Hahó! Végre elkészültem a szüléstörténettel is, megosztom veletek.
Eszter baba születésének története:
Okt. 26. hétfő. Mára vagyok kiírva. Egyik fiúval sem húztam ki eddig, most már csak abban reménykedem, hogy azt is megtudom milyen, amikor magától indul meg a szülés, s nem orvosi indításra.
Délre kellett mennem NST-re és magzatvízvizsgálatra. Minden ok, de a vizsgálat már rendesen fájt. Délután még kimentünk Péterrel és Ábellel levegőzni, már nagyon nem esett jól, fájdogált a hasam és a derekam.
Mivel előző éjjel nem sokat aludtam, már 8 előtt ágyban voltam. Attila fürdette a gyerekeket, amikor jelentkezett az első fájás. Igyekeztem nem foglalkozni vele, mert aludni szerettem volna. 8 perc múlva jött a következő. Bementem segíteni Ábelt felöltöztetni, de közben le kellett ülnöm, mert itt volt egy újabb fájás.
Gyerekek elaludtak, akkor mondtam Attilának, hogy nekem fájásaim vannak, aludjunk gyorsan, hátha abbamarad, mert én ilyen fáradtan nem akarok szülni menni. Persze ez nem sikerült, mert folyamatosan fájdogáltam, közben az órát néztem, s mikor fél 10-kor már 4 perces szünet volt csak, Attila felhívta anyuékat, hogy jöjjenek, mert mi megyünk a kórházba. Attila már ruhában volt, amikor én még mindig az ágyban feküdtem, mondtam neki, hogy ne siessünk, mert nem akarok órákat tölteni nélküle a vajúdóban, ha nagyon sokan vannak, s nincs üres szülőszoba. Azért mire anyuék ideértek én is összeszedtem magam, s fél 11 körül elindultunk. Ekkor 4-5 perces fájásaim voltak, de egyáltalán nem durvák. Tesómnak még irtam is, hogy megyünk szülni, de nincsenek erős fájásaim, max. beülünk vhova, ha nem változik semmi. Nagyon rossz volt így elmenni, hogy a fiúktól el sem tudtam köszönni, de bíztam benne, hogy mire reggel felkelnek, addigra Attila már itthon lesz.
Miután beültünk a kocsiba, teljesen leálltak a fájások, kb. 10 perc után jött a következő, egy nagyon erős, hosszan tartó. Gondoltam akkor már nem megyünk bulizni sehova.
A kórház előtt felhívtam a dokimat, mondta, hogy menjünk csak be, majd szólnak neki, ha jönnie kell. A kórházi sorompó le volt zárva, nem akartuk szegény portást felébreszteni, megbeszéltük, hogy átbújunk alatta, vhogy én is átküzdöm magam, de addigra a bácsi már fel is nyitotta.
Attila liftezni akart, mondtam neki, hogy nem, lépcsőn megyünk, gyorsan akarok szülni.
A szülészeti ajtóig még reménykedtem, hogy ugyanaz a szülésznő lesz, mint Ábelnél, de nem Ő nyitott ajtót (de Ő is nagyon rendes volt). Attila kinnt maradt, én becuccoltam. Kaptam egy szép kórházi hálóinget, aztán jött az ügyeletes doki megvizsgálni. Kicsit megrémültem amikor megláttam, mert én egy 20 éves kamasznak néztem, meg is kérdeztem később a szülésznőt, hogy hány éves (tévedtem majdnem egy 10-t).
Doki megvizsgált, méhszáj 3 ujjnyira nyitva, magzatvíz tiszta. Jött a kórházi adminisztráció, ami kb. 20 percig tartott, s ez alatt szinte teljesen leálltak megint a fájások.
Szerencsére nagyon nyugis éjszaka volt, egy anyuka volt rajtam kívül, igy az előkészítés után a szülésznő rögtön bekisért az egyik szülőszobába, amelynek az ajtajában már ott várt a dokim, nem várta meg, hogy szóljanak neki, jött az én hívásomra.
Felfeküdtam a szülőágyra, szülésznő rám szerelte a CTG készüléket, doki megrepesztette a magzatburkot. Kérdezte, hogy milyen erősek a fájások. Mondtam neki, hogy eddig nem voltak vészesek. Nevetett, hogy azért vmitől csak kinyíltam már 6 centire. Felajánlotta, hogyha már nem bírom, akkor szóljak, s kaphatok fájdalomcsillapitót, vagy gázt. Reménykedtem, hogy erre azért nem lesz szükség. Mondta, hogy most fél 2-ig békén hagy, meglátjuk akkor, hogy állunk, s megbeszéljük a továbbiakat. Ő elment aludni, a szülésznő pedig Attiláért. Feküdtem egyedül az ágyon, hallgattam a baba szívverését a gépén, közben figyeltem az órát (pont fél 12 volt), mert visszatértek a fájások, rögtön 2-3 percesek, de még mindig nem túl durvák. Egy jó 5 perc múlva megjött A. is. Rögtön kértem tőle vizet, mert nagyon szomjas voltam. 3/4 12 körül kezdtek kicsit erősödni a fájások, s már nagyon rossz volt feküdni, vártam, hogy mikor jön a szülésznő arra, hogy megkérjem engedjen leszállni. Nemsokára jött is, mondtam neki, hogy pisilnem kell, szeretnék felállni, szerencsére semmi akadálya nem volt. Két fájás között kimentem a mosdóba, de már A. segített visszajönni, mert elég erős volt a fájás. Még ekkor is tök nyugodt voltam, megbeszéltük apával, hogy elmegyünk zuhanyozni, aztán pedig ücsörgök a labdán, mert ezek Ábelnél nagyon jók voltak. Kértem A., hogy hozza a homeós golyócskákat is, mert még csak egy adagot vettem be belőle. (Azóta is azon nevet, hogy ezek olyan szuper bogyók, hogy elég volt az Ő zsebébe tenni, már akkor is hatottak.) Kiértünk a fürdőbe, hálóingemet levettem, majd úgy éreztem, hogy ka..ni kell. Áh, mégsem, beálltam a zuhanyba, de mielőtt megengedtük volna a vizet, iszonyú erővel rám tört a tolófájás. Na, az eddigi nyugalmam teljesen elszállt, itt bepánikoltam. Én a hirtelen fellépő erős fájdalomtól, A. meg attól, hogy dőlt belőlem a vér. Mondta, hogy gyorsan menjünk vissza a szülőszobába és hívjunk segítséget, de én közöltem vele, hogy innen sehova nem megyek, s különben sem szülök több gyereket. De aztán a fájás kicsit szünetelt, legalábbis annyi időre, amig felvettem a hálóinget, a szobába már Attila húzott vissza, miközben dölt belőlem a vér. Felültem a szülőágyra, Ő ott akart hagyni, de én csak hajtogattam neki, hogy ne menjen el, mert leesek innen. Mégis ott hagyott, s jött vissza két szülésznővel. Mondtam nekik, hogy úgy érzem jön a baba, gyorsan elfektettek, s megállapították, hogy tényleg, gyors ágyszerelés, lábamra "zokni" húzás, s kiabáltak ki az ügyeletesnek, hogy szóljon a dokimnak, meg az újszülöttesnek. Aztán a következő néhány percekből igazán csak arra emlékszem, hogy folyamatosan mondták, hogy ne nyomjak, ne nyomjak, két tolófájás között a szülésznő maszírozta a gátat, ez nem igazán esett jól, aztán megint jött a ne nyomjak, s hirtelen minden könnyebb lett, meg is kérdeztem, hogy kinnt a feje? Aztán a következő pillanatban végre nyomhattam és már hallottuk is erős hangját. doki gyorsan megnézte, 0.10 perc, majd boldogan mondta, hogy kislány! Szülésznő már rám is tette, el is hallgatott rögtön, mi meg jól meglepődtünk, hogy mekkora fekete haja van. Attilának akkor jutott eszébe, hogy még nem is volt ideje a fényképezőgépet elővenni. Ő vágta el a köldökzsinórt, a következő meglepetés akkor ért bennünket, amikor mondta az újszülöttes, hogy 55 centi. A 2870 grammon nem csodálkoztunk, egyik fiú sem született nagy súllyal.
A gátvédelem ellenére sajnos most is repedtem kicsit ott, ahol Péternél vágtak, de nem volt vészes, doki gyorsan végzett a varrással, addig Attila elmehetett a pici lánnyal megnézni az első fürdetést, öltözködést.
Miután engem is elláttak, kaptam tiszta hálóinget, Esztert is visszahozták, s hajnal 2-ig hármasban voltunk a szülőszobán.
A 3 szülés közül ez volt a leggyorsabb és ez járt a legkevesebb fájdalommal. Doki még varrás közben megkérdezte, hogy találkozunk-e még a szülőszobán egy 4. babáért? Mondtam neki, hogy köszönöm, ennyi elég volt. Nekem 3 gyerek volt az álmom, s legalább egy kislány, most már megkaptam, igy lett teljes az életünk.