Szia, Vivike!
Azt hiszem, már ezen a fórumon is lefutottam párszor ezt a kört. Ha én kimegyek az utcára (játszótérre, bárhova), csak nézegetem az embereket, de én képtelen vagyok bárkihez is odamenni. Egyszerűen ez egy ilyen személyiségi dolog. Bármennyire is szeretném, nem vagyok képes rávenni magamat arra, hogy bárkit megszólítsak. Hozzám pedig nem jön oda senki. És itt szépen be is zárul a kör. Igaz, nem erre a játszótérre kéne járnom, ami itt van a ház mögött, mert az itteni anyukákkal nem is áll szándékomban ismerkedni. (Aki azért jön le játszótérre, hogy cigizhessen, azt inkább eleve kerülöm. Bocs.) Messzebb elmenni sajnos sokszor lusta vagyok.
"Nem azt akartam mondani hogy netán te depis lettél"... - no, erről is olvass vissza 2-3 oldalt. Írtam.
Amúgy tegnap tényleg elmentem tornázni. Rajtam kívül még ketten jöttek, szóval a "tanár" meg a három résztvevő sikeresen összeterelt vagy 8 gyereket, akik ott rohangásztak közben a lábunk alatt.
Szóval próbálok én csinálni ezt-azt (múlt hétig angolra is jártunk, most nyári szünet, de lehet, hogy megpróbálom összeterelni a társaságot és csinálni egy angol játszócsoportot). De az ilyen fix programokon sem igazán sikerül barátkoznom.
Üdv
Timi