Lányok!
A délelőtti takarítás közben eszméltem rá, hogy az elhatározástól (hogy megküzdök a pco-val) számított másfél hónap alatt sikerült met-hez jutnom! És ebben hatalmas részetek van lányok! Szóval szeretném megköszönni, hogy segítettetek átlátni a helyzetet, kitalálni merre induljak, milyen vizsgálatokat, orvosokat válasszak... És mindenekelőtt tartottátok bennem a lelket, hogy legyen erőm végigcsinálni!
Hatalmas mérföldkőhöz érkezett az életünk tegnap. Azért is beszélek többesszámban, mert mindvégig ott állt a mögöttem és mindenben támogatott a párom, és nem mellesleg elviselte, hogy reggeltől estig a neten lógok.
És bár tudta, hogy este vacsinál beveszem az első gyógyszert, utólag le is lettem szúrva, mert nem látta (épp másfelé nézett
), mikor megtörtént.
Mondta, hogy neki is hatalmas lépés, és velem akarta megélni.
Mikor már Bogi aludt, este beszélgettünk egy kicsit, és jól esett, amit mondott, hogy nagyon büszke rám, és ilyen csaj nincs mégegy, aki ekkora erővel harcol a gyógyulásért.
Mert én egy pillanatra sem álltam meg. Tegnap délben Szombathelyen említette az orvos, hogy lehet nem kéne szednem az epilepszia gyógyszert, és hogy megkérdezhetnék több neurológust is. Este már írtam is a levelet egy netes orvosnak, aki válaszol a kérdésekre. Meg kerestem itthon magánrendelőket. Szóval most ezt is elindítottam.
Furcsa, de sem az én családom, sem az övé, sem pedig a barátnőm nem érzi/érti, hogy ez a gyógyszer mennyi küzdés eredménye, nekünk ez ESÉLY... Csak TI tudjátok és a párom!!!
Nincs erre jobb szó: köszönöm