Szia Mindenkinek!
Jaj,Lányok!Ne haragudjatok,hogy ennyire eltűntem.
Ki akarom élvezni az első együtt töltött hetek mindn pillanatát,meg aztán egy kicsit nehezebben megy a gyógyulás e második császármetszés után.Igyekszem sokat pihizni.
Nem sikerült még visszaolvasni.Itt-ott pillantottam csak be.
Csodás élményeim ellenére irigyellek benneteket kicsit a tali miatt.Találkoztam a Tescoban Beával,ő mesélt róla.Nemsokára mi is csatlakozhatunk.
Leírtam a szüléstörténetem,most,hogy egy "kicsit" hallassam hangom,bemásolom Nektek
:
Múlt hét hétfőn kezdődött minden,amikor egy belső hangocska elkezdett szólongatni.Egyre nagyobb igyekezettel próbáltam mindent a helyére rakni végre,és az utolsó porszemig eltakarítani az átalakítás-költözködés koszmaradványait.Bevallom,mindig találtam valami tennivalót,mégha nem is kellett volna serénykednem.Tehát elhatalmasodott rajtam a fészekrakás.
Szerdára nagyon elcsigázottnak éreztem magam,ami némi félelmet ébresztett bennem:nehogy baj legyen belőle.Már mentem aludni,amikor nyugtalanságomban a huszadszor is dobozba összeállított kórházi csomagom végül mégis elpakoltam.Némi félelemmel vegyes boldogsággal bámultam a megtömött táskát,míg el nem nyomott az álom.S még aznap éjjel,negyed kettő után arra ébredtem,hogy nagyon pisilnem kell.Ám amikor felálltam,minden csupa nedves lett,s már nem kellett wcre botorkálnom.Toccsanósan nedves,mint a filmekben.ELkapott a nevethetnék,persze meg is rémültem,és nem akartam elhinni,hogy ez bizony magzatvíz volt.Olyan tempóban kaptuk össze magunkat Gábimmal,mintha parázson járnánk.Látnotok kellett volna az arcát:majd megzabáltam.Néhány másodpercig azt se tudta,mit csináljon,aztán rá egyébként kevésbé jellemző határozottsággal kezébe vette az irányítást.Fél kettőkor már az adatainkat diktáltam be a vajúdónál...
Papp Gábor volt az ügyeletes,amitől villám csapott a gyomromba,de ismét kellemesen csalódtam.Egy cseppet se fájt ahogy megvizsgált,és a fáradtsága ellenére is végtelenül kedves és megértő volt velem.Még tréfálkoztunk is,és Gáboromat se küldte el.Sajnos a magzatvíz ellenére semmennyire se tágultam,tehát a körülények (túlfáradás,hidegfront,és talán még ezer dolog) miatt repedhetett meg a burok.Azután,hogy Marcussal ez tulképp egy hétnyi méhszájérlelés után következett be,csoda nagy élmény volt.Apát szegényt én küldtem haza pihenni,mert boszorkányos előérzetem ismét megsúgta,hogy mi várható:a várakozás.Ekkor már 3-5 perces görcseim,meg merem kockáztatni,fájásaim voltak.Alig győztem sóhajtozni,de sajnos semmit nem indítottak be ott alant a kapunál.Pedig reggelig "élvezhettem" testem jelzéseit,fél óránkénti vizsgálatokkal megtűzdelve.Papp Gábort Papp Zsolt váltotta,majd benézett még Vajda főorvos is,és Dúcz René is...Mellettem egy ikerterhes vajúdott,szóval nem unatkoztam.Végig pocaklakómhoz beszéltem,és megpróbáltam higgadtan befelé figyelni,már a végén csaknem könyörgőre fogtam,hogy fogadjon szót,és ha lehet bújjon ki gyorsan.Ám ennek a kis kényelmes úrhölgynek nem akaródzott mégcsak beékelődni sem.Ez van:úgy tűnik,nagyon kényelmes kis fészek vagyok odabent,ahol remekül be lehet vackolódni.A tapintásos vizsgálatokkal nem tudták megállapítani,hogy fejvégű-e a babám,így amikor délelőttre elmúltak azok a fránya fájások,átsétálhattam Uh-ra.Hiába,akármikor pillanthattam is be a pocaklakómhoz,mindig nagyon megérintett,főleg akkor,amikor tudtam,hogy talán az az utolsó,mielőtt a karjaimba zárhatom.Ne nevessetek ki,de könnyekig elérzékenyültem.Igaz ebbe némi szomorúság is vegyült.Az elválás szomorúsága,a vissza nem térő pillanat felett érzett szomorúság.Hogy milyen kettősségekre képes az emberi lélek!
A súlybecslés szerint 3951g-os babát nevelgettem odabent,pedig csak a 37+3. napnál tartottunk.Kissé megszeppentem,bár Marcus után nem volt szokatlan.A magzatvíz,még így is,hogy folyamatosan ömlött belőlem (kristálytisztán) átlagos mennyiségű volt odabent,tehát nagy valószínűséggel ez a kis hölgy kicsit több vízben lubickolhatott,s ezért nem is ékelődhetett be.Amúgy fejvégű fekvésben volt.
Délelőttre behívták választott orvosomat is,aki 24 órás várakozást javasolt,mindennemű beavatkozástól menteset.Lányok,ez a Stummer doki egy angyal.Végtelenül nyugodt,kedves és megértő,s a tekintetéből egyfajta kitartásra serkentő derű,nyíltság és tisztaság sugárzott.Gáboromra is pozitív hatással volt.
A nap nagy részében virultam,mint egy hamvas,bimbóit nyitogató rózsa,ám közel a 24 óra leteltéhez ismét jelentkeztek azok a fájásféleségek.Ezútal sem változtattak semmit a helyzetemen,pedig jól meggyötörtek.Így végül a főorvos a becsült súly és a méhszáj éretlensége miatt császármetszést írt ki 8:45-re.Gyorsan hívtam apát,mert innentől felgyorsultak az események.Előző nap telefonáltam a szülésznőnknek,Miski Timinek,de mert nem tudott mit tenni értünk,megbeszéltük,hogy majd csak akkor hívom újra,ha közel a cél.És képzeljétek,nem is kellett hívnom másnap a végkifejlet tudatában,mert anyira aggódott,ogy benézett hozzánk.A legtökéletesebben időzítve érkezését.Ő készített elő.Persze amilyen suta voltam,és izgatott,belenyúltam a borotvába,így mint egy hadirokkat,bekötött,véres kézzel indultam a műtőbe.Timi viccesen meg is jegyezte,hogy megpróbálhatjuk ezen az úton is kivenni a babát,de nem sok jót jósol...
Összehasonlíthatatlanul békésebben zajlott a műtét,mint Kelemen doki idején Marcuval.Rendkívül összeszokott team állt össze,akik félszavakból értették egymást.Ami igazán kellemetlen volt az egészben,az a gerincérzéstelenítés volt,de az se fájt,csak a tudat,hogy hova bökték a tűt,s odabent még mozgatták is,tette kellemetlenné.Csend volt,nyugalom és próbálták felmelegíteni a helyiséget,hogy Emma babócának minél kevésbé legyen megrázkódtatás.
Igaz,hogy annyira leesett a vérnyomásom,hogy majdenm elaludtam,de a nővérke végig szóval tartott,és Timi is ott volt,épp csak apát nem engedték az üvegfalhoz,mert különben mindet látott volna,ami nem szerencsés,ugye.Néha a légzés is nehezemre esett és,noha semmi nem nehezedett a mellkasomra (a műtős eszközöket is egy állványra tették-vették,tehát azt se érezhettem)., úgy éreztem mintha rátérdelnének.De még így is nagy élmény volt.Végig Emmára gondoltam,és persze féltettem őt,mégiscsak műtétről volt szó.
Nehezen emelték ki,sokáig tartott.Amikor 9:22-kor kibukkant a 3500g-os,50 cm hosszú pindúrka,nem sírt,hanem egy jólnevelt hölgyhöz méltón köhintett kettőt.Mind nagyot nevettünk.Akkor persze már eltört a mécses,amikor átvitték a vizsgálóba,de amint apuja beszélni kezdett hozzá,ismét elcsendesedett.
Felemelő érzés látni a kis magzatmázas testet,aztán hallani a hangját,beszívni a jellegzetes babaillatot,érinteni a bőrét...Jaj,de jó volt.Marcust már csak felöltöztetve hozták oda hozzám.
A műtét végeztével nem vittek ám messze,betoltak az egyik apás szülőszobába.Zenét kapcsoltak,s a félhomályban vártuk pindúrkánk.
Ha tudtam volna,azonnal felpattanok,annyi energia gyűlt össze bennem.
Sajnos elhúzódott,míg Emmát újra láthattuk,mert nagyon hidegek voltak a végtagjai,de az apgar-ja ennek ellenére 10-es volt.Meglepetésemre,hamar meg tudtam mozdulni,így még ott,a műtét utáni várakozás alatt lemosdattak.Persze a hasnyomogatásokat,és a pocimra rakott homokzsákot kihagytam volna,de talán ezeknek is köszönhető,hogy a 12 óra kötelező fekvés után egycsapásra felültem,majd végigsétáltam a szülészeten egyik végétől a másikig.Annyira szerettem volna,hogy velem hagyják éjjelre a babám,hogy bármit megtettem volna érte.A nővérkék átal el voltam kényeztetve,talán mert Timi végig velünk volt.Remek hangulat uralkodott végig.Ennek ellenére nem igazán tudtam felfogni,míg először nem szopizott,hogy itt van velünk Mimi babóca,hiába ölelhettem meg.Amikor jól teletömte a bendőjét jutott el a tudatomig,hogy vége a várandósságnak,kétbabás anyuka lettem,és Emma egész más,mint a tesókája.Nagyon alvós,és mosolygós baba.Végtelenül nyugodt.Csak a pocakfeszítő szelek hozzák ki a béketűrésből.Amikor éhes,szaggatott hangon szólongat és tátog.Az első napokban nemigen akart enni.A gyermekgyógyász szerint volt elég tartaléka.Mégcsak felébreszteni se tudtam.Volt is ebből galiba.De ezt majd legközelebb mesélem el.Tehát folytatásokban következnek a további részletek.
Addig is:millió puszi és szép napot (mégha hideg is van)!