Szombaton gyerekzsúron voltunk a szomszédban (3 és 1 évesek az ünnepeltek). Aggódtam eleinte, mert úgy éreztem, hogy ennyi otthontöltött idő után nem tudom, hogy kell viselkedni az emberekkel, de nem volt vészes, csak rövid ideig álltam kukán
.
Múlt hétvégén nagy ijedtség volt: Enikő könyöke kiugrott a helyéből. Először észre sem vettük, mert nem esett el, csak az tűnt föl, hogy az egyik karját nem használja. Az ügyeleten helyrerakták neki, az öröm a dologban az, hogy kinövi ezt a lazaízületességet majd.
E hétvégén viszont jó náthás lett a két gyerek, de öröm, hogy nem lázasak, csak az orruk folyik. Férjemet meg hányós-hasmenéses vírus találta meg, az öröm az, hogy csak két napig tartott.
Láttam a Charlie Angyalai II. mozifilmet, és nagyon tetszett.
És ami talán a legjobb, hogy beiratkoztam egy önismereti tréningre, ami a jövő héten kezdődik, és 7 hétig tart. Hétfő esténként lesz.
Pici kudarcélményem is volt: nemrég egy ismerősünk kisbabájának keresztelőjén voltunk, és a gyerekeink randalíroztak a templomban. Majd a föld alá süllyedtem. Ráadásul amikor a kicsit kivettem a babakocsiból, az felborult, Alíz majdnem kiugrott a kezemből, úgy ficánkolt, szóval csak csetlettem-botlottam, mindenki engem nézett, és tuti, hogy megvolt a véleményük rólam.