Sziasztok!
Bocs, h. nem nagyon írtam, de úgy pörögnek a napok, h. az félelmetes.
Nemrég még albit kerestünk, aztán bedobozoltam, költöztünk, aztán kidobozoltam, Gergőt beszoktattam, azóta egy hetet betegek vagyunk (és ez nem kismamatöbbes, hanem leginkább én vagyok a legbetegebb, mert a két gyereket legalább ápolja vki (én), csak engem nem ápol senki
), egy hetet nem.
A gyedem 3/4-ét lassan egyszerűbb lenne egyenesen a gyógyszertárnak utalni.
Aztán jöttek a szülinapok, ajándékvadászat, aztán karácsonyi készülődés, újabb ajándékvadászat, sütés-főzés, csomagolás, ingázás az ünnepek alatt anyuékhoz meg vissza, megint oda, megint vissza...szóval hipp-hopp 2010 lett, mire észbekaptam.
Azon is tegnap gondolkoztam el, hogy a lányom első éve pillanatok alatt eltelt. Gergővel mennyivel lassabbnak tűnt a dolog...
Nála alig vártuk, hogy leteljen az első év, mert anyám megmondta, h. én is csak 1 évesen keztem átaludni az éjszakákat. Aztán tényleg így történt, egy év nemalvás után egyszercsak végre aludtunk. Ez számomra azóta is csoda, éppúgy, ahogy az is csoda, h. Fruzsi pillanatok alatt megtanult elaludni teljesen magától (igaz nála meg a szopival szívtunk, úgyhogy, ha bárkinek szopissztrájkol majd babája, szóljon nyugodtan, vannak bevált ötleteim).
A fiam girnyó, mint az apja, fegyverrel sem lehetne evésre kényszeríteni, továbbra is kétezren pörög folyamatosan, még azt a kaját is elégeti, amit meg sem evett.
Fruzsi zabagép, húst-hússal típus, de a csokit sem veti meg, a mandarinért pedig ölni tudna. És persze ő sem az a leteszed-ottmarad típus. Alapvetően békés, de akaratos és erőszakos is tud lenni (Tankaranka), hiába, anyja lánya.
Úgy 2-3 hónapja már együtt bandáznak a tesóval itthon, azóta ami nem vész el, az átalakul.
És lassan a horizontális terjedést a vertikális váltja fel, úgyhogy a dolgok egyre feljebb kerülnek a polcokon, de úgy érzem, nemsokára csak úgy lehet majd elmenteni előlük a dolgokat, mint falun a kolbászt az egerektől, ha a plafonba vert szögre akasztom.
A fiamnak, akinek 27 hónapos koráig csak pár szóból állt a szókincse, mostanra be nem áll a szája (most mondjam, h. anyjára ütött?
).
Fruzsi pedig nem fog 27 hónapig várni a beszéddel, az tuti.
Gergő imádja a zenét, mostmár énekel is és probál klimpírozni a játékzongorán is (na ezt tuti nem tőlem, hanem anyámtól örökölte). És lelkesen vezényel, mióta a Mezzo tv-n látott egy bűnronda kopasz karmestert vezényelni.
Fruzsi lelkesen mozgásfejlődik ezalatt, ami azt jelenti, h. ha egyszer fel tud mászni valamire, akkor onnantól ezt igyekszik minél többször megtenni egymás után. Jó a monotóniatűrése.
Az ovi egy áldás, mert Gergő hisztiszintje elérte és bőven meg is haladta a létező összes tűréshatáromat (és az apjáét is, pedig ő tényleg türelmes fajta!). Így csak a reggeleink és az estéink telnek a "nem akarom" jegyében.
Jellemző, h. míg a fiam első szava a "nem" volt, hiszen azt hallotta tőlünk legtöbbször, addig a lányom legelőször azt tanulta meg, h. "de", mert ő meg ezt hallja tőlünk leggyakrabban.
A másik áldás az Ergo, mert új városunk némileg dimbes-dombos és a lépcsők kevéssé járhatók babakocsival, így viszont ahelyett, h. még a babakocsival is küzdenék, csak felcsapom a gyereket a hátamra, aztán már megyünk is.
Ez van aerobik helyett is, mert egyrészt arra úgysem lenne időm, másrészt a gyerek 10 kiló, tehát kézisúlyzónak már nem alkalmas, harmadrészt, mert errefelé a tömegközlekedést az óránkénti 1 (azaz egy) busz jelenti, amire én nem vagyok hajlandó várni.
Úgyhogy megyünk. Mindenfele.
Az őslakosok szerintem már kezdenek hozzászokni a gondolathoz, h. van egy fura nő, aki mindig a hátán viszi a gyerekét.
Volt egy nénike, aki megkérdezte, h. "esetleg nem tud járni a kicsi?", de megmutattam, h. tud, sőt....
Mire kitavaszodik, már futhatok majd utána!
Szóval ez van velünk mostanában.
Nektek hogy telt a múlt év?