Kamilla születése
Tehát, mint tudjátok,múlt csütörtökön már reggel 6h körül kezdtem görcsölgetni. Nagyon nem vettem komolyan, de a férjemet itthon tartottam, hátha mégis szülünk. Kb. 13h körül 5 percesekké sűrűsödtek a fájások, elég gyengék voltak, kb. 20-30mp-ig tartottak,14h körül felhívtam a dokim, hogy mi legyen? Ő kérte, menjünk be a szülőszobára és hívjuk, hogy az ügyeletes doki mit állapított meg? Hittem is-nem is, hogy szülünk, de azért készülődni kezdtem. Csodás délelőttöt tudtam magam mögött, mivel Apa itthon volt, mellőzhettem a háztartást és csak a gyerekekkel foglalkoztam, éreztem, hogy nagyon jó, hogy most mesélünk, játszunk együtt, megebédeltünk, még elaltattam kicsi Bercimet, Lehelt már nem mertem, mert sűrűsödtek a fájások.
Férjem elment anyósomért, Ő vigyázott a gyerekekre, 14.30 körül elindultunk. A kocsiban 5-6 percenként jöttek továbbra is a fájások, de elég gyengének éreztem őket és cseppet sem erősödtek. Gondoltam, szégyenszemre a 4. gyerkőcnél fújunk téves riadót? Aztán nagyon hamar beértünk a kórházba, ahol a szülőszobán először is nagy csend és nyugalom fogadott, volt 1-2 vajúdó kismama, de abszolút nem volt zsúfoltság. Az ügyeletes szülésznők(Kucsera Bea és Kinga) nagyon aranyosak voltak, kezdtünk egy ctg-vel, ahol rögtön kiderült, hogy nagyon-nagyon kalapál a kicsi lány szíve(180-200/perc)! Jött az ügyeletes (Gombos doki), megvizsgált, nagyon rendes volt és óvatos, megállapította, hogy bő 1 ujjnyi a méhszáj, de jó laza, viszont nagyon magasan van! Hívtam a dokimat, megkonzultálták az ügyeletessel, hogy mi legyen velem? Aztán arra jutottak, hogy, ha a Margit hídnál laknék, hazamehetnék, de mivel nem ott lakom, maradjak! Jó döntés volt! Átöltözés hálóingbe és vissza ctg-re, Bea azt mondta, jó hosszú lesz (dokim eközben a Magzatdiagnosztikai Központban uh-ozott, de közben többször telefonált a kórházba és adta az instrukciókat)! A babám szíve nem lassult egy kicsit sem, erre jött Gombos doki és bekötötték a sóoldatot, merthogy szerintük 2 dolog okozhat ilyen problémát: 1., ha én ki vagyok száradva, 2.,ha méhen belüli fertőzés van ( 2 héttel azelőtt a tenyésztésből kimutatták az Enterococcust, dokim antibiotikummal kezelte, előző nap vettem be az utolsó gyógyszert)!
Baba szíve szépen lelassult 160/perc körülire a sóoldat hatására és kicsit nyugodtabban elfoglaltuk az egyik szülőszobát. Ekkor jött az ügyeletvezető (Kazár doktor), aki a dokim kérésére megvizsgált, mondta, hogy már majdnem 2 ujjnyinál járunk, de a baba elérhetetlen magasságban van! Bekötöttek, szintén a dokim kérésére némi oxytocynt (3ml/h), hogy rendszerezze kicsit az alig-alig fájásaimat, de sokminden nem történt, legalábbis úgy tűnt! Dokim hívott, hogy mi legyen, tudtam, neki még rendelnie kéne a MOM parkban, azt mondta,lezavarja gyorsan és jön, ha adok neki még annyi kimenőt! Mondtam, menjen csak, majdnem 2 ujjnyinál járunk, ezek még nem olyan erős fájások, igazán ráér! Azt mondta, jó, de csak, ha rögtön hívom, ha erős fájásokat érzek és felpörögnek az események! Megígértem. Kb. 17.30 lehetett! Bejött Kinga, megvizsgált, kérdeztem,hogy akkor megvan-e már a 2 ujjnyi,erre nagy szemekkel nézett és közölte,hogy ez bő 3,inkább 4 ujjnyi már! Mindössze szűk félóra alatt! Azonnal leállította az oxy-t, hívta a dokimat, hogy rögtön induljon! Doki indult,én pedig kb. harmadszorra megpróbáltam kicsikarni egy beöntést,de azt mondta Kinga,hogy ne, mert megpattanhat az amúgy is nagyon feszes magzatburok! Kimentem,sétálgattam,kinéztem a tűkön ülő anyukámhoz, amikoris láttam, hogy dokim szalad a folyósón,mondtam, hogy ennyire ne siessen, a fájások cseppet sem sűrűsödtek még! Nevetett,aztán ment átöltözni, utána megnézett, méhszáj tényleg majdnem 4ujjnyi,de fájásaim szinte már egyáltalán nem voltak, a gép sem mutatott semmit!A dokim szerint akár hajnalig is el lehetettünk volna így,de félő volt, hogy addigra fárad ki a méhem, mire a kitoláshoz érünk! Burkot akart repeszteni, de a fájásgyengeséghez még az is hozzáadódott, hogy a lánykám feje egyáltalán nem volt rögzülve még és félő volt, hogy előreesik a köldökzsinór, ha a burokrepesztés után a magzatvíz magával sodorja! Megbeszéltük, hogy kapok újra oxytocynt, kicsit nagyobb dózisban! Sokat nem éreztem a hatásából akkor még, de a baba azért szépen felvette a startra kész állapotot:lejjebb került a feje! Közben 19h lett, műszakváltás és megütöttem a főnyerményt:Mihálik Vera lett a szülésznőm! Nagyon örültem neki, már a Szülők iskolájáról is szimpatikus volt, titkon reménykedtem, hátha nálam Ő lesz majd bent! Ismét bepróbálkoztam, hátha kaphatnék beöntést, Vera megkérdezte a dokimat, akkor már tudtam, hogy nyert ügyem van, a doki is jobban szereti így! Engedély megadva, irány az előkészítő! Miután le is zuhanyoztam, vissza a szülőszobába, ctg fel és újra az ijedtség, mert a babábnak megint pörgött a szíve! Dokim jött, még nem volt egészen 20h óra,az már biztos volt, hogy a picinek minél előbb meg kell születnie! Egy közepes erősségű fájás alatt jött a burokrepesztés.Nagyon féltem, hogy valami baj lesz,de bíztam a dokimban, tudtam, hogy mindent megtesz, nagyon vigyáz a kislányomra! Oxytocyn indult újra, magasabb cseppszámmal,dokim elment konzultálni a neonatológussal,innen már gyorsan zajlottak az események! Doki visszajött,mondta,hogy,ha 1.szülés lenne,már a műtőben lennénk,de mivel 4.szülés és 3-4 jó fájással kint lenne a baba,megszüljük szépen, mert az én szervezetemet sokkal jobban megterhelné most egy császár mint a babáét a hátralévő, remélhetőleg 20 perc! Még magasabbra állították az oxy cseppszámát (már az ötszöröse volt ez a kezdő dózisnak) és innentől hirtelen nagyon durvák lettek a fájások! Dokim el sem mozdult mellőlünk, már nagyon nehéz volt lazítani, én meg eközben iszonyúan aggódtam a piciért és valamiféle teljesítménykényszert éreztem,hogy rajtam múlik, milyen gyorsan tud kibújni! Nagyon vártam már a tolófájásokat,de csak extrém erős tágulási fájások jöttek, azt hittem, szétkarmolom már a szülőágyat! Vera jött, kérdezte a férjemet, hogy "Márti ezt mindig ilyen csendben szokta csinálni?" Mosolygott, hogy akkor hiába várja a kiabálást az erős fájásoknál!
Már nem bírtam hanyatt feküdni, oldalt fordultam, persze ettől a ctg nem tudott érzékelni, már a dokim fogta a pocakomhoz oldalról! Nem bítam már elviselni, hogy hozzám érjenek vagy szóljanak fájások alatt, de ezt mindenki tiszteletben is tarotta! Végül éreztem, hogy a tágulási fájásba kicsi tolófájás is vegyül, de nem mertem még nyomni! Ezek voltak a legdurvább fájások, már nem tudtam gondolkodni, csak a túlélésre hajtottam! Minden fájás után arra próbáltam összpontosítani, hogy már csak néhány ajtó (fájás) választ el a babámtól! Közben hívtak neonatológust is, hogy mire megszületik a kicsi, ott legyen. Szóltam a dokimnak, hogy ez már tolófájás, illetve valamiféle átmenet a kettő között! Megvizsgált, mondta, hogy körben picit peremes még a méhszáj, azt a következő tolófájás alatt abszolút fájdalommentesen hátratolta és kezdhettünk szülni! Nagyon jó volt végre ott tartani! Nem szedték szét a szülőágyat, nagyon kényelmes volt így, nem számoltam, talán 2 tolófájás- és 4-5 nyomás után kezdte a pici feje iszonyúan feszíteni a gátamat! Ennek persze örültem, tudtam, hogy 1 perc és kint van, de leállítottak, nem lehetett nyomni, kellett egy kis gátmetszés, mert hát nem lett pici a baba! Úgy éreztem, míg a következő fájásra vártunk és nem nyomhattam, hogy iszonyú sok idő telt el! Csak arra figyeltem, hogy csináljam, amit mondanak, a dokim és Vera felváltva hajtogatták, hogy csak sóhajtsak, legalább 5x mondták, én pedig akkor szóltam előszőr, hogy nem bírom, de addigra jött is a következő fájás és megszületett a kicsi Kamillám!!! Rögtön felsírt, Vera pedig diadalmasan a magasba tartotta és megkérdezte ámuldozó férjemet: "Na, Apuka, mi van a lába között?" A férjem meg csak annyit tudott kinyőgni, hogy "Lány!"(Előtte még egész végig ködösített a dokim és Vera is, így még nagyobb lett a meglepi, bár egy ismerős kb. 1 héttel szülés előtt gratulált a férjmnek a kislányhoz, azt viszont szerencsére Ő nem vette túl komolyan)
Kamillát a hasamra rakták,még ott szívták le az orrából, torkából a magzatvizet, ettől egyáltalán nem sírt! Csak öleltem a nyálkás-magzatmázas kis testét, nem hittem el, hogy itt van, szép, rózsaszín, gyönyörű gömbölyű fejecskével! Abszolút nem viselte meg a szülés! A neonatológus doktornő megvizsgálta, normális volt a szívverése, ahogy megszületett!!! Azt mondta a doktornő, hogy egyáltalán nem talál semmit nála, ami gondot okozhatna, így aztán vitték mosdani és öltözni.9/10-es Apgar-t kapott! Előszőr úgy volt, velünk maradhat 2 órára,de, mivel nem győzte felköhögni-kibukni a lenyelt magzatvizet és jégcsap volt keze-lába, úgy döntöttek, kapunk 20 percet a babával, aztán viszik inkubátorba melegedni-megfigyelni a csecsemőosztályon! Sajnos így nem tudtam mellre tenni a szülőszobán, de hol érdekelt az már! Veszélyhelyzetben valahogy átértékelődnek a dolgok és nem az volt a fontos, hogy élete 1. órájában szopizzon, hanem, hogy biztonságban legyen és figyeljék! A dokim is vígasztalt, hogy neki a 2. gyermekét vitték így el, rendes volt, de tényleg nem szomorkodtam emiatt, a biztonsága, egészsége sokkal fontosabb volt!
Azután lement az infúzió, bőven kaptam még oxytocynt, mert ugye 4. szülés volt, félő volt, hogy nagyon fogk vérezni, Túléltem a varrást is, aztán dokim elbúcsúzott, én ettem-ittam-zuhanyoztam egy jót és mehettünk át az osztályra, úgy éjfél körül. Rörtön mentem Kamillámhoz, mgmutatták, benyúlhattam az inkubátorba, simogathattam, kérdeztem, hogy ott megszoptathatom-e, de mivel még mindig a magzatvizet bukta fel, ezért nem lehetett. Szépen aludt, megígérték, hogy hajnalban hozzák és 5.30-kor már próbálkoztunk is az 1. szopival! Kamilla nagyon lelkes volt!
A kórházról, csecsemősökről, az ügyeletes dokikról csak nagyon pozitívan tudok nyilatkozni! Profi, összeszokott csapat, ami csoda, ahhoz képest, hogy december közepe óta dolgoznak együtt! A gyerekorvosok nagyon kedvesek, szintén, Nádor Csaba pl., ha kellett, félórán keresztül válaszolgatott az egyik elsőbabás anyuka kérdéseire!
Továbbra is azt mondom, a legcsodálatosabb, legnagyobb dolog, ami emberrel megtörténhet, hogy életet adhat egy másik embernek! Nekem csak az volt a nehéz, hogy abszolút nem készültem fel lelkileg ezekre a komplikációkra, nem gondoltam bele, hogy menet közben még a kicsi lányom egészségéért is aggódnom kell! Szerencsére nagyon jó kezekben voltunk, nagyon hálás vagyok a dokimnak azért, hogy jókor jó döntéseket hozott és vigyázott mindkettőnkre!
És egy kép az 5 perces Kamilláról
Márti