Új privát üzeneted érkezett!

Milla!

Ha anyának tekintenénk akkor nem lenne ez az ellenséges hangulat! De ebből az egészből az jött le a külvilág számára, hogy csupán haszonszerzés céljából fogant Lara!Kép És egy kicsit hülyén jött le ez az egész terhesség dolog! Addig talán mindenki egyet is értett az egésszel, míg az volt a szlogen, hogy egy kismamának nem kell elhanyagolnia magát csak azért mert terhes. De amikor átestek annak a bizonyos pacinak a túloldalára, onnantól kezdve ők maguk fordították saját maguk ellen a közvéleményt, amit a sajtónak úgy reagáltak le, hogy szegény Rékát mennyien bántják! Könyörgöm, ez nem bántás volt, csupán egy két ember ésszel gondolta végig azt, amit ők tök naivan fogtak fel! Kívánom, hogy legyen egészséges a törpe és legyenek boldogok vele! Kép Csak amíg valaki úgy szül gyereket, hogy 1. bábként mozgatja a férje hátulról, 2. ránézésre fogalma sincs, mi is történik vele, 3. ilyeneket nyilatkozik, hogy 2 hét múlva már oktat, 4. közösségbe akarja adni a gyereket minél hamarabb, addig sajnos sem én, sem mások nem fogunk rá anyaként nézni!
Persze, az is elképzelhető, hogy a sajtó fújja fel ezt az egészet, ők állítanak valótlan dolgokat. De amikor vki közszereplővé válik, ország világ előtt beszél a szexuális életéről és a gyerekvállalásról, akkor szerintem vállalnia kell a kőkemény kritikákat is, ami a honpolgárok részéről éri őket!

Süti
süti
 
 


Nekem is borsózik a hátam (én is itt borzongtam néhány hozzászólással feljebb), de azért én azt gondolom, hogy minden anya szereti a gyerekét. Szerintem várjuk meg a végét. Ha tényleg közösségbe adja, akkor visszajövök ide és én magam indítom újra a témát Kép.

Milla
milla
 
 


Sziasztok!Kicsit offolom a topicot,mert szeretném a segítségeteket kérni.Tud valaki olyan grafikust:aki gyerekszoba falára figurákat fest?Pl:Ablakon benéző macik vagy valami ilyesmi.Előre is köszönöm.Kép
On...
linato
 
 

 
 

Linato

Az üvegfestés topikban,ha jól emlékszem,vki emlegetett ilyet!

Anyapoc

anyapoc
 
 


Anyapoc!Nagyon köszönöm.Megnézem!Kép
Linato
linato
 
 


linato,
de Dzsili pl. egyedül festete ki a gyerekszobájukat és nagyon szuper lett!Kép
Solya
solya
 
 


Solya!
Köszi!De Dzsilinek mégsem mondhatom,hogy menjen el Piliscsabára a barátnőmhöz és fessen náluk is valami szépet a gyerekszobájuk falára.KépEgyébként én nem tudok szépen rajzolni.Anyukám grafikus volt,de még ő sem biztos,hogy meg merné csinálni.
linato
 
 


linato,

én a Brendonban láttam kirakva prospektust, mert a Brendon áruház egyik fala ki lett festve, gyerekmintásra.
Szerintem ott utána tudsz nézni, de lehet hogy elég ha felhívod őket.

Gigóca
gigóca
 
 


Gigóca!Igazad van már emlékszem én is láttam.Köszönöm.KépHolnap a börzén még körülnézek,mert tavaly mintha ott is láttam volna szórólapot.
linato
 
 


NA mgeint nem voltam tökéletes.Kép amikor 10 percen belül másdoszor kakilt be a 3,5 éves fiam, akkor elkezdtem vele veszekedni, pedig tudom, hogy türelem, türelem...Ráadásul most pelenkát adtam rá, ami szintén nem jó...de már 5-6 kakis bugyit mostam, és talán már csak egy száraz váltás van csak.
Egyszerűen elszakadt a cérna, mert teljesen reménytelennek látom a helyzetet. Most pedig nyilván még jobban elrontottam a dolgot.Kép
NA megyek depizni
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Zsuzsa, Kép
Pele biztos tud valami okosat mondani! Kép
kíváncsi
 
 


Ma meg folytatódik minden úgy mint tegnap, azzal hoyg nem is hagyja magát kitörölni, hanem kakis fenékkel berohan a szobába és közelharc kell a kitörléshez.
A válasz mindig az, hoyg legyek türelmes, de kis szünettel fél éve tart ez, és már naygon besokalltam, már mindenhol büdöset érzek, állandóan ezzel foglalkozom, ami nyilván szintén nem jó. Arra nem lehet már rávenni, hogy ráüljön a bilire kakilni, ha igen, akkor semmi.Kép Elfogyott a türelmem, és nem tudom mit csináljak
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Zsuzsa,
segíteni sajnos nem tudok, bár tudnék!!! De együttérezni igen!!!
Lehet, hogy hagynod kéne most egy kicsit, hadd legyen büdös, hadd intézzel el maga még akkor is, ha nem sikerül rendesen! Majd rájön, hogy milyen kellemetlen, amikor ráragad és csíp! Igazán nem azért mondom, hogy kegyetlenkedjek a gyerekkel, de van, amikor a megtapasztalás többet ér bármi magyarázatnál. Meg aztán gondolom szégyelli is a dolgot, nem is akarja, hogy tudd, sőt, külön idegesíti is, hogy kíváncsiskodsz. Most ez belügy, nem tudom, jól látom-e?!
Egy időben az én középső fiam is folyton kakás bugyival járt, meg mindenféle széklet-gondjai voltak, voltunk hasi UH-n is, de minden rendben volt. Aztán sok-sok héten át tartott, amíg megtanulta kitörölni a popóját. Ma már úgy-ahogy rendben mennek a dolgok, igaz, már ritkábban is látom, mit produkál. Kép
Lehet, hogy egy kicsit most neked is el kellene távolodnod ettől a problémától - hátha!
Még egy: próbálj meg a WC-papír mellé nedves törlőt is kirakni, hátha azzal jobban boldogul! Kép
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Kíváncsi! Köszönöm az együttérzést. Én is erre jutottam, meg is beszéltem vele, hogy elég nagy már, hogy egyedül intézze ela dolgát, ha kéri segítek, ha nem akkor nem.
Meglátjuk mire megyünk. Egyébként amikor még pelenkás volt tavasszal, akkor is állandóan tagadta a bekakilást, többször hagytam is rajta pelust, mondván ha csípi szól, de nem így lett, volt hogy pecsenye piros volt már a feneke, de még miondig nem szólt.Kép
Amúgy ma apjának kakilt be a fürdővízbe, aztán kidobta a termést, és ráfogta az öccsére, aki már aludt.Kép
hát, meglátjuk mi lesz...
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


pszichológust neki, de komolyan!!!!!!!
Névtelen
 


Neked is, névtelen, de igazán!!! Kép
kíváncsi
 
 


Szia Zsuzsa!Nem tudom segít e,de leírom.Amikor én voltam kicsi,sokszor előfordult,hogy kakis volt a bugyim.Senki nem hitte el nekem,hogy nem bekakiltam.Visszatarottam,mert nem értem még haza vagy olyan helyre ahol wc van.Gondolom gyerek korban még nem elég fejlett a záróizom és ezért lett foltos a bugyi.Anyukám egyedül nevelt 2 éves koromtól.Grafikusként dolgozott és amikor kiállítás volt a házmester néni vigyázott rám.A házból más gyerekekre is.Nem tudom mennyi idő után valamiért belekakiltam a fürdővízbe.Azt hiszem bosszúból,hogy már megint nem Anya vigyáz rám.Pedig akkor már négy éves lehettem.Ez volt az utolsó csepp,többet nem vállaltak.Elértem a célom,Anya így magával vitt dolgozni.A maszatos bugyik pedig idővel maguktól megszűntek.Tehát türelem.A másik talán a figyelem felkeltése,hogy inkább vele foglalkozz mint a testvérével.Nagyon rafináltak tudnak ám lenni.Kép
linato
 
 


Sziasztok!

Ismét találtam valamit egy rég elfeledett topikban. Váljék egészségetekre! Kép

"Ha én ezt annak idején tudtam volna ..."

Tehát, felkészülés 12 pontban:
A szülői hivatásra való felkészülés nem kizárólag könyvek olvasásából és a gyerekszoba feldíszítéséből áll. A következő tizenkét egyszerű teszt segít a majdani szülőknek, hogy kellőképpen felkészülhessenek a szülőségre, hogy pontosan megtapasztalják, milyen dolog anyának, apának lenni.

1. Az anyaságra való felkészülésként vegyél pongyolát, és akassz a hasad elé egy nagy babzsákot! Hagyd ott kilenc hónapig! Amikor a kilenc hónap letelt, vedd ki a bab 10 %át.

2. Az apaságra való felkészülésként menj le a legközelebbi háztartási boltba, öntsd a pénztárcád tartalmát a pultra, és mondd a pénztárosnak, hogy szolgálja ki magát! Azután menj a szupermarketbe és intézd el, hogy a fizetésedet közvetlenül nekik utalják át! Menj haza! Vedd elő az újságot és most, utoljára olvasd el!

3. Mielött vállalkozol a gyerekre, találj egy házaspárt, akik már szülők és fedd meg őket nevelési elveik, türelmetlenségük, alacsony tűrésszintjük miatt, és hogy hogyan engedhették meg gyerekeik ilyen mértékű elkanászodását. Adj tanácsokat, hogyan javíthatnának gyermekeik alvási szokásain, WC-használatán, étkezésnél tanúsított magatartásán és általános viselkedésén! Élvezd ki a helyzetet: ez a legutolsó alkalom, hogy minden kérdésre tudni fogod a választ!

4. Hogy átérezd az elkövetkezendő éjszakákat, sétálj a szobában fel- s alá délután 5 órától este 10-ig, válladon egy 4-6 kilós nedves csomaggal! 10 órakor tedd le a csomagot, állítsd be az ébresztőórát éjfélre, és menj aludni! 12-kor kelj fel, és sétálj megint a csomaggal egy órán át! Állítsd be a vekkert 3-ra! 3-kor kelj fel és énekelj a sötétben halkan 4-ig! Állítsd át a vekkert 5-re! Kelj fel! Csinálj reggelit! Csináld ezt öt éven keresztül! Közben nézz ki boldognak!

5. Képes vagy elviselni a rendetlenséget, amit a gyerekek csinálnak? Hogy ezt megtudd, kenj csokoládékrémet a kanapéra és lekvárt a függönyökre! Dugj egy halat a HiFi-torony mögé, és hagyd ott egész nyáron át! Dugd az ujjaidat a virágágyásba és tisztítsd meg a frissen festett falon! A foltokat fesd át zsírkrétával! Na, hogy tetszik?

6. A kisgyermekek öltöztetése nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik! Végy egy polipot és egy hálós szatyrot! Rakd a polipot a szatyorba úgy, hogy egyik karja se lógjon ki sehol! Rendelkezésedre álló idő: egész reggel!

7. Óvoda. Végy egy tojástartó dobozt: egy ollóval és egy doboz festékkel csinálj belőle krokodilt! Végy egy tekercs WC-papírt: ragasztószalag és némi celofán segítségével csinálj belőle karácsonyfát! Végül végy egy tejesdobozt, egy ping-pong labdát és egy üres pilótakekszes dobozt: készítsd el az Eiffel-torony pontos mását! Gratulálunk, a helyed biztosítottnak látszik az óvodai csoportban!

8. Felejtsd el a sportautókat, vegyél egy kisbuszt! Ne is gondolj arra, hogy otthagyhatod a ház előtt fényesen, csillogóan! A családi autók nem így néznek ki! Vegyél egy csokoládé jégkrémet és tedd a kesztyűtartóba! Felejtsd ott! Végy egy tízforintost és dugd be a magnóba! Vegyél egy nagy doboz csokisparányt és öntsd a hátsó ülésre! A fűnyíróval néhányszor menj neki a kocsi oldalának! Most már tökéletes!

9. Készülj fel a sétára! Várj a WC elött egy fél órát! Menj ki a bejárati ajtón! Gyere vissza! Menj ki! Gyere vissza! Menj le az utcára! Gyere vissza! Menj le megint! Sétálj az utcán egészen lassan öt percig! Vizsgálj meg útközben minden eldobott cigarettacsikket, rágógumit, használt papírzsebkendőt és döglött bogarat! Ugyanazon az úton gyere vissza! Ordíts olyan hangosan, ahogy csak bírsz, amíg minden szomszéd ki nem jön és rád nem mered! Add fel, menj haza! Most már alkalmas vagy arra, hogy sétálni vigyél egy kisgyereket!

10. Mindent ismételj meg legalább ötször! Menj le a szupermarketbe! Vigyél magaddal valamit, ami jól modellez egy óvodás gyereket! Egy felnőtt kecske remekül megfelel a célnak. Ha több gyereket szeretnél, vigyél több kecskét! Vásárold meg a heti zöldséget anélkül, hogy a kecskéket látótávolságon kívülre engednéd! Fizess ki mindent, amit a kecskék megesznek vagy tönkretesznek! Amíg ezt nem tudod könnyen megcsinálni, ne is ábrándozz a gyerekekről!

11. Etetés: Vájd ki egy dinnye belsejét! Csinálj rá egy kis lyukat! Akaszd a mennyezetre, és lendítsd meg! Végy egy tányér spenótot és egy kanállal próbáld meg a spenótot a lengedező dinnyébe kanalazni, miközben berregsz, mint egy repülőgép! Csináld, amíg a spenót fele el nem fogy! A maradékot öntsd magadra, de úgy, hogy a padlóra is jusson belőle bőven! Most már alkalmas vagy egy egyéves gyermek etetésére!

12. Végül: Tanulj meg minden nevet a Power Rangers-ből,a Sesam street-ből és a Tapsi hapsiból! Ha a munkahelyeden azon kapod magad, hogy gyermekdalokat énekelgetsz magadban, végre alkalmas vagy teljesíteni a szülői hivatást!

Hát rajta!

Kíváncsi
kíváncsi
 
 


kÍváncsi! Olyan jót nevettem, hogy még a fejfájásom is elmúlt!KépKép
ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Kiváncsi!

Kép


Süti
süti
 
 


Kíváncsi!

Kép

Ez nagyon jól esett.
Öt kecske? Nekem legjobban a kecskék jönnek be.

Meg a babzsák, a fene egy meg, hogy igaz a tíz százalék!!
sofka
sofka
 
 


Ma konzum anyuka voltamKép A Média marktba kellett menjek, persze gyerekestül. Épp jöttünk haza, mikor apa is megérkezett, hozott magának hamburgert (nem főztem, a tegnapit meg nem akarta, így ellátta magát ebéddel). A gyerkők persze megkívánták e nemes csemegét. Viszon t fel voltunk már öltözve, úgyhogy magunkkal vittünk egy hambit. mAjd a Westendben elintéztüka dolgunk, gondosan tanulmányoztuk a díszítéseket, és egy padon ülve megetettem velük a hamburgert. Magamban meg röhörésztem nagyokat.
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Zsuzsa,
kell néha az ilyen, hidd el! Kép
Sőt, a gyerekek is sokáig fogják emlegetni, biztos. "Emlékszel, tök jó volt, ott ültünk és szép volt és finom". Szóval különleges alkalom volt nekik, és ez jó.
sz
h_szilvi
 
 


Zszuzsa,
de jó, éppen ezt akartam újra megnyitni! Kép
De sokkal prózaibb okból. Meg tudná nekem valaki mondani, hogy mit csináljak a farmerokkal, hogy kijöjjön belőlük a kosz a mosógépben? Azt a módszert ismerem, hogy mosás előtt körömkefével végigsurranni a foltokon, de valahogy ennyi nacó esetén ehhez nincs sok kedvem...
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


vanish oxi eksön
Névtelen
 


A Vanish egy nagy lócitrom! Többfajta anyagból próbáltam kiszedni gyermekem által összekent ruhámból foltokat, de mind a kukában végezte.
A farmerből meg kiveheti a színt... azon még pontosan ezért nem próbáltam.

sasha

Kép
sasha
 
 


Valaki egyszer azt hiszem pont ebben a topicban említette, hogy az anyukája vegyész. De ki volt az??? Most jól jönne...
Márti
T-Márti
 


Nem Anyapoc?
kíváncsi
 
 


Kíváncsi!
De igen Anyapoc-anyu a vegyészKép
Farmerek--emlékszem még a MOS-6-ra? Tudod, minden utazásra azt cipeltük anno...Na, annak van egy zöldkupakos gallértisztító krémje, nálam az eddig a legjobb. Bekenem, és kimosom simán a géppel. Vagy a folyékony Ariel rögtön a foltra, de az előbbi jobb.
Ha nagy a gáz(koszKép), akkor marad a por UltraKép Bár már az sem a régiKép

Csi
Névtelen
 


Sziasztok!

Igen,igenKép!Mi kőne ha vónaKép?

Venish nekem nagyon bejött egyébként.Mármint az Oxy-por.De csak ha pasztaként használom.Nekem kiszedett olyan foltokat is,amit már többször belemostam a ruhába.
A vanisz szappan is bejön,anyum is ezt használja.Persze az is macera,hogy végig kell suvickolni a sok holmit,de én a maszatosakkal mindig ezt csinálom.

Anyapoc

anyapoc
 
 


Hello!
Régen olvastam egy könyvet aminek a címe:Hogyan ne legyünk tökéletes anyák..Nagyon tetszett.Ajánlom mindenkinek.Sajnos könyvtári volt..Ismeri valaki?Lehet valahol kapni?Edit

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?