2008.04.03 15:09
Szerző: megymag
és itt a szülés is:
A szüléstörténetem:
Miután szerdán betöltötem a 40. hetet és megint túlhordásban voltam, szombaton úgy döntöttem, hogy most tényleg megteszünk mindent, hogy ne legyen megint indítás. Úgy éreztem, itt az idő. Elbeszélgettem a fiacskámmal, hogy ideje kibújni -sokadszorra már. Azért mi is tettünk érte, ha értitek, mire célzok…Aztán arra gondoltam, hogy nagyanyám, amikor már nem bírta tovább, kiment a szőlőbe kapálni. Lévén, nekünk nincs szőlőnk, elmentem a tavat jó ütemesen körbesétálni. Előtte még gondoltam, hogy kölcsönkérem a szomszédék biciklijét, de erről a párom azért lebeszélt… Na szóval elindultam és csak mentem, mentem jó ütemesen, néha becsípődött az ideg a combomban, amivel már egy hónapja küzdök, de csak mentem és mondtam magamnak, hogy menj, menj! Jól is esett a séta, mire hazaértem itt voltak anyuék, mert meg volt beszélve, hogy elviszik a fiamat – ez is jól alakult. Megérzés? Nem tudom. Kitaláltuk, hogy ha még egyben vagyok, eltöltünk egy utolsó estét kettesben, elmegyünk moziba. Anyuék elvitték a fiamat, én meg utolsó felvonásként beültem egy jóleső fürdőbe, addig a férjem kinézte a filmet. Közben elment a nyákdugó eleje, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert az előző terhességemnél 2 héttel a szülés előtt történt ez. Kiszálltam a kádból, volt egy- két fájás, nem nagy. Szépen megvacsoráztunk, aztán már kellett is indulni a filmre. Na akkor jött egymás után két elég fura fájás. Utóbb kiderült 5 percesek. A párom mondta, ne menjünk. Én meg mondtam, hogy de megyünk, mert nincs kedvem megint a kanapén ülve várni, hogy most ez az-e.. Elindultunk, aztán az autóban úgy tűnt mintha 3 perces fájások lennének. Beértünk a moziba, 2 perceseknek tűntek. Leültünk, szerencsére az első sorba, na onnantól kezdve néztem a mobilomat és te jó ég, majd elájultam, ezek 2 perces fájások, amik 1 percig tartanak. Minden fél óra alatt történt. Kettő 5 perces, kettő 3 perces, és utána csak kétpercesek. Kb. 15 percig vártunk, a férjem már menni akart, én még mondtam, várjunk. A filmből semmire nem emlékszem, csak hogy nagyon fájt. Kijöttünk, felhívtuk a szülésznőmet és mondta, hogy menjünk be a kórházba, azért még hazaszaladtunk a pakkom egy részéért és irány a kórház. Kb. negyed 9-re értünk be. Az ügyletes megvizsgált, mondta, hogy két ujjnyi kifejtett vagyok, közben elment még a nyákdugó egy része. Az nagyon fájt, ahogy az ügyeletes megvizsgált. Közben megjött a szülésznőm, felmentünk a szülőszobákhoz. A liftből épp nem tudtam kiszállni, várni kellett. Én kértem beöntést, nekem jól esett. Sokáig hagyott zuhanyozni a meleg vízben, a kétpercesek bedurvultak. Néha négykézláb voltam, a szülésznő masszírozott. Közben megbeszéltük, hogy mivel már 2 percesek nem megyünk az alternatívba, mert a szülésznő nagyobb biztonságban tud a rendesben, mert ott a doki jobban, gyorsabban tud vizsgálni, a gépek is jobban elöl vannak, ha kellenének. Bementünk az egyik szülőszobába, közben megérkezett a doktorom, nagyon kedves, aranyos volt. El voltam ájulva, milyen klassz a szoba. Volt ott is labda, szülőszék, szivacs, nagy hely a mászkáláshoz, tök kultúrált, képek, függöny, karosszék. A párom tök klassz volt, gyújtott nekem párologtató mécsest, odaadta az mp3-mat a jógazenémmel, azt hallgattam 4 órán át, nagyon jó volt. Onnantól kezdve úgy vajúdtam, ahogy akartam, főleg a földön szivacson labdával, törökülésben, lovaglóülésben stb. Egy idő után rájöttem, ne küzdjek, kapaszkodjak, elengedtem magam, ment a relaxzene. Sikerült annyira ellazulnom, hogy a szülésznőm utólag mondta, nem is látszott rajtam, amikor jöttek a fájások. Hamarosan 3 ujjnyira, majd 4-re tágultam kb. 11-re. Közben egyszer azért felmerült bennem a fájdalomcsillapítás, főleg mikor a csaszi hegemet kezdtem érezni - rákérdeztem. Elmondták a 3 lehetőséget, de azt is, hogy sok értelme nincsen, mert mire bekötik és hat minimum egy óra, addigra meg talán kitolunk. Lehet találgatni hogy még éjfél előtt vagy után születik meg. Úgy döntöttem várok. Az orvosom bíztatott, mondta, szépen tágulok. Közben a homeós bogyóimra gondoltam, milyen jó, hogy szedtem őket. Minden nagyon jól ment. Aztán egyszer csak leestek a babaszívhangjai, azonnal felparancsolt a szülésznő az ágyra, le kellett feküdnöm, meconiumos lett a magzatvíz. Összenéztünk a párommal, hogy ez nem lehet, hogy megint ugyanaz a forgatókönyv!!!! Mindjárt visznek a műtőbe. Aztán gyorsan arra gondoltam amit a jógán tanultam. Magamhoz öleltem ezt a félelmemet is és gyorsan elengedtem magamtól. Hamarosan a szülésznőm közölte, hogy rendeződni látszanak a szívhangok, a baba egyszerűen nem szereti már, ha ülök. Na innentől nehéz volt, mert feküdni kellett, de legalább az oldalamon. Amikor vizsgáltak persze és jött a fájás, háton, akkor készen volt a derekam. Ez nehéz volt. (Közben jó párszor éreztem a fájások alatt,főleg, míg még ültem, hogy nagyon fáj a csaszi helye. Erősen, de tompán fájt. Tudtam, hogy ha elkezdek erről panaszkodni, azonnal visznek a műtőbe. Anno még az előző orvosom mondta, hogy ha az anyuka panaszkodik hogy fáj, ők sajnos nem látnak bele és nincs az a doki aki szívesen vállalná a hegszétválás kockázatát – még akkor se ha az a valóságban nagyon ritka, pár százalék. De tőle és másoktól, akiknek tényleg szétvált, tudtam, hogy akkor az egy elviselhetetlen éles, késszúrásszerű fájdalom, amit lehetetlen nem mondani. Tudtam az Uh-k alapján azt is, hogy elég jó a hegem vastagsága is. Persze azért kérdezgette néha a szülésznő is és a párom megsúgta nekik, hogy amíg lehet, úgysem fogok szólni, ő aggódik azért. A dokim meg mondta, hogy ha meg szétválni készül, akkor úgyis szólni fogok, mert az annyira durva.) Valamikor burkot is repesztettek, de már nem emlékszem, mikor.
Hamarosan mondta a doki, hogy négy ujjnyi kifejtett vagyok, lehetne nyomni, de igen ám, túl magasan van a baba feje, nem illeszkedett be, valahogy le kell oda nyomni. Segítségként kapok egy kis oxyt.Könnyen bekötötték a karomba. Ez az átmeneti szak volt a legnehezebb, sokszor kellett nyomni, de szerencsére éreztem hova és hogyan és valahogy a doki is rásegített, így jobban tolófájásnak éreztem. Egy idő után mondta, hogy beilleszkedett a baba feje. Rámnézett, megfogta a kezem és azt mondta, most már nem is lehetne császármetszést csinálni, szépen ki fogom tolni a babát. Én akkor megint hatalmas megkönnyebbülést és új erőt éreztem magamban és csak nyomtam amikor éreztem a tolófájásokat. Nem mondom hogy könnyű volt, nem volt elég 3-4, több kellett, de éreztem, hogy halad a dolog, a baba szívhangjai jók voltak, közben ment a meditálós zeném a fülembe, néha énekeltem kicsit, de ez a vége már nagyon gyors volt, pár perc. Nem voltam igazán magamnál. Felmerült a gátvédelem lehetősége is, megpróbálták, masszírozták, majdnem sikerült is, de a kis oxy miatt azért hamarabb érkezett a gáthoz a fej és vissza volt egy nagy fájás aminél úgy látszott, a következőnél kint lehet, hát inkább nem várunk, nem tartjuk vissza. Kaptam a gátba lidocain injekciót – na ez volt az egyetlen nem természetes fájdalmam,ez vacak volt. Aztán még egy pár tolófájás, nem voltam magamnál, csak a nyomásra meg a zenére figyeltem, kisebb gátmetszés, amiből semmit nem éreztem és kirobbant a baba. Éjjel fél egy volt. Először nem tudtam mi van, hirtelen semmi nem fájt, mondták itt van. Kérdeztem, hogy jól van-e, egészséges, erre mondták, hogy hát nem hallja hogy milyen hangot ad? És csak akkor hallottam meg a sírásszerűségét. Akkor vettem észre, hogy vannak ott még ketten, a csecsemősök. Pillanatok alatt leszívták. Szinte pár mp múlva már rám is fektették, ott volt az a véres meleg kis húsdarab, rámsandított egy picit és azonnal abbahagyta a sírást.! Így hagytak egy kis ideig.
Egyszerre sírtam és nevettem, magamon kívül voltam. Nekem ez hatalmas érzés volt. Mondták, hogy hozzám képest elég nagy, de ez akkor nem is érdekelt.
Picit hagytak így, aztán mondták, hogy most elviszik lefürdetni, apuka mehet velük addig nekem megcsinálják a betapintást, aludni fogok egy negyed órát aztán itt ébredek megint.
Elmentek a babafürdetőbe, én ottmaradtam a szülésznővel és az orvossal. Egyszer csak azt mondta, az orvos, hogy most nyomjak egyet. Mondom én, minek? Hát mert megszületik a méhlepény… Ja mondom jól van, erre nem gondoltam. Ez már nem volt vészes, alig fájt picit. Láttam, hogy a szülésznő megvizsgálja, közben jött egy aranyos műtősfiú. Átpakolt a kocsira, bevittek a szemben levő műtőbe. Tök klassz, szép volt az is, egyáltalán nem féltem, a kanül bent volt még a karomban így semmi fájdalamat nem éreztem, abba jött az altató. Előtte még elbeszélgettünk, hogy ki vagyok, mit csinálok, mikor végeztem. Mondta, hogy azonnal aludni fogok. Mondtam, hogy áááá én azt nem hiszem. Kb. ez volt az utolsó amire emlékszem. Megcsinálta a doki a méhűri betapintást, nem repedt át a csasziheg, szépen tartott. És egy füst alatt összevarta a gátat, csak 3 öltés kellett. Így azt is megúsztam fájdalom nélkül. Kb negyed óra múlva megint a szülőszobán ébredtem, arra hogy raknak át és ott ül a férjem a babával a karosszékben. Megkaptam őt, feltámasztották a hátam egy labdával és a baba azonnal szopizott. Utána átöleltük egymást hárman, így hagytak minket órákig. Az alatatás miatt nem kettő, hanem négy órával a szülés után, azaz Fél ötkor mehettem le a gyerekágyra, de a férjem nem bírt addig várni, fél négykor eltántorgott, fáradt volt. Utána a szülésznő maradt ott velünk, megtudtam, hogy a második babámnak is a nyakán volt a köldökzsinór, de közben a szívhangok jók voltak és ezért tudott mégis spontán megszületni. A gyerekágyra simán lementem a saját lábamon, semmi nem fájt.
Nagyon hálás vagyok a dokinak meg a szülésznőnek, mert szerintem két csodálatos embert találtam, akik a szakmájuk mellett nem felejtenek el emberek lenni és együtt érezni az anyukával.
Minden nagyon gyorsan ment, gyakorlatilag négy óra alatt megvolt Kolos. Életem legszebb élménye marad, soha nem felejtem el. Bocsánat a sok érzelgősségért, de talán látja mindenki milyen csatáim voltak magammal és milyen kálváriát jártam végig a második terhességem idején. És hát annyian segítettek nekem és szurkoltak értem, értünk, hogy úgy gondoltam, tartozok mindenkinek azzal, hogy beszámolok és persze másoknak is segíthetek talán, akik hasonló cipőben járnak. Hát ennyi volt és furcsa, hogy már olyan régen történt, kész lennék még egyszer átélni, akár. Annyit elmondhatok, hogy a csaszihoz képest egy sétagalopp az egész, tök jól voltam-vagyok, a sebemen simán tudtam ülni az első perctől kezdve, egyáltalán nem fájt, talán a székből felállásnál húzódott kicsit, de a varratszedés se fájt, csak varratszedés után kicsit érzékenyebb volt egy-két napig, de az sem vészes.
A kórházban töltött napok jók voltak, mindenki nagyon kedves volt, leszámítva egyetlen gyerekágyas banyát, jót röhögtünk rajta. Az osztály kultúrált, rendes, kényelmes, a szobák tágasak, van pelenkázó, zuhanyzó wc minden szobához. Én egy négyesben voltam, első éjszaka nem volt, csak a szülőszobán ugye, hajnalban kerültem le, második éjjel beadtam a közösbe, hogy tudjak picit aludni, kihozták szopizni. Utána már velem volt, háát, nem sokat aludtam, a rácsost eleinte nem szerette, de velem jól elvolt az ágyban.
Az orvosom többször meglátogatott a gyerekágyon és megdícsért, hogy ügyes voltam. Még a 6 hetes kontrollon is mondogatta - olyan jól esett. Annyi bajom volt az előző szülésemmel, és most sikerült. Úgy érzem, meggyógyultam:)
Olyan nehéz volt így isorvost találni (volt olyan, akit ajánlottak, de nem értem el, ő is SOTE-s), most nem tudom, mit tegyek. Hogyan tovább? Az a baj,hogy szerintem igazán úgyis csak a szülésnél derül ki, hogy milyen a doki, és meddig vár. Jaj. Keressek másik kórházban dokit?
Várjuk a tegnapi történéseket. Én már nagyon izgulok érted. Jelenleg jobban,mint magamért.
Nálam nem egészen 18 hónap telt el a két baba születése között. A Sote I-en szültem, másodszorra már simán. Az biztos, h ott rengeteg a császár, de nyilván ebben az is közre játszik, h sok a gázos eset. Szerencsére az én orvosom egyáltalán nem akart császározni alapból, és mivel ő docens, nem kellett senkivel konzultálnia (erre nem is gondoltam, ha Te nem írsz róla ez a lehetőség - mármint, h egy "kis" dokinak engedélyt kell kérnie egy "nagy" dokitól - eszembe sem jutott volna.). De azért még a szülés alatt is olyanokat mondott, h ha ilyen szépen haladok, akkor megcsináljuk azt simán! Szóval.... De elég bevállalós doki. Mint itt már írtam, a sógornőmnek is az első császár volt, és sürgős császár, elaltatták és függőlegesen vágták jó hosszan. Ezután a második fia 2 év múlva simán született, és utána a többi is mind. Ugyanennél a dokinál.
, mert ha nem, akkor mért éppen most kerülne elő egy fertőzés vagy bármi. Én azért paráztam emiatt, mert a vaskalapos előző szülészet ebben is elég szigorú volt.
És ha mentőt hívnál ha pont akkor kell menni, mikor csúcsforgalom van? A gyerekeid mennyi idő alatt bújtak ki?
Most látom csak, h mennyire hálás lehetek, h nekem az anyám és az anyósom is maximálisan segítőkész. Néha kicsit túlságosan is (itt a hozzánk hordott kaja mennyiségre gondolok 
Egészen megdöbbentem. De nyilván ez is teljesen normális, hiszen minden szülés más. Én is kíváncsi lennék az előzményekre, ha van kedved, azt is oszd meg velünk! Biztos sokan szívesen olvasnák, akik ide tévednek.
. Hát a szülésznő jó nagy b.......ó volt. Nem értem, a kórházban olyan jól állnak a császár utáni szüléshez, akkor az a szülésznő mit okoskodik, főleg ha az orvosod támogatott.
