Amíg Bence alszik, gyorsan leírok még egy pár dolgot...
Edit!
Tegnap el is felejtettem megköszönni hogy átvetted a táblát, nagyon ügyi vagy
Köszi Sajna a kispapimnak a sok rohangálás miatt nem volt ideje rá, mondta is hogy biztos nagyon várjátok már. Kérdezted a szoptatást. Én úgy voltam hogy az fel sem merült bennem hogy esetleg nekem nem lesz tejem. Úgy álltam hozzá, hogy minél hamarabb szeretném majd mellre tenni Bencét, és minden simán fog menni. Aztán persze máshogy alakultak a dolgok... Kedden hajnalban volt a császár, és én már csütörtök este megpróbáltam a mellszívóval kivarázsolni egy kis tejet. És elsőre 10 ml-t sikerült is
Ami akkor nagyon kevésnek tűnt, de aztán másnap reggelre 20 lett belőle, és szépen lassan el kezdett növekedni a mennyiség. Lehet hogy nekem szerencsém is volt, mert mindenki ki volt akadva hogy császár után a 3. napon már volt mérhető mennyiségű tejem. De szerintem ha valaki nagyon akarja, és meg is tesz érte mindent, akkor sikerülni fog. Innentől kezdve 3 óránként (kivéve éjszaka 11-reggel 7ig) fejtem, amennyi Bencének kellett (akkor még üvegből) azt leadtam neki, a többit pedig hazaküldtem a férjemmel lefagyasztani. Úgyhogy lassan tele a fagyasztónk Amikor pedig már szoptathattam, akkor 3óránként váltott mellből etettem, és szopi után mindig csak azt a mellem fejtem le, amiből Benci evett. Állítólag a tej újratermelődése 6 óra, tehát nagyjából be is álltunk erre. Ha megeszik 50 grammot, akkor általában még 20-30, néha több is lejön pluszba.
Bár megmondom őszintén, itthon kicsit ellustultam, mert éjszaka például nem volt erőm lefejni a maradékot, pedig félek a mellgyulladástól, de nagyon fáradt voltam. Reggelre feszült is rendesen...
Ja, és még annyi hogy nekem eddig nem fáj még a mellbimbóm, amire sokan panaszkodnak. Nekem a kórházban megtanították helyesen mellre tenni a babát, gondolom ez is segít. A lényeg hogy teljesen a mellel szembe legyen a pofija, az alsó karját le kell lógatni a mell alatt, és az egész bimbóudvart be kell kapnia. Néha mikor kicsit elalszik rajta, és kezd kicsúszni a szájából, és érzem hogy fáj, elveszem tőle, majd újra visszaadom. De Bencike tényleg nagyon ügyes baba
Meme!
A kórházról csak annyit tudok mondani, hogy én nem tudom megítélni hogy a babás osztály milyen, mert mi eggyel fentebb voltunk. Itt valóban nagyon odafigyeltek ránk, de ez azért is volt, mert itt átlagban 6-8 baba volt naponta, lent meg vagy 30. Ha kértem a csecsemős odaállt mellém és segített. Volt egy lány akinek nagyon nem akart beindulni a teje, pedig a melle már nagyon fájt, neki éjszakákat ültek az ágya mellett és segítettek fejni. A végén az ő babája is jól szopizott.
Azt tudom hogy a normál időre született babáknál nagyon a bababarát elveket követik, tehát amíg nincs a mamának teje, csak forralt vizet adnak a picinek (ami mondjuk pár nap után elég kevés szegénykéimnek), és szülés után (akár császárnál is) pár óra múlva már odatolják a babát, hogy az anyuka gondozza.
A negyediken ez teljesen más volt, szigorúan 3óránkénti etetés, szegény baba aki 2óránként megéhezett, végigordíthatta az időt a köv. szopiig, amikorra persze már úgy elfáradt a sírástól, hogy alig tudott néhány grammot kiszopizni, akkor a többi ment üvegből
Itt viszont női tejet kaptak a babák, azok is akiknek az anyukájuk még nem tudott leadni tejcsit. És ennek sokan örültek a forralt víz helyett. Egyébként itt a koraszülött babák voltak, ill, azok akik besárgultak. Nem kell megijedni ettől, szinte minden baba besárgul, csak valakinél muszáj kékfényt alkalmazni.
Remélem tudtam valamennyit segíteni!
Most megyek, mert ébredezik a babánk
Üdv: Vera + Bence
Remélem, azért nem sértődött meg (utólag amúgy elnézést kértem mindenért, amit esetleg közben mondtam). Mondta, hogy három ujjnyi vagyok csak, és hogy a méhösszehúzódások ereje csökkent („fájásgyengeség”, ami szerintem nem a megfelelő szó, mert iszonyúan fájt)), ezért kapok oxitocin infúziót. Mondanom sem kell, hogy a fájásokat az infúzió még inkább felerősítette, ekkor már alig voltam tudatomnál, csak a férjem hangjára figyeltem fájás közben, alig bírtam lélegezni, amikor meg nem fájtam, akkor meg elaludtam a fáradtságtól. Arcokra egyáltalán nem emlékszem ebből az időből, sőt az idő múlására sem, csak arra, hogy a végén már összefüggő fájások jöttek, és ettől nagyon kiakadtam, hogy nem igaz, hogy egy szusszanásnyi pihenés sincsen. Na végre a doki azt mondta, hogy szóljak, ha székelési ingert érzek, és szép lassan jöttek is, és erősödtek az ingerek. Mondta, hogy szóljak, ha nyomnom kell, és nyomjak erősen. Én ezt is tettem, de ott mocorgott bennem a gondolat, hogy egy nagy babát kell egy szűk nyíláson kitolnom, ezért az elején nem nyomtam elég erősen. Iszonyú fáradt voltam, nem tudtam tartani a lábamat egyedül, ezért egyik oldalon a szülésznő, másikon a férjem fogott, én meg csak nyomtam, közben meg el-elaludtam, legalábbis álmodtam vagy hallucináltam. Egyszer csak arra eszméltem, hogy mondják, hogy ne lihegjek, hanem nyomjak, és ekkor döbbentem rá, hogy én valójában szülök (előtte épp teljesen máshol voltam agyilag), és hogy nekem ki kell nyomnom a lányomat. Ekkor összeszedtem a maradék erőmet, és csak a férjem hangjára koncentrálva nyomtam, amikor kellett, és ahogy csak bírtam. (Bár, bevallom őszintén, az egyik tolófájást el akartam titkolni, mert pihenni akartam egy kicsit, de nem sikerült, ekkor már minden önmagát irányította.) Egyszer csak éreztem, hogy vág a doki, és utána mondták, hogy látják a fejét, és van haja, és utána egyszerre kicsusszant belőlem az egész baba. Ez negyed nyolckor volt reggel, én annyira meghatódtam, hogy rögtön sírni kezdtem. Szegény Gabi tiszta kék volt, nem sírt fel, és lógtak a végtagjai lefelé, nem is rakták rám, hanem egyből vitték el magához téríteni, én meg kérdezgettem, hogy minden rendben van-e vele. Nagyon megviselte őt is a szülés. A méhlepény sitty-sutty megvolt, aztán fél órán keresztül varrtak, mert a babó végigrepesztette a hüvelyemet is a vállával, és ebből a repedésből kiindulva a gátam is repedt, még mielőtt a doki rendesen vághatott volna. (Így nem sikerült megismernem a dokim spéci gátmetszés-technikáját, pedig ez is az egyik oka volt, hogy őt választottuk). Egy óra múlva visszahozták a picit, és megszoptathattam (közben végig folyt a könny a szememből a meghatottságtól), aztán elvitték. Azon a napon három óránként hozták fel, ugyanis nem kelhettem fel a vérveszteség miatt, így nem tarthattam ott. A második nap nappalra ott tartottam, a harmadiktól pedig végig velem volt, éjjel is, leszámítva a reggeli és esti vizitet a gyerekosztályon. Már egy órás korában ügyesen szopott, ez azóta csak romlott, ahogy egyre hisztisebben követeli a cicit.
