óvodás, akiket épp a sarokba állítanak 
!
és a szuperbruttósítás is bekavar.
