Evés: Bori kicsinek igencsak jó étkű volt, bár tíz hónapos koráig mást nem fogadott el, csak anyatejet. De utána ráhajtott, és tömött magába mindent, amit ért, igaz, mellette 2,5 éves koráig még szopizott. Aztán ekkortájt kialakult nála egy krónikus mandulagyulladás, ami komoly fájdalmakkal is járt. Emiatt baromi sokat hiányzott a bölcsiből, amit amúgy imádott, és abból a szempontból is remek volt, hogy a bölcsi saját konyháján minden nap friss főzeléket készítettek (cékla, brokkoli, miegyéb). Ám Borinak addigra a betegség olyan fájdalmakat okozott, hogy képtelen volt főtt kaját enni, csak a hideg ételt, illetve az anyatejet volt hajlandó elfogyasztani. Ez meg is látszott rajta, 2,5 évesen csak 12 kiló volt.
Gondolom, a bölcsiben rengeteget csesztethették a kaja miatt, ahogy otthon az apja is erősen rákezdett, puszta aggodalomból.
Aztán mikor ovis lett, szembesülnie kellett a gyermekétkeztetés egyéb formáival, értsd nagyüzemi konyha. Mellé beficcent az a tény, hogy az apjának krónikus hasnyálmirigy-gyulladása lett, ami komoly diétát követelt - az egész családtól, mivel arra nincs időm és energiám, hogy kétfelé főzzek. Így egy csomó étel tiltólistára került, köztük a gomba, máj is. A spenóttal meg az oviban akadtak gondok, tipikus menzamódra készítették, hidegen, sok vízzel.
Na, mindegy, összefoglalva a fentiek miatt (is) lassacskán Boris is finnyáskodni kezdett. Próbáltam jó szóval, veszekedéssel, mindennel, de hiába. Úgyhogy én arra az álláspontra helyezkedtem, hogy le van szarva, majd eszik, ha akar, fejlődik, nő, hízik, oly mindegy. Szerencsére alapvetően imádja a gyümölcsöket, zöldségeket, nyersen, főzve, salátában, párolva, sütve, úgyhogy vitaminhoz jut rendesen. A hús is nagy liebling, a fehérje miatt sem kell aggódni.
Az meg csak idegesítő, hogy elsőre szinte minden kaját megkritizál, lefújjol, de végül megeszi. Az egyetlen dolog, amire figyeltem, hogy az édességet visszafogjam, mert őt rettenetesen eltömíti, ellenben imádja. Így a nassolás csak és kizárólag a hétvégékre korlátozódik, akkor viszont egy főétkezés elfogyasztása után annyit tömhet magába, amennyit bír. Ez összességében kevesebb, mintha egész héten apróbb adagokat fogyasztana. (Ja, cukrot, nyalókát, gumicukrot, szénsavas üdítőt semmilyen körülmények között nem kap - tőlünk.)
Aztán most, hogy az apja évek óta tünetmentes, már bátrabban merünk otthon is főzni, ám közben Bori elszokott ettől a fajta változatosságtól, és berzenkedve figyeli a számára ugyan már ismerős, ám elfeledett kajákat. Ismét próbáltam szép szóval, erővel, megint ellenállásba ütköztem. Végül megegyeztünk abban, hogy választhat két kaját, azt soha nem kell megennie, de minden más esetén minimálisan kóstolnia kell (bevenni a szájába, megrágni, aztán max. kiköpi). Ez a két kaja a gomba és a máj lett. Spenótot meg ritkán csinálok, mert tudom, hogy a párom és Bori nincs annyira oda érte, csak ééééén.
Na, mindegy. A héten valahogy szóba került a dolog, és mondtam, hogy fogok gombát csinálni, mert megromlik a hűtőben. Nála meg most Mamma Mia őrület van, amit én baromi nehezen viselek. Ő vetette fel, hogy ha megeszi, megkóstolja a gombát, hajlandó vagyok-e kivenni a filmet neki a tékából. Mondtam, hogy oké.
Tegnap megcsináltam a gombapaprikást (Bori a rántott gombát preferálta volna, de azt tudom, hogy "szereti", ezt viszont az utóbbi években sosem volt hajlandó megkóstolni sem), és kitettem neki 3 szem gombát. Elkezdtünk enni, láttam, hogy ő csak piszkálja. Kérdeztem, hogy mi a baj, azt mondta, hogy fél, hogy nem fog ízleni. Mondtam, hogy maximum kiköpi.
Végül én adtam a szájába az első falatot, másik kezemben egy zsebkendőt tartva. Rágott rajta kettőt, aztán az előre magába programozott undornak megfelelően öklendezni kezdett, mire tartottam a zsepit, ő meg kiköpte. Agyondicsértem, hogy ez minő bátorságra vall, ez igen, micsoda büszkeség nekem, mint anyának, hogy hajlandó szembeszállni a félelmeivel. Elmosolyodott. Mondtam neki, hogy a következő lépés az lenne, hogy bent tartja, megrágja és még ízlelgeti egy picit, mielőtt kiköpi. Ha kész rá. Mondta, hogy jó. Ja, még megjegyezte, hogy rágógumi állagú, ezen jót röhögtünk, micsoda találmány lenne a gomba ízű rágó.
Jött a második falat. Bevette, megrágta rendesen, öklendezés nem volt. De lenyelni még nem merte. Viszont miután kiköpte, azt mondta, hogy FINOM!
Mondtam neki, hogy deremek, akkor utolsó lépésként próbálja meg lenyelni. A harmadik darabot ketté kellett vágnom, de végül mindkét falatot már önállóan belapátolta. Majd még hozhattam egy szemet és azt is megette. És oltári büszke volt magára!
Végül le is osztályozta a kaját, mint a hülyecelebek a tévében, 4-est adott rá.
Aztán felhívtuk apát a melóhelyén, hogy elújságolhassa, micsoda hős volt!
Lefekvéskor pedig ismét megállapítottuk, hogy biza a menzakaja klasszisokkal szarabb, mint ahogy otthon főzünk.