Kedves Hajni!
Köszönöm, hogy gondolsz rám (is), olvasgatlak-olvasgatlak én szorgalmasan titeket, csak valahogy nincs írhatnékom, ezért inkább hallgatok.
Mi is voltunk ovinézőben, bár az megdőlt, hogy már 2 évesen be kell íratni a gyerekeket. Kicsit hülyének néztek, de mindegy. Volt egy olyan ovi, ami nagyon szimpi volt, de persze nem oda tartozunk. Ilyen irodalmi nevelés, olyan könyvtár, mennek ide-oda, hallani is csak jókat hallottam róla,
(igen-igen, a legjobb infókat a játszótéren kapja az ember!) kívülről baromira tetszett. Erre bemegyek a nyílt napra, és olyan lehangoló volt belülről, hogy rohantam megnézni a körzetes ovinkat, ami meg valahogy sosem volt szimpi. Az meg olyan csodálatosnak bizonyult, hogy a'sszem én maradok majd a körzetesnél és nem fogunk sehol máshol kuncsorogni. Magánovi meg szóba sem jöhet! Szerintem botrányosak ezek az árak. Nem hiszem, hogy ott annyival többet kapnának. Nekem is volt egy jó meg egy rossz óvónénim. Ez utóbbi leejtette uzsiosztáskor a párizsit és rákente a gyerekekre. Meg cukorkáért dögönyöztette a hátát. Kedves, nem? Mindezek ellenére bennem jó emlékek maradtak az oviról. És már azzal sem értek egyet, hogy ide-oda kell a gyerekeket ráncigálni. A saját kis életünkön látom, hogy a gyerekek tök jól elvannak a kis napirendjükben, meg a szokásos kis játszóterükön. Azt veszem észre, hogy én vágyom jobban a változatosságra és nem ők. Lovagolni meg angolt tanulni bármikor lehet. Szerintem nem fontos ezzel kezdeni az óvodát.
A Waldorfról annyit hallottam, hogy vasárnaponként a gyerekeknek és a szülőknek be kell menni takarítani. Hm... Már nem emlékszem, hogy ez vette el a kedvem, vagy ez csak az utolsó info-csepp volt a pohárban...
Igazából talán az a félelmem az alternatív óvodákkal-iskolákkal kapcsolatban, hogy az élet már nem annyira elnéző és alternatív, mint amit ott tapasztalsz. Persze nem tudom, ez csak feltételezés. Majd Orsi erre biztos mond valami okosat.
Magunkról:
jövő héten lesz a 2. szülinap. Sajna nem lesz olyan vidám, mint az első, mert anyósom nagyon beteg és nem akarjuk sokkolni egy nagy, vidám családi összejövetellel, amiből csak ő marad ki. Hogy mivel hidaljam át ezt a problémát, még nem tudom. Talán elmegyünk valahova. Ha van valami ötletetek, hogy hova menjünk, szívesen veszem!
Az én gyerekeim amúgy mindenkit szeretnek, a leghülyébb rokonokat is. Annyira kedvesek és jóhiszeműek, hogy teljesen elolvadok tőlük.
Nálunk ami kicsit gond: Bencsi elég nyafis. Mindig van valami, (de egész nap) amiért hisztizni tud. A pelenkázás még mindig rémálom (vagy egyre inkább az - lehet ezt még fokozni?!?)
Amúgy köszi, hogy a szobatisztasággal, cumival kapcs.ban megnyugtattatok. Tudjátok, anyáink máshogy emlékeznek...
Tényeg, aki még cumizik, nem harapják ki a gyerekek a cumit? Én sorban veszem el Bencsitől a lyukas cumikat!
Ja, meg még a falfirkákhoz is hozzá akartam szólni, hogy beee, nekünk is van ám! Azóta a ceruzák fent figyelnek a magasban.
Az ágyakat egyelőre nem tudtam rácstalanítani, mert megnéztem az IKEÁ-ban a leesésgátlókat, és nagyon gagyi volt. Úgyhogy most tanácstalan vagyok az ágyakat illetően!
A másik nagy dilemmám a bicikli! Még mindig nemtom, vegyek, ne vegyek. Nagyon szeretnék nekik venni, de félek, hogy a pótkerekest még nem tudják használni, a tricikli meg nem érdekli őket! De ez már csak panaszkodás, majd eldöntöm, és akkor lesz valahogy.
Én meg képzeljétek, őszülni kezdtem. Hát ez siralmas! Muszáj voltam megint festetni a fodrásznál, aki mikor megkérdezte, hogy milyen színe legyen, mondtam, hogy olyan, mint most, ősz hajszálak nélkül. Aztán hazamentem, és a férjem nem nagyon látta a változást, mire felvilágosítottam, hogy
"ugye mennyi energiába kerül úgy kinézni, mint egykor?"
Emmáéknak
szívemből gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok az egész családnak!