Sziasztok!
Péntek este nem volt netünk, hétvégét meg anyámnál töltöttük.
Zajlott itt az élet, látom…
Tünci, amit kérdeztél, nem, eszedbe se jusson elmenni innen, ez Nélküled nem ugyanaz, és Neked is szükséged van még arra, hogy itt légy, úgy érzem.
És én örülnék – ha másképp nem, priviben – ha írnál néhány szót, hogy vagytok.
Visszaírt Magdi, hogy fog keresni. Nem tudom, néha úgy érzem, mit mondhatnék még el?? Néha meg azt, hogy csak mondanám, dühöngenék, kiabálnék, mert bennem rekedt.
Tüncikém, amit írtál Violáról, én nem hiszem, hogy ez tud változni, Te írtad egyszer, hogy a két hatalmas érzés megfér egymás mellett.
Tényleg, Nektek is ilyen? Hogy egy napon belül hatszázezer hangulatváltozáson mentek keresztül, van, hogy egész elviselhető, aztán hirtelen lefelé, aztán megint fel, őrület.
Martina, abban teljesen igazad van, hogy nem attól függ, ki milyen anya, hogyan ír helyesen. De itt hadd írjunk már ki magunkból mindent, még a legrosszabb, legsötétebb gondolatokat is, mert nem érted, hogy máshol nem lehet???
Az emberek azt akarják, hogy legyünk már túl rajta, legyen minden a régi velünk, hol mondjuk el, ha nem itt?
És adj hálát a sorsnak, hogy nem kellett átmenned ennyire szörnyű dolgokon. Tudom, hogy Te is vesztettél el babát, de nem összehasonlítható a veszteségünk.
Zsolika, nagyon sajnálom…
Megmondták, mi történhetett? Hogyhogy nem császároztak meg?
Figyelj, én sem vagyok kismama, és még páran itt, de Te érzed, mi az, ami segíthet, nekem ez a topik volt és ma is az.
Fiona, nem lehetett könnyű Neked sem, jó, hogy leírtad.
Zozo, megírod, Veletek mi történt?
Leda, hová utaztok? Bocs, ha már volt róla szó.
Franka, Neked még jövök eggyel vagy kettővel?
Betti, olyan jól leírtad ezt az önutálatot. Én sem ismerek magamra, úgy érzem, megöregedtem, megkeseredtem, nem tudom már olyan pozitívan, optimistán szemlélni a világot, mint régen mindig, és mikor mondják, csak idő, és megint az a vidám csaj leszek…hát persze.