Itt az ígért történet, csak tegnap a gyerkőcök közbeszóltak, nem tudtam befejezni.
Szóval! Elméletben szeptember 3ra voltam kiírva, 10én reggel még semmi nyoma nem volt Esztinek. Felhívtam az orvosomat, hogy még mindig semmi, ő meg mondta, hogy délelőtt közbejött neki egy műtét, de délután menjek be a rendelőbe, csinál CTGt és megnézi hogy állunk.
De erre már nem volt szükség, mert dél körül éreztem, hogy elindult valami. Egyelőre enyhe menzeszes görcsökhöz hasonlítottak, de úgy 10-12 perces rendszerességgel jöttek (ahogy írtam is nektek még gyorsan délben). Ebéd után Zsófit letettem aludni, elbúcsúztam tőle, majd kicsit lepihentem, de a görcsök erősödtek, ezért gondoltam veszek egy fürdőt, meglátjuk tényleg menni kell-e. Fürdés alatt csillapodott a dolog, ritkábbak is lettek a fájások, de a fürdő megtette hatását, mert utána felerősödtek és 7-8 percesek lettek, úgyhogy nem volt kétség, indulni kell!! Közben beszéltem a Doktornővel, hogy beindult a dolog, hamarosan indulunk a kórházba. Ő is mondta, hogy ha megnéztek a kórházban még jelentkezzünk és indul. Háromnegyed3 körül indultunk itthonról, kb 3ra értünk be (végül ide a SOTE IIre). Ott megvizsgáltak, ekkor már bő 3 ujjnyi volt a méhszáj és a burok is feszült, azt mondták akármikor megrepedhet. Közben egyre erősödtek a fájások, ekkor (4körül) már 3-4 percesek voltak, de valahogy nem fájt annyira mint Zsófinál. Mikor a Doktornő beért (negyed5 körül és megvizsgált, már jó 4 ujjnyi volt a tágulás és 2 percesek a fájások. Háromnegyed 5 után aztán jöttek már a tolófájások és 17:10kor már kinn is volt Esztike. Olyan jó érzés volt ott megtudni, hogy kislányunk született Megható volt, hogy mikor a pocimra tették a születése után, rögtön elhallgatott, megnyugodott.
Szülésznőm nem volt, de az épp ügyeletes is nagyon rendes, kedves volt. Doktornővel megbeszéltük, hogy ha lehet megpróbáljuk a gátvédelmet és Neki és a szülésznőnek hála sikerült is. Csak 1-2 kisebb öltésre volt szükség, amivel már a szülés után rögtön úgy tudtam közlekedni, mint előtte, a saját lábamon mentem fel a szülőszobáról az osztályra.
Végül ez a szülés is csodálatos, szép élmény volt, a fájdalmak ellenére. Ehhez nagyban hozzájárult a Párom jelenléte, bíztatása is és az orvosom segítsége, együttérzése. Jó volt, hogy a Páromon kívül csak nők voltak körülöttem, akik átélték, átérezték min megyek keresztül. Ez nekem nagyon sokat segített, jelentett.
Zsófi, miután megébredt a délutáni pihiből, a nagyszülőkkel bejött a kórházba és ott várták a fejleményeket. A szülőszobák ahol vannak, annak a bejárata önműködő üveg ajtó, Apa oda kivitte Esztikét, miután felöltöztették, hogy ők is láthassák az üvegen keresztül. Zsófika kicsit meglepődött először, de aztán később már hallottuk benn a szülőszobán ha az ajtó nyílott, ahogy a folyosón mondogatja, hogy Anya, Apa, Ette (=Eszter). Megható volt, kezemben az újszülött kislányommal, hallani, ahogy a nagyobbik a kicsi nevét mondogatja már. El is érzékenyültem. .
Este 7 körül kerültünk fel az osztályra. Hát, ezzel a részével a dolognak nem igazán voltam megelégedve. A szobával, fürdővel még nem is volt annyira gond, inkább a rendszerrel, az ápolók (főleg a csecsemősök) hozzáállásával. Lenn még azt mondták, hogy Esztit felviszik, megnézi az orvos, és fürdés után kihozzák, mint a többieket. Utána pedig eldönthetem, hogy marad-e velem éjszaka. Ehhez képest este 10ig nem tudtam róla semmit, akkor is Nekem kellett átmenni az újszülött-osztályra. Ott közölték, hogy a doktornő még nem látta és addig nem is adhatják ki nekem. Nem is tudják megmondani, mikorra ér fel a doki, mikor menjek vissza érte. Úgyhogy ott megnézhettem, vele lehettem pár percet és utána reggelig nem is láthattam. Persze pihenni, aludni egész éjjel nem tudtam, mert a szülés élménye után elég rossz érzés volt, hogy van két szép kislányom és egyik sem lehet ott velem.
Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett a beszámoló!