Új privát üzeneted érkezett!
2004.01.09 21:29
Szilvi! Ha nem is más állatfajta, de nem véletlen amit írtál. Az én nagyapám fizikus volt, és sokat foglalkozott - publikált is - filozófiával, nevezetesen őt a keleti filozófiák pl. a tao, érdekelték. Meg Ady, de az más tészta.
egyszer egy filozófus tanárom mondta, hyo 2lassan itt az ideje, hoyg fizikát tanuljak". KÉrdő tekintetünkre kifejtette, hoyg a tudóst a világ nagy kérdései foglalkoztatják, a nagy végső kérdések. A fizikus a matéris oldaláról közelít, és egy pont után elérkezik oda, ahol csak az újabb kérdések vannak, de a válaszok hiányzanak. Akkor megpróbálja a másik utat, az idea útját, és elkezd filozófiával, vallással, misztikával foglalkozni. De ez fordítva is igaz.
HOl vannak a válaszok? - ezt már én kérdezem..., de kérdésem költői...
ZSuzsa
, de az más tészta. egyszer egy filozófus tanárom mondta, hyo 2lassan itt az ideje, hoyg fizikát tanuljak". KÉrdő tekintetünkre kifejtette, hoyg a tudóst a világ nagy kérdései foglalkoztatják, a nagy végső kérdések. A fizikus a matéris oldaláról közelít, és egy pont után elérkezik oda, ahol csak az újabb kérdések vannak, de a válaszok hiányzanak. Akkor megpróbálja a másik utat, az idea útját, és elkezd filozófiával, vallással, misztikával foglalkozni. De ez fordítva is igaz.
HOl vannak a válaszok? - ezt már én kérdezem..., de kérdésem költői...
ZSuzsa
2004.01.10 09:03
Szerintem - bár az elvontabb tudomány, mint a fizika - a matematikus is hasonlóan gondolkodhat, csak azért a fizikust írtam, mert az konkrét példa volt. Végül is a matematika is természettudomány - bár a besorolásnál kissé elbizonytalanodtam, lehet hoyg csak nekem rokon a kettő (egyikhez sem értettem 
)
Zsuzsa
) Zsuzsa
2004.01.10 09:09
Fizikusakat ismerek. Mind kellemes fickó, szép szabad gondolkodással, befogadó világképpel. Matematikust nem ismerek egyet sem. De az egyik ma már fizikus barátunk azt mesélte, hogy választania kellet középiskolában hogy fizika vagy matek vonalom megy tovább. Azt mondta, hogy a matek feltevések és igazolások sora. Tulajdonképpen a fikcióból indul és anyagiasitható, ha kell. De ez sem igaz minden ágára. Mig a fizika az anyagból indul, annak tulajdonságaiból és elvonttá tehető egy szint után. Nekem ez nagyon tetszett.
Hú. De ismerek matematikust. Most jut eszembe. De ő nem számit mert amúgy fantazi regényeket ir. Bár ő meg azt monta egyszer, hogy a matek olyan mint a költészet. Kötött formás verselés.
Na megyek megnézem a gyerekemet.
Zsunya
Nekem ez nagyon tetszett. Hú. De ismerek matematikust. Most jut eszembe. De ő nem számit mert amúgy fantazi regényeket ir. Bár ő meg azt monta egyszer, hogy a matek olyan mint a költészet. Kötött formás verselés.
Na megyek megnézem a gyerekemet.
Zsunya
2004.01.10 10:21
Az én matematikus férjem egyóttal teológus is. És ismerek még vagy 2 ilyet. Én meg érettségi körül nagy dilemmában voltam, mert matek-latinra akartam menni, és akkor még nem lehetett keverni a bölcsészkart meg a TTK-t. Végül bölcsész lettem, de eléggé bánom. A matek nagyon hiányzik.
K.
K.
2004.01.10 22:13
Nyugi, lányok, van ilyen is, meg olyan is. Sok természettudományokkal foglalkozó ember vonzódik a hit, a vallásfilozófia, a nem evilági dolgok tanulmányozása iránt, keresi honnan jöttünk, s hová tartunk, mások pedig, noha bölcsészek, mint az én férjem, abszolút leragadnak a való világ tanulmányozásánál. Vagy ne legyek rosszmájú, nem "ragadnak le", hanem kitölti az idejüket .
Az átlagember meg legfeljebb csak felszínesen foglalkozik ezekkel a dolgokkal, miként más dolgokkal is.
magánvéleményem
. Az átlagember meg legfeljebb csak felszínesen foglalkozik ezekkel a dolgokkal, miként más dolgokkal is.
magánvéleményem
2004.01.30 08:54
Sadrien, es a tobbiek!
Nem vagyunk Magyarorszagon, de magyarul beszelunk. Egyebkent elmondtam neki Klara gondjat a matek-latin parositassal es erre azt mondta, nyelveszetet kellett volna tanulnia. Az matek is - szerinte. Egyebkent ezert tanult meg magyarul. Mert a magyar olyan logikus nyelv.
Nicknevemenmeggondolkodom
Nem vagyunk Magyarorszagon, de magyarul beszelunk. Egyebkent elmondtam neki Klara gondjat a matek-latin parositassal es erre azt mondta, nyelveszetet kellett volna tanulnia. Az matek is - szerinte. Egyebkent ezert tanult meg magyarul. Mert a magyar olyan logikus nyelv.
Nicknevemenmeggondolkodom
2004.01.30 14:23
Gondolkodó! Nagyon jól látja a párod a dolgokat. Sajnos azt a fajta elméleti nyelvészetet, amire ő gondol, nem tanultam, ettől függetlenül lingustica PhD vagyok, bár ezzel ezek után inkább nem dicsekednék. A magyar is elég logikus valóban, de a latin még sokkal inkább, szvsz tiszta matek az egész. 
Matek-angol volt az én időmben is, dehát angolul meg nem tudtam. Most már nem érzek erőt magamban, hogy még egy szakot elvégezzek, pláne nem még egy ilyen kevéssé praktikusat. Na, jól szétoffoltuk a topikot.
Klára
A magyar is elég logikus valóban, de a latin még sokkal inkább, szvsz tiszta matek az egész. Matek-angol volt az én időmben is, dehát angolul meg nem tudtam. Most már nem érzek erőt magamban, hogy még egy szakot elvégezzek, pláne nem még egy ilyen kevéssé praktikusat. Na, jól szétoffoltuk a topikot. Klára
2004.03.09 23:42
Karaszine, hát ez az! A szigorlatot mondjuk előrehoztam egy évvel, mert akkor lettem terhes, és tudtam, hogy baba mellett még durvább lenne. A "művet" viszont már szintén mellette próbáltam írni, elég reménytelen volt. Aztán 19 hónaposan bölcsibe ment, épp ezért, és akkor sikerült befejeznem. A védésen már a pocakomban volt a kistesó, és a doktoravatásra el is "kísért". Nagyon szorít az idő? Mikorra kell leadnod? És miből PhD-zel?
Ha véletlenül valaki még erre jár, bocs az OFFokért. Karaszine, légyszi gyere át a Zuglói anyukákba inkább ilyenekről beszélgetni, ott megtalálsz!
Puszi, Klára
Ha véletlenül valaki még erre jár, bocs az OFFokért. Karaszine, légyszi gyere át a Zuglói anyukákba inkább ilyenekről beszélgetni, ott megtalálsz!
Puszi, Klára
2004.04.06 21:03
Sziasztok!
A feleségem hagyta nyitva a gépén a babanet-et és belenéztem. Hát, egy cseppet sem bántam meg, jó a hangulat errefelé.
Szerintem ez a topic téma nagyon jó választás. Fontos ás aktuális kérdések kerültek terítékre.
Ha nem csak hölgyek írhatnak ide, akkor én is szívesen beszélgetnék arról, hogyan lehet keresztény szellemben nevelni a gyerekeket. Ami nem egyszerű, mert abban sem egyszerű megegyezni, hogy a ’keresztény’ és a ’szellem’ szavak milyen valóságot jelölnek. Végigolvastam az elejétől, és úgy tűnik, hogy valahol itt akadt el az érdemi beszélgetés.
Néhány szót magamról: 7 hetes az első gyermekünk, Hanna. Szóval jelenleg boldog kezdő apa vagyok.
Annyira sok minden érdekel (többek közt szerencsére a munkám is. hogy nem is sorolom. Majd kiderül. Egy mondatban úgy tudnám talán valahogy összefoglalni, hogy minden nagyon érdekel, ami az OBJEKTÍV valóság megismeréséhez közelebb visz, ill. segít abban , hogy az életem ne kudarc, hanem sikertörténet legyen..
Pl. ez a topic azért érdekel, mert tizenpár éve találkoztam személyesen és valóságosan azzal a valakivel, akiről a Biblia lapjain olvasni lehet. Gondolom senkit nem lep meg, hogy egy ilyen találkozástól az ember ledöbben és a világképe fenekestül felfordul. És az egész életéhez való hozzáállása is átalakul.
Ezt csak azért írtam le már indításnak, mert ha lesznek olyanok, akik tényleg érdemben akarnak beszélgetni, akkor nem fogjuk tudni kikerülni, hogy legalább nagyjából tisztázzuk, hogy milyen valóságot értünk a fontosabb szavak mögé.
Persze gondolom, hogy még ezek után is lesz, aki azt gondolja, hogy téríteni és győzködni akarom. Pedig nem erről van szó: én egyszerűen csak szeretek a dolgok lényegéről beszélgetni. És abban hiszek, hogy csak egyetlen dolog tudja igazából meggyőzni az embert: Ha a valóságot sikerül szavakba önteni. Ez viszont még akkor sem egyszerű, ha valaki belül már tényleg felfogta.
Várok mindenkit, aki nem fél egy kis komoly-(-: vidám:-) beszélgetéstől. Különösön örülnék annak, ha Katinak, aki elkezdte ezt a témát, újra megjönne hozzá a kedve.
A legjobbakat, Laci
A feleségem hagyta nyitva a gépén a babanet-et és belenéztem. Hát, egy cseppet sem bántam meg, jó a hangulat errefelé.
Szerintem ez a topic téma nagyon jó választás. Fontos ás aktuális kérdések kerültek terítékre.
Ha nem csak hölgyek írhatnak ide, akkor én is szívesen beszélgetnék arról, hogyan lehet keresztény szellemben nevelni a gyerekeket. Ami nem egyszerű, mert abban sem egyszerű megegyezni, hogy a ’keresztény’ és a ’szellem’ szavak milyen valóságot jelölnek. Végigolvastam az elejétől, és úgy tűnik, hogy valahol itt akadt el az érdemi beszélgetés.
Néhány szót magamról: 7 hetes az első gyermekünk, Hanna. Szóval jelenleg boldog kezdő apa vagyok.
Annyira sok minden érdekel (többek közt szerencsére a munkám is.
hogy nem is sorolom. Majd kiderül. Egy mondatban úgy tudnám talán valahogy összefoglalni, hogy minden nagyon érdekel, ami az OBJEKTÍV valóság megismeréséhez közelebb visz, ill. segít abban , hogy az életem ne kudarc, hanem sikertörténet legyen.. Pl. ez a topic azért érdekel, mert tizenpár éve találkoztam személyesen és valóságosan azzal a valakivel, akiről a Biblia lapjain olvasni lehet. Gondolom senkit nem lep meg, hogy egy ilyen találkozástól az ember ledöbben és a világképe fenekestül felfordul. És az egész életéhez való hozzáállása is átalakul.
Ezt csak azért írtam le már indításnak, mert ha lesznek olyanok, akik tényleg érdemben akarnak beszélgetni, akkor nem fogjuk tudni kikerülni, hogy legalább nagyjából tisztázzuk, hogy milyen valóságot értünk a fontosabb szavak mögé.
Persze gondolom, hogy még ezek után is lesz, aki azt gondolja, hogy téríteni és győzködni akarom. Pedig nem erről van szó: én egyszerűen csak szeretek a dolgok lényegéről beszélgetni. És abban hiszek, hogy csak egyetlen dolog tudja igazából meggyőzni az embert: Ha a valóságot sikerül szavakba önteni. Ez viszont még akkor sem egyszerű, ha valaki belül már tényleg felfogta.
Várok mindenkit, aki nem fél egy kis komoly-(-: vidám:-) beszélgetéstől. Különösön örülnék annak, ha Katinak, aki elkezdte ezt a témát, újra megjönne hozzá a kedve.
A legjobbakat, Laci
2004.04.08 10:29
Sziasztok! Köszi a türelmet és az érdeklődést!
Talán elhiszitek, hogy nem azért írtam, hogy hátha majd rákérdeztek, hanem mert a kereszténység lényegét érinti, hogy hogyan lehet valóságosan felvenni a kapcsolatot Istennel. Ez azért nagyon nagy kérdés, mert ha valaki körülnéz a világban, vagy belegondol egy kicsit a világtörténelem alakulásába, elég könnyen az a gondolata támad, hogy Isten valamiért rettentően elhanyagolja a mi kis világunkat.
És utána felötlik egy rakás nyilvánvaló kérdés, hogy: Vajon miért? Ide se néz? Vagy bekukkant néha csak nem törődöm és érzéketlen az emberek szükségeire és szenvedéseire? Netalán még élvezi is, mert kegyetlen? És mi van azzal a percenként átlag tíz-húsz ezer imával, amivel megpróbálják a földről megszólítani, és kérik a segítségét? Eljut egyáltalán egy is hozzá? Ha igen, melyik ima jut el, és melyik nem? Amelyik nem, miért nem, amelyik eljut, miért jut el? Ha már egyszer eljutott hozzá egy ember szava, reagál rá? Honnan kéne tudnom, hogy hall-e engem az Isten? És azt, hogy mi a véleménye rólam? . . . És még ezer másik hasonló kérdés.
Na, de hol vannak a válaszok? Embereknél? Szent írásokban? . . . Vagy nincs is elérhető válasz kár az egész strapáért? Na persze milyen egyszerű lenne, ha valahogy fel lehetne hívni valahogy telefonon a Teremtőt és megkérdezni a leghitelesebb forrást.
És erre jövök én és kivágom, hogy: - Na ja, egy pár éve összefutottam a Teremtővel. :-))
Az Isten valósága és az emberi világ közti különbség nagysága eléggé nehezen fogható fel, és emberi oldalról nem is hidalható át. Ha valaki mégis át tudja lépni ezt a felfoghatatlan távolságot az csak maga Isten lehet. Én sem azért találkoztam vele, mert elég okos és ügyes voltam hozzá, vagy egyszerűen csak szerencsés és jó időben jó helyen tartózkodtam, hanem mert egy szép napon Ő úgy döntött, hogy szól egy pár szót hozzám. És én egyszer csak rádöbbentem, hogy az, akinek a létezését tagadom, mégiscsak létezik, mert az a valaki, aki szól hozzám, úgy beszél, ahogy soha senki egész életemben: a szavától megolvad a bensőmben az a keménység, amivel az Isten felé voltam és rájövök, hogy ő jót akar nekem. Nekem az volt addigra már a megfogalmazott álláspontom, hogy Isten nincs (olyan, aki személynek tekinthető, max talán egy személytelen erő), de ha mégis lenne, én elég erős, okos és . . . vagyok, hogy megszerezzem, ami a boldogsághoz kell, neki meg úgy sincsen semmi szüksége rám, úgyhogy, még ha létezik is, akkor sem érdekel: - Hagyjuk csak szépen egymást békén!.
Folyt. köv . . . :-)
Talán elhiszitek, hogy nem azért írtam, hogy hátha majd rákérdeztek, hanem mert a kereszténység lényegét érinti, hogy hogyan lehet valóságosan felvenni a kapcsolatot Istennel. Ez azért nagyon nagy kérdés, mert ha valaki körülnéz a világban, vagy belegondol egy kicsit a világtörténelem alakulásába, elég könnyen az a gondolata támad, hogy Isten valamiért rettentően elhanyagolja a mi kis világunkat.
És utána felötlik egy rakás nyilvánvaló kérdés, hogy: Vajon miért? Ide se néz? Vagy bekukkant néha csak nem törődöm és érzéketlen az emberek szükségeire és szenvedéseire? Netalán még élvezi is, mert kegyetlen? És mi van azzal a percenként átlag tíz-húsz ezer imával, amivel megpróbálják a földről megszólítani, és kérik a segítségét? Eljut egyáltalán egy is hozzá? Ha igen, melyik ima jut el, és melyik nem? Amelyik nem, miért nem, amelyik eljut, miért jut el? Ha már egyszer eljutott hozzá egy ember szava, reagál rá? Honnan kéne tudnom, hogy hall-e engem az Isten? És azt, hogy mi a véleménye rólam? . . . És még ezer másik hasonló kérdés.
Na, de hol vannak a válaszok? Embereknél? Szent írásokban? . . . Vagy nincs is elérhető válasz kár az egész strapáért? Na persze milyen egyszerű lenne, ha valahogy fel lehetne hívni valahogy telefonon a Teremtőt és megkérdezni a leghitelesebb forrást.
És erre jövök én és kivágom, hogy: - Na ja, egy pár éve összefutottam a Teremtővel. :-))
Az Isten valósága és az emberi világ közti különbség nagysága eléggé nehezen fogható fel, és emberi oldalról nem is hidalható át. Ha valaki mégis át tudja lépni ezt a felfoghatatlan távolságot az csak maga Isten lehet. Én sem azért találkoztam vele, mert elég okos és ügyes voltam hozzá, vagy egyszerűen csak szerencsés és jó időben jó helyen tartózkodtam, hanem mert egy szép napon Ő úgy döntött, hogy szól egy pár szót hozzám. És én egyszer csak rádöbbentem, hogy az, akinek a létezését tagadom, mégiscsak létezik, mert az a valaki, aki szól hozzám, úgy beszél, ahogy soha senki egész életemben: a szavától megolvad a bensőmben az a keménység, amivel az Isten felé voltam és rájövök, hogy ő jót akar nekem. Nekem az volt addigra már a megfogalmazott álláspontom, hogy Isten nincs (olyan, aki személynek tekinthető, max talán egy személytelen erő), de ha mégis lenne, én elég erős, okos és . . . vagyok, hogy megszerezzem, ami a boldogsághoz kell, neki meg úgy sincsen semmi szüksége rám, úgyhogy, még ha létezik is, akkor sem érdekel: - Hagyjuk csak szépen egymást békén!.
Folyt. köv . . . :-)
2004.04.11 15:13
Sziasztok! Akkor folytatom . . .
Elöljáróban még annyit, hogy számomra a jó beszélgetés azt jelenti, hogy minden résztvevő számára élmény. Ezt szem előtt tartva szeretném elkerülni a km-es bibliai idézeteket, de azt azért gondolom, megértitek, hogy egy ennyire kifejezetten keresztény témájú topicban eléggé természetes, ha a kereszténység alapkönyve időnként "kinyílik". Azt tervezem, hogy majd keresek egy online Bibliát, és linkelem, hogy hol lenne érdemes kicsit hosszabban is beleolvasni. Így, aki akarja, megnézheti.
Ott tartottam, hogy Isten megszólított, és én ledöbbentem, hogy mennyire más, mennyire különlegesen vonzó, ahogy Ő beszél. Igazából csak később értettem meg, hogy már Jézus tanítványai is ettől voltak lenyűgözve: . . . Mondta azért Jézus a tizenkettőnek: Vajon ti is el akartok menni? Felelt néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. Ezt nem úgy értette, hogy Jézus az örök életről szeret filozofálni, hanem úgy hogy az ő beszéde nem egyszerű információközlés, hanem tartalmazza, hordozza és - ami legfontosabb - közvetíti az Isten örökkévaló életét, amit az ember elveszített. És ezt Jézus is tudta magáról: A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok nektek, szellem és élet. És ez nagyon-nagyon izgalmas, mert én is az első pillanattól kezdve azt tapasztaltam, hogy Isten szavába bele van csomagolva a természetfölötti valóság. Bár eltelt egy kis idő mire meg is tudtam fogalmazni magamnak, hogy mit is élek át.
Nem tudom mennyire tűnt fel nektek, de az, amire a tanítványok és Jézus is azt mondta, hogy természetfölötti tartalmú beszéd, az egy hús-vér ember szájából jött ki, teljesen hétköznapi és közérthető szavakkal. Nem volt nagy mennydörgő hang az égből, vagy angyalok kórusának zenei aláfestése. Egyáltalán semmi különös nem volt a beszédmódjával kapcsolatban. És mégis teljesen más és különleges volt, mert aki hallgatta, annak számára közvetítette Isten örökkévaló életét és Szellemét.
Ráadásul Jézus sokszor teljesen profán, hétköznapi környezetben beszélt. Semmiféle vallásos hajcihő nem volt. (Csak érzékeltetés képpen: Ha Isten úgy döntött volna, hogy a Messiás Magyarországon szülessen, és most, 2004-ben szolgáljon Bp-en, akkor a Bibliában olyan helyszínekről lehetne később olvasni, hogy Asztória, Nyugati tér, Westend és hasonlók. Ennyire profán környezetben prédikált sokszor Jézus.)
Ezeket azért írom le, mert csak így érthető, hogy azok az emberek, akik találkoztak vele, amíg itt volt fizikai testben a Földön, sokszor a hétköznapi életük hétköznapi helyszínein álltak meg egy-egy olyan helyen, ahol éppen látták, hogy kisebb-nagyobb tömeg verődött össze, és mindenki egy Názáreti Jézus nevű "fickót". figyel. Akin külsőre semmi hú-de-különös dolog nincsen, csak éppen baromira határozott, és elképesztően bátran beszél Istenről. "És úgy hírlik, hogy csodákat is szokott csinálni. "
Persze olyanok is voltak, akik zsinagógai összejövetelen találkoztak Jézussal, vagy pont valamelyik ószövetségi bibliai ünnep ideje alatt Jeruzsálemben. De voltak olyanok is akik "A TEMPLOM". valamelyik oszlopcsarnokában találtak rá, de mégsem Istentisztelet ideje alatt.
Az én életemben azzal kezdődött a történet, hogy a húgom hívott fel telefonon. Elmesélte, hogy elment valahol a Balaton mellett egy kisebb gyülekezetbe és ott megtért, befogadta Jézust. Erre én mondtam neki, hogy "Na se baj, majd, ha hazajössz, én majd jól rendbe raklak. " Akkoriban éppen kezdtem nagyon belemerülni egy csomó okkult " tudomány" rejtelmeibe. Úgy éreztem, hogy ezek az ezoterikus " tudományok" nagyon nagy távlatokat nyitottak meg a számomra. Mint minden olyan dolgot, amiben láttam fantáziát, eléggé komolyan próbáltam foglalkozni vele. Fontos része volt még az életemnek és az értékrendemnek a kungfu és . . . de végülis ezek nem is annyira lényegesek. A lényeg, hogy amikor legközelebb beszéltünk telefonon, elmondta, hogy ő bizony megint elment abba a közösségbe, és neki nagyon tetszik. Azt kérte, hogy egyszer az életben hallgassak rá, és legalább nézzem meg, menjek el egy ilyen Istentiszteletre. (-: Ő volt a kisebb. És lány. Az volt a jellemzőbb, hogy ő követett engem :-) Igazából én is csodálkoztam magamon, de nem ráztam le, hanem ráhagytam: hogyha ráérek azon a napon, amikorra hívott, akkor el fogok menni. De ettől a pillanattól kezdve valami láthatatlan és megfoghatatlan dolog más lett az életemben. Én még sokáig nem fogtam fel, de Isten ez alatt a telefonhívás alatt, elküldte az életembe a "meghívóját".
folyt. köv.
Elöljáróban még annyit, hogy számomra a jó beszélgetés azt jelenti, hogy minden résztvevő számára élmény. Ezt szem előtt tartva szeretném elkerülni a km-es bibliai idézeteket, de azt azért gondolom, megértitek, hogy egy ennyire kifejezetten keresztény témájú topicban eléggé természetes, ha a kereszténység alapkönyve időnként "kinyílik". Azt tervezem, hogy majd keresek egy online Bibliát, és linkelem, hogy hol lenne érdemes kicsit hosszabban is beleolvasni. Így, aki akarja, megnézheti.
Ott tartottam, hogy Isten megszólított, és én ledöbbentem, hogy mennyire más, mennyire különlegesen vonzó, ahogy Ő beszél. Igazából csak később értettem meg, hogy már Jézus tanítványai is ettől voltak lenyűgözve: . . . Mondta azért Jézus a tizenkettőnek: Vajon ti is el akartok menni? Felelt néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. Ezt nem úgy értette, hogy Jézus az örök életről szeret filozofálni, hanem úgy hogy az ő beszéde nem egyszerű információközlés, hanem tartalmazza, hordozza és - ami legfontosabb - közvetíti az Isten örökkévaló életét, amit az ember elveszített. És ezt Jézus is tudta magáról: A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok nektek, szellem és élet. És ez nagyon-nagyon izgalmas, mert én is az első pillanattól kezdve azt tapasztaltam, hogy Isten szavába bele van csomagolva a természetfölötti valóság. Bár eltelt egy kis idő mire meg is tudtam fogalmazni magamnak, hogy mit is élek át.
Nem tudom mennyire tűnt fel nektek, de az, amire a tanítványok és Jézus is azt mondta, hogy természetfölötti tartalmú beszéd, az egy hús-vér ember szájából jött ki, teljesen hétköznapi és közérthető szavakkal. Nem volt nagy mennydörgő hang az égből, vagy angyalok kórusának zenei aláfestése. Egyáltalán semmi különös nem volt a beszédmódjával kapcsolatban. És mégis teljesen más és különleges volt, mert aki hallgatta, annak számára közvetítette Isten örökkévaló életét és Szellemét.
Ráadásul Jézus sokszor teljesen profán, hétköznapi környezetben beszélt. Semmiféle vallásos hajcihő nem volt. (Csak érzékeltetés képpen: Ha Isten úgy döntött volna, hogy a Messiás Magyarországon szülessen, és most, 2004-ben szolgáljon Bp-en, akkor a Bibliában olyan helyszínekről lehetne később olvasni, hogy Asztória, Nyugati tér, Westend és hasonlók. Ennyire profán környezetben prédikált sokszor Jézus.)
Ezeket azért írom le, mert csak így érthető, hogy azok az emberek, akik találkoztak vele, amíg itt volt fizikai testben a Földön, sokszor a hétköznapi életük hétköznapi helyszínein álltak meg egy-egy olyan helyen, ahol éppen látták, hogy kisebb-nagyobb tömeg verődött össze, és mindenki egy Názáreti Jézus nevű "fickót". figyel. Akin külsőre semmi hú-de-különös dolog nincsen, csak éppen baromira határozott, és elképesztően bátran beszél Istenről. "És úgy hírlik, hogy csodákat is szokott csinálni. "
Persze olyanok is voltak, akik zsinagógai összejövetelen találkoztak Jézussal, vagy pont valamelyik ószövetségi bibliai ünnep ideje alatt Jeruzsálemben. De voltak olyanok is akik "A TEMPLOM". valamelyik oszlopcsarnokában találtak rá, de mégsem Istentisztelet ideje alatt.
Az én életemben azzal kezdődött a történet, hogy a húgom hívott fel telefonon. Elmesélte, hogy elment valahol a Balaton mellett egy kisebb gyülekezetbe és ott megtért, befogadta Jézust. Erre én mondtam neki, hogy "Na se baj, majd, ha hazajössz, én majd jól rendbe raklak. " Akkoriban éppen kezdtem nagyon belemerülni egy csomó okkult " tudomány" rejtelmeibe. Úgy éreztem, hogy ezek az ezoterikus " tudományok" nagyon nagy távlatokat nyitottak meg a számomra. Mint minden olyan dolgot, amiben láttam fantáziát, eléggé komolyan próbáltam foglalkozni vele. Fontos része volt még az életemnek és az értékrendemnek a kungfu és . . . de végülis ezek nem is annyira lényegesek. A lényeg, hogy amikor legközelebb beszéltünk telefonon, elmondta, hogy ő bizony megint elment abba a közösségbe, és neki nagyon tetszik. Azt kérte, hogy egyszer az életben hallgassak rá, és legalább nézzem meg, menjek el egy ilyen Istentiszteletre. (-: Ő volt a kisebb. És lány. Az volt a jellemzőbb, hogy ő követett engem :-) Igazából én is csodálkoztam magamon, de nem ráztam le, hanem ráhagytam: hogyha ráérek azon a napon, amikorra hívott, akkor el fogok menni. De ettől a pillanattól kezdve valami láthatatlan és megfoghatatlan dolog más lett az életemben. Én még sokáig nem fogtam fel, de Isten ez alatt a telefonhívás alatt, elküldte az életembe a "meghívóját".
folyt. köv.
2004.04.11 20:04
Laci,
nincs tévém, nem vagyok hozzászokva, hogy egy hetet várjak a folytatásra és a legizgalmasabb helyeken maradjon félbe.
És milyen "okkult" dolgokkal foglalkoztál? Engem érdekel, akár csak említés, felsorolás szintjén is.
És kérlek, nevezd meg azt a gyülekezetet. Csak mert szeretem a konkrét dolgokat. Ha jó és igaz hely, akkor nyugodtan lehet, nem?
Fel vagyok csigázva...
nincs tévém, nem vagyok hozzászokva, hogy egy hetet várjak a folytatásra és a legizgalmasabb helyeken maradjon félbe.
És milyen "okkult" dolgokkal foglalkoztál? Engem érdekel, akár csak említés, felsorolás szintjén is.
És kérlek, nevezd meg azt a gyülekezetet.
Csak mert szeretem a konkrét dolgokat. Ha jó és igaz hely, akkor nyugodtan lehet, nem? Fel vagyok csigázva...
2004.04.12 00:19
Szilvi
Semmi szándékos "dramaturgia", nincs a háttérben, csak nehezen találtam időt az írásra. Sokat dolgoztam mostanság, és ráadásul pont valamelyik nap egy időre "letiltottam" a feleségem a babáról, hogy "Addig ne kerüljön elő a hálóból, amíg még képes aludni!" (-: 12 óra múlva kezdett ébredezni:-) Így aztán minden időm foglalt volt. Du. is el kellett rohannom - és ezért félbehagynom az írást - mert a húgomék nálunk felejtettek valamit a vendégeskedés végén, és persze vihettük utánuk . . .
Nincs tévétek? Melyik bolygón élsz? Na jó, elárulom, nekünk sincs. Ill. pontosabban pont a múlthéten kaptunk ajándékba egyet, de azóta is a csak azon töröm a fejem, hogyan mondjam meg annak, akitől kaptuk, hogy jelenleg a TV vásárlás még a TOP 20 - ban sincs benne a kívánságlistánkon, úgyhogy inkább eladnám és vennék az árából valamit a lista elejéről. Annyira nem (vagyis, inkább ritkán) köt le a TV . . . Sokkal többre tartom az Internetet.
A kérdéseid jogosak, de lehet, hogy egy kicsit még kérni fogom a türelmedet. Tudod, az Istennel való találkozásban nem a helyszín, a felekezet, vagy bármi más külső körülmény számít, hanem kizárólag az, ami láthatatlanul történik. Azért is kezdtem azzal, hogy mit éltem át belül, a lényegtelen külső részletek helyett, mert a Teremtővel való találkozás elsősorban szellemi élmény, és csak másodsorban lelki és testi. Jézus azt mondta, hogy De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók szellemben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten szellem: és a kik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. És igazából annak sincs jelentősége, hogy mennyire szétcsúszott állapotban van az ember, hanem a lényeg az, hogy meghallja-e, amikor Isten megszólítja, és elfogadja-e, amit Őtőle hall.
A részletek is érdekesek, de ahogy írtam a legelején, én elsősorban a lényegre szeretek koncentrálni. Ha az kellő hangsúlyt kapott, akkor már lehet színezni, árnyalni a témát. Így nem sikkad el a lényeg a részletek sokaságában. :-) Az okkultizmus óriási téma. És ebben a topicban kikerülhetetlen is. Amikor/ha eljutunk a gyereknevelés konkrét gyakorlati részeihez, elég nyilvánvalóan két fő ága lesz a beszélgetésnek: az egyik, hogy milyen értékeket lenne fontos közvetíteni a keresztény szülőnek a gyermeke felé. És, hogy milyen módon. A másik fő csapásirány pedig, hogyan lehet megelőzni, hogy a gyerek az értéktelen és/vagy veszélyes dolgokat kezelje értéknek, és hogy ezeknek a vonzásába kerüljön. Ill. lehet még egy 3. nagyobb téma is: Mit lehet tenni, ha már megesett olyasmi, amit jobb lett volna elkerülni. Szóval szívesen elmesélem, milyen okkult dolgokkal foglalkoztam, de ha bírod addig, akkor inkább csak a "részletes parlamenti vitánál". Ahhoz, hogy az okkultizmusról érdemben lehessen beszélni, érdemes lenne rászánni némi időt néhány alapvetőbb kérdésre. Ha most felsorolnám őket, biztos, hogy lenne pár kérdés, hogy "Ez vagy az, miért okkult?" És válaszolni úgysem tudnék, mert hivatkoznom kellene a fentebb említett alapvető dolgokra. Az eredmény az lenne, hogy hosszabb ideig és jobban "mardosna" a kíváncsiság, mint most.
A helyzet az, hogy Isten és a kereszténység nagyon-nagyon-nagy téma és már az - épphogy csak elkezdődött - eddigi beszélgetésekből is kiderült, hogy jelentős különbség van a topic-lakók "műveltségében", ismeretanyagában. Ha tényleg van rá igény, egy komolyabb beszélgetés csak úgy követhető és élvezhető mindenki számára, ha olyan szinten folyik, hogy senkitől nem várunk el semmilyen előzetes "képzettséget".
Bármi keresztény témájú beszélgetés másik pikantériája, hogy a magukat keresztényként meghatározó irányzatok között kibékíthetetlen teológiai különbségek vannak már az alapok szintjén is. Valahogy úgy kellene beszélgetni, hogy abból ne legyenek kirekesztve az ebből adódóan különböző vélemények. Én azt tartanám a legjobb megoldásnak, hogy mindenki mondja el, amit egy-egy témával kapcsolatban fontosnak tart, és ha különbözőségek vannak, nyugodtan támassza is alá mindenki az "igazát" vagy cáfolja a másikét, csak ne legyen sok ismételgetés. Így mindenki szabadon kifejezheti a véleményét, akár pro, akár kontra. Az pedig, aki még csak formálgatja, hogy hova tegye a voksát, könnyebb helyzetbe kerül, ha látja a választékot.
Nagyon jó hangulatban indult el a topic. Én akkor éreztem egy jeges szellőcskét fújdogálni, amikor a pápaság témája szóba került. Egy másikat pedig akkor, amikor valaki le merészelte írni, hogy "igazi hívő". Pedig ebben semmi meglepő nincsen, nyilvánvaló, hogy bárki, aki hisz egy konkrét megfogalmazható igazságban, azt véli - legjobb tudása szerint - a végső valóságnak. Az pedig, hogy Isten a saját értékrendje alapján különbséget tesz ember és ember között, és egyeseket pozitívan, másokat negatívan értékel, ez ismét csak minden istenképnek része. Nyilvánvaló, hogy senki sem szereti, ha önigazult, esetleg "vallásicsoport-igazult" emberek győzködik, arról, hogy neki is olyanná kell válnia, mint ők, de szerintem az sem megoldás, hogy egy ilyen jellegű zaklatástól való félelem miatt valaki eleve tart a meggyőződéses véleményektől. Ha nem gondolkodunk és beszélünk róla, hogy milyen valójában a Teremtő, és arról, hogy milyen az értékrendje, akkor a gyereknevelés csak vakrepülés.
Most jön a kedvenced - folyt. köv. . . (2morrow)
Semmi szándékos "dramaturgia", nincs a háttérben, csak nehezen találtam időt az írásra. Sokat dolgoztam mostanság, és ráadásul pont valamelyik nap egy időre "letiltottam"
a feleségem a babáról, hogy "Addig ne kerüljön elő a hálóból, amíg még képes aludni!" (-: 12 óra múlva kezdett ébredezni:-) Így aztán minden időm foglalt volt. Du. is el kellett rohannom - és ezért félbehagynom az írást - mert a húgomék nálunk felejtettek valamit a vendégeskedés végén, és persze vihettük utánuk . . . Nincs tévétek? Melyik bolygón élsz?
Na jó, elárulom, nekünk sincs. Ill. pontosabban pont a múlthéten kaptunk ajándékba egyet, de azóta is a csak azon töröm a fejem, hogyan mondjam meg annak, akitől kaptuk, hogy jelenleg a TV vásárlás még a TOP 20 - ban sincs benne a kívánságlistánkon, úgyhogy inkább eladnám és vennék az árából valamit a lista elejéről. Annyira nem (vagyis, inkább ritkán) köt le a TV . . . Sokkal többre tartom az Internetet. A kérdéseid jogosak, de lehet, hogy egy kicsit még kérni fogom a türelmedet. Tudod, az Istennel való találkozásban nem a helyszín, a felekezet, vagy bármi más külső körülmény számít, hanem kizárólag az, ami láthatatlanul történik. Azért is kezdtem azzal, hogy mit éltem át belül, a lényegtelen külső részletek helyett, mert a Teremtővel való találkozás elsősorban szellemi élmény, és csak másodsorban lelki és testi. Jézus azt mondta, hogy De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók szellemben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten szellem: és a kik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. És igazából annak sincs jelentősége, hogy mennyire szétcsúszott állapotban van az ember, hanem a lényeg az, hogy meghallja-e, amikor Isten megszólítja, és elfogadja-e, amit Őtőle hall.
A részletek is érdekesek, de ahogy írtam a legelején, én elsősorban a lényegre szeretek koncentrálni. Ha az kellő hangsúlyt kapott, akkor már lehet színezni, árnyalni a témát. Így nem sikkad el a lényeg a részletek sokaságában. :-) Az okkultizmus óriási téma. És ebben a topicban kikerülhetetlen is. Amikor/ha eljutunk a gyereknevelés konkrét gyakorlati részeihez, elég nyilvánvalóan két fő ága lesz a beszélgetésnek: az egyik, hogy milyen értékeket lenne fontos közvetíteni a keresztény szülőnek a gyermeke felé. És, hogy milyen módon. A másik fő csapásirány pedig, hogyan lehet megelőzni, hogy a gyerek az értéktelen és/vagy veszélyes dolgokat kezelje értéknek, és hogy ezeknek a vonzásába kerüljön. Ill. lehet még egy 3. nagyobb téma is: Mit lehet tenni, ha már megesett olyasmi, amit jobb lett volna elkerülni. Szóval szívesen elmesélem, milyen okkult dolgokkal foglalkoztam, de ha bírod addig, akkor inkább csak a "részletes parlamenti vitánál".
Ahhoz, hogy az okkultizmusról érdemben lehessen beszélni, érdemes lenne rászánni némi időt néhány alapvetőbb kérdésre. Ha most felsorolnám őket, biztos, hogy lenne pár kérdés, hogy "Ez vagy az, miért okkult?" És válaszolni úgysem tudnék, mert hivatkoznom kellene a fentebb említett alapvető dolgokra. Az eredmény az lenne, hogy hosszabb ideig és jobban "mardosna" a kíváncsiság, mint most. A helyzet az, hogy Isten és a kereszténység nagyon-nagyon-nagy téma és már az - épphogy csak elkezdődött - eddigi beszélgetésekből is kiderült, hogy jelentős különbség van a topic-lakók "műveltségében", ismeretanyagában. Ha tényleg van rá igény, egy komolyabb beszélgetés csak úgy követhető és élvezhető mindenki számára, ha olyan szinten folyik, hogy senkitől nem várunk el semmilyen előzetes "képzettséget".
Bármi keresztény témájú beszélgetés másik pikantériája, hogy a magukat keresztényként meghatározó irányzatok között kibékíthetetlen teológiai különbségek vannak már az alapok szintjén is. Valahogy úgy kellene beszélgetni, hogy abból ne legyenek kirekesztve az ebből adódóan különböző vélemények. Én azt tartanám a legjobb megoldásnak, hogy mindenki mondja el, amit egy-egy témával kapcsolatban fontosnak tart, és ha különbözőségek vannak, nyugodtan támassza is alá mindenki az "igazát" vagy cáfolja a másikét, csak ne legyen sok ismételgetés. Így mindenki szabadon kifejezheti a véleményét, akár pro, akár kontra. Az pedig, aki még csak formálgatja, hogy hova tegye a voksát, könnyebb helyzetbe kerül, ha látja a választékot.
Nagyon jó hangulatban indult el a topic. Én akkor éreztem egy jeges szellőcskét fújdogálni, amikor a pápaság témája szóba került. Egy másikat pedig akkor, amikor valaki le merészelte írni, hogy "igazi hívő". Pedig ebben semmi meglepő nincsen, nyilvánvaló, hogy bárki, aki hisz egy konkrét megfogalmazható igazságban, azt véli - legjobb tudása szerint - a végső valóságnak. Az pedig, hogy Isten a saját értékrendje alapján különbséget tesz ember és ember között, és egyeseket pozitívan, másokat negatívan értékel, ez ismét csak minden istenképnek része. Nyilvánvaló, hogy senki sem szereti, ha önigazult, esetleg "vallásicsoport-igazult" emberek győzködik, arról, hogy neki is olyanná kell válnia, mint ők, de szerintem az sem megoldás, hogy egy ilyen jellegű zaklatástól való félelem miatt valaki eleve tart a meggyőződéses véleményektől. Ha nem gondolkodunk és beszélünk róla, hogy milyen valójában a Teremtő, és arról, hogy milyen az értékrendje, akkor a gyereknevelés csak vakrepülés.
Most jön a kedvenced
- folyt. köv. . . (2morrow)2004.04.12 12:17
No, akkor íme a történet folytatása (-: Igyekeztem, gyors lenni. :-) : A telefonbeszélgetés utáni hetek intenzív várakozással teltek, csakhogy egyáltalán nem azt vártam, hogy mikor mehetek el végre arra az "unalmas vallásos idétlenkedésre", hanem azon izgultam, hogy vajon elfogadja-e az az okkult mester a meghívásunkat, akinek én szerettem volna a magántanítványa lenni. Meghívtuk, hogy néhányunkkal foglalkozzon egy kicsit intenzívebben egy ideig. És végül meg is jött a visszajelzés, hogy melyik dátum felel meg neki, és akkor majd kiköltözünk valami tanyára, és ő majd "osztja nekünk az észt". Az ám, csakhogy egy pár nap múlva rádöbbentem, hogy a két dátum teljesen egybeesik. Ha valaki ismerte akkoriban a preferenciáimat, gondolkodás nélkül borítékolta volna, hogy "Sajnos, ez a vallásos rendezvény megint nélkülem lesz megtartva." Én se értem magamat, de mégis úgy döntöttem, hogy a várva-várt alkalom helyett, inkább elmegyek "nem is tudom pontosan hova" "igazából fogalmam sincs, hogy miért". De mentem. És utólag persze megértettem, hogy ez már személyesen Istennek a keze volt az életemben.
A pályaudvaron várt a húgom, aki teljesen ki volt cserélve. Élt !!! Amíg odaértünk az istentiszteletre megpróbálta elmondani nekem az evangéliumot. Amit illedelmesen végig is hallgattam, csak éppen nem értettem. Úgy éreztem "Kicsit túl van lihegve ez a Jézus. Oké, hogy meghalt, meg minden, de azért annyira nem nagy szám." Amikor odaértünk kellemes csalódás ért: besavanyodott nénikék helyett életvidám fiatalok voltak túlsúlyban. És ezen én bizony elgondolkodtam: nekem olyan képem volt az "életrevaló ember"-ről, hogy olyan, aki tudja élvezni az életet, nem pazarolja a drága idejét élvezhetetlen dolgokra. Itt meg láttam egy csomó - el kellett ismernem, hogy számomra kifejezetten vonzóan egészséges (tényleg ez volt már elsőre a benyomásom) - fiatalt, akik láthatóan jól érezték magukat egy olyan helyen, ahol az összes addigi információim alapján ez abszolúte lehetetlen. És én ezen a paradoxonon leakadtam. Egyszerűen nem fért a fejembe, "Hogy lehet, hogy erre pazarolják az értékes idejüket? Miért nem az esti bulira készülődnek ilyenkor otthon? " Vicces, de ez akkor és ott egy darabig jobban lekötött, mint maga az istentisztelet, vagy akár az Istennel kapcsolatos kérdéseim. Egy idő után arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg mégsem ők az "irreálisak", hanem én vagyok mégiscsak a szűk keresztmetszet, és a skatulyáimmal van a probléma. Nem ők az okai, hogy egyikbe sem tudom belegyömöszölni őket. És akkor megtettem valami fontosat: azt mondtam magamnak: "Eddig mindent kipróbáltál, amiben láttál fantáziát, pont most hátrálnál meg? Ha tényleg a valóságot keresed, és olyanra bukkansz, ami több, mint te, vagy amit ismersz, akkor nyílj ki rá, hogy be tudd fogadni!"
És közben, annak ellenére, hogy az intellektusom elsőre lényegében kiköpte az evangéliumot, valahol legbelül, mélyebben, mint a gondolatok, mégiscsak tovább lüktetett bennem, amit a húgomtól hallottam. Újra és újra bekúszott a gondolataimba, hogy "Mi a szösz ez a bűn?!!!?". És az eredmény mindig az volt, hogy "Invalid command or filename.". Képtelen voltam valóságot tenni a szó mögé. Ez egy olyan szó volt számomra, ami nem jelöl semmit, ami létező és konkrét. "Csak valami vallásos maszlag lehet!" Jó sokáig tartott az Istentisztelet, de hogy miről volt szó azt akkor sem tudnám megmondani, ha fizetnének érte. Az egészből annyi jött le számomra, hogy "Itt valami van, csak még nem tudom megfogni, hogy pontosan mi." Úgyhogy elmentünk másnap is. (-: Ez egy többnapos "buli" volt. :-) . Közben persze beszélgettünk még tovább is az evangéliumi eseményekről, hogy Jézus nem csak szövegelt, hanem le is tette az asztalra a bizonyítékokat, hogy ő tényleg nem csak ember, hanem Isten is egyetlen személyben: rendszeresen gyógyított és démonokat űzött. Én ekkor még nem sejtettem, hogy erről az ismét csak értelmezhetetlen, furcsa "elméletről" nagyon hamar kézzelfogható gyakorlati tapasztalatokat fogok szerezni:
folyt. köv. . . .
Én se értem magamat, de mégis úgy döntöttem, hogy a várva-várt alkalom helyett, inkább elmegyek "nem is tudom pontosan hova" "igazából fogalmam sincs, hogy miért". De mentem. És utólag persze megértettem, hogy ez már személyesen Istennek a keze volt az életemben. A pályaudvaron várt a húgom, aki teljesen ki volt cserélve. Élt !!! Amíg odaértünk az istentiszteletre megpróbálta elmondani nekem az evangéliumot. Amit illedelmesen végig is hallgattam, csak éppen nem értettem. Úgy éreztem "Kicsit túl van lihegve ez a Jézus. Oké, hogy meghalt, meg minden, de azért annyira nem nagy szám." Amikor odaértünk kellemes csalódás ért: besavanyodott nénikék helyett életvidám fiatalok voltak túlsúlyban. És ezen én bizony elgondolkodtam: nekem olyan képem volt az "életrevaló ember"-ről, hogy olyan, aki tudja élvezni az életet, nem pazarolja a drága idejét élvezhetetlen dolgokra. Itt meg láttam egy csomó - el kellett ismernem, hogy számomra kifejezetten vonzóan egészséges (tényleg ez volt már elsőre a benyomásom) - fiatalt, akik láthatóan jól érezték magukat egy olyan helyen, ahol az összes addigi információim alapján ez abszolúte lehetetlen. És én ezen a paradoxonon leakadtam. Egyszerűen nem fért a fejembe, "Hogy lehet, hogy erre pazarolják az értékes idejüket? Miért nem az esti bulira készülődnek ilyenkor otthon? " Vicces, de ez akkor és ott egy darabig jobban lekötött, mint maga az istentisztelet, vagy akár az Istennel kapcsolatos kérdéseim. Egy idő után arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg mégsem ők az "irreálisak", hanem én vagyok mégiscsak a szűk keresztmetszet, és a skatulyáimmal van a probléma. Nem ők az okai, hogy egyikbe sem tudom belegyömöszölni őket. És akkor megtettem valami fontosat: azt mondtam magamnak: "Eddig mindent kipróbáltál, amiben láttál fantáziát, pont most hátrálnál meg? Ha tényleg a valóságot keresed, és olyanra bukkansz, ami több, mint te, vagy amit ismersz, akkor nyílj ki rá, hogy be tudd fogadni!"
És közben, annak ellenére, hogy az intellektusom elsőre lényegében kiköpte az evangéliumot, valahol legbelül, mélyebben, mint a gondolatok, mégiscsak tovább lüktetett bennem, amit a húgomtól hallottam. Újra és újra bekúszott a gondolataimba, hogy "Mi a szösz ez a bűn?!!!?". És az eredmény mindig az volt, hogy "Invalid command or filename.". Képtelen voltam valóságot tenni a szó mögé. Ez egy olyan szó volt számomra, ami nem jelöl semmit, ami létező és konkrét. "Csak valami vallásos maszlag lehet!" Jó sokáig tartott az Istentisztelet, de hogy miről volt szó azt akkor sem tudnám megmondani, ha fizetnének érte. Az egészből annyi jött le számomra, hogy "Itt valami van, csak még nem tudom megfogni, hogy pontosan mi." Úgyhogy elmentünk másnap is. (-: Ez egy többnapos "buli" volt. :-) . Közben persze beszélgettünk még tovább is az evangéliumi eseményekről, hogy Jézus nem csak szövegelt, hanem le is tette az asztalra a bizonyítékokat, hogy ő tényleg nem csak ember, hanem Isten is egyetlen személyben: rendszeresen gyógyított és démonokat űzött. Én ekkor még nem sejtettem, hogy erről az ismét csak értelmezhetetlen, furcsa "elméletről" nagyon hamar kézzelfogható gyakorlati tapasztalatokat fogok szerezni:
folyt. köv. . . .
))2004.04.12 15:10
Valamikor istentisztelet közben egyszer csak a hugicám eltűnt mellőlem. De nem "ment" messze csak épp a földig. És valami ordenáré, nem is emberi hangon visítani kezdett és dobálta magát. Ha nem hallottam volna előtte, hogy Jézus is rendszeresen kitessékelte a démonokat az emberekből, sokszor hajszál pontosan ugyanilyen - enyhén szólva szokatlan - körülmények között, akkor talán epilepsziára gyanakodtam volna (bár a húgom soha a legkisebb jelét sem mutatta a hajlamnak se.)
Sose voltam az a hirtelen ember, mindig adtam magamnak időt a tájékozódásra, mielőtt véleményt formálnék. Bármennyire is szokatlan volt, egy darabig csak szemlélődtem és kénytelen voltam belátni, hogy azok a hangok, amik a tesóm szájából kijönnek, nem az ő személyiségét hordozzák. Hanem valaki más, nagyon nem szimpatikus személyhez tartoznak. Ráadásul eszembe jutott egy korábbi esemény, amikor olyan állapotban láttam a testvéremet, amire azt lehetett csak mondani, hogy ez nem az ő személyisége. És ez egy olyan okkult természetfölötti élmény után volt az arcán, amibe korábban az én hatásomra került bele. Teljesen reális volt számomra, hogy ha léteznek láthatatlan szellemi lények, akkor legalább egy ilyen biztosan beköltözött tesóm életébe annak az okkult szellemi élmények az átélése közben. És ugyanaz az undorító valami, most éppen nagyon visít, mert nem akar kimenni. Az egyetlen elfogadható magyarázat az volt, amit Jézus mondott. Ekkor becsuktam a szemem és életemben először nagyon-nagyon őszintén megszólítottam Istent. Nem vettem fel semmiféle vallásos pózt, és nem is fényeztem magamat. Elmondtam neki, hogy "Még mindig fogalmam sincs mit jelent a "bűn", DE HA TE AZT MONDOD, hogy nekem is ez az alapvető problémám, akkor TE JOBBAN TUDOD, mint én. Mivel én nem tudom se meg nem történtté tenni, amiket rosszul csináltam, se helyrehozni, TÉGED kérlek hogy BOCSÁSS MEG, mert HISZEM, hogy JÉZUS már meghalt az én bűneim miatt. És mivel Te vagy az Isten és nem változtál meg Jézus kora óta, kérlek arra Jézus nevében, hogy szabadítsd, meg a testvéremet is ettől a gonosz valamitől." Közben két v. három személy már odaállt a testvérem mellé - aki addigra több széksort átrendezett a hánykolódása közben és folyamatosan nagyon hangosan visított - és imádkozni kezdtek érte. Ill. Jézus nevében elkezdtek parancsolni is a visítozó démonoknak, hogy némuljanak el és menjenek ki belőle. Ez vicces, de az előbbi ima után annyira tiszta lett a lelkiismeretem, hogy én is bátran elkezdtem parancsolni a démonoknak, hogy "Mivel a testvérem megtért a bűneiből, és Isten is eltörölte már azokat, többé nincsen jogotok benne lakni. Úgyhogy Jézus nevében takarodjatok ki belőle!". Még kiment belőle pár démon és nagyon rövid idő múlva meg is könnyebbült. Felállt és teljesen magánál volt. Elmesélte, hogy közben is teljesen tisztában volt vele, hogy ez nem ő, hanem valaki idegen személy, és alig várta, hogy végre megszabaduljon tőle. És ami teológiailag is elég érdekes dolog, hogy akkor érezte meg azt a természetfölötti erőt, ami szabaddá tette, amikor én is elkezdtem imádkozni.
Van olyan, aki félni kezd, ha ilyesmiről hall, és azonnal visszadugja a fejét a homokba, pedig a legkisebb oka sincs rá. Egyrészt, mert az is nyilvánvalóan központi része Jézus küldetésének, hogy az ilyen jellegű szellemi elnyomásból is felszabadítsa az embereket. Másrészt az azóta eltelt tizen-kevés év és a testvérem életpályája, szellemi és lelki állapota ékesen bizonyítja, hogy jó gyümölcsei voltak és vannak a szabadulásának. Nem részletezem, de azóta ő is anyuka. Közben komoly tudóspalántává cseperedett. Tanít az egyetemen, nemzetközi szinten a szakterületének a legnevesebb professzoraival dolgozott már együtt. Több helyre meghívták, ahol megfordult külföldön, hogy maradjon náluk dolgozni Japántól Franciaországig. Ha valaki megkérdezné, hogy mit élt át, bármikor világosan meg tudja mondani, hogy ugyanazt, mint amit a Biblia lapjain lehet olvasni. És azt is, hogy 100%-osan tisztán jó és szükséges dolog az ilyen szellemi kötelékektől szabadnak lenni.
(Ezzel egy kicsit belecsaptam a mélyvízbe. Gondolkoztam is rajta, hogy veszitek-e a kanyart v. kisodródtok, de végülis semmi értelmét nem láttam, hogy elkenjem. Ez egy hiteles történet. Ha Istennek megfelelt így, nem baj, ha esetleg lesz is olyan, aki nem mer szembe nézni a valóság mélységeivel. Persze azért bátor reakciókra számítok zömében. A felségemnek mindig azt szoktam mondani, hogy "Ami félelemből táplálkozik, annak jó gyümölcse nem lehet.")
Ott tartottam, hogy a húgom végre megkönnyebbült, és megéhezett. Ez utóbbi azért külön érdekes, mert eléggé szigorú szabályok szerinti vegetáriánus étrenden éltünk, ő viszont kijelentette, hogy fasírtos szendvicset szeretne enni. Csodálkoztam rajta, de tiszteltem a szabadságát és hagytam, hogy csinálja, amit jónak lát. Miközben kajált, bent az épületben éppen közölték, hogy, most biztosítanak lehetőséget azoknak, akik be akarják fogadni Jézust az életükbe. Kérdezte, hogy nem akarok-e megtérni? És az az érdekes, hogy még az előzőek után is azt mondtam, hogy "Talán majd valamikor később." Ugyanis, abból az imából, amivel megszólítottam Istent, egy nagyon fontos dolog kimaradt: az hogy "leteszem a sorsom, az életem a kezébe és vele akarok együtt élni már itt a földön is." Tulajdonképpen csak "felhasználtam" Isten kegyelmét arra, hogy a múlt bűneit lenullázzam, de továbbra is a saját önfejű módomon akartam élni. "Végül is jó dolog ez kegyelem: én csinálom a hülyeséget, és amikor szorul a hurok, elegánsan odalibbennek Istenhez, bevágom a vallásos pózt, letöröltetem vele magamról a mocskot, és már libbenek is vissza a sárba dagonyázni." Egyszóval annak ellenére, hogy már szólt hozzám Isten, és meg is érintett a jelenlétével, nálam még hiányzott az elkötelezettség.
De belül mélyen már megfogant és növekedett az a gabonamag, amiről Jézus beszélt. Hiszen megértettem az evangélium és a megváltás valóságát, és ezt viszont már nem akartam soha meg nem történtté tenni. Elég felemás állapot nem? De nem tartott sokáig, mert miközben bent az épületben mondták sokan hangosan a megtérő imát, én elindultam megkeresni a csomagjainkat, hogy el tudjunk indulni. És miközben mentem egyszer csak Isten mondott valamit közvetlenül személyesen nekem. Megálltam és abban a pillanatban átadtam neki az életem. Teljes szívemből megtértem.
Most nincs több időm, úgyhogy . . . folyt köv.
Sose voltam az a hirtelen ember, mindig adtam magamnak időt a tájékozódásra, mielőtt véleményt formálnék. Bármennyire is szokatlan volt, egy darabig csak szemlélődtem és kénytelen voltam belátni, hogy azok a hangok, amik a tesóm szájából kijönnek, nem az ő személyiségét hordozzák. Hanem valaki más, nagyon nem szimpatikus személyhez tartoznak. Ráadásul eszembe jutott egy korábbi esemény, amikor olyan állapotban láttam a testvéremet, amire azt lehetett csak mondani, hogy ez nem az ő személyisége. És ez egy olyan okkult természetfölötti élmény után volt az arcán, amibe korábban az én hatásomra került bele. Teljesen reális volt számomra, hogy ha léteznek láthatatlan szellemi lények, akkor legalább egy ilyen biztosan beköltözött tesóm életébe annak az okkult szellemi élmények az átélése közben. És ugyanaz az undorító valami, most éppen nagyon visít, mert nem akar kimenni. Az egyetlen elfogadható magyarázat az volt, amit Jézus mondott. Ekkor becsuktam a szemem és életemben először nagyon-nagyon őszintén megszólítottam Istent. Nem vettem fel semmiféle vallásos pózt, és nem is fényeztem magamat. Elmondtam neki, hogy "Még mindig fogalmam sincs mit jelent a "bűn", DE HA TE AZT MONDOD, hogy nekem is ez az alapvető problémám, akkor TE JOBBAN TUDOD, mint én. Mivel én nem tudom se meg nem történtté tenni, amiket rosszul csináltam, se helyrehozni, TÉGED kérlek hogy BOCSÁSS MEG, mert HISZEM, hogy JÉZUS már meghalt az én bűneim miatt. És mivel Te vagy az Isten és nem változtál meg Jézus kora óta, kérlek arra Jézus nevében, hogy szabadítsd, meg a testvéremet is ettől a gonosz valamitől." Közben két v. három személy már odaállt a testvérem mellé - aki addigra több széksort átrendezett a hánykolódása közben és folyamatosan nagyon hangosan visított - és imádkozni kezdtek érte. Ill. Jézus nevében elkezdtek parancsolni is a visítozó démonoknak, hogy némuljanak el és menjenek ki belőle. Ez vicces, de az előbbi ima után annyira tiszta lett a lelkiismeretem, hogy én is bátran elkezdtem parancsolni a démonoknak, hogy "Mivel a testvérem megtért a bűneiből, és Isten is eltörölte már azokat, többé nincsen jogotok benne lakni. Úgyhogy Jézus nevében takarodjatok ki belőle!". Még kiment belőle pár démon és nagyon rövid idő múlva meg is könnyebbült. Felállt és teljesen magánál volt. Elmesélte, hogy közben is teljesen tisztában volt vele, hogy ez nem ő, hanem valaki idegen személy, és alig várta, hogy végre megszabaduljon tőle. És ami teológiailag is elég érdekes dolog, hogy akkor érezte meg azt a természetfölötti erőt, ami szabaddá tette, amikor én is elkezdtem imádkozni.
Van olyan, aki félni kezd, ha ilyesmiről hall, és azonnal visszadugja a fejét a homokba, pedig a legkisebb oka sincs rá. Egyrészt, mert az is nyilvánvalóan központi része Jézus küldetésének, hogy az ilyen jellegű szellemi elnyomásból is felszabadítsa az embereket. Másrészt az azóta eltelt tizen-kevés év és a testvérem életpályája, szellemi és lelki állapota ékesen bizonyítja, hogy jó gyümölcsei voltak és vannak a szabadulásának. Nem részletezem, de azóta ő is anyuka. Közben komoly tudóspalántává cseperedett. Tanít az egyetemen, nemzetközi szinten a szakterületének a legnevesebb professzoraival dolgozott már együtt. Több helyre meghívták, ahol megfordult külföldön, hogy maradjon náluk dolgozni Japántól Franciaországig. Ha valaki megkérdezné, hogy mit élt át, bármikor világosan meg tudja mondani, hogy ugyanazt, mint amit a Biblia lapjain lehet olvasni. És azt is, hogy 100%-osan tisztán jó és szükséges dolog az ilyen szellemi kötelékektől szabadnak lenni.
(Ezzel egy kicsit belecsaptam a mélyvízbe. Gondolkoztam is rajta, hogy veszitek-e a kanyart v. kisodródtok, de végülis semmi értelmét nem láttam, hogy elkenjem. Ez egy hiteles történet.
Ha Istennek megfelelt így, nem baj, ha esetleg lesz is olyan, aki nem mer szembe nézni a valóság mélységeivel. Persze azért bátor reakciókra számítok zömében. A felségemnek mindig azt szoktam mondani, hogy "Ami félelemből táplálkozik, annak jó gyümölcse nem lehet.") Ott tartottam, hogy a húgom végre megkönnyebbült, és megéhezett. Ez utóbbi azért külön érdekes, mert eléggé szigorú szabályok szerinti vegetáriánus étrenden éltünk, ő viszont kijelentette, hogy fasírtos szendvicset szeretne enni. Csodálkoztam rajta, de tiszteltem a szabadságát és hagytam, hogy csinálja, amit jónak lát. Miközben kajált, bent az épületben éppen közölték, hogy, most biztosítanak lehetőséget azoknak, akik be akarják fogadni Jézust az életükbe. Kérdezte, hogy nem akarok-e megtérni? És az az érdekes, hogy még az előzőek után is azt mondtam, hogy "Talán majd valamikor később." Ugyanis, abból az imából, amivel megszólítottam Istent, egy nagyon fontos dolog kimaradt: az hogy "leteszem a sorsom, az életem a kezébe és vele akarok együtt élni már itt a földön is." Tulajdonképpen csak "felhasználtam" Isten kegyelmét arra, hogy a múlt bűneit lenullázzam, de továbbra is a saját önfejű módomon akartam élni. "Végül is jó dolog ez kegyelem: én csinálom a hülyeséget, és amikor szorul a hurok, elegánsan odalibbennek Istenhez, bevágom a vallásos pózt, letöröltetem vele magamról a mocskot, és már libbenek is vissza a sárba dagonyázni." Egyszóval annak ellenére, hogy már szólt hozzám Isten, és meg is érintett a jelenlétével, nálam még hiányzott az elkötelezettség.
De belül mélyen már megfogant és növekedett az a gabonamag, amiről Jézus beszélt. Hiszen megértettem az evangélium és a megváltás valóságát, és ezt viszont már nem akartam soha meg nem történtté tenni. Elég felemás állapot nem? De nem tartott sokáig, mert miközben bent az épületben mondták sokan hangosan a megtérő imát, én elindultam megkeresni a csomagjainkat, hogy el tudjunk indulni. És miközben mentem egyszer csak Isten mondott valamit közvetlenül személyesen nekem. Megálltam és abban a pillanatban átadtam neki az életem. Teljes szívemből megtértem.
Most nincs több időm, úgyhogy . . . folyt köv.
2004.04.12 15:48
A TV-ről jut eszembe: tegnap édesanyámnál véletlenül belekapcsoltam egy Jézus filmbe. Nem is tudtuk, hogy lesz, a TV újság is valami mást írt akkorra. Először továbbkapcsoltam - annyi gagyi Jézus film van - de végül elkezdtük nézni. És nem bántuk meg! Egyfolytában csak lelkendeztem, hogy végre egy olyan Jézus-ábrázolás, ahol nem hazudnak a személyiségéről alapvető dolgokban: ez a Jézus rengeteget mosolyog, rengeteget örül. Telis tele van energiával, életkedvvel és életörömmel. Van humora és a játékosság sem idegen tőle. Ha akartok jó Jézus filmet látni, este fél nyoctól lesz a folytatás az ATV-n.
2004.04.12 17:51
Szilvi
Megpróbálok válaszolni - és közben etetni. Nem egyszerű. Szval én is 69-es évjárat vagyok.
Krisztina
"Hozzászólni?" - Bármihez.
"kilyukadni" - háááát . . . . majd idővel a gyereknevelésre. :-) Egyelőre - mivel kértétek - csak mesélek. Persze gondolom nem számítottatok ennyire részletes beszámolóra. Igazából én sem. Talán azért is lett hosszabb, mert abban a reményben, hogy sok mindenről fogunk beszélni, közben próbálom kicsit "megalapozni" a későbbieket. Nem fogok mindig ennyire bőven írni . . .
Megpróbálok válaszolni - és közben etetni. Nem egyszerű.
Szval én is 69-es évjárat vagyok. Krisztina
"Hozzászólni?" - Bármihez.
"kilyukadni" - háááát . . . . majd idővel a gyereknevelésre. :-) Egyelőre - mivel kértétek - csak mesélek. Persze gondolom nem számítottatok ennyire részletes beszámolóra. Igazából én sem.
Talán azért is lett hosszabb, mert abban a reményben, hogy sok mindenről fogunk beszélni, közben próbálom kicsit "megalapozni" a későbbieket. Nem fogok mindig ennyire bőven írni . . . 
