Hű, le, bár annyira fáradt vagyok...
Na, szóval du. alvás után ébredve is felháborodott, hogy nincs is Miku, mert én mindig azt szoktam mondani, hogy akkor jön, mikor alszik, közbe meg nem is jött. Mondtam neki, hogy csak egy dolgot felejtett el, ötödike van, nem hatodika.
Aztán du. átmentünk anyámékhoz, akik behozták Gyálról a dédi mikulását. Mikor mentünk hazafelé, akkor megint szóba hozta, hogy de szerinte nincs is. Mondtam neki, hogyhogy? Azt felelte, hogy nálunk mindig zárva van az ajtó, akkor hogy jön be? Én meg azt válaszoltam, hogy dehát akinek ilyen ereje van, mint a Télapónak, annak ez nem akadály. Ha már kéményekbe bújik be, meg végigjárja a világot egyetlen éjszaka alatt ugyebár.
De ő kötötte az ebet a karóhoz. Nincs. Mondtam, hogy oké, ha nincs, akkor mégis hogy történik a dolog? Erre nem volt magyarázata. De ismét rákezdett, mire megkérdeztem tőle, hogy mit akar tőlem hallani? Ő meg azt válaszolta, hogy Anya, az igazságot.
És akkor elmondtam. Nagyjából azt, amit fentebb leírtam. Hogy szerintem Mikulás igenis van, bár nem pont úgy, ahogy a gyerekek képzelik. Hogy az anyukák és apukák azok, és hogy ilyenkor nemcsak a gyerekek élhetik meg a csodát, de a szülők is azt, hogy varázsolthatnak a gyerekeiknek. Mert megadhatják azt, amire a gyerek nagyon vágyik, ám a mezei hétköznapokon esetleg nemet mondanának rá.
Persze ekkor már borult az Agyalos história is, mert Bori rögtön felvetette, hogy amikor angyalkavadászatra visszük, mindig csak az egyikünk megy vele, a másik valami mondvacsinált indokkal itthon marad, hahaha. De hogy nem gond, meg attól még izgi marad az egész, mert úgysem tudja, mit fog kapni, és hogy ezentúl is járjunk angyalkavadászatra, mert az milyen jó móka.
Aztán mondtam neki, hogy de kár, hogy már ekkora, meg persze megbeszéltük, hogy ez most maradjon titok a többi gyerek előtt. Ő még hozzátette azt is, hogy ha lesz kistesója, ő bizony nem fogja elárulni neki, ki a Mikulás és az Angyalka. Én meg mondtam neki, hogy ne is, mert annál nagyobb dolog nincs a világon, mikor a gyerek csillogó arcát nézi az ember.
Aztán jót röhögtünk azon, hogy mondtam neki, ugye, érti már, miért tud mindig mindenről a Mikulás? Meg azon, hogy a múltkor egy haverommal, mint Mikuval beszélt telefonon. És aztán azt is megtárgyaltuk, hogy mennyire akarnak hinni a gyerekek. Pedig minden az orruk előtt zajlik. Az üzletek évről-évre megtelnek csokifigurákkal, a boltokban ott a karácsonyi dekor, meg a nagy leértékelések, és az sem tűnik fel, hogy épp ajándékot veszünk.
Meséltem Borinak, hogy pl. az Arieles babáját úgy vettem meg neki Karácsonyra, hogy ott állt mellettem. És mégsem leplezett le, mert nem akarta látni, érteni, tudni.
Jókat rötyögtünk.
Nekem akkor is fáj. Megnőtt, már nem érintik olyan mélyen a mesék, csodák, varázslatok, mint eddig. Bár azt hiszem, az is elég nagy eredmény, hogy majdnem tíz évig sikerült elvarázsolni neki az Ünnepeket.
Dia
érdekes, régebben mennyit ittunk, most meg nem, pedig jó volt.
és tényleg, igaza van Falusnak.
Odamentem a dobozkához, kinyitottam, 
