Sziasztok!
Köszi a sok szülinapos köszöntést, nagyon aranyosak vagytok!
Évi, sokat gondoltam rátok, jó, hogy sikerrel zárult eddig a dolog. Na, immunológust azt még én sem tudok, talán ha jön Encsi anyukája, neki lesz tippje.
Holnap megyek védőnőhöz kiskönyvért, már épp ideje lesz. Utána jövök a beszámolóval.
Programajánló: most szombat, Margitsziget, Séta a szoptatásért.
http://soroksar.lll.hu/programok (Kicsit lejjebb gördítve, a második hír ez.) Találkozó 10-kor a Szökőkútnál. Mi megyünk!
Kicsit rosszabb hír: kedves gyógypedagógus ismerősünk is észrevette, hogy Borinál az utóbbi 1 hónapban erősödtek az auti tünetek. Ezt minden nap érzem, néha kezelhetetlenné válik, volt, hogy sírva hívtam fel a volt szomszéd nénit, hogy én most elmegyek itthonról, nem érdekel, a lánnyal mi lesz egyedül. Szörnyű érzés, biztos a várandósság is besegít a dologba, meg hogy éjjel-nappal együtt vagyunk már másfél hónapja. És még 1 hónap így fog eltelni... Istenem, a gyermekem, akit amúgy imádok, a szemem fénye, boldogságom, életem értelme, s mégis úgy érzem néha, jobb lenne egy kicsit nélküle, ha jó helyen van, megkönnyebbülés a nélküle töltött pár óra. Emiatt viszont lelkiismeret-furdalásom van... Ugyanakkor a babára való tekintettel nem emelgetem (csak ha muszáj, pl. metró mozgólépcsőn, ott ugyanis bepánikol), így viszont nagyon hiányzik nekem a testközelsége. lehet, hogy őt is ez viseli meg? Sokat bújunk össze pl. fekve, ölelgetem, csókolgatom, de az, hogy nem tartom a karomban annyit, hiányzik. Szeretek vele tömegközlekedni, mert akkor az ölemben ül, hogy jobban lásson, s ilyenkor ölelgetem, csókolgatom kedvemre. De kezd egyre rosszabbul esni, egyre nehezebben férünk el, rossz, ha a pocakomba könyökölve támaszkodik meg. Így lassacskán erről is le kell mondanom. Bocs, hogy most ezzel traktállak benneteket, de muszáj valakinek elmesélnem.
Holnap jelentkezem! Jó éjt!