2008.10.04 14:24
Szerző: bb
Születéstörténet 2006-ból:
Eredetileg 2007.január 5-re voltam kiírva, de az uh folyamatosan azt mutatta, hogy 2,5 héttel nagyobb az átlagosnál a babánk. A 30. hétre kinyílt a méhszáj, két hét kórház következett állandó magnézium infúzióval, ahonnan 3 ujjnyi nyitott méhszájjal nagy nehezen hazaengedtek. Heti, majd 3 naponkénti kontrollra kellett járnom, közben pedig állandó fekvés, magnézium por 3 óránként. December elején az orvosom többször meg akarta indítani a szülést, mondván semmi értelme tovább várni, de én és főként a férjem nem engedtük. Férjem félt, hogy kicsi a baba, hagy nőjjön (első gyerekünk 2780-nal született), én meg hiszek abban, hogy a gyerek tudja mikor milyen napon (dátum fontos nálam) kell megszületnie. Volt korábban egy álmom, hogy dec. 14-én szülök. 13-án mentem dokibához, még utoljára hazaengedett, de 18-ra berendelt, hogy megindítja, mostmár tutti. Ja, és szólt, hogy dec. 15-én pénteken szabin lesz. Hát, ez az én kisfiamat nem izgatta, dec. 14-én éjjel fél 12-kor elfolyt a magzatvízem, hirtelen pánikba estem fel-alá szaladgáltam, pedig mindenem össze volt készítve, a táskán lista, hogy indulás előtt még mit csomagoljak (papucs, fogkefe, stb.), egyedül a férjem volt higgadt (utólag azt mondta, hogy életében nem volt még ilyen ideges - jól leplezte). NAgyfiamat is vinnünk kellett, mert egyedül nem hagyhattuk. Szóval telefonáltam a dokinak, aki mondta, hogy induljunk és a kórházban találkozunk (Budai Honvéd). Megérkeztünkkor még a portás is tudta, hogy megyünk, a szülésznő és a nővérek kedvesen fogadtak, bementünk a szülőszobára, kaptam antibiotikumot infúzióban (strepptococus pozitív miatt), doki hívott, hogy mindjárt érkezik, én vajon beértem-e. Nem engedett beöntést adni, csak leborotváltak, ekkor fél 1 volt. Iszonyú fájdalmaim voltak, nem lehetett felkelnem az infúzió miatt, csak forognom lehetett az ágyon, bár nem esett jól. A férjem és a gyerekem egy szobában vártak, egy tudatlan nővér mondta nekik, hogy nyugodtan menjenek haza, mert a szülés még odébb van. Szerintem ekkortájt mondta a doki, hogy na, húzzam fel a lábaimat és ha jön a fájás, akkor nyomjak csukott szemmel. Most akkor szülünk, kérdeztem, mire ők: hát nem ezért jött? Sokadszori kitolásra könnyebbültem meg. Amikor teljesen kicsusszant Dávid, még maga előtt tolt egy jó adag magzatvizet, amivel a csecsemős nővért sikerült beterítenem. Majd a körülöttem lévők felhőköltek, Úr Isten, én megijedtem, de mondták, hogy minden rendben, csak jó nagy a baba. Rámfektették, annyira jó volt, hogy erre bármit írnék, csak elcsépelt szavaknak tűnne. Megtörölgették, megmérték és közölték, hogy 4530 gramm, 58 cm. Ezen nem tudtam napirendre térni, ekkora gyerek a bő családunkban nem született. Szóval mire kis családom hazaért, kistesó megszületett, éjjel 2:10-kor. Álmom szerint 14-e, de a valóság dec. 15-re tolta a szülést. Azóta is haragszom a nővérre, aki hazaküldte a családomat. A szülés utáni néhány órát - amíg összevarrtak - nem írom le, vajon miért is nem?