2008.02.19 14:46
Szerző: szücsi_66
Sziasztok!
Ildi (True)
Üdv nálunk. Mindig örülünk az új tagoknak, főleg akkor ha nem csak „figyuzzák a topicot” hanem írnak is gyakran...
Nem könnyű amit kérdezel. A testvérféltékenység kezeléséről nincsenek tapasztalataim, sőt ez a legnagyobb félelmem nekem is, nálunk max. 23 hónap lesz a két gyerek között, és biztos hogy nem lesz sima ügy... De vannak elképzeléseim, amik aztán vagy bejönnek, vagy nem. Én azt hiszem az eleje lesz nehéz, de ha eljutunk abba a korba hogy mindkettővel értelmesen lehet beszélgetni, ott már minden egyszerűbb ( hacsak addig nagyon el nem rontok valamit)
Más az ovi és más a család. Mások a konfliktus okai, mások a körülmények, mások a szokások-szabályok, és a gyerekek pontosan tudják hol, mit lehet és mit nem. De minden konfliktuskezelésnek ugyan az az alapja: a gyerek gondolatainak megismerése, érzéseinek figyelembe vétele, tisztelete és elfogadható reakciók tanítása.
Nálatok már elég nagy a lányod ahhoz hogy meg lehessen beszélni vele a dolgokat, illetve hogy ő is ki tudja fejezni mit érez, mit gondol. Ez a legfontosabb. Fontos tudni mi jár a fejében, mit miért csinál vagy nem csinál.
Pár sorban nehéz erről írni, órákat lehetne beszélni róla.
1.Először is mindig kérdezd meg, mi történt, miért lökte meg a kicsit? Attól függően hogy mit válaszol, folyik tovább a dolog. Minél árnyaltabban el tudja mondani annál egyszerűbb.
2. Tartsd tiszteletben, mit érez, értsd meg őt is. Lehet hogy véletlen volt, egy csetlő botló kicsi gyakran láb alatt van. Ha szándékos, fontos tudni az okát, ami frusztrálta vagy felbosszantotta a nagyot. Nálatok a kicsi abban a korban van amikor mindenhez hozzányúl, elvesz, ledönt, ezt bizony nehéz elviselni, gondolom ebből van a legtöbb gond. Egyrészt persze meg kell értetni a nagyobbal hogy a kicsi (MÉG!) nem tudja hogyan kell játszani, másrészt érezze hogy te próbálod őt ebben segíteni, amennyire lehet neked kell résen lenned hogy ne zavarja túlságosan a tesóját. Ne hagyd hogy mindent elvegyen tőle, a kicsinek is meg kell tanulni mit lehet és mit nem.Ha a nagy azt látja hogy a kicsire sincs minden ráhagyva, könnyebben elfogadja hogy ő MÉG nem tudja a szabályokat, viszont nemsokára meg fogja tanulni, ez reményt ad és türelemre, toleranciára tanít. Érezze a nagy hogy őt is megérted, joga van néha haragudni a kicsire, viszont meg kell tanulnia hogy bántani nem lehet. Inkább találjátok ki együtt, hogyan segíthet ő is abban hogy a kicsi mielőbb megtanulja a rendet.
3. Elfogadható reakciók tanítása: mit tehet a nagy és mit nem? Bántani nem lehet, ez szabály. Viszont mondja el a kicsinek ő is amit gondol. Nagyon fontos hogy ne csak a felnőttől várja a gyerek a megoldást, ő maga is fejezze ki a másik számára érthető módon és kedvesen a kívánságait, mert csak így van esély rá hogy azt mások megértsék és elfogadják. Ez persze hosszú folyamat, de szerintem az egyetlen járható út. Oviban tapasztalom, a legtöbb gyerek mennyire képtelen erre, pedig ha ezt megtanulja már fél siker. Ha a kicsi szeretne valamit, vele együtt, a nevében kérd el a nagytól, mikor már tud beszélni a kicsit is tanítsd arra hogy elmondja mit szeretne, ne te kérd el helyette. Ha a másik odaadja, dícsérd meg, de ne várd el hogy mindig azonnal oda is adja, taníts meg olyan mondatokat neki hogy pl. várj egy kicsit, majd később odaadom- és a kicsi tanuljon meg várni. Ilyenkor célszerű olyan dolgot hozzáfűzni ami a várakozás időtartamát szemléletessé teszi pl. mindjárt odaadom a motort, csak előbb megyek vele még egy kört – és utána viszont adja át. Vagy mindjárt odaadom csak előbb megfőzöm az ebédet a babának stb. Meg kell tanulni kérni – várni – odaadni mindkettőnek. Ha a kicsi durva, szóljon rá ő maga: nem szabad, ne bánts stb.
Ha a gyerek olyan reakciókat produkál egy konfliktushelyzetben ami felnőttként nem elfogadható, ezt mindenképp mondd el neki, ilyet nem tehet. Sőt, kérdezd meg tőle hogy szerinte ez helyes-e, miért nem, ő mit érezne ha vele ezt csinálnák stb. De ezzel ne hagyd magára, mondj helyette alternatívákat, találjátok ki együtt mit tehetett volna, olyat ami mindkettőnek megfelel. Lehet jogos a dühe, ezt ki is mondhatja, nem kell elfojtani, de ne bántsa a másikat.
Az ovis konfliktus kezelésében az óvónő a kompetens. Amit írtál abban csak az a bibi hogy nem az a lényeg hogy azért ne bántsa mert barátnők és szeretik egymást, hiszen bántani azt sem szabad akit nem kedvel. Ott már mind a két fél elég nagy ahhoz hogy értelmesen ki tudják fejezni a kívánságaikat, de ha ezt nem teszik meg, nincs rá esély hogy a másik megértse azt. Itt is az a legfontosabb hogy a lányod saját maga el tudja mondani a barátnőjének az érzéseit, ne csak az óvónőtől várja hogy megvédje. Persze az óvónőnek is van szerepe, figyelmmel kell kísérni az ilyen próbálkozást és segíteni a folyamatot ahol elakad. Mondja el a lányod a barátnőjének hogy ez neki rossz, fáj, szóljon rá határozottan hogy ne csinálja, mert akkor nem fog vele játszani stb,. illetve ennél is fontosabb hogy kérdezze meg hogy ezt miért csinálja, mit akar ezzel? Ez az egy mondat sokszor csodát tesz, a másikat ráébreszti arra hogy agresszói nélkül is elérheti amit akar, csak el kell mondani a másiknak a kívánságát. Ez felnőtt szemmel evidens, pedig nem is hinnétek hány konfliktus származik abból hogy a gyerek nem mondja el mit akar, csak odaüt, ellök, elvesz.
Persze lehet hogy a másik olyan dolgot akar ami neki nem jó, pl ráerölteti az akaratát, elképzeléseit a játékban és ha ő nem enged, akkor lökdösi stb. Ha neki nem jó amit a másik akar, mondja meg de találjanak ki együtt kompromisszumot, ami mindenkinek megfelel. Az oviban mi ezt nagyon gyakran alkalmazzuk, mert arra késztet hogy egymás érdekeit megtanulják figyelembe venni, és ha együtt találnak ki alternatívát, az erősíti az együttműködést és mentesít a frusztrációtól.
Na, írhatnék kisregényt, mégsem érnék a végére sosem... ahány helyzet, annyi féle megoldás.
Azért írjátok meg érthető voltam-e, illetve más véleményeket is szívesen olvasnék, ki mit gondol erről.
Könyvajánló: Adale Faber és Elaine Mazlish: Testvérek – féltékenység nélkül. Ha valakit érdekel, 1800 ft-ért átadnám, vadonatúj ( én olvastam de ez nem látszik rajta) a bookline-nál 2300 ft. Jó is de nagyobb gyerekekre vonatkozik akik már jól tudnak kommunikálni. Sok olyan módszer van benne amit én is használok az oviban. Viszont nálunk még a koruk miatt nem erre lesz szükség.
Igen, biztos nagyon rossz lehet ha az oviban bántják az ember gyerekét. Az én lányomat múltkor a játszóházban egy 4 év forma kislány húzta-nyúzta egyfolytában, csak „játszani” akart vele de erőszakosan és nem Annának való dolgokat. Dobta neki a labdát hogy kapja el, mondom : ő még nem tudja elkapni – erre hozzávágta erősen hogy de akkor is kapja el. „Körjátékozni” akart vele, Anna elesett, ő meg csak húzta a földön stb. Szörnyen izgága, hiperaktív gyerek volt, Anna az ő kis nyugodt, megfontolt egyéniségével meg volt rémülve tőle. Szegénykém egy darabig tűrte aztán muszáj volt kimenetenem mert már sírt is, pedig próbáltam szép szóval terelgetni a nagylányt de falrahányt borsó volt... Az anyja meg a kisebb gyerekével volt elfoglalva. Ha szólt is a nagynak, az nem ért semmit...
Sheila
Nem tudok neked okosat írni a féltékenységről, én is ettől félek...Viszont szabályokat igen is fel lehet állítani, pl. csak a konyhába-étkezőben eszünk, a szobában nem és pont!
Maya ha nem sír éjjel, próbálj aludni, nem baj ha ő ébren van. Majd beáll a ritmusa.
Melcsi
Jajj, biztos hogy nálunk is lesz ilyen. Nincsenek illúzióim, csak remélem hogy nem ez lesz a jellemző, de ilyen esemény nélkül szerintem nem nőnek fel testvérek... el tudom képzelni mit érzel. Emese egyébként nem is tett semmit, ami konkrétan okot adott volna erre, csak régebbi tapasztalat lehet Lukunál? Majd elmúlik, ha Emese visszazökken a régi kerékvágásba. Addig légy résen, legyél ott Luku mellett és ha ilyet látsz, próbáld rávenni Emesét valami kedves gesztusra, illetve próbáld elfogadtatni Vele hogy bántani nem lehet a kicsit, ha valamit akar, mondja meg mi az, ő már nagyon szépen ki tudja fejezni magát. Jobb ötletem nincs...
Icus