2007.10.01 14:40
Szerző: pildi
Rita, érdekelne a véleményed a haránt(vagy medence? maguk se tudták a dokik eldönteni, de még leginkább a haránt szó illett rá)fekvő ikergyerkőcről, mert lövésem sincs, hogy mégis milyen praktikával érhettem volna el, hogy beforduljon (B magzat fejvégű volt amúgy, de az majdnem lényegtelen), mikor már hetek óta úgy volt, helye meg nem lehetett sok, mert ránézéses pocakméretem alapján senki se akarta elhinni, hogy ikrek vannak odabent (2,25 és 2,6-asok voltak, 37. hétre születtek).
(és mint tudjuk, a sima egyedül farfekvő babák megfordulása, sőt egyenesen megfordítása- teljes vajúdás után, orvosi beavatkozással- sem feltétlen jár sikerrel)
Sőt, továbbmegyek. (és egyúttal visszakanyarodom a topik témájához) Ha elhiszem azt az értelmezést, hogy a szülések "elfuserálásáról" magunk tehetünk, akkor szegény szerencsétlen asszony, a vállelakadásos babájával, maga tehet a pici haláláról?
Talán kifejezetten azzal, hogy belement az otthonszülésbe, holott neki nem az lett volna a jó?
Ha ezzel így szembesítené őt valaki, azzal végképp elintézné őt, azt hiszem.
Szerintem én értem, hogy mikre gondolsz, csak azt nem vagyok hajlandó elfogani, hogy 100%-osan mi uraljuk és irányítjuk a dolgokat. Vannak véletlenek, vannak olyan dolgok, amikről senki nem tehet. Értem, hogy a szüléstől való félelem, vagy épp a baba el nem engedése mennyire generálja a szülési folyamatok elakadását. Elhiszem, hogy sokan nem bíznak saját magukban, a testükben, és a rémisztő feladat elől sokkal könnyebb a doktorbácsi köpenye alá bújni, tőlük várni a segítséget. Meg azt is tudom, hogy ezzel az ember maga sincs tisztában, ez egy teljesen tudatalatti folyamat.
De ettől még nem igaz, hogy mindent mi irányítunk.
És nem igaz, hogy ha úgymond mentálisan megfelelően képzettek lennénk, minden tudás birokában stb., akkor minden szülés problémamentes lenne. Akkor is lennének olyan esetek, amik orvosi segítség, beavatkozás, műtét nélkül tragédiába torkollnának.
Ez tipikusan olyan "ez velem nem történhet meg, mert" dolog. Sokan hiszik úgy, egész addig, míg meg nem történik velük.
Liv, szerintem azon asszonyok nagyrésze, akikre te gondolsz, nem a szülését köszöni meg az orvosnak, hanem azt, hogy ott volt, készen állt a segítésre, és amennyiben szükség volt rá, segített. Az otthonszülők ugyanúgy megköszönik GÁnak, hogy elment, ott volt, és közreműködött, lett légyen akár a gát masszírozásáról vagy bármiről szó.
Szerintem annak oka, hogy a kommunikáció nem működik a két tábor között, itt is keresendő. Attól, ohgy valaki kórházban szül, beavatkozásokkal vagy épp császárral, attól még az illető lehet ugyanolyan tájékozott és értelmes ember, mint egy otthonszülő, mintahogy fordítva is, az otthonszülők között is lehetnek olyanok, akik nem eléggé tájékozottak a szülésről. Egyszerűen nem kéne lenézni a másikat attól, hogy más véleményt képvisel!
Ildi