Sziasztok!
Köszi mindenkinek a véleményt! Ma már Anna 2 perc alatt elaludt. Vagy rájött hogy hiába a műsor, úgyis aludni kell, vagy fáradtabb volt és ez segített. Végül is mindegy, úgysem veszem ki a kiságyból míg nem alszik, ebből nem engedek, mert az alvásra szüksége van, ha sokára is alszik el, akkor is kb. ugyanannyit alszik, és este is tud aludni, legfeljebb fél órával később.
Fanny
Én is erre jutottam hogy alvás előtt bili, aztán nincs műsor
Nagyon édes a kisunokád, és tényleg milyen nagy már
Játékpakolás: azért ne higgyjétek hogy valami hiper-szuper receptem van, de van elméleti ismeretem amit tanultam erről, és vannak tapasztalataim az oviból. Ezt szívesen megosztom veletek de valószínűleg nem lesz sok újdonság abban amit leírok.
A játékpakolásnak van pár általános szabálya, ami nagyon megkönnyíti a gyerek dolgát, ezeket érdemes betartani.
- következetesség és dícséret. Már pici kortól szoktassuk ahhoz hogy a nem használt dolgokat együtt tegyük vissza, s amikor ebben utánoz minket ( hisz az utánzás a kicsiknél a legalapvetőbb tanulási folyamat), dícsérjük meg milyen ügyes, míg pici tapsoljuk meg stb. Mutassuk ki hogy örülünk annak amit csinál, így mivel szeret a kedvünkben járni, könnyen rászokik erre. Ha nincs kedve, akkor is rá lehet venni hogy legalább 1-2 darabot eltegyen, és ha ennek is tudunk kellően örülni, előbb utóbb rászokik a pakolásra.
- a játék befejezésére mindig időt kell hagyni. Tehát sose várjuk el, hogy szólunk a gyereknek és abban a pillanatban ugrik, hisz bele van feledkezve a játékba. Fontos hogy előre szóljunk, hogy kezdje befejezni amit játszik, mert nemsokára el kell tenni. Ha nagyobb, meg lehet mutatni az órát, hogy ha ideér a mutató, akkor bizony kezdeni kell a pakolást. Ha a gyerek érzelmileg ráhangolódik a játék befejezésére, sokkal könnyebben elpakol utána. A játék történetét is lehet úgy alakítani pl. főzőcske után mosogassunk el, az autókkal parkoljunk be stb.
Ha kevés idő van pl. indulásig, nagyobb gyereknek mondjuk el előre hogy nemsokára elmegyünk itthonról, ne kezdjen bele pl. hosszadalmas társasjátékba, olyat vegyen elő amit hamar be lehet fejezni és eltenni pl. mesekönyv, rajzolás. Ha belefeledkezik valami bonyolult elképzelés megvalósításába, nagyon frusztrálóan hat, ha nincs ideje befejezni azt.
- ne hagyjuk, hogy túl nagy rumli keletkezzen. Senkinek nincs kedve egy óriási rendetlenségben rendet rakni. Az a gyerek számára átláthatatlan és megoldhatatlan feladat, persze hogy nem akar belefogni. A játék során érdemes arra szoktatni hogy amivel már nem játszik, azt rögtön tegye el, és csak utána vegyen elő másikat, így mindig csak kevés elpakolni való marad, ez sokkal könnyebbé teszi.
- segítsünk neki. Sokkal nagyobb kedvvel pakol a gyerek ha nincs magára hagyva, én pl. Anna kezébe adom egyesével a játékokat és mondom, mutatom, hová tegye, ha odatette rögtön megdícsérem ő pedig boldog
Nagyobbakkal megbeszélhetjük hogy én elrakom a kockákat, ő tegye el az autókat. Csak annyi legyen az ő része a pakolásból amire életkora szerint képes, ne terheljük túl.
- a játék mennyisége, elpakolhatósága nagyon fontos. Könnyítsük meg a dolgukat azzal hogy csak annyi játékot tartunk elérhető helyen, ami normálisan elfér és kényelmesen elpakolható. Túlzsúfolt polcon lehetetlen rendet tartani. Olyan pakolási szokásokat alakítsunk ki ami megkönnyíti, meggyorsítja a dogot pl. van olyan játék ami nem fér vissza kényelmesen a saját dobozába, annak keressünk egy nagyobbat. Pl. az UNO kártyát nagyon nehéz a saját dobozába visszatenni, én az oviban mindig keresek neki egy alkalmas méretű dobozt amibe kényelmesen belefér. Építőjétékoknál is olyan tároló kell, amibe akkor is belefér ha nincs teljesen szétszedve. Ha pl. sok az autó, csak a nagyobbakat tegyük sorba a polcra, a kicsiket tegyük egy kosárba, ez sokkal gyorsabban megy. Olyan kosarakat, dobozokat szerezzünk be amibe könnyű beletenni és ami jól elfér a polcokon, ne kelljen egymásra stócolni a különféle alakú, méretű dobozokat, könyveket stb. ami instabil, vagy nehéz hozzáférni, elővenni-visszarakni. Általában mindenütt több játék van mint amit a gyerek használ, érdemes egy részét eltenni, időnként cserélgetni. Az egyféle játékoknak külön külön tárolója legyen pl. néha látom családlátogatáson hogy egy hatalmas ládába van beömlesztve a legótól a babaedényen át a kirakósjáték darabjaiig minden. Ez szörnyű. Mert ahhoz hogy megtaláljon valamit, mindent ki kell borítani, aztán azt a rettenetes mennyiséget kinek van kedve visszarakni??? Jó ha nagyjából állandó helye van a játékoknak, így tudja a gyerek mit hol keressen ha játszani akar és tudja, hová kell visszatenni. Nagyobb korkülönbségű testvéreknél biztosítani kell a nagyobb gyereknek a szuverenitást. Legyen olyan hely a féltett dolgainak ahol a kicsi nem tudja szétszedni, tönkretenni, a kicsit pedig meg kell tanítani hogy van amihez nem nyúlhat. Minden testvérnek lehet pár olyan féltett, kedvenc játéka amihez a másik nem nyúlhat, illetve csak ha elkéri és a másik megengedi.
Nem akarok túl szájbarágósnak tűnni, gondolom hogy ezek elég evidensek mindenkinek de sokszor látom más szülőknél hogy sajnos nem. Pedig ez mind olyan dolog ami nagyon megkönnyíti a játékpakolást, és ha könnyebb, nagyobb kedvvel végzi a gyerek.
Ovisok között mindig van pár gyerek akire a pakolásban számítani lehet, őket pakolás közben jó hangosan dícsérgetjük hogy a többiel is hallják, felfigyeljenek rá. Ilyenkor a legtöbb gyerek szeretné hogy őt is megdícsérjük, jönnek és segítenek, érvényesül a „nyájszellem” ahogy Melcsi is írta. Vagy fennhangon megkérdezzük: ki az az ügyes aki ezt vissza tudná tenni a helyére? És persze sokan szeretnének ügyesek lenni...
Az oviban fokozottan érvényes hogy minden játékot rögtön vissza kell tenni, ha már mást szeretne a gyerek játszani, csak utána választhat mást. Ez persze időbe telik míg kialakul, eleinte állandó figyelmet igényel az óvónőtől. ( Beszoktatásnál, 25 kiscsoportos között ez embert próbáló, pillanatok alatt bokáig ér a teremben a játék, ha pl. az óvónéni leáll a szülőkkel diskurálni az ajtóban. Ezért is mondom mindig, akinek nagyobb lélegzetvételű megbeszélni valója van, kérjen fogadóórát, reggel erre nincs idő)
A játékidő végén mindenki azt teszi el amivel épp játszott, de pl. az építőszőnyegen sokkal tovább tart rendet rakni mint aki pl. rajzolt. Tehát rendszerint az a szokás hogy aki elrakta a saját játékát, utána segít a többieknek, ott ahol lassabban megy a dolog. Viszonylag hamar megértik hogy amíg nincs mindenhol rend, addig nem tudjuk kezdeni a mesét, vagy nem tudunk az udvarra menni stb., tehát mindenki érdeke hogy mielőbb rend legyen. A dícséret itt fokozottan fontos, a csoport előtt is kiemeljük, megdícsérjük a másik óvónéninek, a szülőnek elmeséljük hogy még a többieknek is segített, ez igen!! stb. Büszke lesz magára hogy milyen ügyes, ez megerősíti benne hogy ezt így kell. Aki eleinte nem akar pakolni, az is egy idő után szeretné ha őt is megdícsérnék, előbb utóbb bekapcsolódik, ha kevesebb részt is vállal, annak is örülük. Illetve ha végképp nem akar, feltételhez lehet szabni: pl. csak akkor mehetsz az udvarra ha ezt a 3 autót eltetted. A többit segítek, de ez a te dolgod. A többiek már öltöznek, te addig nem mehetsz ki míg ezt meg nem csináltad. Van aki dacol, azért sem pakol. Ez kicsit nehezebb dió, egy nap alatt nem oldódik meg, vannak különböző lehetőségek, de a gyerek személyiségétől függ hogy kinél mi válik be. Van akinél pár nap, van akinél heteket is igényel hogy együttműködjön. De a motiváció mindig hatásosabb mint a büntetés. Legtöbb gyerek pár hét alatt megszokja az oviban a rendrakást, még akkor is ha otthon továbbra sem hajlandó. Az oviban a játékpakolás minden nap visszatérő, külön napirendi pont, meghatározott szokásokkal, szabályokkal, otthon viszont nem biztos hogy minden szülő minden nap, következetesen ugyan azt elvárja. Ez az alapvető különbség, ami miatt a gyerek esetleg másképp viselkedik otthon mint az oviban.De akit kicsi korától erre szoktatnak otthon, annak sokkal könnyebb később. Pár év múlva beszámolok, hogyan vált be nálunk, Annával meg a tesójával a dolog...
Háát, nem tudom találtok-e valami használhatót az irományomban. Lehetne erről is regényt írni, de mára elég volt...