Új privát üzeneted érkezett!

Most teljesen elbizonytalanodtam. :? Olyan nehéz volt így isorvost találni (volt olyan, akit ajánlottak, de nem értem el, ő is SOTE-s), most nem tudom, mit tegyek. Hogyan tovább? Az a baj,hogy szerintem igazán úgyis csak a szülésnél derül ki, hogy milyen a doki, és meddig vár. Jaj. Keressek másik kórházban dokit?

Lidke! Nekünk anno az összebújás tényleg segített. És az nem is olyan nagy áldozat... :) Várjuk a tegnapi történéseket. Én már nagyon izgulok érted. Jelenleg jobban,mint magamért.

Én meg képzeljétek, felfáztam. Nincs tippetek, mit tegyek? Nem akarok ügyeletre menni, mert a helyi ügyeletes dokik tök hülyék.

kolcsek
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Bocsi ha butaságot kérdezek de ha nyitott a méhszáj nem rossz a babának a sperma vagy védekezni kell de akkor mi érleli?

Lidke!
Figyellek ám!

PHPBB kód:
Kép
Kép
betti1
 
 


Sziasztok!

Lidke?
Na? lesz valami? Annyira drukkolok...aztán megyek a dokidhoz, ha tuti :)

Betti,
bármi ilyesmi csak akkor árt a babának ha megrepedt a magzatburok...addig amíg az tart, nem juthat fel elméletileg semmi.

Kolcsek,
felfázással nem szabad várni főleg kismamaként. Azonnal doki, akármilyen hülye és könyörögj ki valami antibitikumot. PL Augmentint simán bevehetsz.

Velem semmi. A Szent Imre a legszimpatikusabb, hogy ott menne a szülés. Csak félek a beérkezési időtől. Még talán a Margitban megkérdezek egy-két dokit, de már én sem vacillálnék túl sokat.

Puszi
Dana

25+2

Kép
danaaia
 
 

 
 

Sziasztok!
Rengeteget írtatok, amióta nem jártam erre!
Babicskó, üdv! :D Nálam nem egészen 18 hónap telt el a két baba születése között. A Sote I-en szültem, másodszorra már simán. Az biztos, h ott rengeteg a császár, de nyilván ebben az is közre játszik, h sok a gázos eset. Szerencsére az én orvosom egyáltalán nem akart császározni alapból, és mivel ő docens, nem kellett senkivel konzultálnia (erre nem is gondoltam, ha Te nem írsz róla ez a lehetőség - mármint, h egy "kis" dokinak engedélyt kell kérnie egy "nagy" dokitól - eszembe sem jutott volna.). De azért még a szülés alatt is olyanokat mondott, h ha ilyen szépen haladok, akkor megcsináljuk azt simán! Szóval.... De elég bevállalós doki. Mint itt már írtam, a sógornőmnek is az első császár volt, és sürgős császár, elaltatták és függőlegesen vágták jó hosszan. Ezután a második fia 2 év múlva simán született, és utána a többi is mind. Ugyanennél a dokinál.
Lidke!
Hát nem semmi, h kivár a bébid! Összebújás nekem nem ment volna! Én mindkét esetben félidőtájt elveszítettem a téma iránt minden lelkesedésemet. :? Remélem már nem kell sokáig kibírnod! Azért jó lenne, ha magától beindulna. De ha már vannak vmi történések, ahogy írtad, akkor már biztos közel a vég! Én az utolsó három nap szinte megőrültem, mert annyi tünetem volt, és rendszeres jóslófájások is jöttek. De ezen kívül mindent éreztem én! :D Sokat gondolok rád, és marha kíváncsi vagyok, h fiú lesz-e vagy lány!
Kolcsek!
Hétfőn majd sok minden kiderül, de azért készülj fel rá, h elég képlékeny választ kapsz. Ezek a dokik szeretnek minden eshetőséget figyelembe venni. Lehet, h azt mondja, mint nekem is, h 50%, h megy a sima. De bíznod kell benne, h megy! A kérdéseidet ezzel kapcsolatban pedig, jó, ha felírod. Nekem legalábbis mindig segített, mert a nagy izgalomban hajlamos voltam elfelejteni ezt-azt. :D Tisztázd, h milyen esetben császároz meg mindenképpen!

Velünk minden ok. A napjaink milyensége általában Ágoston hangulatától függ: ha ő jókedvő, akkor minden könnyebb. Szerencsére legtöbbször jókedvű. :D Szóval alpvetően jól vagyunk, bár vannak nehéz pillanatok. És lányok, ha még egyszer el kell mondanom a Török és a tehenek c verset, akkor sikítani fogok! :D
No megyek, befekszem a kádba lazítani!
Üdv: Viki
Vendég
 


Sziasztok!

Bocs, de a történéseket a másik topikba most írtam le részletesen, azt csak bemásolom:
Bábakoktél első felvonása csak egy kortyocska volt, nem is lett semmi hatása. Másnap leküldtem egy adagot, lett tőle egy enyhe hasmenésem, egyszeri, hascsikarás nélküli, aztán semmi.
Pénteken nst-n minden oké volt, bár a méhtevékenységet mérő tappancs szerintem rosszul volt rajtam, vagy alapból rossz volt, mert egy igencsak kacifántos görbét rajzolt, és az érezhető összehúzódást nem is jelölte sehogy.
A végére megérkezett Attila. Hívtam a dokit, szabadkozott, hogy valami hatalmas dugóban ül, úgyhogy azt beszéltük meg, hogy fél 3-ra visszamegyünk. Felhívtam Anyumat, hogy Attila menjen-e haza, vagy ráér még maradni. Azt mondta, hogy addig ér rá, ameddig kell, nyugodtan maradjon Attila is. Beültünk a büfébe, fél 3-ra fölmentünk, doki negyed órát késett, ami szerintem még belefér, szerinte nem, annyiszor kért elnézést, hogy már én éreztem rosszul magam. Vizsgálat következett. Közben egyszercsak azt mondja, hogy "Ez a víz?", hát, én amennyire lehet vizsgálat közben, felugrottam, hogy mi történik, aztán megnézte, és kiderült, hogy csak a nyákdugó jött éppen kifele. Utána szólt, hogy fájni fog (és fájt is), megnézte a méhszáj átjárhatóságát. A külsö már nyílik, de a belső akkor még teljesen zárt volt. Baba leszállt, teljesen jó helyen van, de még kimozdítható. Utána leültünk, és kiszámoltuk, hogy azért néhány nap csúszás még akár bele is férhet , így csak hétfőn kell befeküdnöm, ha addig nincs baba. Péntek délelőtt már volt legalább néhány jósló fájásom, amik a vizsgálat után nagyon felerősödtek, és ami a legdurvább, hogy kb. 5 percenként jöttek. Kegyetlenül fájt, még a fürdő sem segített, Attila már vissza akart este menni, hogy ezek biztos igazi fájások, de sajna nem is hasonlítottak. Olyan 9 körül este el is múltak, azóta jönnek-mennek, és kibírhatóak. Kérdeztem a dokit, hogy mit tehetünk mi, hogy nyíljon az a méhszáj, azt mondta, hogy rosszalkodjunk, úgyhogy most receptre lehet összebújni! Szerintem van is eredménye, mert azóta rengeteg nyák távozott (én nem is tudtam, hogy az ilyen sok), gondolom (remélem) attól, hogy ahogy a méhnyak fölfele is nyílik, onnan is jön már ki. (Bocs, ha gusztustalan! ) Lépcsőzni fölösleges, az csak akkor segít, ha be van illeszkedve a koponya.
Holnap be kell mennem nst-re, hétfőn meg 10-kor befeküdni (persze, ha addig nincs baba). Ha a belső méhszáj nem kezd el nyílni, akkor mindenképp császár , mert úgy nem lehet burkot repeszteni, más indítás meg szóba se jöhet császár után. Ezen még csütörtökön este jól ki is buktam, hogy hogy van az, hogy van, aki a nemkívánt gyerekét egy nyilvános wc-ben kipottyantja, én meg a tervezett gyerekeimet hosszas felkészülés után meg sem próbálhatom rendesen megszülni.
Utána elindultunk haza, Attila tankolni akart, én meg valami husit venni vacsira, így újra felhívtam Anyumat, hogy nem lenne-e baj, ráér-e. Újra elmondta, hogy persze, menjünk nyugodtan. Mondanom se kell, hogy mikor hazaértünk, már az ablakban állt, mire felértünk, már a kabátja is rajta volt, és csörtetett kifele. Közben persze megjegyezte, hogy jó soká jöttünk!!! Annyira vacak, hogy rá vagyok utalva a Kevével! Legszívesebben jól leordítottam volna a fejét! A hab a tortán az volt, mikor már az ajtóban közölte, hogy akkor ők ma lemennek Kulcsra!!! K**** rendes, hogy a 42. héten vagyok, és még így stresszel is lelkileg, hogy nehogy szülni merjél, mert mi nem tudunk egy hétvégét a seggünkön ülni! És még este egyszer felhívott, hogy nyomatékosítsa, hogy akkor ők 9 körül indulnak, de mondtam neki, hogy már tájékoztatott, és letettem. (Ennek az az előzménye, hogy két hete azzal a csatakiáltással mentek el, hogy még most, aztán amíg nincs baba, addig nem, hogy ha kell jönni, akkor itt legyenek. Ehhez képest a múlt hétvégét sem hagyták ki, és a mostanit sem bírták! ) Legszivesebben nem is szólnék nekik ezek után ha van valami, csak ha már megvan a baba, akkor küldenék egy sms-t, de a Kevével ezt nem tehetem meg, elég trauma lesz neki, hogy nem leszek itthon napokig.
Na, jól kidühöngtem magam, bocs!

Kolcsek!
Én az I. nőiről jöttem el, pont a hozzáállás miatt (nagyrészt). Szerintem ott a császárok nagy része valóban a patológiás esetek miatt van, de sajnos mivel azok a dokik rengeteg ilyet látnak nap mint nap, így már mindig és mindenkinél a bajra utaló jeleket keresik, és ha csak egy pici gyanu is felmerül, azonnal vágnak, utána sem járnak, hogy valójában van-e baj. És indokot mindig lehet találni, nálam is rengeteg föl volt sorolva, mindegyiknél ilyen szavak, mint fenyegető, relatív, gyanuja, tehát nem voltak igazolva, csak feltételezték (vagy inkább csak ráírták a papírra önigazolásnak). A másik fele, hogy még ha nem is arról híres a klinika, akkor is születnek ott is babák simán császár után is, és a természetesség-párti kórházakban is kell néha műteni. Ez már a sors, ha hiszel benne. Szerintem a legfontosabb, hogy maximálisan bízzál a dokidban is, és saját magadban is, hogy meg tudod csinálni!
Mindenképp menj ügyeletre, addig is igyál rengeteg teát!

Betti!
Szia! :D
De jó, hogy előkerültél! Írhatnál bővebben is!
Én is rákérdeztem tegnap a nyákdugó miatt, mert ugye annak így elvész a védelme, de a doki is azt mondta, hogy a burok elég védelmet nyújt, és különben is, most mással akarok-e összebújni, mint eddig :lol: , mert ha nem, akkor mért éppen most kerülne elő egy fertőzés vagy bármi. Én azért paráztam emiatt, mert a vaskalapos előző szülészet ebben is elég szigorú volt.

Dana!
Hát, nem könnyű, mert dugóban átverekedni magatokat a városon... :roll: És ha mentőt hívnál ha pont akkor kell menni, mikor csúcsforgalom van? A gyerekeid mennyi idő alatt bújtak ki?

Viki!
Örülök, hogy működik nálatok a dolog! :D Képeket hozzál! Ez a törökös nálunk a Thomas. Legszívesebben darabokra tépném! :lol: Szegény Keve meg azt hiszi, hogy én is szeretem. Egyik hajnalban mikor még nem tértem magamhoz, azzal akart felvidítani. Boldogan rohant, hogy "Behozom Anyuszinak Thomast!", megkereste a sötétben, és hozta nagy boldogan nekem az ágyba, aztán csak várta, hogy örüljek. Olyan kis aranyos volt, hogy úgy tettem, mintha örülnék! :lol:
Mikivel mi újság?

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Jó reggelt!

Lidke!
Te nem tudsz aludni? Anyukád hozzáállása tényleg nem túl kedves, de emiatt ne tartsd vissza a szülést. Szomszédra nem tudod bízni Kevét? Ha még hazaengednek nst-ről, írj, hogy mi volt. Azért az bíztató, hogy jönnek a jósló fájások.

Betti!
Csak megerősíteni tudom a többieket: Én is úgy tudom, hogy a burok elég. Te hogy vagy egyébként?

Viki!
A Mehemed nálunk is nagy szám. Azért jó, hogy Ágostonnak sikerült belerázódnia.

Írtátok a bizalmat. Az a baj, hogy nehéz megbízni valakiben,akit most ismersz meg. A régi dokimban bíztam,ebben egyelőre nem tudok. Próbáltam elérni Sziller doktort is, de nem tudtam, bár Viki említette, hogy valószínűleg nem is tud nyáron fogadni. És ha most elmegyek ehhez a dokiho,és mégsem tetszik a hozzáállása, akkor csak simán keresek egy másikat? Nem köteleztem már ezzel el magam? Mit gondoltok? Nagyon aggódom, hogy fölösleges császár lesz a vége! Viki, ilyenkor úgy irigyellek, és ugyanakkor erőt is adsz.

Képzeljétek, délután felkelt Dani, és jó nagyot hányt, aztán hasmenése is lett. Szegénykémből minden kifolyt. Nagyon megijedtem,mert Dancsi még nem volt beteg, úgyhogy elfelejtettem a saját bajom, és levittem az ügyeletre. Aztán itthon még háromszor át kellett öltöztetnem, és a láza is felment. Szegényke csak feküdt - pedig sosem szokott - de az is fájt neki. Aztán ment volna játszani,de olyan gyenge volt, hogy menni sem tudott. Annyira sajnáltam szegénykét. Még szundikál, és éjszaka is aludt, úgyhogy remélem ma jobban lesz, és a láza is lemegy. Csak most meg köhögni hallottam többször éjszaka. Arra mi adható kicsiknek?

Én már jobban vagyok, a kamillatea segített.

kolcsek
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Lidke,
elindult a dolog láthatóan!!!! Hát anyukáddal való visznyod nem sokat segít a helyzeten...szinte azonos a szitu mint nálunk volt. Amikur Juli jött volna már kifelé az én anyósom épp aznap utazott el Tatára...így a szülés elején a kislányomnak is be kellett jönni a kórházba..aztán meg mikor férjem hazavitte 2 órára egyedül maradtam...szóval én sem éreztem azt hogy minden oké, amíg nem vagyok otthon...sajnos nem is ment jól a szülés, ami mellé kifogtam egy hentes dokit...de ezt nem részletezném már.
Sajnálom hogy pont anyukád ilyen veletek...így nem csoda, ha nem tudsz lazítani. Az én anyám meg 150 km-re lakik, és soha egyik gyerekemnél sem ajánlotta fel, hogy arra a pár napra eljönne a kedvemért, meg szabira menne...ez mindig nagyon fájt...így maradt anyósom, akit meg nem nagyon kedvelek, hogy finom legyek...

Azt hiszem nem vacillálok sokat, marad a SZt Imre, és annyira szimpi a dokid, szeretném elkérni a számát, ha lehet. Én is arra gondoltam, ha nagy a gáz, akkor mentő. A simán született gyerekeimmel 5-6 órát vajúdtam kb. Ebből Mesinél burokrepedéssel kezdődött és kapásból két-három ujjnyi tágulással értünk be...ezután Juli rendszeres fájásokkal indult, de ott megpiszkálták a méhszájat pár nappal előtte (mint most neked) pedig nem kellett volna, és ott lassabb volt a haladás, de a hentes "rádolgozott", ettől lett meg 6 óra alatt, különben hosszabb vajúdás lett volna tuti, mert kemény volt a méhszáj. Zsiginél indított szülés volt, ami 6 óra vajúdás után lett császár, mert romlott a szívhang. Ennyi az előéletünk :)
Ezek alapján rohamos szülésre nem számítunk, de ugye minden szülés más, ssem lehet tudni mi lesz.

Hát Kolcsek, örülök hogy enyhültek a tüneteid...én azért megnézetném azt a vizeletet egy tenyésztéssel, meg mégiscsak egy doki ...de te tudod. Sokat igyál mindenesetre, csipkebogyó teát akármennyit ihatsz, kamillát azért ne vidd túlzásba, mert az meg hasmenést okoz egy idő után.

Puszik
Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!

Na Lidke, ugye már babázol????

Kedves apuka jelentkezzen!!! :)

Várjuk a jó híreket.

Üdv
Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!
Lidke!
Drukk, drukk!!!! Nagyon remélem, h jól áll a tágulásod és menni fog a sima!!!!!!
Anyukád elég fura, én biztosan nem hívnám fel az enyémet a szülés megindulásakor, ha így viselkedne. De én nagyon hirtelen haragú, indulatos nő vagyok... :oops: Most látom csak, h mennyire hálás lehetek, h nekem az anyám és az anyósom is maximálisan segítőkész. Néha kicsit túlságosan is (itt a hozzánk hordott kaja mennyiségre gondolok :D ).
Thomasos könyve Ágostotnnak is van, de még nem lángolt fel az imádat. Nagyon édi lehetett a fiad! Amúgy ma elpakoltam azt a két inkriminált könyvet, amit mostanában a leginkább forgattunk. Majd 1-2 hét múlva újra előkerülnek. Rotációs rendszer van (ép eszem megőrzése végett), most jöttek elő a kacsás könyvek, amiket annak idején már nem bírtam idegekkel. :D

Kolcsek!
Szegény kisfiad! Ágoston volt hányós, hasmenős nemrégen. Szegény le is fogyott egy kicsit, neki sem volt ereje semmihez. Később pedig a köhögés miatt nem tudott enni, mert mindig kihányta a köhögéssel a kaját. :? Én Rhinatiolt adtam neki, de az Ambroxol szirup is jó. Ha meg nem akarsz gyógyszert adni, akkor a lándzsás utifű szirup is használ (én azt szedtem, a szoptatás miatt), jó drága mondjuk. :? És az is jó édes, szeretik a gyerekek, bár nem eper ízű/színű. Ha sokat alszik, az mindig jó jel. A kajával ne foglalkozz szerintem, kínáld, de ha nem kér, nem baj. A lényeg, h sokat igyon, akármit.

Nálunk ma nincs jó nap. Ezek a frontok engem megviselnek, ingerült leszek tőlük, ami persze kihat a fiúkra is.... :? Próbálom magam összeszedni, de bennem van a kisördög.
Miki mostanra sajnos tipikus hasfájós lett. :? Esténként van kb 1 óra, ami nagyon gáz, alig lehet lecsillapítani. De amúgy is minden kaja után kínlódás van. Ráadásul 2 naponta kakál csak, de akkor meg fél napig nyom és kínlódik. Mostnaában kezdem hason altatni, akkor nyugodtabb az álma, nem feszeng 10 percenként. Hát, ez van, majd kinövi.
Ágoston viszont nagyon rugalmas! Szerncse, h ilyen jó természete van, mert enélkül sokkal nehezebb lenne. Remélem egyikőtöknek se lesz rosszabb sorsa, mint nekem! :D

Üdv: Viki
Vendég
 


Sziasztok,

A 2006 tavaszi babásoktól vagyok, Lidkéről hoztam Nektek hírt :)

Remélem nem haragszik meg sem ő, sem Attila, hogy bemásolom ide a tegnap éjjeli hozzászólásukat:

"Kedves Hölgyek!
A nevem Kordás Attila.Örömmel értesítek mindenkit,hogy a mai napon 22.01-kor megszületett Kordás Déva nevű lányunk!Súlya 4200gr és 59cm hosszú és sötét haja van.Hosszú vajúdás után mégis császárra került a sor.Mindketten jól vanna és gyönyörűek!Röviden ennyi.
Üdvözlettel:Kordás Attila "

:D :D :D

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


Köszönjük A várva-várt jó hírt!!!

Nagyon jó egészséget sok boldogságot az egész családnak!!!

Nagyon várom a szülés történetét, biztos nyomós oka volt a császárnak. Jó nagy lányka lett. :) Gratulálok!!!

Sok Puszi
Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!

Lidke: Nagyon gratulálok a kislányodhoz! Hát szerintem egy ekkora babát nagyon nehéz lett volna simán szülni, tarolt volna "alul" mindent. (gátrepedés, farokcsonttörés stb).

Rétes, Dana: Na ugye a SOTE-n is vannak jó példák, nekem nicsen sok tapasztalatom a SOTE-val kapcsolatban. De tény és való pl mikor a nővérem szült, egy ikres kismamával volt egy szobában, és mesélte az anyuka hogy nagyon nehezen tudta megszülni az ikreit, kérte hogy császározzák, de nem tették (végül ment simán). tehát nem vágnak mindekit azonnal. De a véleményük szerint az is benne lehetett, hogy egy prof. betege volt a nő, és ugyebár a prof betegéhez senki nem mer hozzányúlni és éjszaka közepén "nem illik a profot zavarni", hogy itt egy vajúdó kismamája.

tudjátok esetleg, hogy ha nem pihenek így szülés után pár nappal, lehet-e valami bajom? éppen költözködünk, és megint dobozolnom, pakolnom kell. Igyekszem nem emelni, de azért néha fájni kez a hasam, ill. pakolászás közben vérzek egy kicsit (hétvégére már elmúlt a vérzés, gondolom most ettől ljött megint elő)

babicskó
 
 


Sziasztok!
GRATULA LIDKE DÉVÁJÁHOZ!!!!!!!!!!!!!!
Sose hallottam még ezt a nevet! Még jó, h apuka leírta, h lány, mert nem jöttem volna rá. :D Nagyon szép név, és különleges. Várom én is a részleteket Lidkétől.

Babicskó!
Szeritem ha ésszerű keretek közé tudod szorítani a megerőltetést, akkor nem lesz semmi baj. Nem kell 6 hétig feküdni! :D És ugyan ki is tudná megtenni? Nekem Ágostont kell sokat emelgetnem, ő 11 kg. Az bizti, h észre lehet venni, ha sokat izmozok vele egy nap, mert akkor én is jobban vérzek (sajnos még mindig nem múlt el a vérzés, pedig ez már az 5. hét :? ), meg fájdogál a gátam. De azért vigyázz! Főként az emeléssel, a többi nem hiszem, h nagyon megártana.
Igen, azért a SOTE se egy mészárszék! :D De tény, h sok múlik a dokin. És az is igaz, h amíg nem ér oda a dokid, addig nemigen csinálnak veled semmit a feltétlenül szükségesen túl.

Üdv: Viki
Vendég
 


Megérte benéznem! Lidke! GRATULÁLOK!!!!! Az apukának is! Várjuk a képeket és a történetet! Szuper, hogy megérkezett! Tényleg ritka nevet választottatok neki!

Babicskó!
Szerinem se baj ha pakolászol, csak tényleg ne emelj túl nehéz dobozokat. Vigyázz magadra!

Viki!
Te mikor teszel fel képeket?

Örülök, h így írtok a SOTE-ról, már tényleg kezdtem feladni az egészet. Persze az új dokimhoz nem tudtam elmenni hétfőn, mert Dancsinak még nagyon nyügi volt, és csak anya volt jó. Most meg visszaesett. Egész nap hasmenése volt,hányt is, és se enni se inni nem akart. Az én szaladgálós rossz fiam csak feküdt vagy lógott valakin. (Itt volt apukám és a nővérem) Délután kihívtam a gyerekorvost, aki közölte, hogy ha nem tudom estig minimum fél liter folyadékkal megtömni, akkor kórházba kell menni infúzióra, különben kiszárad. Ezt nem akartam, mert neki se jó, és nekem se hiányzik, hogy összeszedjek ott valamit. Úgyhogy szegénykémet a Nurofen fecskendőjével itattam. Itt volt apukám, ő lefogta, én kinyitottam a száját, és belenyomtam. Drasztikusan hangzik, de nem volt más választásom. Este már játszott. :D Bár a hasmenése még nem múlt el, de javul. Remélem tényleg megússzuk a kórházat.

kolcsek
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Jaj Kolcsek, ez tényleg nem hangzik jól, kívánom hogy mielőbb javuljon a kisfiad állapota és ne kelljen kórházba menni. Tényleg nagyon oda kell figyelni hogy igyon eleget, mert a gyerekek nagyon hamar kiszáradnak...akár egyik pillanatról a másikra hirtelen romolhat a helyzet ha nem iszik.

Kár hogy még nem beszéltél a dokival, anygn vártam a híreidet. :)

Bár most Lidkét várom hogy megadja a dokija nevét Megpróbálom megkeresni azt a dokit.

Puszi
Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!

Rétes: neked milyen kevés idő telt el a két szülés között és milyen jó, hogy sikerült! hegvastagságot mértek neked?

Dana te most hány hetes terhes vagy?

Mától pihizés, befejeztük a pakolást. Tegnap éjjel nagyon gáz volt, begörcsölt a hasam és erősen véreztem. Szedtem magnéziumot, elevitet, homeopátiás bogyót, meleg palackot tettem a hasamra, hát jól megijedtem. Másnap csak óvatosan pakoltam.

A vevőn stílusa pedig kiborító, sajnos nem megy le gond nélkül az eladás (pökhendi, beképzelt, beszólogat - teljesen kivagyok, hogy milyen emberek vannak, és hogy mernek így viselkedni)

remélem Lidke jól van!

babicskó
 
 


Sziasztok!

Már annyira várom Lidkét hogy meséljen...:D

Szia Babicskó!
Vigyázz nagyon magadra, ejnye-ejnye. A lakáseladás nem leányálom. Nekünk is bunkó vevőnk volt, mint utóbb kiderült. Az odamenő leveleket nem volt hajlandó pl a szomszédnak odaadni hogy az meg adja át nekünk meg ilyenek. Emiatt egy csomó elmaradásunk volt...fontos hivatalos leveleket se adott da..
De túl lesztek rajta hamarosan. De ne emelgess tényleg...

Én ma vagyok 26 hetes. Kéne csinálnom vonalzót ide de nem volt időm vele vacakolni most.

Na most is rohanok, pussz

Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a drukkokat, meg a gratulákat!

Hazajöttünk! :D Most még semmi időm, meg nagyon fáradt is vagyok, de már bent írtam szüléstörténetet, valamikor bepötyögöm.


Férjnek mondtam, hogy inkább majd én írok nektek, nehogy valakiben negatív energiákat szabadítson föl az, hogy műtét lett a vége, de látom, Vali barátnőm nagyon örült Dévának! :lol:

Dana!
Küldöm priviben a dokit! :D Ajánlom!

Előljáróban annyi, hogy nagyon hosszú volt, és óriási élmény, mégha császár lett is a vége! Ha valaki azt mondaná, hogy a következővel ugyanígy lesz minden, és előre tudnám, hogy a vége műtét, akkor is végigcsinálnám újra! Lehet, furán hangzik, de én élveztem! :lol:

Ő Déva:
Kép Kép Kép Kép Kép

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Jajj Lidke bocsi, hogy keresztbetettem :oops: :oops: :oops: Lehet, kicsit túlbuzgó voltam :?
De tényleg annyira drukkoltam, meg örültem, képes voltam hajnali fél 4-kor bekapcsolni a gépet, hogy mi van már veled :roll:
Ígérem, a következőnél tartani fogom a szám :wink: :D

Itt is leírom azért: Ez a Déva leányzó csuda bűbájos :D Gyönyörű :)

Vali

KépKép

KépKép
vanillka
 
 


LIDKE! GRATULÁLOK!!!
Nagyon széép a kislányotok! Igazi kis hajasbaba, és olyan helyes, h kisruhát adtál rá, nem rugit! :D
Örülök, h ennyire pozitív élmény volt a szülés, mégha császár is lett végül. Én mindig is úgy voltam vele, h a bébi és az én életemet sem az befolyásolja, h császárral született-e, vagy sem.
Most jön csak a java! Írj majd arról is, h Keve hogy viselte a pár napot nélküled, és mit szólt a új jövevényhez! És persze várjuk a szülésről is a beszámolót!!
Jó babázást, és pihenj jó sokat, mert sokáig nem lesz rá lehetőséged! Van, aki segít neked?
Üdv: Viki
Vendég
 


Na, én is rászántam magamat a képek feltöltésére. Értelem szerűen, a kicsi a Miki, a nagy Ágoston.

Kép Kép Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Lidke,Viki!
Nagyon helyesek a picúrok!!!!

Lidke!
Én is örülök, hogy pozitív élmény maradt a szülés, és a császárt sem bánod. Jöhet a harmadik! :wink:

Nagy nehezen kilábalt Dani a betegségből. De most meg szörnyen anyás lett. Ha ott akarom hagyni a nővéremnél, vagy anyukáméknál, akkor iszonyú keservesen sír. Csak anya jó. Eddig nem volt ilyen gond, remélem, kiheveri ezt is.

Hétfőn este 7-re megyek uh-ra.

kolcsek
 
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Végre Lidke!!!
Nagyon örülök Nektek. Déva egyszerűen gyönyörű!!!
Én ugyanilyen érzésekkel jöttem haza mikr Zsigmond fiam császáros lett. 6 órát vajúdtam vele, de az olyan csodálatos volt. Most is ha csak ennyit hagynának, hogy magától elinduljon a vajúdás és haladjon ameddig lehet, már én is boldog lennék. De azt nagyon nem szeretném amit az itthoni doki mondott: hogy előre programozott császár legyen, mert milyen jó, hogy a műtős csapat mindegyike készen áll, megitta a kávéját, nem éhes...ezt mondta, hogy ez a lényeg.

Rétes,
Kicsi és nagy fiad is nagyon aranyos, köszönjük a képeket.

Lassan már minden Szent Imrés topikot elolvastam kétségbeesésemben, és nem lettem nyugodtabb, mert több helyen azt írják, annyira sok a kismama, hogy ilyen késői terhesen (26. hét már nem szívesen vállalnak el) Azért várom nagyon bárki Szent Imrés dokijának az elérhetőségét. Muszáj végighivgatnom mindenkit, akit el tudok érni. KÉrek mindenkit, hogy segítsen és ossza meg velem a császár után sima szülés párti dokija nevét, telefonszámát.

Puszi
Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dicséreteket!

Dana!
Küldtem privit. Megkaptad?
Érdemes próbálkozni, mert mikor Dévával vajúdtam, csak egy szülőszoba volt foglalt, mikor én elfoglaltam a miénket, még azt is megkérdezték, hogy melyiket szeretném. Van egy-két furcsa orvos ott, meg szülésznő is, na, náluk akkor se szülnék, ha gyorsan és simán menne!
Igen, egy baba világrajöttében tényleg az a legfontosabb, hogy a műtős mikor kávézik! :evil:

Kolcsek!
Daninál szerintem ez korral jár, és pár hét alatt majd "kinövi".
Hát, harmadik babáról még nem beszéltünk, bár mi mindig csak egyet tervezünk egyszerre. Én, ha csak a szülés részét nézem a dolognak, azt mondanám, hogy ha pár órát vajúdhatok (persze csak ha nincs baj) műtét előtt, akkor oké. Ha a dokim bevállalná a két császár utáni sima szüléssel való próbálkozást, akkor akár az is mehetne.

Viki!
De édesek a gyerekeid! Jól látom, hogy Miki "tiszta anyja"? :)

Vali!
Nem baj, Attilával jót röhögtünk rajta (én annyira nem, mert akkor fáj a sebem), hogy ezek szerint téged nagyon feldobott a hír! :lol:

Na, mennem kell, majd igyekszem jönni. Attila a jövő héten még itthon lesz szabin. 8)

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Sziasztok!

Lidke,

válaszoltam a privire!!!

Hogy vagytok? Kevének hogy tetszik a nagyfiú szerep?

Szopi megy?

Csinálj új vonit!!! :D

Puszi

Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok! Nekem is nemrégen született meg a kislányom normál szüléssel császár után. Tudom nagyobb értelme lett volna akkor csatlakozni, amikor még terhes voltam, de akkor csak olvasgatni volt időm, mert vizsgáztam, úgyhogy ha most befogadtok, néha írnék. Én is Szent Imrében szültem, de az én dokim tittu nem vállal újat, én is úgy könyörögtem be magam hozzá, és akkor külön mondta, hogy örüljek, mert hivatalosan is én vagyok az utolsó újonnan vállalt páciense. Mondjuk azóta is hálát adok az égnek, hogy elvállalt.

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Szia Ind!

Örülök nagyon, hogy csatlakoztál. Jó lenne ha mesélnél a szülésedről. Kellenek a pzitív tapasztalatok!!!

Lidke!

Várom a mai híreidet!!! Remélem jók lesznek!!!

Puszi

Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!

Dana!
Küldtem privit!

Szia Ind!
Mesélj! Arról is, hogy az első miért, hogyan, hol lett császár. A másodikról meg a legapróbb részletekig mindent! :D

Nekem megszületett a szüléstörténetem. A relaxot tartó dokinak írtam, és neki az előzményeket is elküldtem, amik szerintem nagymértékben befolyásolták az én gyerekeim megszületésének kimenetelét, de azokkal nem untatlak titeket. (Bár lehet, hogy ezen a topikon hasznos lenne azoknak, akik még ezután fognak csatlakozni :roll: ) Van benne néhány visszautalás Keve megszületésére is, de a lényeg szerintem így is érthető lesz.

Déva születése

Terhességem alatt igyekeztem minden idegszálammal a természetes szülésre felkészülni, amiben az orvosom is támogatott. Részletesen átbeszéltük az előzményeket és a lehetőségeket is, amikkel nem árt tisztában lenni, hiszen a tudás magabiztossá tesz. Eljártam a Mona Lisa csoportba is, ahol minden alkalommal óriási energiákkal töltődtem fel. Ingeborg Stadelmann és Ina May Gaskin könyveket bújtam esténként. Ezekben olvastam először a záróizmok törvényéről, miszerint sok nőnél nem halad a vajúdás, ha nem érzi magát biztonságban. (Így már világossá vált, hogy az előző gyerekem születése körül ez lehetett a fő probléma.) Rendszeresen beszélgettem a babámmal arról, hogy mi a természet rendje, de a végén mindig úgy fejeztem be, hogy úgy történjen minden, ahogy az mindkettőnknek a legjobb.
Sajnos sok negatív véleményt is hallhattam - persze mindet kéretlenül – arról, hogy kockáztatom a babát, és a fiamat se lesz, aki felnevelje!
A kiírt napon még semmi nem utalt arra, hogy a babám a világra kívánna jönni, sőt, utána egy héttel sem, de a kórházba való befekvésig még kaptam egy hétvége haladékot. Vasárnap délben még bementünk nst-re, ahol a méhtevékenységet mutató vonal még egyenesebb volt, mint egy hónapja. Tíz perc múlva már otthon is voltunk, és amint beléptünk, elkezdett fájni és keményedni a hasam, de nem volt vészes. A férjem tréfásan megkérdezte, hogy levegye-e a cipőjét, vagy indulunk vissza. A fájdalom a délután folyamán még néhányszor megismétlődött, de mivel nem fájt annyira, mint a kisfiammal a „jóslók”, eszembe se jutott rendszerességet keresni bennük. Még elmentünk vásárolni is, de mikor a vacsorát készítettem, a férjem már aggódva kérdezte, hogy biztos-e, hogy ezek még nem igazi fájások. Miután elaltattuk a gyereket, összekészítettem a másnapi kórházba vonuláshoz a holmimat, aztán beültem egy kád vízbe, ami nagyon jól esett. Ott is folytatódtak a fájások, de továbbra is elviselhetőek voltak. A férjem újra hangot adott az aggodalmainak, majd fél három körül elmentünk aludni. A fájdalmak ellenére viszonylag gyorsan elaludtam. Az éjszaka jól telt, bár közben néhányszor felébredtem rá, hogy megint fáj. Egy erősebb fájás után ránéztem a telefonomra, mert biztos voltam benne, hogy a férjem elaludt, és igencsak megdöbbentem, mert még csak 3 óra 4 perc volt. Visszaaludtam, de a következő fájásnál megint órát néztem és rájöttem, hogy csak négy perc telt el. Kimentem a nappaliba, bekapcsoltam a TV-t, és egy papírra elkezdtem írni a fájások idejét és hosszúságát. Fél óra elteltével már nekem is gyanús volt, hogy talán ezek igazi fájások (bár továbbra sem fájtak annyira, mint az előző babámnál, talán a nyugodt, otthoni környezet miatt), mivel 40-50 másodpercig tartottak, és akkor már szabályosan hárompercenként jöttek. Négykor szóltam a férjemnek, hogy készülődjünk, majd felhívtam Anyukámat, hogy kicsit előbb kéne jönnie a megbeszélt 9 órához képest, mondjuk most. Úgy egy óra múlva indultunk. Mikor beszálltunk az autóba, pont meg akartam kérdezni a férjemet, hogy ha most leállnak a fájások mire a kórházhoz érünk, akkor mi legyen, amikor jött a következő fájás, így megnyugodtam. Bár közel lakunk, a kórházig zenét hallgattunk.
Miután megérkeztünk, nem mentünk föl rögtön, még élvezni akartam a pillanatot, hiszen az egyik nagy vágyam éppen most valósult meg: a férjemmel érkeztem a kórházba.
A szülőszobán az nst végre meggyőzött, hogy valóban kétperces fájásaim vannak. Az ügyeletes orvos vizsgálata előtt közvetlenül elfolyt a magzatvíz egy része is, nem volt zöld, így ez is újabb energiát adott ahhoz, hogy elhiggyem, nem történik majd minden úgy, mint két éve. Egyujjnyira volt nyitva a méhszájam, így a vajúdóba kerültem egy olyan kismama mellé, akinek az előző gyermeke szintén császármetszéssel született három nappal korábban, mint az én kisfiam, és még a mostani orvosunk is azonos volt. Ő is természetes szülésre készült. Hamarosan megérkezett az én orvosom is, aki újra megvizsgált. Ez elég fájdalmas volt, de legalább kiderült, hogy tovább tágultam. Kiültem a férjemhez, hogy egy kicsit együtt legyünk. Fájások alatt a varázsgyűrűt alkalmaztam, mint figyelemelterelő módszert, két fájás között pedig a férjemnek próbáltam megmutatni, hogy ez hogy is működik, de szerintem nem igazán értette. Valamikor a délelőtt folyamán mondtam a páromnak, hogy menjen haza, aludjon egyet, majd hívom, ha már kapunk szülőszobát. Az újabb vizsgálat után – ekkor már kétujjnyira volt nyitva a méhszájam – beöntést kaptam, hogy felgyorsuljanak az események. Hát, nálam nem használt, a fájásaim ritkultak és enyhültek is utána. A szülésznő, aki aznap ügyeletes volt, homeopátiás szereket adott. Hamarosan éreztem, hogy újra halad a dolog, ám ekkor már nagyon fáradt voltam, a fájások között aludtam. Délután egy órára két és fél ujjnyi volt a méhszájam, és újabb adag magzatvíz is elfolyt, így végre elfoglalhattam a szülőszobát. A férjem is elindult vissza, én pedig a szülésznő javaslatára egy labdán ülve zuhanyoztam kellemes, meleg vízzel. Hamarosan csatlakozott a férjem is. A fájások alatt a derekamat masszírozta. Ez így együtt annyira jólesett, hogy szinte nem is éreztem fájdalmat az összehúzódások alatt. Tudatosan odafigyeltem a hangadásra is (mély „á” hang), illetve arra, hogy az ajkaimat ellazítva tartsam a fájások közben. A szülésznő néha bejött, meghallgatta a baba szívhangját, ami végig jó volt, így nyugodt tudtam maradni. Visszamentünk a szobába, ahol az ágyon vajúdtam tovább. Délután négy órakor négyujjnyira voltam nyitva. Nagyon feldobott, hogy már ilyen jól állunk! Próbáltam magam átadni a hullámoknak, és bár emlékeim szerint nagyon fájtak, sokszor eszembe jutott, hogy hamarosan vége, és mennyire jó, hogy ezt átélhettem. Egy idő után a labdára ültem ismét, a férjem pedig mögém ülve fogott. Hátradőltem a vállára, és újra aludtam a fájások között. Ez nagyon pihentető volt, a fájásoknál mindig azt hittem, hogy legalább fél óra eltelt, pedig kétpercenként jöttek. Az időérzékemet teljesen elvesztettem. Már sötétedett, mikor visszamásztam az ágyra, ahol tovább folytattam a fájások közti alvást. Azt sem vettem észre, hogy az orvosom bejött. Nagyon tapintatos volt, nem zavart meg, csak utólag mondta a férjem, hogy fél órát állt mellettem, mire észrevettem őt, és teljesen felébredtem. Hamarosan megérkezett az éjszakás szülésznő is. Miután a nappalos elköszönt, és elmondta, hogy nagyon drukkol, hogy sikerüljön a természetes szülés, az éjszakás a következő kérdéssel indított: „Mennyi idő van a két császár között?”. Döbbenten néztünk össze a férjemmel, aztán mondtam, hogy most nem a műtétre készülünk, és 22 hónapos a kisfiam. Ezután végighallgathattuk, hogy az bizony nagyon kevés, nem fog sikerülni, és hogy a doktor úr hogy vállalhatta el?! Mi csak döbbenten néztünk. Ez a szülésznő sajnos a továbbiakban sem volt olyan tapintatos, mint az előző, sokat volt bent, próbált minket szóval tartani, és egészen más dolgokról beszélgetni. Egy újabb vizsgálat következett, ami talán az összes közül a legjobban fájt. Én hangosan nyögtem (nem kiabáltam), és minden igyekezetem ellenére följebb csúsztam az ágyon. A szülésznő közben csak mondta, hogy ezt ki kell bírni, és értsem meg, hogy muszáj a doktor úrnak megvizsgálnia. Nem könnyített vele túl sokat a helyzetemen. Sajnos itt kiderült, hogy az utolsó vizsgálat óta semmit nem haladtunk, a méhszáj nem akart elsimulni, és a fájások is rendszertelenek lettek. Az orvosom oxytocint adagolt, de a helyzet nem változott tőle, így az újabb műtét mellett döntöttünk. Utólag visszagondolva – mert persze ezerszer is átgondoltam azóta, hogy mit kellett volna másképp csinálnom – talán próbálhattam volna egy kicsit sétálni, vagy legalább felállni, de akkor már lelkileg sem éreztem magamban elég erőt hozzá. Este 9 óra volt, a műtét háromnegyed óra múlva kezdődött, én az egészből ezt éreztem a legrosszabbnak. Meg akartam szabadulni a fájdalmaktól, már nem tudtam örülni nekik.
A műtőben szóltam az anesthesiológusnak, hogy olyan későn fektessenek csak hanyatt, amilyen későn csak lehet, mert rosszul szoktam lenni a hanyatt fekvéstől. Azt mondta, hogy nem leszek rosszul, de nem így lett. A vérnyomásom leesett, és öklendezni kezdtem. Akkor már több, mint 24 órája nem ettem semmit, a sav marta a torkomat, és nagyon féltem. Csak arra tudtam gondolni, hogy legyek már túl rajta, vegyék már ki a gyereket. Kaptam a vérnyomásomra gyógyszert, így mire a műtét elkezdődött már jobban voltam valamivel. Nagyon rossz volt, hogy a férjem nem lehetett mellettem, csak az ajtó üvegén át láttuk egymást. Hamarosan elkezdték belőlem kinyomni a babát, úgy tűnt, hogy mindenki izgatott (persze biztos csak úgy tettek, de nekem ott nagyon jólesett), ami bennem is növelte a várakozás kellemes izgalmát. „És… és… Déva! Nunis!” – hallottam valahonnan messziről, de mire felfogtam a szavak jelentését már vitték is ki a kislányomat, úgy, hogy őt sem láthattam, és felsírni sem hallottam. Öltöztetés után visszahozták, megmutatták, puszit is adhattam neki, aztán visszavitték a férjemhez, aki még egy kicsit dajkálta.

Az újabb műtétnek nem örülök, ezt is fel kell majd dolgozni idővel, de ha Déva születésének egészét nézem, csodálatos élmény volt! Ha választhatnék, hogy fájdalom nélkül vegyék ki a gyereket belőlem, vagy végigcsinálhatom mindezt ugyanígy, végigcsinálnám!

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Szia Lidke!

Köszönöm a szép szüléstörténetet. Örülök nagyon hogy ilyen szép vajúdásod volt, és sajnálom azt a nem túl jó (finom vagyok) szülésznőt, aki megzavarta a folyamatot. Jó hosszan vajúdtál az nyilvánvaló, az biztos hogy máshol nem hagytak volna ilyen sokáig vajúdni.
Engem tényleg nagyon érdekelnének az előzmények is, amit a relaxos dokinak írtál. Én magam is biztos vagyok benne, hogy az előző szülések, a hallott történetek, benyomások, a fel nem dolgozott, de mélyen raktározott félelmek mind együtt hatással vannak a következő szülésekre. Az, hogy ilyen szép vajúdásod lehetett, mégis főleg neked magadnak köszönhető.

Megyek lvasom a privit is.

Köszönöm Lidke

Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!
Lidke!
Köszi a szüléstörténetet! Hát, nem semmi ideig tartott a vajúdásod!!! :shock: Egészen megdöbbentem. De nyilván ez is teljesen normális, hiszen minden szülés más. Én is kíváncsi lennék az előzményekre, ha van kedved, azt is oszd meg velünk! Biztos sokan szívesen olvasnák, akik ide tévednek.
Mesélj, milyen 4 tagú családnak lenni? Gondolom Déva még nagyon sokat alszik. Tök jó, h a férjed 2 hetet tud otthon tölteni, az nagy segítség. Ha választhattam volna, és is a Lacit akartam volna 2 hétig, mint 1 hétig őt, aztán anyut. Persze mondjuk a Laci nem főzött volna annyi mindent és olyan finomat, mint anyu, és nem is pucolta volna meg az ablakokat! :D De legalább az első hetet itthon tudta tölteni. Ahhoz képest, h állította, januárban kevés a meló, 2 hetet itthon tud lenni, úgyanúgy alakult minden, mint Á. augusztusi születésekor. :)

Ind!
Üdv itt, és várjuk a történetet!!!!! :D

No, megyek a dolgomra! Ma megyek 6 hetes kontrollra is!!
Üdv: Viki
Vendég
 


Sziasztok!

Oké, akkor fölteszem az előzményeket is, de hangsúlyozom, hogy nem elrémisztésként (hiszen ma már kicsit más a helyzet a szülészeteken), hanem azért, hogy mindenki gondolja át, hogy mekkora kárt tehet az ember lányában, a sok rémtörténet. Mi pont este beszéltünk róla a férjemmel, hogy milyen jó, hogy Dévával ilyen jó emlék maradt az egész, mert így ha a gyerekeink a szülésről kérdeznek, akkor egyszerűen (és őszintén) azt mondhatjuk, hogy fáj, de óriási élmény, és végülis annyira nem is fájdalmas, hiszen akkor senkinek sem lenne egynél több gyereke. Anyum tegnap este is kezdte mondani, hogy "Amikor te születtél...", és megsértődött, hogy itt közbevágtam, hogy ne is folytassa, pedig ő végzett agykontrollt, tehát tudhatná, hogy mit okozhat(ott) ezzel.

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Előzmények:

28 évvel ezelőtt születtem egy szülőotthonban. Anyukám szülése két hét terminustúllépés után a magzatvíz elfolyásával kezdődött egy pénteki napon. A fájások is beindultak, de a tolófájások nem kezdődtek el, mert nekem a tarkóm volt a szülőcsatorna felé, de ezt az orvos nem vette észre. Végül hétfőn hajnalban jöttem a világra, császármetszéssel. Megszületésem után anyukámnak magas láza lett, amit két hét alatt sem tudtak lenyomni. A történetet számtalanszor hallottam, amikor a család másoknak, vagy nekem, mint példabeszédet mesélte.

Első várandósságom panaszmentesen telt, boldogan készültem kisbabám érkezésére. A szülést és a vele járó fájdalmakat nagyon vártam, át akartam már élni, érezni a csodát! Bennem fel sem merült, hogy császármetszés is lehet a vége, egyszerűen „nem volt benne a pakliban”. Anyukám akkoriban végezte az asztrológiai iskolát, és előszeretettel nézegette az én horoszkópomat is. Egyszer teljesen váratlanul megjegyezte, hogy „Ha császározni akarnak, ne nagyon tiltakozz!”. Nem tudtam hova tenni a dolgot, és felháborított már a gondolat is. De azért mély nyomot hagyott bennem.

A kiírt napon a Vaskalapos Klinika Várandósambulanciáján gyanútlanul és boldogan hallgattam a ctg hangját, közben figyeltem a számokat is. Végig 130 és 160 között mozogtak (itt méhtevékenységet nem néztek). A baba kétszer elmozdult (a számok eltűntek), ilyenkor újra meg kellett őt keresni az érzékelővel. A végén kiültettek a folyosóra, hogy várjam meg, míg az ügyeletes orvos aláírja, mivel az enyém pont műt. Úgy másfél óra múlva szólítottak is újra, és míg odabent a papíromat vártam, észrevettem, hogy a szoba másik végében két nővérke összesúg, és közben rám néztek. Rossz érzésem támadt. Az egyik oda is jött, és közölte, hogy hozassam be a holmimat, mert rossz lett az eredmény, be kell feküdnöm. Mire az orvosom délután kijött a műtőből, addigra az nst papírja szőrén-szálán eltűnt, és többé nem is lett meg. Nem így képzeltem a bevonulásomat a kórházba, ahol aztán végig nagyon rosszul éreztem magam, a nap minden percében az járt a fejemben, hogy legyen már kint az a gyerek, és mehessünk már haza. Négy nap múlva éjszaka egy fájásra ébredtem. Ezután 20 percenként követték egymást a fájások, így kisétáltam, és szóltam a nővérkének hogy fájásaim vannak, erre ő végigmért, közölte, hogy azok csak jóslók, és visszafeküdt aludni. Én is, bár pihenni nem tudtam, mert a fájások továbbra is 20-25 percenként jöttek, és egyre idegesebb is voltam. Az orvosom persze pont kétnapos képzésen volt. Másnap este szóltam az ügyeletes orvosnak is, aki azt válaszolta, hogy majd az lesz a fájás, ha már a lábamon se tudok megállni. A helyzet továbbra sem változott. Orvosom a hazaérkezése reggelén méhszájérlelőt tett föl (ez a terminus után hat nappal volt), de mivel a méhszájam csak újbegynyire nyílt ki, azt mondta, hogy másnap újra próbálkozunk. Délután vettem észre, hogy a fehér bugyimon néhány zöldes pötty van. Mentem a nővérszobába, hogy csöpög a magzatvizem, és már meg sem lepődtem, mikor kioktattak (persze megint vizsgálat nélkül), hogy az nem magzatvíz, mert az ömlik, hanem csak folyás lehet. Itt már nem hagytam magam, erősködtem, hogy az nem zöld. Egy óra múlva már a műtőasztalon feküdtem, a férjem a fejemnél ült, és megszületett a kisfiúnk, akit nem hallhattam felsírni, és nem is láthattam csak másnap reggel, amikor a szigorú tilalom ellenére szó szerint megszöktem az őrzőből.
A mai napig bánt, hogy kisfiam a megszületése után 10 perccel még egyedül és meztelenül sírdogált egy pelenkázón, illetve, hogy egy óra múlva, mikor a férjem bejutott hozzá az intenzívre (ahova rutinszerűen vitték) csak egy pelenkával és egy melegítővel volt jobb a helyzete.


Második terhességem előtt kórházat váltottunk. A fő keresési szempont az alacsony császármetszési arány volt, és az, hogy egy esetleges műtét után a baba a szüleivel lehet-e. Így kezdtem el a Szent Imre kórház szülésre felkészítő előadásaira járni. Egy ilyen alkalommal ismertem meg az orvost, akinek az első mondata után tudtam, hogy nála akarok szülni. Még abban a hónapban megfogant a második gyerekünk.

Lidke
[img]https://lilypie.com][img]http://lb5m.lilypie.com/TikiPic.php/Hbc0.jpg[/img]Kép
KépKép
kövecske
 
 


Szia Lidke!

Gratulálok Dévához:D , és sajnálom, hogy nem sikerült :(. Hát a szülésznő jó nagy b.......ó volt. Nem értem, a kórházban olyan jól állnak a császár utáni szüléshez, akkor az a szülésznő mit okoskodik, főleg ha az orvosod támogatott.

A szüléstörténetedet mikor küldted el és jött rá válasz a doktortól??

Én még nem küldtem el neki, de készülök rá. Tegnap végre eladtuk a házunkat, megszabadultunk a hülye vevőnktől, nyugi van.

:lol: :lol: :lol:

babicskó
 
 


sziasztok!!
lidke, örülök, hogy szép szülésed volt. nálam is így volt az elsőnél, a császárig csodálatos volt.
Hát elmesélem, mi hogy történt, de lehet nem lesz mindenre időm.
Ben születésére nagyon készültem, mindent elolvastama természetes szülésről, és teljes mértékig kizártam, hpgy engem megcsászározhatnak. A kórházi császáros előadásra el se akartam menni, végül elmentem mert másról is volt szó. Azt gondoltam a császár csak azoknál fordulhat elő, akik túl sokat vinnyognak, hogy már nem bírják, és tudtam, hogy én bírni fogom. Jártam gára is, ahol nagyon jó hozzáállást tanultam meg és persze légzéseket is. A szent János kórházban volt a dokim, ott szültem. Elolvastam a gyöngéd szülés, születés könyveket és ugyan tudtam, hogy a jános egy elég konzervatív kórház és az orvosom is annak mondható, gondoltam, ami tőlem telik megteszem, hogy szépen szülessen.
Egy hetes túlhorással indult be a szülés este 9kor (reggel mentem volna indításra), rögtön nagyon sűrű erős fájások voltak, de még otthon maradtunk , pedig aznapi vizsgálatnál azt mondta a doki, már majdnem 3 ujjnyira nyitva vagyok. Vacsoráztunk, fürödtem , de akkor megijedtem, mert még jobban beerősödött, alig bírtam kiszállni. Beindultunk, a kórházban megállapíttták, hogy 4ujjnyi méhszáj, 1 óra múlva babázunk. Ez volt kb 11kor. Az orvos rögtön burkot repesztett. Nagyon jól viseltem a az egészet, fájások között aludtam. Aztán elkezdődek a tolófjások, de hiába nyomtam a baba meg se mozdult, 1 óra után kaptam oxitocint, bár mondták nincs az erősséggel baj, de hátha segít. Az orvos nem engedte, hogy nyomjak, aki átélte már a tolófájásokat, az szerintem tudja, hogy ez lehetetlen kérés ilyenkor. MEgállapították, hogy arctartásos a baba, tehár ne húzta leaz álát a mellkasára és így nem fér ki. A doki fájások alatt próbálta befordítani a buksit, de nem sikerült, viszont ez szörnyen fájt, közben nyomta ezerrel a bordáimat, csoda , hogy nem törtek el. Két és fél óra múlva úgy döntött, hogy császár, tényleg amíg lehetett próbálkozott. oNNANTÓL KEZDVE NEM BÍRTAM ELVISELNI A FÁJdalmat, pedig nem hiszem, hogy erősebb lett volna, egyszerűen csak nem volt tovább értelme, alig vártam, hogy megkapjam az érzéstelenítőt, pedig előtte meg se fordult a fejemben.
Kikapták a babámat, 1 percre odatartották, aztán elvitték, szerencsére a papája ott llehetettl amíg felöltztették, szegény üvöltött végig. Engem betoltak intenzívre a sötétbe és mondták, hogy aludjak.24 rát kellett fekve ott töltenem, közben egyszer se hozták oda a babámat, csak amikor a férje lement elkérni, de mindig szóltak, hogy csak 10 percre, egyáltalán nem segítettek, hogy szoptathassak.
Az orvosom minden nap bejött és nyugtatott, hogy még akárhányszor szülhetek term.-en t a 6 hetes kontrllon is elmondta. Ehhez képest 1 év múlva azt mondta, hogy sajnos mégse hiszi, hogy kifér rjtam 1 baba. különben átlagos méreteim vannak, ekkor döntöttem úgy hogy új orvost keresek.

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Sziasztok!

Ind, folytasd!!!!! LÉccci!!!

És köszi az eddigieket is :)

Lidke!
Hogy megy a szopi?
Írtam privit!!!

Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok most tudom folytatni, utólag és előre is bocsánat, hogy ilyen hosszan írom. Idejövök és rögtön oldalakat foglalok el. :lol:
Szóval már sokat hallottam a Bálintokról és a Szent Imréről is, úgyhogy azt tűzte k célul, hogy hozzá megyek. MÉG úgy szerettem volna elmenni hozzá, hogy nem vagyok terhes, de csak 3 hóval későbbre kaptam időpontot és addigra 5 hetes terhes voltam. Végig nagyon elégedett vltam vele. A szülésznőm később Molnár Gabi lett, őt is imádtam!
Szülés: Este negyed 11-kor kezdte altatni Benedeket, mert du. nagyon sokáig aludt, közben érkezett az első fájás, nem volt annyira kemény mint annak idején Bennél, nála az első fájásnál biztos voltam benne, hogy elkezdődött. Most is valószínűsítettem, de azért csak kiszóltam a páromnak, hogy hívja fel anyut, hogy most már ne feküdjön le. Közben mértem az összahúzodások közti időt. Először 7, aztán 5 perc, és nagyon gyorsan 3 perceseknél jártunk, kb fél óra alatt. Na akkor sajnos mondtam Bennek, hogy nem fogom tudni elaltatni, már alig bírtam ott feküdni mellette, minden fájásnál kínszenvedés volt, ahogy szegény kapaszkodott belém és a hasamba. Pedig nagyon reméltem, hogy úgy tudom otthagyni, hogy alszik, féltem a hisztitől. Ő is érezte, hogy van vm történés és ezért nem is álmosodott altatás közben. Közben hívtam a szülésznőmet is, aki a 3 perceseknél még azt javasolta, hogy menjek el egyet zuhanyozni, amit én nagyon szerettem volna, jobb lett volna frissen szülni menni, de átváltott nagyon sűrűre a fájás és már nem mertem elmenni. Úgyhogy hívtam a szülésznőt, megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk a kórházban. Anyu közben megérkezett, tiszta ideg volt, hogy 2perces fájásokkal mikor indulunk végre el, én meg még pakolgattam és a fájások alatt térdelve ringatoztam. Aztán elindultunk. Közben senkinek nem mondtam meg, nehogy fokozzam az amúgy is idegeskedők hangulatát, hogy már enyhén érzem a tolóingert. Magamban azt gondoltam a dokit már tutti nmem tudják hívni.
Majdnem éjfél volt mire beértünk. Akkor még az ügyeletes szülésznő vizsgált meg és akkor ért sokkhatásként, hogy még csak 2 ujjnyira vagyok nyitva 1 perces fájások mellett. Azt gondoltam ezt így kell tolóingerrel bírnom reggelig, már szinte folyamatosan fájások voltak, úgyhogy nem örültem neki. Azért éreztem a tolóingert, mert nagyon lent volt a babó feje. Mondták is, hogy felhívják a dokit, hogy számítson rá, de még ráér jönni. Aztán rákapcsoltak nst-re. Akkor ültem és sajnos minden összehúzodás alatt lelassult nagyon Maja szíve, úgyhogy onnantól oldalt feküdtem, mert akkor nem nyomódott öszze és rendeződött. De nagyon megijedtem, hogy császározni kell majd, mert gond van. Mindenestre már el se mertem mozdulni a pózból, pedig másként jobb lett volna, de gondoltam a lényeg, hogy Majával minden okés legyen , inkább én szenvedek az oldalamon. Különben sokkal erősebb fájások voltak, mint Bennel és állítólag ez normális. Ennek ellenére azt hiszem elég jól bírtam. Fájások alatt mélyeket lélegeztem, próbáltam minél inkább ellazulni, szünetekben pedig Maját bátorítottam, hogy ügyes legyen és segítsen, hogy szépen megszülethessen. Közben szerencsére hamarabb bejött az orvosom, kb fél óra múlva. Úgy tünik nem nagyon érdekelte, hogy azt mondták ráér. Megvizsgált, bő 4 ujjnyi voltam addira, úgyhogy mondta nemsokára kint lesz a baba. Burok még állt és mondta, hogy a császár miatt inkább nem bolygat semmit. Akkor kimentem még pisilni és utána már térdeltem. Akkor már erősen kellett nyomnom, mondta a doki, hogy nyugodtan nyomjak, ha az esik jól, de még ne erőből. Akkor repedt meg a burok, mekóniumos volt a víz, úgyhogy Maját már várta a dokinéni.
Ezután ültem és elkezdődött a kitolás. Ez a rész egyáltalán nem fájt, nagyon jó volt, ahogy éreztem, hogy halad a dolog és végre én is tehetek valamit. Az se fájt, amior kibújt a fej, pedig állítólag a z nagyon égető tud lenni. Nagyon jó volt látni, hogy már kinn a feje. És ahogy tényleg minden fájdalom elmúlik egy perc alatt. Nem volt se gátmetszés- se repedésNagyon jó volt Nagyon várom, hogy ezt még egyszer átélhessem és kicsit sajnálom, hogy most már túl vagyok rajta.

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Ja nem írtam: Bálint Balázs a dokim

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Sziasztok!

Ind, nagyon klassz a szüléstörténeted. Gratulálok hozzá. És kívánom, hogy még lehessen hasonló élményed, amit aztán majd elmesélsz a gyerekeidnek. Szerintem a szülés, életadás talán a legszebb feladata egy nőnek. Csodálatos ajándék ha mélyen át tudjuk élni, "ott tudunk lenni egészen". Most olvasom I. Stadelmann: A bába válaszol c. könyvét, és egészen más szemmel látom a szülést. Pedig azt hittem magamról, hogy én közel állok a szüléshez, születéshez...de most kellett rájönnöm 3 gyermek anyukájaként hogy még én sem voltam elég alázattal...és én is beleestem abba a csapdába, hogy arra figyeltem, hogy megfeleljek...de nem a testem és a természet irányításának, hanem mindig a külső személyek utasításainak(és többnyire nnan is vártam a segítséget, hogy mit is csináljak...pedig fontosabb lett volna mélyen befelé fordulni). És ez az egyik ok, ami akadályozza egy szülés saját ritmusát. Eddig egyszer sem mertem ellentmondani a nekem nem megfelelő utasításoknak. És ez nehéz is. Lidkénél is látható, bejött az a másik szülésznő, akit jól ki kellett volna zavarni...de ezt nem meri az ember megtenni ott és akkor... de maga az hogy egy ilyen zavaró tényező bejön teljesen kizökkenti a vajúdót...

Na nem ragozom most tovább, de az biztos, hogy a lányaimat majd annak idején alaposan ellátom megfelelő olvasmányokkal és tanácsokkal, hogy meg merjék ismerni önmagukat, ki merjék mondani ha nem jó valami...bár remélem addigra már a szülészet szemlélete is sokat változik.

De az azért elég szomorú, hogy hónapok óta kell küzdenem csak azért, hogy egy kis esélyt kapjak a sima szülésre...rossz helyen lakom földrajzilag...ennyi. Ha Pesten laknék mindjárt más lenne...de miért van az, hogy ekkora hátrányt kell leküzdenem csak ezért...

Jaj bocsi, nem morgok tovább. Nagyon reménykedem hogy sikerül valakit találnom aki segít és bárhogy is legyen végül, nem fogom azt érezni, hogy nem tettem meg mindent...

Puszi

Dana

Kép
danaaia
 
 


Sziasztok!
Tudom, nekem is jobb lett volna a második szülésem előtt csatlakozni, olvasgattalak benneteket néha - ritkán jutottam a géphez - de valahogy nem mertem. Nem mertem előre nyilvánosan elmondani mennyire szeretném, ha a csaszi után a második spontán sikerülne. Ennek ellenére mindent megtettem amit a lelkemért testemért tehetttem.
És sikerült! És azért szeretnék most ide jönni egy picit, hogy mindenkit bíztassak, tényleg működik! És ha nem vagyok túl indiszkrét, egy-egy jó tanácsot is tudok mondani, illetve megosztani veletek a véleményemet, hogy mik azok az apró dolgok amiken múlhat egy szülés. Valahol olvastam, hogy a szülés 95%-ban a lelki folyamatokon múlik és csak 5% az az eset, ahol tényleg külső objektív tényező miatt kell csaszi. A lelki tényezőkbe persze beleértendő az is, hogy valaki kívülről negatív hatást gyakorol ránk és azt nincs erőnk felismerni, vagy fáradtak és tehetetlenek vagyunk velük szemben. Ezért sajnos a jó szüléshez jó környezet is kell, ahol biztonságban el tudjuk engedni magunkat és szerető emberek (orvos, szülésznő) vesznek körül. Nekem elsőre nem sikerült és tudom hol történtek a hibák. A második szülésem gyönyörű emlék marad meg bennem - de nagyon nehéz és bátor döntéseket kellett hozzá meghoznom - szinte az utolsó pillanatban! Értsd meghallottam a belső tiltakozást az ellen a kórház és a rossz emlékek és körülmények ellen, amiktől szabályosan rosszul voltam, de sokáig nem akartam elfogadni. Így utsó pillanatban, 37. héten kórházat és orvost váltottam. És annál a dokinál szültem, akinél eredetileg is akartam, csak először lebeszéltek róla, anno....
És ez is lehetett volna császár, ha nem itt vagyok, ha nem kapok annyi szeretetet, törődést és türelmet. De a legfontosabb, hogy sokat jógáztam (normál jóga), meditáltam a terhesség egésze alatt és megtanultam egy-két technikát, amivel a félelmeinket, szorongásainkat - akár a szülés közben is - megfogalmazzuk, magunkhoz öleljük, elfogadjuk, hogy azok ugyan úgy a miénk, és végül elengedjük azokat. Nekem sok rejtett félelmem volt, így nem kis harcot kellett megvívnom. Még a szülés alatti szívhanglassulás és meconiumos víz komplikációja is rendeződött, amikor elfogadtam, hogy ez van, és lehet hogy megint csaszi, de mégis el tudtam a félelmet engedni. A szülésznő nem hitt a szemének. Ez persze nem az én érdemem, hanem azoké a csodálatos embereké, akik engem végig segítettek. Mert a szerető, megértő környezet nagyon fontos! Csodálatos szülésznőm és orvosom volt, a környezet is kellemes, amit egy csaszi után alternatívan lehet csinálni, azt hagyták és én el tudtam engedni magam. Így gyorsan tágultam és mintegy 4 és fél óra alatt meglett a babám. Mindenkinek ilyet kívánok! Én ujjászülettem a babámmal együtt. És még annyit, hogy mindenki bízzon magában, mert sikerülhet, sikerülni fog! És ha valamiért mégsem, azt is előre el kell fogadni, mert akkor annak valamiért úgy kellett lennie. Sok erőt és kitartást kívánok nektek!
megymag
 
 


Szia Megymag!

Már korábban olvastam a hozzászólásod, csak nem vlt időm reagálni. Nagyon sok fontos dolgot írtál le. Jó lenne ha részletesen leírnád az első szülésedet meg hogy hol érzed benne a hibákat. Minden elismerésem hogy a 37. héten találtál dokit, aki elvállalt így. Nekem nem megy könnyen ez a lépés, pedig még "csak" a 28. héten vagyok, de hetek óta küzdök egy olyan dkiért, aki hajlandó a sima szülést engedélyezni ha nincs komolyabb kizáró ok. Dokim még mindig nincs, de szülésznőm már van. Dokim ha Isten is megsegít talán jövő héten már lesz, ha ráér valaki, ha beférek...

Hol szültél másodszor?

Üdv
Dana

Kép
danaaia
 
 


Dana!
Hol találtál szülésznőt? Szent Imrében? kit? Szerintem az is sokat számít, ha ő jó.

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Szia!

A Szent Imrében, igen. Majnár Zsuzsa. Nagyon kedves és türelmes. Remélem jól tudunk majd együttműködni...és ez is hozzásegít a sima szüléshez.
Nagyon bízom benne.

Ti hogy vagytok?

Üdv
Dana

Kép
danaaia
 
 


Szia Danaaia!

Persze, szívesen leírom a történetemet, csak lehet hogy két részletben, mert a manók nem nagyon engedik, hogy hosszan itt töltsem az időt.
Szóval az első „szülésem” ezelőtt 2 évvel volt, a vidéki régió legnagyobb szülészeti intézményében, mely vezető helyet foglal el az ország koraszülött- ellátásában és egyéb problémás esetek kezelésében. Klinika, egyetemi intézmény, mely a fentieknek megfelelően eléggé a problémás esetekre koncentrál és felfogásában eléggé konzervatív (volt, mert azóta új vezetés van). Alternatív lehetőség nulla, a körülmények siralmasak, legalábbis a szülőszobát és az intenzív osztályt illetően. A szülőszoba a keleti pályaudvarhoz hasonlatos, folyamatos a jövés-menés, orvosok, orvostanhallgatók stb. Inkább istállóhoz hasonlítanám, egy négy szülőágyas terem, az ágyak között műanyag paravánnal, elöl függönyökkel, amit vagy elhúznak vagy nem, talpalatnyi kicsi boxok, régi keskeny kemény szülőágy, a párodnak egy kicsi hokedliszerű szék. A mentalitás szintén nem a legmodernebb, nagyon eda-pártiak, rábeszélik az embert. (időközben rájöttem, hogy egy ilyen szülőteremben jobb ha anyuka nem nyög meg sóhajtozik és csinál gondot itt a fájdalmaival, inkább szépen ne érezzen semmit és maradjon csöndben, meg így kevesebbet kell vele törődni, nem érzi úgy hogy testhelyzetet kellene változtatni, felállni, mászkálni stb, az edától úgy sem lehet….)
Az orvosomat anyukám szerezte nekem, aki szintén orvos, így biztos lehettem benne, hogy orvosi körökben „jó híre van”. Bár végig szimpatikus volt, és nem volt semmi panaszom a terhesgondozásra, mélyen belül éreztem, hogy nem szereti, hogy annyit beszélek neki, kérdezgetem és kicsit cinikusnak találtam a stílusát, kicsit szűkszavúnak. DE NEM TETTEM SEMMIT, NEM VÁLTOZTATTAM, annak ellenére, hogy megtehettem volna. Inkább hangoztattam, hogy meg vagyok vele elégedve.
A terhességem problémamentes volt. A dokit mindig kérdezgettem a szülésről, és mondtam neki hogy én hogy szeretném. Erre mindig csak az volt a válasz, hogy hááát, ezt itt nálunk nem lehet, hááát, alternatívan nálunk nem lehet, nincs szülőszék, csak fekve lehet kitolni, csak ezt csak így, csak, csak csak - stb stb. Az EDÁ-nak csak az előnyeit hangsúlyozta, de a hátrányai közül csak a lehetséges szövődményeket mondta el, azt pl, hogy elhúzódhat a szülés stb stb. azt nem. Igyekezett rábeszélni, holott én nagyon irtóztam tőle. MÉG EKKOR SEM VÁLTOZTATTAM, holott éreztem ez így nem az a történet lesz, aminek én szeretném. Nem baj, megpróbáltam én ahhoz alkalmazkodni, ami van.
Volt szülőszoba látogatás is, megpróbáltam megmagyarázni magamnak, hogy a körülmények nem is olyan borzasztóak.
Én sajnos olyan vagyok, hogy megpróbálok mindig megfelelni, itt is ez történt, én akarok a jókislány lenni, aki teljesíti ezt a szülés dolgot is úgy, ahogy azt egy vizsgán kell. Azt mondtam, én bemegyek és 4 óra alatt megszülök hipp hopp. Persze vártam a szülést és szerettem volna szülni, jó élménynek vártam. De őszintén szólva tele voltam elfojtott szorongással és félelemmel. Egyrészt a szüléssel kapcsolatban, mert sajnos a rémtörténetek és orvos családtagjaim hozzáállása rendesen nyomot hagyott bennem. Azt kommunikálták felém kimondva, kimondatlanul, hogy a szülés tud nagyon veszélyes is lenni. NEM FIGYELTEM MAGAMRA ELÉGGÉ, HOGY EZ ENGEM BÁNT ÉS NEM TETTEM SEMMIT A FÉLELMEIM FELDOLGOZÁSÁRA. Másrészt szorongtam a körülmények és az orvos hozzáállása miatt is, de ugyancsak nem változtattam, mert a másik lehetséges kórházban „ nincsen PIC (perinatális intenzív centrum) itt meg van, és ha baj van a babával, akkor itt jobb helyen vagyunk. (Ez egyébként tény, és senki nem vitatja!)
Szóval volt elnyomott félelmem rendesen. Azóta az egyik lélekbúvár kiderítette, hogy erősen bennem volt az érzés is, hogy nem jó gyereknek lenni, mivel elváltak a szüleim pici koromban és ez eléggé megviselt. Nem is tudtam „elengedni a babámat az úton”. Ez így összességében nem túl kedvező kiindulási alaphelyzet egy szüléshez. Nem csoda, ha a félelmeim miatt nem indult be a szülés a kellő időben. De hozzáteszem, hogy 40+ 6 napra indították meg, ami a valóságban 40+4 nap volt, a hagyományos 28 napos ciklus szerinti számítás alapján. (Hogy miért nézte el két nappal, nem tudom) De ehhez jön még, hogy nekem sokkal hosszabb, 32-37 napos a ciklusom, volt hogy hosszabb, de ez akkor ott senkit nem érdekelt. Közölték, hogy itt nálunk a 40+6 nap a protokoll, ennél tovább már nem várunk. Tök jó leletek mellett tehát indítottak, szerintem pár napot igazán lehetett volna várni. Sokszor gondolom, hogy közrejátszott az is, hogy az orvosom, mint előzőleg véletlenül a fogadott szülésznőmtől megtudtam, szombat hajnalban síelni készült, elutazott, így a csütörtök volt az utolsó nap, amit ki tudtam könyörögni magamnak.
Befeküdtem előző nap, másnap hajnalban tehát 40+4-re (azaz 40+6) indítottak oxival, alig egy ujjnyi méhszájjal. A párom is bejött, kuporgott a kétméteres férjem a kis hokedlin mellettem. Jó kedvünk volt. Igyekeztünk alkalmazkodni. Volt burokrepesztés és enyhén meconiumos volt a magzatvíz, de azt mondták egy kis túlhordásnál ez normális még, nem vészes. Kaptam oxigént az orromba. Az oxitocin a karomban infúzióval, a ctg tappancsok a hasamon, de mivel lerúgta a baba, aki érezhetően nem érezte jól magát egy idő után, mert össze-vissza rúgkapált, csuklott, elmozdult stb, lerúgta, ezért az érzékelőt a fejbőrbe csavarták be, hüvelyen keresztül (ez egyébként borzasztóan fájt). Szóval volt madzag rendesen, így az hogy felálljak szóba se jöhetett – bár megoldható lett volna…Azt megengedték nagy nehezen, hogy felüljek a szülőágyon. Ekkor éreztem, a babának is jobb, beindultak a fájások, elkezdtem tágulni.
Közben persze végigéltem a szülőszoba összes eseményét, ami azt jelenti hogy a mellettem levő nő ordított, hogy nem bírja, császározzák már meg, mert ez nem az első gyereke és érzi hogy nem tudja kinyomni (nem akarták merthogy ki volt tágulva négy ujjnyira, szülje már meg… összefutott az összes orvos, végül mégis megcsászározták, előttem vitték el, kiderült utóbb 5 kg felett volt a gyerek! Az anyuka cukros volt.), volt két koraszülés 23 és 24 hetesek, mindkét baba meghalt, tolták be az inkubátort és üresen ki…. Szörnyű volt. Mert a paraván nem sokat ér, max annyit hogy nem látsz be a másik lába közé, de attól még hallasz mindent. És volt persze ez alatt a 7 óra vajúdás alatt spontán szülés is.
Amikor már 2 ujjnyi voltam, de még nem teljesen kifejtett jött a doki bekötni az edát. Sajnos itt nem aneszteziológus csinálja, nem is sikerült neki. Én nem nagyon akartam egyébként, de rábeszéltek, gyorsan írjam alá a papírt, aláírtam. NEM MONDTAM NEMET! Négyszer próbálta meg, borzalmas volt, amennyire csak tudtam összegömbölyödtem, ahogy kérte, segített a szülésznőm és a párom is, hogy már azt hittem szétszakadok, a pocaktól nem tudtam jobban összegörnyedni, de csak görbültem hogy betaláljon végre a csigolyák közé. Nagyon fájt ahogy tuszkolta be, recsegett ropogott. Egyre feljebb próbálkozott, aztán valahogy beerőszakolta. Utána újra felülhettem, megkérdeztem, hogy ugye doktor úr jó helyen van? Láttam rajta hogy ő is tudja, hogy nem igazán. De azt mondta, hát bízzunk benne….Lement a tesztadag, nem volt kellemes, éreztem, hogy fura és hogy nem jó helyen van és rémesen fájt is a kanül helye..
Aztán hamarosan elkezdtek leesni a szívhangok, de senki nem törődött vele, a dokim műtőben volt, a férjem nézte. A választott szülésznőm ugrált a műszakos szülésznő helyett is a többiekhez, mert az csak kiabált meg telefonált (iszonyat híre van és nekem pont őt kellett kifognom, illetve kellett volna ha nincs saját szülésznőm) meg leszúrta a mellettem szülni próbáló nőt, hogy miért mer hányni. Szóval nagyüzem volt. De nem csináltak semmit az enyhe szívhanglassulással, nem mondták, hogy változtassak testhelyzetet, esetleg feküdjek le vagy bármi. És aztán hirtelen tovább romlott a helyzet, még alacsonyabbra estek a szívhangok hirtelen és akkor a szülésznőm kezdett intézkedni, nagy nehezen megérkezett a dokim a műtőből, és máris konzultált az adjunktussal, aztán telefonáltak. Ekkor tudtam császár lesz és elszakadt a cérna. Tudtam, minden csaszit engedélyeztetni kell és nyilván a műtőbe is szólni kell…Leálltak a fájások. Jött és kérdeztem sírva, hogy császármetszés-e ő meg bólintott, kérdeztem, baj van a babával, erre azt mondta, nem azért megyünk, hogy ne legyen baj, zokogtam. Megsimogatta az arcomat, ez volt az egyetlen kedves gesztusa, de jól esett.
A páromat hirtelen elküldték, menjen fel a másodikra a műtő elé, még elbúcsúzni se volt idő, aztán kapkodás, katéter, rohanás a műtőbe, toltak a liftbe, és kérdezgették, nem zsibbadnak-e a lábujjaim, mondtam, nem. A műtőben megkérdezték még egyszer, mondtam nem érzem hogy ne éreznék bármit is. Felpakoltak az asztalra, elkezdtek kikötni megkérdezték a baba nevét, erre: „és lánynév?” Én meg mondtam hogy az nincs, mert kb 5 különböző doki mondta egyértelműen, hogy fiú - erre jól leszúrtak hogy anyuka legközelebb tessék lánynevet is választani. Minősíthetetlen stílusban, a fejem fölött kajabálva. Mivel nem tudták hat-e az eda, ezért azt mondta a dokim hogy „jó akkor csinálunk egy pda tesztet” a következő pillanatban ordítottam egyet, ugyanis a szikével ejtett egy metszést, hogy érzem-e. Hát naná hogy éreztem, de szerencsére a következő pillanatban már nyomták a kanülbe az altatószert, merthogy számítottak rá, ott volt a fecsi készenlétben a karomnál. Ez volt az utolsó amire emlékszem. Az edám nem volt jól bekötve, így altatás lett belőle – ez a legszörnyebb. Mert ha legalább az a nyomorult eda jól van bent, amit nem akartam, de rábeszéltek, akkor legalább hallom a gyerekemet felsírni és nem négy óra múlva protekcióval tudja az orvos anyám behozni nekem 2 percre az intenzívre… És előtte csak kérdezget az ember hogy jól van-e a baba, azt se tudtam hogy néz ki, él-e hal-e. Nagy nehezen megmondták jócskán az ébredés után, hogy igen. Este bekukkantott a doki és mondta, hogy a baba nyakán volt a köldökzsinór enyhén.
Hát ennyi az én történetem – az első.
(Mert a második szép emlék maradt és azt is le fogom írni ahogy engedi időm. Bőven vannak párhuzamos történések, pl. a szívhanglassulás, ami megengedi az összehasonlítást. Mit lehetett volna tenni. Pl. a második szülésemnél is valahol a négy ujjnyi környékén, bekövetkezett. Épp a földön voltam, lovaglóülésben, már jó ideje, és nagyon jól esett, fejemet a labdának támasztottam, a szülésznőm masszírozta a hátamat és akkor megnézte és nem voltak jók, a magzatvíz színe sem. És akkor azonnal felparancsolt az ágyra, le kellett feküdjek. Megbeszéltük, hogy keressek fekve egy kényelmes pózt, megtörtént, megcsináltam a jógagyakorlatot, hogy magamhoz ölelem a félelmemet (hogy megint csaszi lesz, elfogadom és elengedem) és rendeződtek a szívhangok. Ezt követően már nem kelhettem fel, fekve kellett maradnom, de jó szívhangok mellett spontán megszületett a második babám, akinek szintén a nyakán volt a köldökzsinór. A szülésznőtől megtudtam ez nagyon gyakori és önmagában nem kell ezért császározni, meg tud úgy is születni épen, egészségesen, csak nagyon oda kell figyelni…)
Hogy hol történt a hiba???? Sokat gondolkodtam rajta. Az első körben úgy gondoltam, milyen jó, hogy császár lett, mert így a babának jobb volt. Aztán rájöttem nem úgy történtek a dolgok, ahogy kellett volna és másokat (az orvost, a klinikát, felfogást, a körülményeket stb.) hibáztattam. Aztán rájöttem – elsősorban a második terhességem alatt, hogy elsősorban én vagyok a felelős. ÉN HOGY NEM FIGYELTEM A BELSŐ HANGRA, HOGY NEKEM ITT NEM LESZ JÓ, ENGEM EZEK A KÖRÜLMÉNYEK ÉS A FELFOGÁS ZAVAR (mert vannak akiknek itt is szép szülésemlékük marad mert őket valószínűleg nem zavarja, ők mások, kevésbé érzékenyek, kevésbé van szükségük az intimitásra, nem tudom…),HOGY NEM VÁLTOZTATTAM, HOGY NEM ISMERTEM FEL ÉS NÉZTEM SZEMBE A SZORONGÁSAIMMAL, ÉS NEM DOLGOZTAM FEL AZOKAT! Hogy hallgattam másokra és nem magamra, hogy nem volt kellő önismeretem és magabiztosságom.
Hát ennyi. Nekem ez a két szülés maga volt az önismereti tréning és sokat tanultam belőle. Amikor másodszorra lettem terhes tudtam nem így akarom, de tanácstalan voltam mit és hogyan kéne másképp csinálni, így ez a terhesség egy nagyon-nagyon hosszú út volt nekem és gyakorlatilag csak a legvégére sikerült magamban és a környezetemben megteremteni az optimális körülményeket és csak a szülés előtt 2 héttel alakult ki az elkészültségem, a béke és a harmónia a lelkemben…De sikerült. Bocsi hogy ilyen hosszú lettem. Majd leírom a folytatást is, most mennem kell.
megymag
 
 


egyébként látom már három gyermeked van, ugye? És mind a 3 császáros volt? Miért nem akarnak az orvosok bevállalni nálad egy spontánt?
megymag
 
 


Szia Megymag!

Nagyon köszönöm hogy leírtad a történeted. Én is pont ilyen alkalmazkodós típus vagyok. MIndig meg akarok felelni. Mst is attól van lelkifurdalásom, hogy ellent merek mondani a régi dokimnak és másoknak, és elmegyek az itteni kórházból, mert ami itt van, az nekem nem jó.
Nekem a lányaim spontán születtek. Első szülésem szép volt, mert éjjel szültem és senki se foglalkozott velem, így magától mentek a dolgk, bár a kitolásnál voltak beavatkozások (doki nyomta a könyökével a hasam, fekve tolás stb) de ezek akkor nem zavartak, mert első szülés lévén ezt hittem normálisnak.
Julikám születésénél egy nagyn brutál erőszakos hentes természetű doki volt, rutin nála a kézzel tágítás, aminél megalázóbb, fájdalamasabb beavatkozás nem tudom van-e, de van olyan lelki hatása mint egy megerőszakolásnak az biztos.
Semmi szükség nem lett volna a beavatkzásaira Julikám megszületéséhez, hisz mindketten jól voltunk, ő se akart még megszületni, felfelé menekült a méhemben éreztem, meg rúgkapált, csuklott...ezzel szemben Emese teljesen nyugodtan, alig mocorogva várta a születést, ő fel volt már készülve. Ez ma is igaz rájuk, Mesi sokkal hamarabb felnőttesebben, iskolásan kezdett viselkedni, míg Juli 6 évesen is még olyan babás, későn érő típus.
De a doki szó szerint kikergette belőlem. Évek kellettek hogy ezt feldolgzzam. Az első szülésem után ami szép volt, nem készültem rá, hogy a második rossz is lehet.
Harmadjára romló szívhangok miatt, nyakra tekeredett köldökzsinór szövődménnyel, meconiumos magzatvízzel lett császár, bár indították a szülést, hátha megy spontán, talán ment is volna, de menet közben leesett a szívhang egyszer, így inkább vágtak. Nekem szerencsém volt a gerincérzéstelenítéssel, de te tényleg kifogtad a hibák sorozatát.
Most negyedszerre ugyanebben a kórházban a felkeresett doki, akit köztudttan természetesség-pártinak mndtak, kerek-perec megmondta: programozott csázár lehet és kész. És mellette elsorolta a rengeteg és nagy kockázatot. 24 hetes voltam akkor. Arra volt jó, hogy rettegni kezdjek, hát mit is akarok én...micsoda rettenet borzalomra készülök. Félek ez e rejtett aggdalom bennem is maradt és ez akadályozni fog.
De tulajdonképpen örülök a doki őszinteségének, mert tudtam, ha arra képes hogy ijesztgessen, még a császárt sem szeretném vele. Mert nincs szükségem a folyamatos stresszelésre, nekem megnyugtatás kell, akármi is legyen a vége a dolognak.
Így jutottam a Szent IMréig, egy itteni forumozó segítségével (kövecske) MOstmár végre dokim is lesz, pénteken megyek hozzá.
Tisztában vagyok vele, hgy a császár lehetőségét nem lehet kizárni teljesen, de legalább addig az esélyt hagyjuk meg, hogy lehet spontán, hgy indulhat a szülés spontán és akár sikerülhet is. Ez a tudat, ha megkapom, megnyugtat. És nagyon igyekszem lelkileg rendbe tenni magam a nagy napra, hogy készen legyek, mert talán eddig én sem voltam sosme teljesen kész. De most 4.re már azzal hogy mertem váltani, kimondani mit szeretnék és mit nem, én is sokat fejlődtem.

Várom a folytatás Megymag

Puszi
Dana

Kép
danaaia
 
 


Szia!
Igyekszem majd leírni a másodikat is, csak arra kell egy kis idő.
Nem értem a volt dokidat. Ha már valaki szült kettőt spontán és a harmadik császár akkor ez a helyzet a következő szülésnél (szerinte) miben különbözik egy olyantól akinél az első császár és a másodikra készül??? Elvileg ma Mo-n (ha nincs különösebb ok a császárra, pl nem vékonyodik el a heg), akkor úgy állnak hozzá a "protokoll" szerint hogy sima szülés lesz a második. Miben különbözik a második a negyediktől, vajon, szerinte? Azt még megérteném, ha háromszor szültél volna csaszival, persze mert akkor nagy az esélye hogy a heg már nem bírja tovább, de így??? Pont azt gondolná az ember, hogy így kisebb ideig lesz a heg megterhelés alatt, hiszen egy negyedig baba már nagyon gyorsan jön...Van egy protokoll erről a témáról, asszem fent van a babanet kezdőoldalán, ott mit írnak erről? Mert azt olvastam anno, hogy az első csaszi- második spontán milyen feltételek mellett lehet, de ilyen verzióra nem emlékszem.
megymag
 
 


Szia megymag!

Én sem értem a dokit, de már mindegy is, lényeg hogy nem vállalta és kész. Hát ez a fajta verzió ami nekem van, elég ritka :)
Nem nagyon szoktak 4. babát vállalni. Pláne ha császár volt a 3.
Szerintem ezért is állnak hzzám furcsán, mert ilyet még nem láttak.

És ti hogy vagytok? Írj magadról! nem csinálsz vnalzót a gyerekekről?

Pusz
Dana

Kép
danaaia
 
 


Dana, ez tényleg ritka lehet. Azért sztem csak tarts ki!
Mi jól agyunk köszike. Úgy néz ki sikerült a gyerekek alvását részben összehangolnom, hogy délután én is aludhassak egyet - különben gyagya vagyok. A picurka egész jó távokat fut - már ami az éjjeli evést illeti - egy éjjeli, úgy 3 és 4 között és egy kora reggeli ami után még visszaalszunk. Most elhagyta már az 5 kilót, remélem tovább kezdi nyújtani az éjszakákat. (persze neki nem gond, ha nem, mert délelőtt is szunyál egyet :D )

A nagyobbnál fel-felbukkan a féltékenység, de csak apró jelekből látom, nem vészes.

Fogalmam sincs hogy kell vonalzót csinálni.... :?

hamarosan felteszem a szülésfolytatást :wink:
megymag
 
 


Folytatás:
Az első szülés után hosszú hónapok teltek el először a felismeréssel, hogy valami bánt, aztán a rágódással, a miértek keresésével. Egyszer nagy bátorságot vettem és elmentem a dúlákkal való találkozásra. A családom hülyének nézett. A dúlák meghallgatták a történetemet és nagyon finoman pár irányított kérdéssel rengeteget segítettek a problémák felismerésében és a helyzet elfogadásában. Adtak egy könyvet, ami még ma is nálam van, azt mondta a hölgy, maradjon, amíg szükségem van rá! Ez volt az első lépés, ma már tudom.
Mielőtt terveztük a babát, keresni akartam egy új orvost a másik, baba –, anyuka -, és szülésbarátabb kórházban. El is mentem ahhoz a dokihoz, akit még a dúlák ajánlottak egy második szüléshez, amikor az első rémtörténetemet elmeséltem és kerestem a válaszokat.
Második terhességem tervezett volt, bár egy hónappal előtte már szerettük volna, de sajnos az a baba elment nagyon korán, spontán, épp mikor tesztet akartam csinálni, nagyon rossz volt, de biztos, hogy terhes voltam. Szerencsére nem kellett beavatkozni, megúsztam ergam cseppekkel. Ebben szerintem benne volt a szorongásom is, meg túl sokat mászkáltam idegeskedtem abban a hónapban. Aztán bizakodó voltam és rögtön a következő hónapban újra terhes lettem.
Tudtam, hogy a szülést másként szeretném, mint az elsőt. De nem tudtam, hogyan álljak neki. Elbizonytalanított, hogy az egyik ismerősöm elmesélte, hogy az „ismerősének „ aki más a harmadikat szülte ennél a dokinál, akit szerettem volna, milyen rossz tapasztalata volt, mert állítólag egy nagyon nagy farfekvéses gyereket segített a világra, aki majdnem megsérült és „nagy baj is lehetett volna”. (Állítólag az első kettőnél elégedett volt vele, de ezzel a harmadik szüléssel nem, mert a babával utána fejlesztő foglalkozásokra kellett járni, bár végül nem lett semmi gond a gyerekkel) Szóval elbizonytalanodtam és letettem arról, hogy nála szüljek. Ez hiba volt, hiszen nem lehet az ismerős ismerősének az állítólagos sztorijaira adni, és persze a dokik is emberek, és nincs olyan ember pláne nem szülész akiról csak és kizárólag jó véleményt lehetne hallani!
Hát akkor kihez menjek? Már 7 hetes voltam…. Új doki híjján maradt a régi orvosom, gondoltam végülis „nem rossz orvos” elkezdek hozzá járni aztán majd meglátjuk. A legfontosabb akkor az volt, hogy ne kelljen abban a szülőistállóban szülni újra, a rossz emlékek mázsás súlyként nehezedtek rám, és tudtam, hogy én oda nem tudok belépni. Közben már megtörtént az igazgatóváltás a klinikán és egy új mentalitású vezető került oda. Pedzegették, hogy teljesen új egyágyas szülőszobákat építenek és bőven kész lesz addigra, mikor én szülök – ez megint elbizonytalanított a helyet és a dokit illetően. Biztos, hogy nekem innen el kell mennem??? És akkor adagoltam magamnak a megerősítéseket – ez a jobb hely, itt vannak a jobb képzettebb orvosok, itt van babaintenzív, stb. atb.- amit úgy általánosságban hallani lehet és amivel anno is győzködtek. Csak most saját magamat kellett győzködni. Elkezdtem járni a régi dokimhoz. Aztán idővel úgy láttam, sem ő sem az intézmény nem változott meg és rájöttem, nem bízhatok abban hogy talán addigra elkészülnek az új szülőszobák. Jó akkor keressünk másik orvost és a másik kórházban. Nagy nehezen sikerült egy nagyon jó orvost találnom, akiről csak jókat hallottam és szimpatikusnak is tűnt.
Mondtam neki, ezúttal másképp szeretném, más mentalitással és a megyei kórházban. Az első percben közölte, hogy az elsővel nincs is semmi gond, csak a helyszínnel van bibi: Ő ősztől felkerül a klinikára. Bakke, gondoltam, csöbörből vödörbe… „De…” - tette hozzá – „garantálom, hogy mire maga szül, meglesznek az új klassz szülőszobák.” Lett volna alternatív lehetőség is. Ugyanaz a környezet, mint a megyei kórházban. Jó gondoltam,magamban, ezzel a lehetőséggel ki tudok egyezni, hiszen a dokim is máshonnan jön, mint az itteniek, más a mentalitása és a környezet is tök más lesz. Vidáman jártam hozzá és vártam az új szülőszobákat, de teltek a hónapok és egy vésőütésnyi nem történt. Láttam hiszen hetente jártam terhestornára. Elkezdtem aggódni, de mindig megnyugtatott, hogy megvan a döntés, megvan a pénz, a tervek, minden. Közben decemberben kaptam egy fertőzést, feküdnöm kellett, fennállt a koraszülés (halvány) esélye. Emiatt gondoltam, akkor mégiscsak jobb, ha a klinikán maradok, mégha, nem is lesz új emberibb szülőszoba. Aztán elmúlt ez a három hét is, felkelhettem. Január eleje volt, a dokim mondta, az ünnepek között elkezdték a szülőszobákat. Február 7-re voltam kiírva…Azt mondta, készen lesznek. Mindenki más ismerős azt mondta, ne bízzak ebben, mert nem lesznek készen. De én inkább az orvosomnak hittem. Aztán eljött a január vége is, 36 hetes voltam. Találkoztam az ajánlott szülésznővel és ő egyértelműen kijelentette a munkálatok totál az elején tartanak, biztos nem lesz új szülőszoba. Ez nagyon rossz volt. Megmérte a medencémet is. Azt mondta keresztben jó, de elölről hátulra túl keskeny és „határeset”. Igyekezzek ne sokat enni, nem szedni vitamint (eddig se szedtem, pont ezért, mert elég vékonyka vagyok), sokat mozogni és nem túlhordani a babát….És ne hízlaljam a babát 3 kg fölé, ha meg akarom természetesen szülni. Jó vicc. Mintha az emberen múlna. Főleg, hogy hosszabb a ciklusom, ugye, ami miatt tuti a túlhordás.
És akkor, amikor vártam rá, meg a dokimra szörnyű dolognak voltam részese, amíg a szülőszoba előtt ücsörögtem, és annak hatására el is bőgtem magam. Addig is nagyon rossz érzésekkel léptem be az épületbe, de ez most sok volt. Készen voltam. A hétvégén próbáltam megemészteni a dolgokat és megmagyarázni magamnak, hogy nem a hely számít és hogy a rossz érzések ellenére én itt el fogok tudni lazulni. Végül a családom is megszánt a tipródásom miatt és azt mondták döntsek már végre és azt sem bánják, ha az utolsó pillanatban más kórház mellett döntök, de ezt nem bírják tovább nézni. Ez sokat segített, és úgy döntöttem a végleges döntést hétfőn hozom meg Nst után amíg a dokimra várok, és teljesen a szívemre hallgatok.
És így is lett, hétfőn sokat kellett várnom és addig – ismét a szülőszoba előtt ücsörögve – újra felmérhettem a terepet. Hallottam ugyanazt a főszülésznőt ordibálni bentről, ment a ki-be mászkálás, nagy forgalom, a liftből kivágódott egy műtősfiú-szerű a vas kocsi csurig pakolva a zöld csomagolású eda tűvel, kanüllel. Na ez volt az a pont, amikor rájöttem, semmi másra nem számíthatok, mint amit már egyszer megtapasztaltam. Elkezdtem remegni, és megszületett a döntés. Hamarosan megérkezett a dokim, alig bírtam neki elmondani, de már amikor belekezdtem egy mondat után megkérdezte: Át akar menni a megyeibe szülni? Én meg csak bólintottam. Irtó rendes volt, megértette, hiszen tudta hogy kezdettől fogva zavarnak az itteni körülmények a rossz emlékek miatt. Megkérdezte, van-e valaki ismerős orvos aki elvállalna. Mondtam, hogy nincs. És erre azt mondta, megpróbál nekem szerezni! Ilyen lovag volt! Két kollégáját ajánlotta, de az egyik épp nem ér rá, a másik viszont akiben ő vakon megbízik és nagyon jó orvos, egyben barátja is, azt megpróbálja, de mondta, nem igéri, hogy elvállal, hiszen már nagyon késő van, bármikor szülhetek. És annak az orvosnak a nevét mondta, akinél eredetileg is szerettem volna szülni. Valahogy nagyon jó érzésem lett és megkönnyebbültem, lám bezárult a kör! Sorsszerűnek éreztem, de azért azt a napot végigizgultam, mire megtudtam, hogy elvállal. Nagyon boldog voltam! Pár nap múlva találkoztunk, megvizsgált, megbeszéltünk mindent, sokat nem kellett mondanom, hiszen az addigi dokim teljesen átadott neki, így mindent tudott. Kértem ajánljon szülésznőt, következő hét elején vele is találkoztam. Úgy éreztem megérkeztem. Már nem volt más hátra, csak bejárni a kórházba a vizsgálatokra és várni, hogy a bébi megszülessen. Jó érzésekkel mentem, örültem a teljesen új környezetnek, felszabadultam, a lelkemben is kezdtem elrendezni a maradék szorongásokat a magam és bébi egészségéért. Készenálltam.
megymag
 
 


és itt a szülés is:
A szüléstörténetem:

Miután szerdán betöltötem a 40. hetet és megint túlhordásban voltam, szombaton úgy döntöttem, hogy most tényleg megteszünk mindent, hogy ne legyen megint indítás. Úgy éreztem, itt az idő. Elbeszélgettem a fiacskámmal, hogy ideje kibújni -sokadszorra már. Azért mi is tettünk érte, ha értitek, mire célzok…Aztán arra gondoltam, hogy nagyanyám, amikor már nem bírta tovább, kiment a szőlőbe kapálni. Lévén, nekünk nincs szőlőnk, elmentem a tavat jó ütemesen körbesétálni. Előtte még gondoltam, hogy kölcsönkérem a szomszédék biciklijét, de erről a párom azért lebeszélt… Na szóval elindultam és csak mentem, mentem jó ütemesen, néha becsípődött az ideg a combomban, amivel már egy hónapja küzdök, de csak mentem és mondtam magamnak, hogy menj, menj! Jól is esett a séta, mire hazaértem itt voltak anyuék, mert meg volt beszélve, hogy elviszik a fiamat – ez is jól alakult. Megérzés? Nem tudom. Kitaláltuk, hogy ha még egyben vagyok, eltöltünk egy utolsó estét kettesben, elmegyünk moziba. Anyuék elvitték a fiamat, én meg utolsó felvonásként beültem egy jóleső fürdőbe, addig a férjem kinézte a filmet. Közben elment a nyákdugó eleje, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert az előző terhességemnél 2 héttel a szülés előtt történt ez. Kiszálltam a kádból, volt egy- két fájás, nem nagy. Szépen megvacsoráztunk, aztán már kellett is indulni a filmre. Na akkor jött egymás után két elég fura fájás. Utóbb kiderült 5 percesek. A párom mondta, ne menjünk. Én meg mondtam, hogy de megyünk, mert nincs kedvem megint a kanapén ülve várni, hogy most ez az-e.. Elindultunk, aztán az autóban úgy tűnt mintha 3 perces fájások lennének. Beértünk a moziba, 2 perceseknek tűntek. Leültünk, szerencsére az első sorba, na onnantól kezdve néztem a mobilomat és te jó ég, majd elájultam, ezek 2 perces fájások, amik 1 percig tartanak. Minden fél óra alatt történt. Kettő 5 perces, kettő 3 perces, és utána csak kétpercesek. Kb. 15 percig vártunk, a férjem már menni akart, én még mondtam, várjunk. A filmből semmire nem emlékszem, csak hogy nagyon fájt. Kijöttünk, felhívtuk a szülésznőmet és mondta, hogy menjünk be a kórházba, azért még hazaszaladtunk a pakkom egy részéért és irány a kórház. Kb. negyed 9-re értünk be. Az ügyletes megvizsgált, mondta, hogy két ujjnyi kifejtett vagyok, közben elment még a nyákdugó egy része. Az nagyon fájt, ahogy az ügyeletes megvizsgált. Közben megjött a szülésznőm, felmentünk a szülőszobákhoz. A liftből épp nem tudtam kiszállni, várni kellett. Én kértem beöntést, nekem jól esett. Sokáig hagyott zuhanyozni a meleg vízben, a kétpercesek bedurvultak. Néha négykézláb voltam, a szülésznő masszírozott. Közben megbeszéltük, hogy mivel már 2 percesek nem megyünk az alternatívba, mert a szülésznő nagyobb biztonságban tud a rendesben, mert ott a doki jobban, gyorsabban tud vizsgálni, a gépek is jobban elöl vannak, ha kellenének. Bementünk az egyik szülőszobába, közben megérkezett a doktorom, nagyon kedves, aranyos volt. El voltam ájulva, milyen klassz a szoba. Volt ott is labda, szülőszék, szivacs, nagy hely a mászkáláshoz, tök kultúrált, képek, függöny, karosszék. A párom tök klassz volt, gyújtott nekem párologtató mécsest, odaadta az mp3-mat a jógazenémmel, azt hallgattam 4 órán át, nagyon jó volt. Onnantól kezdve úgy vajúdtam, ahogy akartam, főleg a földön szivacson labdával, törökülésben, lovaglóülésben stb. Egy idő után rájöttem, ne küzdjek, kapaszkodjak, elengedtem magam, ment a relaxzene. Sikerült annyira ellazulnom, hogy a szülésznőm utólag mondta, nem is látszott rajtam, amikor jöttek a fájások. Hamarosan 3 ujjnyira, majd 4-re tágultam kb. 11-re. Közben egyszer azért felmerült bennem a fájdalomcsillapítás, főleg mikor a csaszi hegemet kezdtem érezni - rákérdeztem. Elmondták a 3 lehetőséget, de azt is, hogy sok értelme nincsen, mert mire bekötik és hat minimum egy óra, addigra meg talán kitolunk. Lehet találgatni hogy még éjfél előtt vagy után születik meg. Úgy döntöttem várok. Az orvosom bíztatott, mondta, szépen tágulok. Közben a homeós bogyóimra gondoltam, milyen jó, hogy szedtem őket. Minden nagyon jól ment. Aztán egyszer csak leestek a babaszívhangjai, azonnal felparancsolt a szülésznő az ágyra, le kellett feküdnöm, meconiumos lett a magzatvíz. Összenéztünk a párommal, hogy ez nem lehet, hogy megint ugyanaz a forgatókönyv!!!! Mindjárt visznek a műtőbe. Aztán gyorsan arra gondoltam amit a jógán tanultam. Magamhoz öleltem ezt a félelmemet is és gyorsan elengedtem magamtól. Hamarosan a szülésznőm közölte, hogy rendeződni látszanak a szívhangok, a baba egyszerűen nem szereti már, ha ülök. Na innentől nehéz volt, mert feküdni kellett, de legalább az oldalamon. Amikor vizsgáltak persze és jött a fájás, háton, akkor készen volt a derekam. Ez nehéz volt. (Közben jó párszor éreztem a fájások alatt,főleg, míg még ültem, hogy nagyon fáj a csaszi helye. Erősen, de tompán fájt. Tudtam, hogy ha elkezdek erről panaszkodni, azonnal visznek a műtőbe. Anno még az előző orvosom mondta, hogy ha az anyuka panaszkodik hogy fáj, ők sajnos nem látnak bele és nincs az a doki aki szívesen vállalná a hegszétválás kockázatát – még akkor se ha az a valóságban nagyon ritka, pár százalék. De tőle és másoktól, akiknek tényleg szétvált, tudtam, hogy akkor az egy elviselhetetlen éles, késszúrásszerű fájdalom, amit lehetetlen nem mondani. Tudtam az Uh-k alapján azt is, hogy elég jó a hegem vastagsága is. Persze azért kérdezgette néha a szülésznő is és a párom megsúgta nekik, hogy amíg lehet, úgysem fogok szólni, ő aggódik azért. A dokim meg mondta, hogy ha meg szétválni készül, akkor úgyis szólni fogok, mert az annyira durva.) Valamikor burkot is repesztettek, de már nem emlékszem, mikor.
Hamarosan mondta a doki, hogy négy ujjnyi kifejtett vagyok, lehetne nyomni, de igen ám, túl magasan van a baba feje, nem illeszkedett be, valahogy le kell oda nyomni. Segítségként kapok egy kis oxyt.Könnyen bekötötték a karomba. Ez az átmeneti szak volt a legnehezebb, sokszor kellett nyomni, de szerencsére éreztem hova és hogyan és valahogy a doki is rásegített, így jobban tolófájásnak éreztem. Egy idő után mondta, hogy beilleszkedett a baba feje. Rámnézett, megfogta a kezem és azt mondta, most már nem is lehetne császármetszést csinálni, szépen ki fogom tolni a babát. Én akkor megint hatalmas megkönnyebbülést és új erőt éreztem magamban és csak nyomtam amikor éreztem a tolófájásokat. Nem mondom hogy könnyű volt, nem volt elég 3-4, több kellett, de éreztem, hogy halad a dolog, a baba szívhangjai jók voltak, közben ment a meditálós zeném a fülembe, néha énekeltem kicsit, de ez a vége már nagyon gyors volt, pár perc. Nem voltam igazán magamnál. Felmerült a gátvédelem lehetősége is, megpróbálták, masszírozták, majdnem sikerült is, de a kis oxy miatt azért hamarabb érkezett a gáthoz a fej és vissza volt egy nagy fájás aminél úgy látszott, a következőnél kint lehet, hát inkább nem várunk, nem tartjuk vissza. Kaptam a gátba lidocain injekciót – na ez volt az egyetlen nem természetes fájdalmam,ez vacak volt. Aztán még egy pár tolófájás, nem voltam magamnál, csak a nyomásra meg a zenére figyeltem, kisebb gátmetszés, amiből semmit nem éreztem és kirobbant a baba. Éjjel fél egy volt. Először nem tudtam mi van, hirtelen semmi nem fájt, mondták itt van. Kérdeztem, hogy jól van-e, egészséges, erre mondták, hogy hát nem hallja hogy milyen hangot ad? És csak akkor hallottam meg a sírásszerűségét. Akkor vettem észre, hogy vannak ott még ketten, a csecsemősök. Pillanatok alatt leszívták. Szinte pár mp múlva már rám is fektették, ott volt az a véres meleg kis húsdarab, rámsandított egy picit és azonnal abbahagyta a sírást.! Így hagytak egy kis ideig.
Egyszerre sírtam és nevettem, magamon kívül voltam. Nekem ez hatalmas érzés volt. Mondták, hogy hozzám képest elég nagy, de ez akkor nem is érdekelt.

Picit hagytak így, aztán mondták, hogy most elviszik lefürdetni, apuka mehet velük addig nekem megcsinálják a betapintást, aludni fogok egy negyed órát aztán itt ébredek megint.

Elmentek a babafürdetőbe, én ottmaradtam a szülésznővel és az orvossal. Egyszer csak azt mondta, az orvos, hogy most nyomjak egyet. Mondom én, minek? Hát mert megszületik a méhlepény… Ja mondom jól van, erre nem gondoltam. Ez már nem volt vészes, alig fájt picit. Láttam, hogy a szülésznő megvizsgálja, közben jött egy aranyos műtősfiú. Átpakolt a kocsira, bevittek a szemben levő műtőbe. Tök klassz, szép volt az is, egyáltalán nem féltem, a kanül bent volt még a karomban így semmi fájdalamat nem éreztem, abba jött az altató. Előtte még elbeszélgettünk, hogy ki vagyok, mit csinálok, mikor végeztem. Mondta, hogy azonnal aludni fogok. Mondtam, hogy áááá én azt nem hiszem. Kb. ez volt az utolsó amire emlékszem. Megcsinálta a doki a méhűri betapintást, nem repedt át a csasziheg, szépen tartott. És egy füst alatt összevarta a gátat, csak 3 öltés kellett. Így azt is megúsztam fájdalom nélkül. Kb negyed óra múlva megint a szülőszobán ébredtem, arra hogy raknak át és ott ül a férjem a babával a karosszékben. Megkaptam őt, feltámasztották a hátam egy labdával és a baba azonnal szopizott. Utána átöleltük egymást hárman, így hagytak minket órákig. Az alatatás miatt nem kettő, hanem négy órával a szülés után, azaz Fél ötkor mehettem le a gyerekágyra, de a férjem nem bírt addig várni, fél négykor eltántorgott, fáradt volt. Utána a szülésznő maradt ott velünk, megtudtam, hogy a második babámnak is a nyakán volt a köldökzsinór, de közben a szívhangok jók voltak és ezért tudott mégis spontán megszületni. A gyerekágyra simán lementem a saját lábamon, semmi nem fájt.

Nagyon hálás vagyok a dokinak meg a szülésznőnek, mert szerintem két csodálatos embert találtam, akik a szakmájuk mellett nem felejtenek el emberek lenni és együtt érezni az anyukával.

Minden nagyon gyorsan ment, gyakorlatilag négy óra alatt megvolt Kolos. Életem legszebb élménye marad, soha nem felejtem el. Bocsánat a sok érzelgősségért, de talán látja mindenki milyen csatáim voltak magammal és milyen kálváriát jártam végig a második terhességem idején. És hát annyian segítettek nekem és szurkoltak értem, értünk, hogy úgy gondoltam, tartozok mindenkinek azzal, hogy beszámolok és persze másoknak is segíthetek talán, akik hasonló cipőben járnak. Hát ennyi volt és furcsa, hogy már olyan régen történt, kész lennék még egyszer átélni, akár. Annyit elmondhatok, hogy a csaszihoz képest egy sétagalopp az egész, tök jól voltam-vagyok, a sebemen simán tudtam ülni az első perctől kezdve, egyáltalán nem fájt, talán a székből felállásnál húzódott kicsit, de a varratszedés se fájt, csak varratszedés után kicsit érzékenyebb volt egy-két napig, de az sem vészes.

A kórházban töltött napok jók voltak, mindenki nagyon kedves volt, leszámítva egyetlen gyerekágyas banyát, jót röhögtünk rajta. Az osztály kultúrált, rendes, kényelmes, a szobák tágasak, van pelenkázó, zuhanyzó wc minden szobához. Én egy négyesben voltam, első éjszaka nem volt, csak a szülőszobán ugye, hajnalban kerültem le, második éjjel beadtam a közösbe, hogy tudjak picit aludni, kihozták szopizni. Utána már velem volt, háát, nem sokat aludtam, a rácsost eleinte nem szerette, de velem jól elvolt az ágyban.
Az orvosom többször meglátogatott a gyerekágyon és megdícsért, hogy ügyes voltam. Még a 6 hetes kontrollon is mondogatta - olyan jól esett. Annyi bajom volt az előző szülésemmel, és most sikerült. Úgy érzem, meggyógyultam:)
megymag
 
 

Vissza: Szülés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?