Sziasztok!
No, Bellana, látod jól beindult a topik
!
Annyi mindent írtatok, hogy lesz vagy másfél óra, mire leírom a véleményem, de sebaj:
Kezdem azzal, hogy én hogy állok az önbizalommal. A szüleim elváltak 13 év után, apu alkoholista, és ilyenkor kissé brutálisan viselkedik. Én valószínűleg ezért lettem túlérzékeny gyerek, és ez mostanáig megmaradt. A suliban sem voltam barátkozós, mindig csak egy-két igazi barátnőm volt. Anyu mindig sokat dolgozott, mivel egyedül nevelt három gyereket, én voltam egyedül lány, ezért egyértelmű, hogy kinek kellett intézni otthon a dolgokat.. Hamar meg is tanultam önálló lenni, viszont az fájt, hogy a bátyám és az öcsém mindig többet kapott mindenből mint én, és kevesebbet kellett tennie bármiből is! Én ezt mindenképpen el akarom kerülni a gyermekeimnél!
A középsuli után dolgoznom kellett, mert anyu elköltözött tőlünk, és mi ott maradtunk a bátyámmal a lakásban, amit ugye fenn kellett tartani /jó, persze anyu is segített/. Bátyám akkor ment el katonának, úgyhogy egy évig teljesen egyedül voltam. De nem bántam , nekem kell is, hogy néha egyedül legyek. No, a lényeg, hogy megtanultam hogyan kell önállónak lenni. Viszont az önbizalmam a padló alatt volt, mert én is szinte még azt sem mertem megkérdezni telefonon, hogy mikor indul vonat Pestre.. Nem mertem bemenni egy jobb boltba, mert ott mindig lenézik az embert, ha nem "jó minőségű" márkás ruhában megy be. Nem mertem szólni, ha valaki nekemjött az utcán..stb. De ahogy várandós lettem, ez egycsapásra megváltozott. Ha valaki csak hozzáért a pocakomhoz,mint egy anyatigris nekiestem, nem számított, ha akkora fickó, mint egy ház..
Úgy érzem folyamatosan fejlődöm. Még mindig vannak dolgok amiket nem merek megtenni, vagy nem mindig.
Nem szeretnek az emberek: eleinte nagyon szenvedtem emiatt! Aztán kialakult bennem az a hozzáállás, hogy ha nem szeret valalki az sem bánt, mert én sem szeretem! Mert ez általában kölcsönös. Nem szoktam utálkozóan viselkedni, de úgy érzem nem vagyok olyan emberek szimpátiájára rászorulva, akik egyeltalán nem állnak közel hozzám semmilyen szempontból.
Én általában az az ember szoktam lenni a társaságban, aki valami jót mond, de csak egész halkan, és a mellette ülő bemondja helyette, és mindenki dől a nevetéstől. De ha én mondom, akkor nem így szokott elsülni. Ez általában olyankor van, ha viszonylag ismeretlenek között vagyok.
Solya! Én is félek hogy hülyeséget mondok. Ráadásul én szoktam is, mert sokkal gyorsabban jár az agyam,mint a szám.. Irásban ezért könnyebb kicsit, mert utólag korrigálható.
S.Kata!
A gyógyszertári sztorival kapcs.: Lehet, hogy másik gyógyszerész "szolgált ki" téged, mint anyósod! Ez sokat számít. Én mindig úgy állok hozzá, hogy először normálisan amig látom hogy valaki segítőkész, de amikor látom,hogy abszolút nem is érdekli az egész, akkor durvább leszek. Nem mindig érek el vele bármit is, de legalább kiadom magamból, és nem marad bennem feszültség.
Ez a szöveggyakorlás téma is detto mint nálad
!
Zsunya!
Jó meglátás ez a gyerek önbizalmának segítésére. Azthiszem kicsi korban még nem nehéz megoldani, hogy akkor dícsérjük, mikor az sikerül neki, amit Ő SZERETNE elérni, mert ilyenkor még általában egyezik azzal amit mi szeretnénk hogy elérjen. De én szoktam figyelni hogyan viselkedik, és kiderül, ha épp ilyen helyzet van, mert csillogó szemekkel rám néz, hogy láttad, anya? Én meg jól megsimizem, és összepuszilgatom
!
Citromka!
Ahogy kivettem az írásodból, csak akkor érzed így, mikor mások látnak. Ne foglalkozz ennyit azzal , hogy mások mit csinálnak! Hidd el, senki nem neveli ugyanúgy a gyerekét, mint te! Én sem, és itt sem találsz olyat! Mindenki másként gondolkozik! A gyermeknevelés pedig egy olyan összetett dolog, hogy biztos van mindeninél olyan rész amiben nem egyezik a nevelési elvetek. Igazából az számít, hogy a fiad hogy tekint majd rád. Nem most, hisz még kicsi! Majd húsz év múlva! Ha szeretni fog, biztos, hogy mindent jól csináltál. Mert nem az a lényeg, hogy mások szerint jól neveled e, hanem, hogy amit csinálsz, jó e neked, és a gyermekednek!
Klára!
Igen a maximalizmus a legfőbb gond.. Az ember mindig a legjobbat akarja kihozni magából, mindent tökéletesen akar csinálni, de ez lehetetlen. Emiatt pedig jókora depiket össze lehet szedni! Sajnos tapasztalatból tudom! Minél magasabbra rakja az ember azt a bizonyos lécet, annál jobban bántja, ha nem sikerül!
Titati!
Én is ilyen vagyok! Van mikor egy szavam sincs , van mikor úgy brillírozok, hogy mindenki csodálkozik
! Szerintem nem tudjuk megtalálni az arany középutat a személyiségünkben. Lehet hogy ez még előny is, mert tudunk meglepetést okozni
.
Társas viselkedés: engem mindig szűkszavúnak titulálnak. Pedig nem így van, láthatjátok
. Csak ha nem ismerek valakiket, akkor egy darabig csendben vagyok, míg nem tudom milyen stílust vegyek fel, ki milyen viszonyban van egymással..
JObb óvatosnak lenni, még a végén kiderül, hogy egy kannibálbuliba csöppentem
!
Süti!
Amit írtál, hogy nagyjából a gyerek születésével egyidőben veszítjük el az önbizalmunkat, szerintem van benne igazság. Az jutott eszembe, hogy nem hiába dicsekszenek az anyukák egymásnak, hogy kinek a gyereke állt hamarabb, meg ült egykézzel a bilin.. Mivel úgy érzik ez az egyetlen sikerük. Pedig nem! Szerintem az a legnagyobb önbizalomnövelő, ha belegondoltok, hogy mi mindent kell kibírnotok egy gyerek mellett, és mennyi mindent nélkülöznötök kell..
Bellana!
A babakocsitolásról jut eszembe: ahová kajáért járunk van egy néni, aki néha elhozza az unokáját is akiről nem tudom biztosan, de szerintem fiú. Állandóan babakocsival jön meg babával, viszont fiús ruhája van, meg úgy is néz ki, de Sziszinek szólítják, na ehhez mint szólsz?
A bevásárlókocsit én is szoktam ringatni, pedig a babakocsit nem.. Ez az anyaság már csak ilyen
. De ez neked egy ideig még nem lesz gond
!
Zit!
Lehet, hogy igazi barát, csak inkább magával foglalkozik, mint másokkal. Ilyen típus..
Mariann!
Én is pont így éreztem az elején a topikokkal kapcsolatban, de ne aggódj, ha jó helyre írsz, válaszolnak majd
.
Szerintem azért dícsérnek,mert sugárzik rólad a boldogság. És ez széppé teszi az embert!!
Ajánlom neked a Miért nem akkor látsz amikor jó vagyok c. könyvet.
Kíváncsi!
Pont ugyanaz az elméleted a "de jól nézel ki! Fogytál?" felkiáltásokról, mint nekem
!
Judit!
Egyetértek!
Betti