Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Egy számotokra is bizonyos módon ismerős témáról kérdezek. A bébim ma 5 hónapos és a mai napig éjszakázunk. Általában 2-kor és 5-kor kér enni. Legalább a 2 órás etetésről le szeretném szoktatni. Teát próbálok adni neki,de még így is fel kell kelnem.
Ha tudtok segítsetek.
Norti-mama
 


Szia!

Én is jártam a Te cipődben egészen kislányom 5 és fél hónapos koráig. Addig ugyanis szinte majdnem csak szopott. Amikor az esti szopi helyett jól bekajált tejpéppel, stb. akkor kezdte átaludni. Azt hittem az első napokban, hogy csak átmeneti időszak lesz megint. Először én is próbáltam teáztatni, majd csak forralt vizzel itatni. Szóval kitartás, gondolom rendesen ki lehetsz merülve, tudom magamról.
Névtelen
 


Szia elsõ Névtelen Kép!
Pont most beszélgetünk errõl ha minden igaz a szoptatás vagy a szentírás-e a szakértõk tanácsa topikban (bocs, de annyi helyre írok, hogy nem tudom melyikben). Van egy Alvás topic is.
Egyébként hasonló cipõben járunk kicsi lányom 20-án lesz 5 hónapos. Két és fél hómapos korától átaludta az éjszakát, kb. egy hónapja pedig nem alszik, felébred éjjel, nem sír, csak forgolódik, mostanában kb. két hete fáj a hasa éjjel. Ez ügyben vki adhatna tanácsot! Bármit eszem, a baba mintha fel lenne fújódva, akkorákat pukizik, hogy majd kidurran szegény, fáj is a pocija, ez biztos, mert a lábát nagyon húzgálja ilyenkor.
Na, bocsi a kitérõért, szerintem kukkants be az említett topikokba, ott sok hasznosat elolvashastsz
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 

 
 

Szia Norti-mama!

Nem azért, hogy bárkit elkeserítsek, de az én lányom már nyolc hónapos ugyan, de a mai napig felébred éjszaka szopizni. Sőt, mióta beindult a fogzás, már nem is egyszer, hanem többször is felriad. Mivel azt már tudom, hogy nagyjából mikor éhes, nem mindig szoptatom meg, van, amikor csak szépen visszaringatom, de van, hogy csak a cici segít.
Bori sajnos még mindig szinte csak anyatejet hajlansó enni, és én nem is akarom siettetni az átállást, de a tej gyorsan bomlik, ezért gyakrabban lesz éhes.
Egyébként már én is nagyon vágyom egy kiadós, 8 órás alvásra, de nem tudom, mikor jön el az az idő, hogy végig alszik egy éjszakát.

Addig is kitartás, és az apukák is vállaljanak egy kis kellemetlen részt az éjszakai etetésből!

Sziasztok:

Dia
Dia
 


Lányok,
azt hiszem már lassan nem lesz ember e hazában (legalábbis a babaneten) aki ne tudná, hogy a fiam 22 hónapos koráig nem aludta át az éjszakát... Azt hittem, megbolondulok a végére. Ahányszor ferlébredt, csak a cicin volt halandó elaludni.
(Bõvebben Alvás topic). Talán ezért vagyok most annyira amellett én is, hogy igenis Emese is most már aludja át az éjszakát...
Nincs mit tenni, szerintem majd a gyerkõc szervezete beállítja magát. (A fiamról talán most ne beszéljünk Kép - õt én rontottam el, azt hiszem). Bár elég sok gyerekrõl hallottam az ismeretségi körömben, hogy másfél évesek elmúltak már, mire átaludtát az éjszakát.
És ott volt a többi lurkó, aki két hetes (!!) korától (egy ismerõs családnál a négy gyerekbõl mind a négy kéthetes korától átlaudta az éjszakát) átaluidta az éjszakát. Csqak tudnám, hogy csinálják...
Én nmost úgy vagyok vele, hogy 6-8 hónapos koárig azt mondom, szopizzon kedve szerint, de utána aludni akarok. Akkor majd jön a víz, meg a sírni hagyás (leírás a Nem alszik a gyerek topicban).
üdv és sok sikert mindenkinek
Zsóka

ui: Nincs arra ötletetek, miért nyugtalan Emese éjjel, hajnalban pedig még inkább?
zsóka (zsók
 


Kedves lanyok!
Leirom a mi esetunket, ami Dorottya lanyomnal volt: sokaig legalabb ketszer szopott ejszaka is. De nala ez nem azt jelentette, hogy megszoptatom, megnyugszik, visszaalszik, hanem leginkabb felebredt es olyankor ket-harom orat is kinn ucsorogtem vele a konyhaban, mert csendben nem tudott maradni, es felkurjongatta a tobbieket. Ugyhogy amikor a kialvatlansagi szintem elerte azt a hatart, hogy minden letezo pozicioban el tudtam aludni, a parom megelegelte es magahoz vette egy par napra ejszakara, vagyis a lany aludt a nagy agyunkban. Az eredmeny: azota nem kel fel ejszaka, es nagyon klasszul alszik ugy fel hetig. Bezzeg a batyja addig, amig le nem szokott a cumisuvegrol(majdnem harom eves volt) minden ejszaka otszor-hatszor felkelt. En mar szinte fel sem ebredtem, felalomban tamolyogtam a szobajaba, borzaszto volt. Es lass csudat: amiota nincs cumisuveg, azota minden gond nelkul atalussa az ejszakat!! (egy dolgot bevallok: nekem neha hianyzik az ejaszakai "osszebujas", amit a lanyommal muveltunk...)
Udv
Eva
Eva
 


Sziasztok!
Köszönöm a gyors válaszokat. Sok hasznos dolgot irtatok. Kipróbálom majd őket remélem beválnak.
Az alvás topikon olvastam, hogy létezik egy könyv, "Aludj jól gyermekem" c. Aki tudja hol lehet kapni írja meg. (Bp)

Szia Dia!
Norton csak akkor alszik vissza ha tejet kap vagy min. 2 dl csipkebogyó teát. Annyira rossz hallgatni amikor nyüszög. Sokan azt mondták, hogy hagyjam sírni és majd leszokik, de nincs szivem. Nameg olyan bájos az éjszakai etetéseknél sokat derülök magamban, de azért én is szivesen aludnék egy hatalmasat.
Üdv
Csiszi
Szia Zsóka!
Köszi a tippet megnéztem az alvás topikot.
Norti is rengeteget púzott rengett bele a ház de neki nem fájt a pocija. Én adtam neki édeskömény teát. (Milupa) Az kihajtott belőle egy egész tornádót, de azóta nem pukkantgat sűrűn.
Üdv
Csiszi
Norti-mama
 


Kedves Zsóka, egy tipp: éjszaka szopizik a pici lányod? És olyankor böfizik is, vagy visszaalszik azonnal? Mert ha nem jön ki a böfi, attól is fájhat a hasa késöbb. Nappal is küzd a hasfájással? Ö csak szopik még, ugye?

Trixy
Trixy
 


Sziasztok,
Éva, nálunk pont fordítva volt: amikor a fiamnak éjjel csak vizet adtam cumisüvegben, két napon belül átaludta az éjszakát. Olyan jókat aludtam, hogy el semtudjátok képzelni Kép Kép!

Csiszi,
Pukizik a lány, büfiztetni nem büfiztetem, mert amikor éjjel szopik, igaziból fel sem ébred. Mellettem alszik a nagyágyban, így amikor nyüszög, csak megszoptatom és már alszik is. Ma volt nálunk a doktornéni (influenza), ezt bezzeg elfelejtettem megkérdezni tõle, csak azt, hogy miért van állandó hasmenése a csajszinak. (Egyébként fantasdztikusan jól fejlõdik, a dokinéni szerint úgy néz ki, mint wgy nyolc hónapos, holott most 20-án volt öt). Szóval a doktornõ szerint vlaszeg laktóz-érzékeny, ettõl van a hasmars, és azt már csak én gondolom ezek után, hogy ezektõl lehet a puki is. Nappal is nagyokat pukkant, de ilyenkor nem zavarja a dologm, gondolom a sok látnivaló leköti annyira a figyelmét, hogy nem a pocijában zajló folyamatokra figyel. Éjjel meg álmában csak annyit érez, hogy vmi feszíti, csavarja a hasát. Szerdán megyünk oltásra, akkor megkérdezem, mit tegyek. Hallottam már vmi Gripe Water-rõl, megkérdem a dokit, ez jó-e, vagy vmi tea esetleg, vagy mi...
Trixy,
Gyakorlatilag válaszoltam neked is Kép. Igen, nappal is szopik, vagyis hát õ még csak szopik, és terveim szerint még vagy két hónapig csak szopni fog, meg még jó sokáig a papi mellett Kép.
üdv mindenkinek
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!

Csiszi!

Én sem hagynám sírni a kisaaszonyt, már megpróbáltam ugyan, de nála ez határozottan nem vezet arra az eredményre, amire a legtöbbeknél. Inkább összehányja magát, és képes akár 8 órán keresztül folyamatosan sírni. Egyébként a hajnali szoptatásnál általában köztünk felejtődik, tehát együtt is szoktunk aludni.
A ringatást egy nagyszerű találmánnyal, a babahordozóval szoktuk művelni, ebben jobban elalszik, mint a karomban, gondolom ott izgatja a tej- és a testszag. Amikor felébred, és csak visszaringatás következik, énekelek neki valami jó kis dünnyögöset, az prímán megnyugtatja, közben pedig ringatózás, de volt már olyan is, amikor a gyertyafény segített. Azt imádja! Megbűvöli az a kis villódzó, imbolygó láng és szinte hipnotizálja, ilyenkor fokozatosan kókad le a gyerek, aztán már csak azt veszem észre, hogy alszik, mint a mormota.
Amúgy esetleg próbáld meg az alváshiányt egy kis napközbeni közös alvással kompenzálni, nagyon sokat számít olykor egy-egy fél óra is. /Bori rendszerint ennyit alszik nappal egy alkalommal./

Zsóka!

A Gripe Water nálunk bejött, rendes büfiket és pukikat hozott ki a lányból... A DM-ben olcsóbb, mint a gyógyszertárakban. Az ízét utálta ugyan a Bori, kaporolaj van benne, de amikor sikerült egy keveset belediktálni, öt perc múlva meg is lett a hatása. Pukk, Pukk, Böff, Böff, Pukk....
Még egy olyan ötletem van esetleg, hogy ha nem muszáj, akkor inkább ne a babának add a köményteát, hanem csinálj magadnak egy teakeveréket köményből, ánizsból és hasonló, emésztést segítő növényekből, ha te iszod, átmegy a tejedbe is. Nálunk ez is bejött. /Egyébként a Szent István kórház szoptatásklinikáján azt mondták, hogy az édeskömény tea néha egyes babáknál pont ellenkezőleg hat, azaz felerősítheti a hasgörcsöket./
Jól gondolod, a laktóz csinálja a pukikat is. Nálunk ugyanez volt a helyzet, /szerencsére már kinőtte, de borzasztó volt/, én egy időben emiatt úgy szoptattam, hogy kifejtem az előtej egy részét, hogy inkább a hátsótejből egyen többet, mert az előtejben van a legtöbb laktóz. Azért hagytam is benne, mert ez oltja a szomját is, ha jól tudom. Ettől határozottan kevesebb lett a hasfájás és a hasgörcs.

Sziasztok:

Dia
Dia
 


Kedves Zsoka, a Gripe Watert csak javasolni tudom, nagyon jo, es termeszetes anyagokbol keszul, egy regi angol gyogyszer. Nekem is nagyon szeles volt a lanyom, de csak az elso harom honapban. Akkor Sab Simplex nevu cseppeket kapott, amit szoptatas elott kellett neki beadni. Mikor ezt a mi dokibacsink javasolta, es elkezdtuk hasznalni, teljesen elmaradtak az ejszakai gorcsok. Nagyon jonak tartom mind a kettot.
Nalunk egyebkent a komenyes teatol csak pukilosabb lett a leanyom, a fiamnal meg nem volt az a szer, ami a hasfajasat megszuntette volna par honapos koraig.
Ja! Probaltatok pl. melegen tartani a hasikajat??
Nekunk meg speci hasmelegitonk is van, amit meg a fiam kapott. (neki csak ez segitett valamit anno...)Egy sima tomlo, amibe meleg vizet kell tenni, es a kis hasikajara tenni. Nalunk ez is nagyon bejott, de Daninal eleg volt az is, ha betekertuk e hasikajat egy vastagabb sallal. Melegen tartotta, kevesbe szenvedett a szelektol. Ez is egy jo modszer szerintem.
Most vegig gondolva: az azert ngyon jo, hogy mi mar tulvagyunk a hasfajos korszakokon. Annyira rossz nezni, amikor szegenykek csak huzgaljak a labukat, es nem jon az a franya puki!!!
Udv
Eva
Eva
 


Sziasztok,
lányok köszi a tanácsokat, akkor mindenképpen beszerzem a Gripe Watert. Mi a hasfájáson túl vagyunk legalábbis eddig azt hittem. Volt éjszakai alvás meg minden, aztán beütött a mennykõ. Lehet, hogy én is megpróbálkozom a szopizás elõtt egy pici tej kifejésével, hátha az is segít.
Vmelyik másik topicban írták többen, és (néha, sajna csak néha) nálunk is beválik: hasrafektetem, és alszik, mint a bunda. Nem merem simán csak hasrafektetni, hanem az én hasamra-mellemre fektetem, így egyrészt közelebb vagyok hozzá, talán a szívdobogás, ilyersmi mint ismerõs hangok meg in nyugtatják, ráadásul engem megnyugtat az a tudat, hogy ha baj lenne (csecsemõhalál) azonnal észrevenném. Ez utóbbi miatt inkáébb csak babonából, nem tudom, észrevenném-e, de ne is beszéljünk errõl!
Hétfõn megyek Gripe Watert venni, lányok mégegyszer nagyon köszönöm!! Kép És Dia, igazad van, szívem szerint én sem adnék neki még mást, akkor majd iszom én köményteát. Nem lehetne esetlkeg, hogy a Gripe Watert is én igyam meg? Kép
Annyira ellene vagyok annak, hogy most még az anyatejen kívül mást is, akár csak forralt vizet is igyon. Ábel se kapott még vizet sem héthónapos koráig.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Zsóka!

Az én lányom se kapott mást anyatejen kívül jó 7 hónapos koráig, most kezd csak kóstolgatni, de a Gripe Waterrel kívételt tettem, mert az neki segített, a tea és a többiek viszont a szülők kényelmét szolgálják leginkább... Legalábbis szerintem. Talán először kipróbálhatnád, hogy te iszod csak a teát, aztán ha nem jön be eléggé, jöhet a Gripe Water is. Végső esetben...

Szia:

Dia
Dia
 


Kedves Zsoka!
Off leszek egy kicsit: az Index Torzsasztalon olvastam egy hozzaszolast egy bizonyos Derszu Uzalatol. Neki is egy Abel nevu kisfia es egy Emese nevu kislanya van. Ismerven ferjed keleti vonzodasat es a filmet, nincs valami rokoni kapcsolat? Kép) ( remelem, nem voltam tul indiszkret...)
Udv
A kivancsi Eva
Eva
 


Szia ÉVa!
Te is? Vki már felismert ott is... Rokoni kapcsolat nincs, azonosság van. Kép Ott is Zsóka voltam elõször, aztán a jelszómat elfelejtettem. A keleti vonzódás nemcsak a férjemnél van, hanem nálam is, 14-15 éves korom óta. Kínaiul is tanultam, csak az érettségi miatt abbamaradt... Kép Azóta is bánom.
A Derszu Uzala-könyvet, és a beõle készült filmet egyszerûen imádom. Nagyon szeretnék elmenni egyszer oda, végig azon az útvonalon, amit Arszenyev bejárt. (Õ írta a könyvet, ami egyébként megtörtént eset).
légy jó, találkozunk ott (is), icsi a világ Kép
Zsóka
zsóka (zsók
 


Szia Zsóka!

Több dolog jutott eszembe ma Veled kapcsolatba.

Az elso babám szopott + tápszert kapott kiegészítésnek. Neki volt három hónapos hasfájása. Én is mindent kipróbáltam hol ez hatott hol az. Egyszer valaki azt javasolta, hogy tegyek a tejbe egy-két csepp citromlét, ami elosegíti a tej emésztését. Erre azért van szükség, mert az emésztés már a szájban a nyállal elkezdodik, de a babáknál ez nem tud úgy érvényesülni mint nálunk felnotteknél, hogy alaposaan megrágjuk az ételt és az már úgy csuszik le. Ok még nyelik mint kacsa a nokedlit, de hogy próbálják mgrágni a tejet. Kép Ez okozhat nekik hasfájást. Hisz az anyatej elég jó zsiros.
Próbáld ki úgy, hogy limonádét csinálsz és ebbol adsz neki egy keveset.

Tudom egyszer már írtad, hogy nem vagy híve a Hipp teának, mert nem tudod mi van benne. Abból is jó lehet a sima édeskömény vagy a gyermek tea.
kamilla, édeskömény, citromfu, borsmenta, ánizs, kakukkfu van benne.
Szerintem azért praktikus, mert tudsz belole egy kanál teát is készítni.

Gyermek teából lehet filteres teát is kapni úgyan abba a csomagolásban mint a Lactoherb tea is, ha Te akarod inni. Ez még + a tejednek is jót tesz.

Nem tudom kapott-e már gyümölcslét?
A Kecskeméti bébiitalban van egy olyan alma-öszibarack-gyerektea keverék. Ezt viszont a második fiammal szerettem nagyon aki csak szopott a teát még nem itta meg, de ezt már igen. Nekünk pont nyárra esett az 5-6. hónap és akkor már igényelt a tejen kívül más folyadékot is.

Grippe Water meg akkor jó ha nem tud büfizni.

Gyógyszrtárban lehet édeskömény olajat kapni. Azt Te vedd be. Csak naponta 5 cseppnél ne egyél többet, mert hasmenést okoz.

Ezek jutottak eszembe.

Szia

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Szia KAta,
köszi a tanácsokat. Most már lassan abba kellene hagynom itt az írogatást, kezd az én topicommá válni... Kép
Igen, ezeket a Hipp granulátumos teákat nem szeretem. Amit mi megeszünk, abban is annyi adalékanyag van, és nem hiszem, hogy ne kerülne át belõlük akár csak egy kis mennyiség is az anyatjebe. Akkor meg minek szaporítsam az ilyesmi számát?
Két napja egészjól alszik éjjel (lekopogom). Azt hiszem, azzal lehet baj, hogy én mit vacsorázom. Kezdek rájönni a dolog nyotjára. Amikor olyasmit eszem, ami "gázos", akkor rossz éjszakánk lesz. Tegnap virslit ettünk... (A legdrágább bõr9ös virsli, mégis tele szójával). Szegénykém, hajnalok hajnalán annyit pukizott...
Ezek szerint marad elsõsorban a magam figyelése, hogy mit eszem, másodsorban az édeskömány olaj.
köszönöm mégegyzser midenkinek a tanácsokat Kép
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok!
Olvasva a hozzászólásokat és a témaköröket látom a saját problémánk nagyon is "hétköznapi" és rajtam kívül sokan küzdenek hasonlókkal.
Kislányom kilenc hónapos, de még egyetlen egy éjszakát sem aludt át soha, a mai napig hatszor-hétszer is felébred egy éjszaka során. A kimerültségtol és fáradságtól szinte már semmihez sincs kedvem és türelmem.
A világon mindent kipróbáltunk már, számtalan könyvet elolvastunk /Az Aludj jól gyermekem címu könyvet is/ de hosszútávon semmi sem vezetett eredményre.
- kislányomat nyolc hónapos korági szoptattam, de már fokozatosan elhagytuk az összes szoptatást./volt hogy 3-4 alkalommal is szopizott éjjel/
- most éjjel csak teát iszik
- általában félóránkét elkezd nyöszörögni, ha ilyenkor megsimogatom, és kicsit megszeretgetem gyakorlatilag anélkül, hogy teljesen felébredne visszaalszik, de ha nem teszem ezt olyan sírásba kezd, hogy azt nem lehet elviselni
- sokan mondják hogy ez egyfajta hiszti, és hagyni kellene pár éjszakán át sírni, de én nem szeretnék ilyen drasztikus eljárást csinálni.
- már a háziorvos írt fel altaló kúpot is, de csak nyugtalanabb lett tole
- homeopátiás szert is írt fel, de ez sem használt
- számtalan dolgot próbáltunk: kiságyat máshová tettük, égve hagytunk egy kislámpát, közénk fektettük de O mindig felébred minimum óránként.
Ha valaki tud segítsen!
Hajni
 


Szia Hajni,
nézd meg az Alvás meg az Alvászavaros gyerek topicokat, hátha találasz benne hasznosa ötletet, amit még nem próbáltál...
üsdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Kedves Hajni!

ne haragudj, hogy megkérdezem, de miért iszik még éjjelente a lanyod?
Szerintem, te mar raszoktattad az éjjeli ivasokra, és ezért kel fel szegényke még mindig.

Igaz, én a könyvet amiröl irtal nem olvastam, de az éjszakai sirni hagyasokat nagyon tudom "ajanlani". Csak nézdd az orat, mert néha azt hiszed hogy mar egy fél oraja sir, aztan kiderül hogy még csak 5 perce sem...

Nalunk nagyon bevalt, és az éjszaka az alvasra valo!! Mindenkinek! Kép

Tanacsolom, hogy ne itasd a picit többet éjjel. teljesen felesleges, kivéve ha laza van, vagy forrosag.
Hidd el, ha raszansz 4-5 éjjelt, meglatod, a türelem csodat terem.
Csak nem szabad kivenni az agybol, és inni adni neki.
Sok sikert!

Judit
Judit
 


Sziasztok!
A kisfiam 10 hónapos 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott(szopott) mikor már mást is evett rászokott a teázásra. 8 hónapos korában kivizsgálásra bekerült a Svábhegyi gyermekszamatóriumba 1hétig. Kiderült, hogy hörgőszükülete van bal főhörgő 70%-osan szükült , és ráadásul asztmás is. Problémám: ejszaka kb. óránként fel sír iszik és alszik tovább általában 1-1 1/2 üveg teát meg iszik egy éjszaka. Mivel nem szabad hagyni sírni (kiszárad a torka) s fullad, ezért tanácstalan vagyok. Ha tud valaki valami okosat ez ügyben segítsen.Elöre is köszönöm. Üdv:Móni janechg@freemail.hu
Móni
 


Móni!

KÉrdés, hogy orvosilag is szüksége van-e a rendszeres sok folyadékra? Mert ha igen, akkor jobb nem megszüntetni az éjjeli ivást. Esetleg érdemes lenne valami cukormentesre szoktatni rá, és korából ítélve, ha ágya közelébe tudod tenni, akkor elõbb-utóbb -godnolom én, sose próbáltam- önkiszolgáló lesz.
Ha a nagy folyadékbevitel nem szükséges, akkor érdemes megpróbálni a különbözõ fortélyokat az éjjeli alvásra való szoktatás témájában. Ezt megtalálod itt a neten sok helyen, Alvászavaros gyerek, Nem alszik a baba , meg tán még több ilyen topic is volt.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Móni!

Anélkül, hogy ne sírna, em fog nagyon sikerülni leszoktatni az éjszakai felkelésről. Egy picit mindegyik sír...
Esetleg próbáld ki azt, hogy veletek alszik a nagyágyban, ha a férjed se bánja, lehet, hogy a testközelségedben jobban aludna. Bár azt nem garantálom, hogy nem ébredne fel, legalábbis az én lányom többször is megtette, hiába aludt köztünk.

Én egyébként megvettem az Aludj jól, gyermekem című könyvet, és röpke egy hét elteltével, ma már Bori lányom (aki már majdnem 10 hónapos) sírás nélkül elalszik és már több átaludt éjszakája volt. A módszer iszonyú egyszerű, és hihetetlenül jól bevált nálunk. A lényege az, hogy mindig egy kicsit tovább hagyod egyedül (első este először 1 percre, majd 3 percre, utána már csak öt percekre), de mindig bemész hozzá, és beszélsz hozzá egy kicsit. Az első este fél órát sírt, aztán csak csendben várta, amíg bemegyek hozzá, már tudta, mikor megyek vissza. Aztán 1 óra 10 perc alatt elaludt, de mondom, ebből csak fél órát sírt... Ő ugyan nem asztmás, de hajlamos a köhögésre és a fulladozásra, ráadásul szívesen bevetette régebben a hányás fegyverét is, ezzel a módszerrel ez utóbbi se fordult elő...
Esetleg kipróbálhatnátok, hogy válik be nálatok.
Ha gondolod, kölcsönadom a könyvet is.

Szia:

Dia
Dia
 


Sziasztok!
Nálunk az Aludj jól gyermekem csőd volt. A gyerek minden nap egyre jobban üvöltött. Pár nap múlva sikerült elérni, hogy napközben is letehetetlen volt. Legalább egy hónapomba került, amíg sikerült helyrehozni azt a néhány napot. Szóval ezzel azt akarom mondani, hogy a gyerek egyéniségétől függ, hogy működik-e. Most a harmadik fiamnál működne, mert ő nyugisabb, csak tartok tőle elrontanám a mostani állapotot. Meg így, ébredésekkel együtt is jól érezzük magunkat, figyel rám, mindent megért amit szeretnék, ő is elmagyarázza, hogy mit szeretne. Még sohasem sírt, megtanulta anélkül elmagyarázni, hogy mi a gondja.
Liesel
liesel (liesel)
 


Sziasztok!

Bori régebben inkább nyolc órán át (!) sírt, minthogy elaludjon. Mindent kipróbáltam már, hogy sikerüljön elaludnia, semmivel sem sikerült. Ez nálunk eddig teljesen jól bevált...

Ráadásul volt, hogy 6 vagy több alkalommal is felébredt, minden kis zajra, zörejre felriadt, szóval rémálom volt, most meg már egy hét alatt a 4. éjszakát aludta át.

Neki úgy néz ki, bejött. Egy próbát azért biztos megér, ha már más ötlete nincs az embernek.

Puszi mindenkinek:

Dia
Dia
 


Sziasztok!
Nálunk az a helyzet, hogy a kisfiam 3 éves és esténként mindig mesélünk neki, utánna pedig meg kell várni, amíg elalszik. Nekem ez a fárasztó, hogy ott kell ücsörögni, sokszor fél órákat is. Egy hét múlva szülök, aztán nem tudom mi lesz.
Külön szobában alszik a fiam és megpróbáltuk már ott hagyni, de akkor sírva kijön. Az az érdekes, hogy régen, amikor olyan másfél éves volt, egyedül gyönyörüen elaludt, nem sírt. Most azt mondja, hogy fél, de még lámpánál is. Nem tudok vele mit csinálni, mert kijön egyszerüen a szobából. Mit tegyek? Van valami ötletetek?
Evey
Evey
 


Szia Evey,
A rendelõben olvastam, hogy ez a kor a gyerekeknél az, amikor elkezdenek félni az egyedülléttõl, a sötétségtõl stb. A fiam is három éves, sokszor én is megvárom vele, míg elalszik, de sokszor elég neki ha egy kicsit (fél percet) fogom a kezét az ágybatétel után. A fiam is kijött, amikor a kiságyából (rácsos) kivettünk néhány rácsot, de kijárt egész este, nekem meg elegem lett (tartasatok köszívûnek) ésd visszaraktam a rácsot az ágyra. Most viszont lassan kinövi a rácsos ágyat, kellene egy heverõ, nem tudom mi lesz...
Ja, a másik, hogy a fiam nagyon nehezen alszik el az én jelenlétemben. Szinte ébrentartom. A férjem nagyon jól el tudja altatni. Nekem csak akkor sikerül, ha nagyon fáradt.
Igazából nem is tudok neked mit tanácsolni... Én mindig úgy szoktam kijönni a szobából, hogy a mese után be az ágyba, elmondom neki az Altatót (József Attila, a kis Baázst kisbabám-ra változtatva, /a múltkor azt mondta, õ nem kisbaba Kép, de azért tetszik neki a vers), betakargatom, szép álmokat kívánok, meg hogy álmodjon cicával, macival, vonattal (stb, felsorolom a kedvenceit), kicsit fogom a kezét ésd kijövök.
Ja! Nálunk nincs redõny, csak egy nem túl sokat árnyékoló sötétítõföüggöny. Próbálj meg csak amolyan félhomályt csinálni a szobában, hátha segít. (Én sem bírok redõnyös szobában aludni, úgy érzem magam, mintha koporsóban aludnék, hiába nincs teljesen leeresztve). Bár ha lámpánál is fél...
Esetleg egy kedves macija vagy ilyesmi? Aki "vigyázna rá", amíg õ alszik, és az anyu nem tud mellette ott lenni?

Nem tudom, nehéz, az biztos...
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Szia Zsóka!
Köszi a tanácsokat, de már a kedvenc állattal és a tompa fényü villanykörtével is próbálkoztunk. Hát kár volt levenni idö elött a rácsokat, ezt már én is megbántam, de éppen ma kapott gyerekheveröt, a kiságy az a kicsié lesz, úgyhogy lehet, hogy már csak a kisebbikkel tudom megcsinálni, hogy nem veszem le a rácsot. Még abban bízok, hogy, amikor ketten alszanak a gyerekszobában, talán úgy nem érzi magát, egyedül.
Vagy egyszerüen kinövi. Addig meg esti müszak...
Evey
Evey
 


Szia Evey!
Nem akarlak bíztatni, de lehet, hogy csak a kinövés marad. Nálunk ugyanez a helyzet, a fiam mellett ott kell lenni, amíg el nem alszik, most is. Hiába mondtuk neki, hogy ott van melletted a Hannus, a válasz: "Ő nem tud vigyázni rám!". Amiben van némi igazság...
Érdekes, hogy Hanna elalszik magától, ő viszont 3-4x fölébred éjszaka, amit a fiam 5 hetes kora óta nem tett meg. Szóval minden gyerek mást talál ki Kép Kép
Üdv: Pele
Pele
 


Szia Pele!
Hát pedig pont ebben bíztam, hogyha megszületik a tesó és egy szobában lesznek, talán elalszik, úgy, hogy mellette ott szuszog az öcsi.
Neked a kisfiadat nem zavarja, hogy Hanna fölébred éjjel többször is? Nem kelti föl a bátyját?
Szia, Evey
Evey
 


Szia Evey!

Áront sose ébresztette föl Hanna szerencsére, pedig volt, hogy istenesen rázendített, mire be tudtunk érni a másik szobából. Mondjuk nekünk világéletünkben csak egy szobánk volt (most is, a másik szoba kitétel föntebb az öcsém szobáját takarja), és mivel a gyerek elaltatása után is tettünk-vettünk még, gondolom hozzászokott a zajokhoz meg a halvány fényhez. Sőt, még ha egy ágyban vagyunk, akkor is alszik tovább. Ez fordítva is igaz, Hannus sem ébred föl Áron sírására (ha pl. beteg). Pedig én is nagyon féltem, hogy majd biztos mindig felverik egymást. A barátnőm gyerekei így voltak, amitől ő szegény annyira lefáradt, hogy letett a harmadik babáról. Szóval gondolom sok függ attól, hogy mennyire zavarják egyébként a zajok, mennyire nyugodt alvó.
Üdv: Pele
Pele
 


Szia Pele!
Nálunk azért általában csend van, ha már leraktuk a Krisztiánt, bár errefelé meg minden házban van vagy két kutya, de azt szerintem megszokta már.
Most a kistesó még egyenlöre velünk lesz egy szobában, amíg éjjel is eszik. Aztán átmegy a Kikkó mellé az ö szobájába.
Remélem ez nem lesz gond, hogy ö velünk van.
Nem tudom, hogy olvasgatsz-e más topicot is, de ha nem, akkor most elbúcsúzom, mert holnap fekszem be a kórházba.
Szoríts nekem hétfön.
Szia, Evey
Evey
 


Szia Evey!
Remélem, még eljut hozzád, hogy nagyon szorítok neked, hogy rendben menjen minden. Remélem, hamarosan újra jelentkezel majd, boldog kétgyermekes mamaként!
Az égiek kísérjenek utatokon!
Üdv: Pele
Pele
 


Köszi Pele!
Még gyorsan elnéztem ide is. Nagyon szépen köszönöm a jókívánságaidat!!!
Evey
Evey
 


Sziasztok!
Most láttam egy magyar gyártmányú baba légzés figyelo készüléket. A www.taritax.hu oldalon találtam rá. Kérdésem az lenne: használta már valaki? Baby Control a neve.
Marcsi
Névtelen
 


Sziasztok!
Már áprilisban írtam ide. Képzeljétek Át alussza a kisfiam az éjszakákat. Üdv. mindenkinek!

Móni
Móni
 


Sziasztok a segítségetek kérném. Kb. 1 hónapja keresem az "Aludj jól gyermekem " című könyvet, de sehol tem találok állandóan azt mondják, hogy rendelés alatt, de sajnos a negykerben sincs.Ha valakinek már nem kéne szívessem elfogadnám ,illetve megvenném.
Előre is köszönöm.

Zita
ziza (ziza)
 


Zita!

Nekem megvan. Eladni nem akarom, de ha az megfelel, szívesen kölcsönadom, persze fövesztés terhe mellett, amennyiben nem kapnám vissza...Kép

Ugyanis még hosszú a rávárók listája!!!

Puszi:

Dia
Dia
 


Szia Dia!

Előre is köszönöm szépen, megbeszélem a férjemmel mikor ér rá. Utána visszajelzek, merre felé laksz? Én Újpesten.

Mégegyszer köszi Zita
ziza (ziza)
 


Szia Zita!

Írj az emilemre, vagy hívj fel: 06-20-4100484.

Puszi:

Dia

Ui.: Email a profilban...Kép
Dia
 


Szia Zita!

Azt igérte a barátnöm, hogy holnap beadják a könyvet, így legkésöbb holnapután oda tudom adni!

Puszi:

Dia
Dia
 


Szia Dia!

Köszönöm szépen akkor hívlak holnap.

Szia Zita
ziza (ziza)
 


Ziza!

Újpesten a Munkásotthon utcában levő gyerekkönyvtárban megvan ez a könyv.
(a 7 csemege közért mellett)

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Szia Zita!

Megvan a könyv, viszont nem tudtalak elérni telefonon!

Hívj fel!!!

Puszi:

Dia
Dia
 


Szia Dia!

Próbáltalak hívni, de csak az üzenetrögzítőd felelt.

Ha ma nem tudnálak elérni, holnap délelött hívlak.

Szai

Zita
ziza (ziza)
 


Szia Dia!


Remélem megtaláltad a könyvet.

Köszönöm mégegyszer

Puszi

Zita
ziza (ziza)
 


Aludj jól gyermekem könyv itt rendelhetõ meg:
[url=http://www.konyvhalo.hu/cgi-bin/va/cgi-frames.cgi?va=ne00001&catsys=1&cikk=1910" TARGET="_top]http://www.konyvhalo.hu/cgi-bin/va/cgi-frames.cgi?va=ne00001&catsys=1&cikk=1910[/url]
bigacsiga
 


sziasztok.az én fiam 2007.nov.14-én született és a mai napig nem alussza át az éjszakát.lassan egy hónapja nem kap szopit,de míg szopott kétszer is felkelt éjszaka.most híg tejbegrízt adok neki de egyszer ugyis felkel.3870grammal született és most 11300gramm.elég sokat eszik.mit csináljak,hogy végre átaludja az egész éjszakát?és lenne még egy kérdésem.mitől apadna el a tejem?

1 gyerekes anyuka

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Ötletek, tippek

Jegyzetfüzet: