Szüléstörténetem
Bence 2008. 04. 26-án látta meg a napvilágot. Leírom, hogy is történt.
Ezen a napon délelőtt kellett mennem a dokihoz nst-re. Amikor készen lett, dokim azt mondta, minden rendben van. Ha hétfőig nem történik semmi, akkor reggel találkozunk, és visszafekszem az osztályra, ahonnan pénteken délelőtt kaptam eltávot. Páromnak azért annyit mondott, szerinte még aznap találkozunk. Ezt nem értettem, mivel semmi jele sem volt a szülésnek, a méhszáj előtte nap 1 ujjnyi volt csak. Akkor szombaton pedig meg sem nézte.
Ezután Attilával elmentünk egy kertészetbe, ahol megvettük idei balkonnövényeinket, mondván, délután el is tudjuk ültetni. Amikor a virágok ültetésével végeztünk, még nekiálltam a kertemet kigazolni, hogy rendben legyen. Nem sokkal később furcsán kezdett fájni a hasam, de nem gondoltam semmire. Aztán egyre nehezebb lett minden tevékenység, így abbahagytam és bejöttem a házba pihenni. Ekkor még írtam néhány hozzászólást, és ledőltem pihenni. Ám sem fekve, sem labdán ülve nem volt jobb a helyzet. Úgy véltem, kényelmesebb lesz sétálni. Az időt nem mértem a fájások közt, mivel abban sem voltam biztos, hogy ezek már azok. Attila megkérdezte, nem kell-e bemennünk a kórházba. Elbizonytalanodtam. Mondtam neki, lezuhanyzom és indulhatunk. Amikor beértünk, éppen a nővérpultnál jött a következő fájás. Elküldtek átöltözni hálóingre, majd mentünk nst-re. Körülbelül 50 percig tartott, hogy jól látszódjanak a fájások. Elég sűrűn jöttek, és 60%-ig ugrottak ki. A szülésznő közben értesítette a dokit, így lassan ő is odaért. Ez este ¾ 7 körül volt. Megvizsgált, 2 ujjnyira ki voltam tágulva. Kaptam beöntést. Közben megbeszéltem a dokival, hogy ne kelljen feküdnöm. Azt mondta, nyugodtan mászkáljak, ha jól esik, 1 óra múlva burkot repeszt. Viszont egyre csak gyengültem, mert minden 3-dik lépésnél ott volt az újabb fájás. Aztán végül egy helyben álltunk Attilával, aki végig velem volt, és rengeteg erőt adott. Infúziót nem kaptam, mert szépen haladt minden a maga útján.
S bár a fájások roppant erősek voltak, egy hang nélkül tűrtem, amit a szülésznő, csak így jegyzett meg Attilának: „ Nem értem, miért nem jajgat, vagy kiabál. Hogy tudja ilyen csendben elviselni?” Azért nem szóltam semmit, mert ahhoz sem volt már erőm.
Eddigre már megvolt a burokrepesztés. Szerencsére a magzatvíz tiszta volt. Amikor jöttek a tolófájások, felfeküdtem nagy nehezen az ágyra. Sajna azonban nem úgy mentek innen a dolgok, ahogy szerettük volna. Pici fiam nem tudott átjutni a szülőcsatornán. Mint utólag kiderült, a keze a feje mellett volt szorosan, ezért szűk volt neki a hely. Mivel a víz elkezdett zöldülni, a dokim kézzel segített Bencének, nehogy baj legyen. Na, ezt nem kívánom senkinek, ami ekkor volt. Egyik kézzel alulról próbálta húzni Bencét, másikkal finoman nyomást gyakorolt a hasamra, így született meg az én fiam este 23 óra 5 perckor. Ezek után megkönnyebbültem, és amikor a mellemre tették, sírva fakadtam a boldogságtól. De nem csak én, hanem az én Édes férjem is. Elvitték néhány méterrel arrébb megfürdetni és megmérni Bencét, majd betették a melegedőbe, ami ott volt nem messze tőlem, így még gyönyörködhettem benne egy ideig. Méretei szépek voltak, senki sem számított ekkora babára: 3800 gramm, és 60 cm. Amikor bevitték az osztályra, engem összevarrtak, mert kicsit repedtem. Ám a repedés szerencsére csak külső volt. Aztán a 2 óra leteltével Attila bekísérhetett a szobámba. Előtte még anyummal is beszéltem, aki szintén végigizgulta Bence érkezését a szülőszobán kívül. Nagyon boldogok voltunk. Annyira, hogy nem tudtunk azon az éjszakán elaludni.
Másnap reggel megkaptam Bencét, aki ekkor még aludt, hisz nagyon elfáradt. Ezután pedig együtt voltunk éjjel-nappal.
Brigi
) hogy meddig kell forralni a vizet a babának?
