Kiemelt témák

Az alábbi események Németországban, Frankfurtban történtek 2001-ben.

Imádott feleségem terhességének 39. hetétöl kezdödöen, egyre sürübben jelentkeztek nála a jósló fájások. Az ultrahang és a CTG szerint minden rendben volt. Végül is a 41. hét egyik délutánján, a kiszámolt idöpontoz képest 2 nap késéssel kijött a nyákdugó. A fájások estére rendszeressé váltak és Szerelmemmel együtt úgy láttuk, hogy eljött az indulás ideje.

A város leghíresebb, legelegánsabb kórházát választottuk ki (Bürgerhospital). A szülészeten melírozott hajú, undok szülésznö fogadott minket. Körmét piszkálva azzal kezdte, foglaltak a szülöszobák és amúgy sem elég erösek a fájásaink - rövid vizsgálat után kidobott minket. Ott álltunk az utcán a tízperces fájásokkal. Rövid tanakodás után végül is haza mentünk. Fél órát bírtunk csak ki otthon, ezután annyira intenzívvé váltak a fájások, hogy mégiscsak visszamentünk a kórházba. Az undok szülésznö ismételten kidobott minket, nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy meg ne tépjem. Az egész éjszakát a folyosón töltöttük az akkorra már állandósult 3 perces fájásokkal. Dühöngtem magamban, de nem tudtunk mást csinálni, mint hogy kivártuk a reggeli müszakváltást.

6 órakor egy fiatal szülésznö foglalta el az elözö helyét, aki azonnal felvett minket az osztályra. Nem sokkal ezután magunkra hagyott minket a szülöszobában. Ekkorra már a méhszáj 2 ujjnyira tágult. Hébe-hóba benézett valamelyik szülésznö vagy orvos, se szó, se beszéd belenyúlt a feleségembe, majd hümmögve elvonult. Már délelött 10 óra volt, elfolyt a magzatvíz is, de a tolófájások csak nem akartak jelentkezni. A koreográfia mindig ugyanaz volt: negyedóránként ajtó nyílik, 1 db fehérköpenyes be, felhúz egy steril kesztyüt, se szó, se beszéd belenyúl a feleségembe, hümmögés, fehérköpenyes ki. Már kezdtük viccesen felfogni a dolgot, amikor az egyik ilyen vizsgálatnál megszólalt az aktuális szülésznö, hogy itt az ideje a beöntésnek. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a beöntés ideje alatt leszaladtam az autónkhoz, hogy felhozzam a tiszta ruháinkat. Amikor visszaértem a ruhákkal, üres szülöszoba fogadott. Hosszabb keresgélés után a WC-ben találtam rá a zokogó feleségemre. Elképedve láttam, hogy csupa vér a ruhája, kiderült, az ügyetlen szülésznö elrontotta a beöntést és feltépett egy eret, amiböl ömlött a vér. Úgyhogy a kétperces fájások szüneteiben a vérzést csillapítottuk, a szülésznö persze nem törödött velünk.

Lassan kezdett már elegünk lenni a kórházi személyzet hozzáállásából, hozzánemértéséböl. Arra az elhatározásra jutottunk, átvesszük az események irányítását. Nemsokára belépett egy újabb fehérköpenyes, ezúttal egy orvostanhallgató. Zord tekintettel ránéztem, majd rámutattam az ajtóra. Szó nélkül elkotródott. Ezek után mi döntöttük el, mit tehet velünk a kórházi személyzet, mit nem.

Hamarosan újabb müszakváltás következett, de ezúttal ránk mosolygott a szerencse egy idös török bábaasszony személyében. Törve a német nyelvet bemutatkozott, szeretettel végignézett rajtunk, majd nagyon nagy odaadással megvizsgálta a feleségemet. Elmagyarázta, miért akadozik a szülés. A kisbaba feje elakadt félúton, ez az oka a hosszúra nyúlt vajúdásnak. Ekkor már 19 órája tartott a tortúra és drága Szerelmem már kezdett nagyon fáradni. A bábaasszony megmutatta nekünk, mit kell csinálnunk, hogy a kisbaba az optimális pozicióba forduljon a szülöcsatornában. A helyes lélegzetvétel technikáját is elmagyarázta nekünk. Csak ámultunk, milyen óriási szakértelemmel rendelkezik. Ezután felgyorsultak az események. Végeztük az elöírt lógaszkodó gyakorlatokat, szépen tágult a méhszáj, a kisbaba pedig befordult a célegyenesbe, minden készen állt a nagy eseményhez. Az elsö tolófájás már jelentkezett is. Most mi lesz, kérdeztük. Azt válaszolta a bábaasszony, 10 percen belül meg fog születni a kisbaba és én leszek a szülész. Elképedten meredtünk rá, ö erre elnevette magát, majd közölte, ne féljünk, jól fog menni. Majd legnagyobb megdöbbenésünkre ott hagyva minket kiment a szülöszobából. Néma csend, egymásra néztünk. Akkor kezdjük, mondtam. Szerelmem oldalára fordult a szülöágyon, hogy felvegye a lehetö legkényelmesebb poziciót. Mögéje álltam, gyengéden megemeltem a combját, fejecskéjét lenyomtam a mellkasára, karjaimmal körbezártam. Együtt vettük a levegöt. Három kicsi gyors, majd mélyen leszívni, benntartani, most nyomd! Nyomd! Told! Jó! Nagyon jó! Most engedd ki! Jó, nagyon jó! Tökéletesen együttmüködtünk. Már itt a következö tolófájás! Újra három kicsi gyors levegövétel, most egész mélyen leszívni, benntartani, fejecske lent, jó, és most nyomd! Nyomd! Jó, jó, nagyon jó! Hurrá! Kint van a baba fejecskéje! Az ajtóban megjelent a bábaasszony egy mosolygós orvossal és helyet foglaltak a kisbaba fejénél. Már itt a következö fájás, de ez most nagyon erös lesz, mondta Szerelmem. Akkor rajta! 1-2-3 kicsi, most mélyen leszívni, jó, most benntartani és nyomd! Most nyomd! Én is benntartottam a levegöt, Szerelmem fejecskéjét leszorítottam, könyökömet a hátának feszítve ellentnyomtam. Nyomtuk, nyomtuk. Ebben a pillanatban felujjongott a bábaasszony. Megvan a kisbaba!!! Gyönyörüszép kisfiú! Örömtáncot jártunk, Zalánka 3720 grammal és 55 centiméterrel egészségesen megszületett! A rutinvizsgálatok után az orvos a feleségem felé fordult, hogy öt is ellássa. Rövid vizsgálódás után közölte velünk: nem található semmilyen repedés, tökéletes természetes szülés volt!

Nem volt gátmetszés, sem érzéstelenítés, sem kézzel tágítás, sem repedés sem semmi más baj az elfuserált beöntésen kívül.

Lett viszont egy csodálatos családi élmény, egy gyönyörü, egészséges kisbaba, 2 nagyon boldog szülö. Fél óra múlva már a következö babáról szöttünk álmokat (most már a harmadikat várjuk).

Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e a fenti történetet. Attól tartottam, senki sem fogja elhinni, ki fognak röhögni.

A végsö lökést végül is az egyik topikban közzétett hozzászólás adta meg, amiben az egyik kismama a szülést levezetö nögyógyásznak köszönte meg a kisgyermekét. Számomra eleve perverznek tünik egy várandós kismama ilyenfajta kötödése a nögyógyászához.

Engem örömmel és büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy kisfiunkat a gyönyörü feleségem az én segítségemmel hozta világra, részt vehettem a családunk legfontosabb eseményében, megvédhettem öket a kiszolgáltatottságtól.

Nagyon jó volt.

Vezer papa,
Meg mindig Frankfurtban vagytok?
En is dicsekedhetnek egy csodalatos frankfurti (otthon)szulessel!
Zsuzsi

Kedves Vezérpapa!Csodálatos történet! Én is átéltem majdnem ugyenezt a harmadik babám születésekor tulajdonképpen ketten a férjemmel szültük meg a babát mire odaértek addigra félig kint volt és utána már minden ment mint a karikacsapás ...a másik két szülésnél is bent volt velem a párom...jó egészséget nektek...

Kedves Zsuzsi!

Sajnos már nem vagyunk Frankfurtban, a munkám Düsseldorfba szólított. Épp költözködünk.

Viszont nagyon érdekel az otthonszülés. Nektek milyen volt?

Kedves Kelemenné Vera!

Gratulálok Nektek! Akkor Ti is ismeritek ezt az érzést! Szintén jó egészséget kivánok.

Vezer papa,

Szuuuuuper volt! Itthoni terhesgondozas, szinte csaladias, barati hangulat a szulesznovel, egyszeruen fantasztikus! Ha gondolod (es adsz egy email cimet), irok rola priviben!
Kar, hogy elkoltoztetek! Tudtam volna ajanlani egy szuper szulesznot!
Amugy epp a heten volt 1 eves a kis itthonszuletettunk!

Zsuzsi

Kedves Vezér Papa!

Nagyon szép történet, meg is könnyeztem. Gratulálok a babához!

A vége nem kellett volna! Mégpedig a kismama "perverzitása" Sajnos nem minden szülés olyan, mint a Tiétek. Igenis van, hogy az orvosnak köszönhető, hogy nem lett semmi baj. És nem minden apuka tudja ezt így végigcsinálni ahogy Te. Az én szülésem is gyönyörű volt. A párom is bent volt, mégis hálás vagyok a nőgyógyászomnak. Ettől még nem szerettem bele és nem kötődöm hozzá.
Persze, a gyerek megszületik mindenképpen. Orvos nélkül is. Nekem is szükségem volt az orvosomra, hogy ott legyen. Így éreztem magamat biztonságban. A gyermekemet nem köszönöm neki, mert minden simán ment. Más esetben megeshet, hogy tényleg neki köszönhető az egészséges kisbaba.

Üdv: Barbi

Kedves Zsuzsi!

Mi is valami hasonlót szeretnénk az leendö szüléseinknél.
Szeretettel várjuk beszámolódat: vezer@t-online.de

Kedves DBarbi!

Lehet, hogy kicsit erös kifejezést használtam, de a lényegen nem változtat. A biztonság érzését szerintem inkább a család, a férj garantálja, persze ha olyan a kapcsolat.

Az orvosnak vagy bábának ott kell lennie a szülésnél, hiszen ök a szakemberek, ök vannak felkészülve bármilyen elöre nem látható eseményre.

Viszont helytelennek találom, ha valaki kizárólag a kórházi személyzetre hagyatkozik. Az orvos is ember, ö is elfáradhat valamikor, hiszen nehéz, felelösségteljes munkát végez, és öt is várják odahaza. A férj az igazi "dúla", hiszen ö ismeri a feleségét, neki van intim kapcsolata vele és végül is töle van a gyerek, nem pedig a nögyógyásztól.

Sok ilyen APUKA és FÉRJ kéne mint Te vagy ebben a mai un.erőszakos világban,istennek hála az én Férjem is ilyen.üdv.vera

Kedves Vera!

Köszi szépen a tegnapi segítséget, már megbántam az erös szavaimat egy másik topikban, csak Téged szerettelek volna védeni.

Szia!Semmi baj engem ez nem zavar csak ez a pojáca mindig kitud hozni a sodromból pedig nem kéne vele foglalkoznom...és a viccet félretéve tényleg nem vagyok kövér...és ha az volnék sem azért irnék mert a bizonyitványomat magyaráznám hanem mert felháborit az ilyen amit abban a topicban művelnek...Solyának van igaza abban hogy nem is kell rá reagálni majd magától leáll...további jó eszmecserét üdv.vera:0

Az én feleségem hálistennek nem erőltette az együttszülést, és én se akartam őt látni abban a méltatlan helyzetben. Több haverom, akik bementek a szülésre, utólag férfitársaságban bizony sorra bevallották, hogy rémségesen taszítóak volt a számukra a hangok, a szagok, és a látvány is. Hónapok kellettek ahhoz, hogy úgy-ahogy elfelejtsék az emlékeket és újra valamennyire vonzó NŐNEK lássák a feleségüket.
Szerencsére a nejem ugyanúgy gondolkodik, mint én, nem is érti ezt az erőltetett emancipációt, amit a nők egy része művel.

Sziasztok!

Én is a 21.40-es névtelen véleményén vagyok, de elfogadom, hogy mások ezt máshogy látják, nem érzem erőltetettnek a dolgot, hiszen egy jó kapcsolatban ezt meg lehet beszélni. Elfogadom, hogy lehet csodálatosan felemelő érzés az APA számára is, de az is lehet, hogy valóban rossz élményként marad meg. Én eléggé konzervatív beállítottságú vagyok, de a férjem is (szerencsére). Magam sem díjaznám, ha be akarna jönni, dehát nem vagyunk egyformák.

Nem hinném, hogy egy férjet akarata ellenére be lehetetne vonszolni a szülőszobára. Ha pedig olyan a kapcsolat a pár közt, akkor mi a baj? Ő dolguk. Ha nálatok más a menü, rendben, az meg a ti dolgotok.
De egyébként miért bajod, hogy kiszolgáltatott helyzetben látnád a feleséged? Már bocs, de nekem szem. szerint pontosan a fiam apja az egyetlen személy, akitől elviselem, hogy "kiszolgáltatott" helyzetben lásson! Bár ha ott a családfő, a kiszolgáltatottság mindjárt nem is feltétlen igaz, hiszen apaoroszlán védi a családját. (Sajnos sok esetben szükség van rá!!! Vezéréknél is kellett, és sajna nem egyedi a dolog.)
Arra meg, hogy a szagokat-látványt taszítónak találni... hááát, erre az öregek szavával hadd éljek: ha megcsinálni meg tudta azt a gyereket...!!!
Persze ez személyfüggő és nem is írtam volna le, ha nincs az az utolsó mondatod. Persze, hallani apukákról, akik a vér látványától elájulnak a szülőszobán. Ilyen is van. De neked miért baj, ha a szerinted emancipált nő mellett ott a férje szülésnél? (Szerintem a női emancipációra hivatkozni ebben az esetben igen nagy torzítás!!)

Vezér papa! De jó végre egy családcentrikus és ÉRTŐ apukát hallani a sok értetlen beírkáló közt!

Kinek így, kinek úgy.
Az én feleségem arra is ügyel, hogy ne előttem öltözködjön, fésülködjön, sminkelje magát, pláne a menstruációs ügyeit ne a jelenlétemben intézze. Ne lássam az átmeneteket, a szépülés folyamatát, csak a szépet. Én nagyon becsülöm ezért, mert látom a törekvését, hogy tetszeni akar, meglepni a megújulásaival.
A szüléssel kapcsolatban az első pillanatban egyetértettünk: ő elképzelhetetlennek tartotta, hogy esetleg magából kivetkőzve lássam, és ez egybeesett azzal, hogy én se akartam úgy látni őt, ahogy szaggatja a testét a fájdalom, szanaszét vagdossa az orvos, recsegnek a csontjai, és még sorolhatnám, amit a férfiismerőseim meséltek.

Ez az egész apás szülés egy újkeletű divat, amolyan "hűdemodernek vagyunk". Az elmúlt évezredekben a férfiak ki voltak rekesztve a szülésből, az az asszonyok, bábák dolga volt, legfeljebb az orvos vett részt, de az apa sose.

Igen, és a régi időkben a férj és a feleség magázták egymást, külön hálószobában aludtak, és a "házastársi kötelességeiket" hálóruhában, sötétben végezték. Nem mintha akkor nem lettek volna MÁS igényeik, de a férj ezt elintézte a bordélyházban, a nő meg általában "háziasszonyi depresszióban" szenvedett (ld. migrén).

Nekem is volt olyan barátom, mint 01.12-es Névtelen, én is ugyanúgy "vigyáztam az imidzsemre" előtte, mint az ő felesége. Amikor a mostani férjem "még csak" barátom volt, elküldtem hazulról, amikor ki akartam tisztítani az arcomat (pattanások, pakolás). Mire ő rettenetesen kiakadt, hogy miért játszom meg magam előtte, hiszen hát nem ő-e épp az az ember, aki előtt nem kell, sőt, nemis szabad? Ő engem pattanásostól és pakolásostólé szeret, nem csak a felszínt szeretné látni, nem csak egy maszk, egy bábu vasgyok neki. Ahogyan ELVÁRJA, hogy én is így érezzek iránta (ha szeretem). Némiképp kétkedve engedtem neki, és lám..., a pattanásaim tényleg nem riasztották el. Aztán a szülés sem.
Én nem gondolomm, hogy ki így, ki úgy. Én azt gondolom, ez az igazi, mert itt nem kell színjátékot játszani a másik előtt, nem kell folyton "viselkedni". Amelyik kapcsolat hazugságra épül (márpedig csak a szépet mutatni hazigság) az előbb-utóbb tönkremegy. Vagy a felek mennek tönkre.

Z.Z.

Viszont ott volt a család összes nőtagja támaszként, az anyjával az élen, több generáció, akikkel egy fedél alatt élt. Régen a férjek is egész másképp vettek részt a család életében, nem? Ami mára megváltozott, ahogy a generációk együttélése is. Ezért botorság a régmúltra hivatkozni.

Én se engedtem be a férjemet a szülőszobára, szerencsére nem is erőltette, sőt mintha megkönnyebbült volna, hogy nem kell végignéznie.
Én se lennék kíváncsi a férjemre, amikor erőlködik a vécén.

Kedves nevtelenek,
Ha a felesegetek ne adj`Isten beteg lenne, es apolasra szorulna, akkor sem ohajtanatok latni ama "meltatlan" helyzetben?

Zsuzsi

Utolsó névtelen. Azért a szülést és az általad említett erőlködést összehasonlítani... Hát!

Én titokban papás szülést szerettem volna. De nem is beszéltünk róla, míg egyik barátunk megkérdezte és a férjem a lehető legtermészetesebb lendülettel igent mondott. Velem akkor madarat lehetett volna fogatni, hiszen egy újabb bizonyítéka annak, hogy összetatozunk és egymáshoz illünk. (Mint ahogy az a pár is,a kiknek egyik tagja sem akarta az együttszülést.)
Együtt készültünk, jártunk ultrahangra, megpróbáltam a lehető legjobban bevonni apát is a várandósságba.
És bejött másodszor is!

Erőltetni nem szabad. Akkor nem lesz feltétlenül jó élmény. Csak van egy olyan érzésem, hogy azok a férfiak, akik bemennek a szülésre, azok a családi életben is egészen máshogy veszik ki a részüket.

Kedves Topiklakók!

Szerintem férj és feleség együttes döntése részt vesz-e az apuka a szülésen. Erőltetni nem szabad!! Van olyan apuka aki nagyon lelkes, aktív, segítőkész a szülés ideje alatt, de aki csak "kényszerből" megy be a szülésre annak az esetleges negatív élmény hatására rámehet a házassága. Sajnos tudok ilyen példát, egyszerűen megundorodott a feleségétől, persze előfordulhat, hogy ott más okok is közrejátszottak. Nem vagyok az apás szülés ellen, én nagyon tisztelem az olyan férfiakat akik ezt felvállalják. Az én férjem nem ilyen. Egyszerűen utálja a kórházat az ottani levegőt, még látogatni sem szeret menni. Ezért eszembe sem jutott, hogy a szülésre becipeljem magammal, sőt előre mondta hogy szó sem lehet róla. Csak azért mert ma divat lett az apás szülés, én nem erőltettem a dolgot és nem is bántam meg. Nem attól függ hogy valaki jó apa és férj, hogy minden áron jelen van a szülésnél.

Viszont szerintem ha az apuka benn akar lenni a szülésen előtte mindenképpen tájékozódjon! Annak a kismamának aki velem együtt szült apás szülése volt és apuka sajnos kétszer rosszul lett, ráadásul összehányta a szülőszobát. Nem igazán könnyítette meg a felesége szülését. Másoknál meg apuka nagyon ügyesen segített és igazán hasznos volt a jelenléte. A kismamától függ mennyire igényli a szülés idején valaki jelenlétét. Én tudtam magamról, hogy egyedül szeretek szenvedni, semmi értelme nem lenne és nem is akarom, hogy bárki végignézze a hozzátartozók közül. Idegesített volna a nyugtatgatás, a végén bizony már az is, ha egyáltalán hozzámszóltak. Egy tanács, hogy aki egyedül szeretne szülni mindenképpen fogadjon szülésznőt. Megéri, ő foglalkozott végig velem, tudta mikor van kedvem beszélni, mikor nincs stb.

Egészséges szép kisbabákat kívánok mindenkinek!

Sztifi

Az en ferjem harombol ketszer ott volt (az elsonel a 3agyas szuloszoba miatt nem lehetett bent), mindenkeppen jelen szeretett volna lenni fiai szuletesenel, de szamomra semmi segitseget nem jelentett a jelenlete.
Sokaktol hallottam, hogy nagyon egyutt tudnak mukodni szules alatt, apuka kitalalja vajudo felesege gondolatait, masszirozza, inni ad neki, segit. Na, ez nem az en ferjem. O nem tud mit kezdeni magaval ilyenkor, ideges, hasznalhatatlan! En meg olyan vagyok, ha szulok, hogy se hozzam szolni, se hozzam erni nem szabad! De ettol fuggetlenul mindkettonknek jo volt igy, hogy ott volt, latta megszuletni a fiait, nagy elmeny volt szamara! En meg tole kerdezgetek a reszletekrol, amikrol "lemaradtam"!

Zsuzsi

Sziasztok!

Mi is együtt szültünk. Én kérdezgettem a páromat, hogy biztos akarja? Bírni fogja? Jött velem kismamitornára (a papásra), előadásra (ahol videon néztünk szüléseket, ott én lettem rosszul! El is kellett jönni ) és végül bent volt a szülésnél. Jó volt. Nagyonis! De énis megértem, ha valaki nem bírja. Apukám is olyan pl, hogy rosszul lett anno, amikor vért vettek a pici lányától! Úgy kellett összekanalazni. Nem vagyunk egyformák.
Olyat énis hallottam, hogy megundorodtt a feleségétől. Erre is rákérdeztem a páromnál. Hülyének nézett, úgyhogy megnyugodtam Ettől függetlenül van ilyen.

Az előző véleményemet azért fenntartom, hogy szükségem volt az orvosra, így éreztem magamat tökéletes biztonságban.

Üdv. Barbi

Zsuzsi: jajaja, énis tőle kérdezgetem, egyrészt csomó mindent nem láttam, másrészt nem nagyon emléxem...8 hónapja volt. Pont ma

Kedves Névtelen!

A tietek nem kirakatházasság véletlenül?
Szegény nejed 1 órával mindig előtted kel, hogy megfelehessen az igényeidnek, és mire Te felkelsz,addig ő már puccban- parádéban glédába vágja magát???

(Abban igazat adok neked, hogy a menstruációs dolgainkat nem a férjünk előtt kell intézni)

Apás szülésről:

Első babánknál felmerült a kérdés, és annyiban maradtunk, hogy eldönti akkor a férjem bejönne e vagy sem. Úgy döntött, szeretne részt venni ebben az élményben, hisz nem csak az én gyerekem, hanem az övé is, és nem akar lemaradni arról, hogy ő is élete első percében láthassa a kislányát.
Nálunk nem volt semmilyen "méltatalan" helyzet, a vajúdás alatt is nő tudtam maradni, és nem azért mert olyan borzasztóan arra koncentráltam volna, hanem mert úgy esett jól, hogy nem ordibálok sikoltozok, stb. Egyes tévhitekkel szemben a szülés nem hasonlít a mészárszékre, tehát nem fröcsköl szanaszét a vér, és nem hevernek mindenféle cafatkák itt meg ott...
A férjem végig a fejem mellett volt, a kezemet szorongatta, a hátam maszírozta, és amikor sétáltam az infúziós állványomat tologatta. Hihetetlenül nagyot segített már csak azzal is, hogy ott volt velem, és hallottam a hangját, és láttam egy hozzám tartozó arcot, abban a tőlem idegen helyzetben.
Nálunk végül sürgősségi császár lett a dologból, két napi vajúdás után - de aférjem a megkérdezésem nélkül jött be velünk a műtőbe, ahol a felem mellett állt, és simogatta az arcom, amíg a kislányunkat kiemelték belőlem. El sem tudom mondani,mennyire megnyugtatott a jelenléte! (eleinte nem gondoltam volna, hogy lesz bátorsága bejönni)
Ő is férfitársaságba mászkál, és természetesen ezt is kibeszélték mint minden mást is, és a férjem nem élte meg olyan katasztrófálisan ezt a dolgot mint a haverjaid. Nem hogy nem távolodott el tőlem, hanem még stabilabbá tette a kapcsolatunkat, és az áprilisban születendő kisfiunk születésénél is jelen lesz a férjem, és nem azért mert az ő kis "emancipunci" felesége ezt akarja, hanem azért, mert ő így döntött, és velem együtt szeretné ezt megélni.

Persze mindenkinek szuverén joga eldönteni be kíván e menni vagy sem, illetve beengedi e a kispapát a szülésére vagy sem, de ezt azért már ne fogjuk a nagy emancipációra, meg a nagy modernizálódásra... Ez egy egyszerű lehetőség, amit vagy kihasznál az ember vagy nem...

Üdv mindenkinek

Erika

Sziasztok!

Hát az az igazság, hogy névtelenünkön eléggé kiakadtam.Milyen nő a te feleséged?És milyen ember vagy te?Ne érts félre, nem kívánom nektek, de mi történne, ha a feleségednek vmi egészségügyi problémája lenne?tegyük fel meg kéne műteni, ápolásra szorulna, át mennél a haverjaidhoz, arra az időre, amig nem olyan csuda nő, mint eddig?Nem hiszem, hogy ez őszinte kapcsolat lenne.Egy kapcsolat akkor normális szerintem, ha elfogadjuk, hogy mondjuk a másik idővel bizony pocakot ereszt, vagy épp nincs kilakkozva a körme, mert más dolga volt, vagy ne adj ég, tartjuk a poharat mellette amíg estleg hány.
Ne haragudj, eszemben sincs kioktatni, csak nem értem, hogy ti ezt hogy csináljátok.Mindenestre kívánom, hogy a feleséged tudjon megfeleni az igényeidnek, mert biztos jobb bele se gondolni, hogy mi lesz vele, ha egyszer már nem tud(vagy nem akar).

Az apás szüléssel kapcsolatban, mi a férjemmel abban maradtunk, hogy a vajúdás idejét biztosan velem tölti, mert képtelen lenne a folyosón ücsörögve eltölteni esetleg 10-12 órát, amig velem azt se tudja mi van, és mikor már konkrétan a szülés zajlik, és úgy adódik, hogy nem bírja, akkor fogja magát és kimegy.
És ezt én is így látom jónak, mert amíg a vajúdás tart, addig biztos sokat fog jelenteni, hogy ott van, de konkrétan a kitolás közben, már nem hiszem, hogy tudna segíteni, az szerintem is az orvos és az én "feladatom".

Bocs, ha hosszúra nyújtottam, de nem sikerült jobban lerövidíteni.

Puszi mindenkinek, Léna

Érdekes a hozzállása az itteni nők nagy részének!
Ha hallotok egy igényes NŐről, aki ad magára, a külsejére, helyt tudna állni az életben akár egyedül is, nem kell neki minden pillanatában egy férfi pátyolgatása, akkor máris amatőr pszichológiai könyvekért kiáltotok!
Biztos ti azokból szeditek az egzakt ismereteiteket, az én feleségem viszont egy tiszteletre méltóan erős és önálló nő, aki pszich. könyvek nélkül is képes eldönteni, hogy miként kell helytállni az életben.
Akárhogy akarjátok cáfolni, mégiscsak vannak női és férfi dolgok, és ezeket egyáltalán nem szükséges erőltetetten összekeverni. Nem attól jó egy kapcsolat, hogy a felek gátlás nélkül eregetnek egymás orra alá, hanem attól, hogy mindkettejük számára fontos szövetséget kötnek. De ebbe nem muszáj belevenni az összes ürüléket és azt, hogy kötelesek legyenek végignézni egymás szülését vagy aranyér-műtétjét.

Névtelen ne haragudj meg, de te full hülye vagy.

Erika, ne haragudj, de én meg full gusztustalannak találom, ahogy a nők az eleven szöveteik recsegéséhez kötelező jelleggel asszisztáltatják a férjüket. Nagy szerencsém, hogy engem nem ilyen nővel hozott össze a sors.

Te drága ember elolvastad az első hozzászólásom egyátalán? Nem én kértem a férjem hogy jöjjön be velem, hanem ő döntött úgy hogy bejön!!!! Akármilyen furcsa is neked, de ilyen férfiak is élnek a Földön.
Mellesleg én is igényes nőnek tartom magam, sőt akármilyen meglepő, a férjem, és a környezetem is annak lát. Engem sem látott még senki piszkos esetleg szakadt ruhában, letöredezett körmökkel, zsíros hajjal rohangálni, helyt tudok állni az életben, a diplomámat is csak magamnak köszönhetem, és nem vagyok rászorulva egyetlen férfi segítségére sem, viszont én egy érző lény vagyok aki igényli, hogy szeressék, odafigyeljenek rá. A férjemtől mindezt megkapom. Na épp ezért esett jól, hogy úgy döntött jelen lesz a kislánya és a kisfia születésénél is.

E

Hát tudod mit névtelen, az a nő, aki erőszakkal rángatja be a párját, az tuti nem normális.De azt hiszem a felnőtt férfiak többsége elég értelmes ahhoz, hogy el tudja dönteni, hogy képes-e rá vagy sem.
Én még egy hapsit se láttam odaláncolva a szülőágyhoz.
Ja és, pszicohologiai könyv sose volt a kezemben.Én egyedül vittem tökéjre a gondolkodásomat

És még annyit, hogy a férjem még a csíkjaimat is megszerette, pedig nem kevéssel ruházott fel babucink.És én ettől még igényesnek érzem magam.

Pá, Léna

Ez a névtelen nem az RR-es névtelen tisztavéletlenségből?? Aki a szülést gusztustalan dolognak tartja? Naggggggyon hasonlít
Szerinte itt mindenki dagadt, csóró, buta és szétkaszaboltatta magát. Ennyit róla.

Akkor vajon mi a frásznak nézegeti ezt az oldalt, és miért nem megy valami számára is megfelelő helyre??? Lehet hogy a baromi igényes feleségével meg a haverjaival már nincs miről beszélgetnie, így ide jön pocskondiázni...

E

Névtelen!
Nem igazán értem, hogy mit jelenthet nálatok a "mindkettőtöknek fontos kötelék",ha ennyire a külsőségek számítanak.Attól mert valaki ezt másként gondolja attól még nem hinném, hogy igénytelen nő és nem tudna helytállni az életben.
Azt meg senki nem állította, hogy eröltetni kellene bárkit is, hogy részt vegyen olyan dolgokban amiben nem akar. Mindenki maga dönti el,de ez egy normál kapcsolatban nem okozhat gondot.El lehet fogadni mindkét véleményt( mivel nem vagyunk egyformák),ha kultúráltabb stílusban adnád elő.
Az apás szülésről csak annyit,hogy három gyermekünk van, mindhárom az apukájuk jelenlétében látta meg a napvilágot.Nálunk ez teljesen természetes dolog volt. Nem érzem ettől magam gyengébbnek, a férjem viszont élete legnagyobb élményeként élte meg.

Kedves Névtelen!

Sikerült elrontanod ennek a topicnak a hangulatát, ugyanúgy, mint sok másikét is elrontjátok, ti névtelenek.
Nem veszed észre, hogy minden ember más? Imádd a tökéletes feleséged, hisz ez így van rendjén. A párom engem is imád, bár nem akarom, hogy tökéletesnek lásson, mert nem vagyok az. A szülésemre sem azért jött be, mert hívtam. Természetesnek találta, hogy amit 9 hónappal előtte elkezdtünk, azt együtt fejezzük be. Nem volt recsegés, csontropogás, üvöltés, vér fröcsögés, csak egy csodálatos élmény neki és nekem is. Azzal sincs baj, hogy ez neked nem élmény, hanem visszataszító dolog, de engedd meg, hogy nekünk, és a többi "topiclakónak" megmaradhasson élménynek. Ne bántsuk egymást, csak mert különbözik a véleményünk.
Mint látod kedvesen is meg lehet mondani a másiknak a véleményünket, nem kell rögtön vagdalkozni!

Üdv: Dikó

Oké. Ti viszont engedjétek meg azt, hogy nem minden férfi és nem minden nő vélekedik ugyanúgy az apás szülésről, mint ti. Vannak, ahol se a férj, se a feleség ezt nem akarja. Nem annak alapján kellene rögtön messzemenően elítélni valakiket, hogy más a véleményük, mint a tiétek.

Józan!

Idézek a 11.59-s hozzászólásomból:

"Persze mindenkinek szuverén joga eldönteni be kíván e menni vagy sem, illetve beengedi e a kispapát a szülésére vagy sem, de ezt azért már ne fogjuk a nagy emancipációra, meg a nagy modernizálódásra... Ez egy egyszerű lehetőség, amit vagy kihasznál az ember vagy nem... "

Tehát ezen már túl vagyunk, a lényeg inkább az, hogy nem kell kikiáltani mindenkit igénytelen, putrilakónak, aki úgy dönt, hgy szeretne együtt lenni a párjával, akár a szülőszobában is. Itt már rég a kedves névtelen hozzászóló stílusától ráz ki mindenkit a hideg. Én nem akarok senkit semmiről meggyőzni,mert mindenkit tartok annyira értelmes lénynek, hogy el tudja dönteni, hogy mit akar...

E

Sajnos ugy látszik hogy itt is felütötte a fejét egy névtelenségbe burolódzott igen sajnálnivaló ember aki nem vállalja magát és ugy próbálja az emancipált tökéletes nők szekerét tolni hogy megpróbál meggyőzni mindenkit hogy az a nő aki együtt szül a párjával az egy senki és sorolhatnám a jelzőket én sokak nevében kikérem magamnak ezt hogy engem ilyen jelzőkkel illessen egy számomra idegen!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vera! Te magad illetted magadat jelzőkkel! Mert egyébként senki nem senkizett le senkit!
Vannak, akik a fene nagy természetesség hívei, akik szerint természetes, hogy a pár tagjai lazán ürítenek egymás előtt, természetesnek veszik a megereszkedő hasakat, és még sorolhatnám.
És vannak, akik a maguk módján értelmezik a méltóságot, amibe a felsoroltak nem férnek bele.
Ezekkel szemben utálkozol például te. Egy jó pszichológus bizonyára ki tudná deríteni, hogy miért is.

Érdekes megfigyelni, hogy ebben a topikban a hölgyek saját név alatt mernek véleményt nyilvánítani ellentétben Veletek, hös férfitársaim.

Vezér papa! A te személyidben se hiszem, hogy a "Vezér Papa" szerepel hivatalos névként
Akkor meg miért nem mindegy, hogy valaki beír valami bornírt álnevet, vagy egyenesebben elküldi a hozzászólását névtelenül?

Vezér László szerepel és már többször leírtam a BabaNet oldalain.

Személyazonosságom bizonyítására tanu is van, Zsuzsi74-el közös zenebölcsibe járattuk gyermekeinket.

És a Te személyedben kit tisztelhetünk?

Mellesleg: hogy lehet egyenes dolog névtelenül véleményt nyilvánítani? Érdekelne a magyarázatod.

Vezér papa! Te egy karakán ember vagy. Ettől még semennyire nem értek egyet az apás szülésről alkotott véleményeddel. Valószínűleg nem fogunk összeveszni a feleségeinken se

Sziasztok! Úgy látom, "kicsit" érzékenyen reagáltok dolgokra. Névtelen első hozzászólása szerintem kultúrált volt, elmondta a véleményét, ami MÁS, mint a többségé. Ha Neki úgy jó, ahogy a felesége viselkedik, miért ne? Szerintem Ti kötöttetek bele, és utána durvult el. Látom már, igaz, hogy ha valaki más véleményen van, akkor "lehurrogjátok". Miért csodálkoztok azon, hogy időnként a regisztráltak is névtelenül írnak (amin magam is gondolkodtam most, de nehogy azt gondoljátok, hogy ua. a névtelen írt, ezért nevem adom)?
Beatrix

Nagyon örülök, hogy új taggal bövült a bátor emberek tábora. ( öszintén )

Mindenkinek tisztelem a véleményét, a sajátomat pedig a legkevésbe sem akarom senkire sem eröltetni. Viszont szintén elvárható, hogy mások is tiszteljék a mi véleményünket. Remélem így is van.

Sokat gondolkoztam azon, mi lehet az oka annak, hogy vannak párok, akik akarják, mások pedig nem akarják az apás szülést. Nálunk például fel sem merült, hogy nem leszek bent.

Szeretném ha mindenki, aki most megszólítva érzi magát leírná, náluk miért lett "apás" illetve "apátlan" a szülés.

Inkább nem írok semmit Kár, jó topicnak indult...nyitni kéne egyet a regisztráltakban.

Igazad van DBarbi, sajnos mindig akad olyan madár, aki odapiszkol, ahol mások jól érzik magukat. A mentális bélsár elárasztotta ezt a topikot is. RR-nél ugyanez volt. Tudni fogja majd az illetö, hogy örá gondolok, amikor olvassa ezen soraimat.

Képzelheted milyenek lehetnek éjszaka az álmai, amikor ebben mentális közegben úszik. Nem irigylem érte.

Na, csak röviden a férjemnek 4 gyereke van, a nagylány az első házasságából. Császár lett, anya-apa megfosztva érezték magukat a szülés élményétől.
Amikor én várandós lettem, a férjem első perctől kezdve úgy érezte, hogy kapott még egy lehetőséget.
Három gyerekünk született otthon, az első majdnem orvos nélkül, mert nem hittük, hogy első gyerek jöhet ilyen gyorsan. Misztikus élményei közé sorolja a szüléseinket.

Vezér Papa,
szilvi

Kedves Szilvi!

Nagyon tetszik, hogy otthon születtek a kisbabáitok.

A szülés nálunk is fantasztikus élmény volt.

A férjed elött megemelem a kalapomat és úgy gratulálok neki Hozzád és a gyermekekhez.

Szerintem, ha egyáltalán nem reagálnátok a durva Névtelen támadásokra, nem durvulna el ez a topic. Persze ezt nehéz megállni... Én csak amolyan "műkedvelő" Babanetes vagyok egyenlőre, még odébb a gyermekáldás, de elméleti szinten minden érdekel. Így pl. én szeretném, ha majdan a párom velem lenne ezekben a fontos pillanatokban, viszont tudom, hogy ő olyan érzékeny, és annyit stresszel mindenen, hogy totál kikészülne az aggodalomtól. Ezért van, hogy úgy gondolom, inkább lerendezem egyedül, "erős nő" módjára a gyerekszülést. Rábeszélni semmiképp nem fogom arra, hogy bent legyen a szülőszobán, de titkon szeretném. Szerintetek?