2007.09.14 21:58
Szerző: babus2005
Sziasztok
Ne haragudjatok, de szeretnék kisírni magam nektek...
Akit nem érdekel, tényleg ne hari, ugorjon át rajta!
Ma egy banális kéréssel fordultam a férjemmel. Mi lenne, ha vasárnap elvinnénk Kristófot, együtt, csak 1 órára Sástóra, bobozhatnának, ők, meg ilyesmi, csak, hogy érezze, neki is van apja, anyja.
Tegnap 5-10 percet hármasban sétáltunk a halas-boltig (mindegy, ez hosszú), ne tudjátok meg, Kristóf sugárzott a boldogságtól. Hogy apa és anya, ő meg középen...
Visszatérve a kérésre, határozott NEM volt a válasz, merthogy hogy nézne az ki. Kérdem én, az, hogy néz ki, hogy 10 évig velem ment
mindenhová, meg mióta megvan Titó, vele, aztán hipp-hopp megjelenik egy rendezvényen a nőjével. Szerintem inkább az a ciki és inkább az tűnik fel másoknak.
De ha még tudják is, akkor is, könyörgöm, miért baj, ha a fiával 2 hónap után először eltölt 1 órát nyílt terepen. Ja, merthogy ott vagyok? Már bocsi, de erre az emberre bízzam a gyerekem? Életében 5 percet nem sétálgatott vele utcán? Köszönöm, nem. Nem mellesleg Titónak az a lényeg, hogy EGYÜTT, HÁRMAN, legyünk.
És, ha még mindez nem volna elég, nesze, kaptam még egy nagy lapáttal.
1. Igenis tudjam meg, hogy rájött, hogy belőlem mennyi minden hiányzik, ami a nőjéből nem.
2. Kurvára eltúlzom a Kristóffal kapcsolatos dolgokat, mármint, hogy ennyire hiányolja.
3. Menjek pasizzak, szórakozzak, élvezzem az életet!:shock:
4. Rohadtul nem érti, hogy miért nem szedem már végre össze magam, hisz kemény 2 és fél hónap eltelt, igazán talpra állhatnék már! Egyenesen felháborodott azon, hogy mindig szomorú vagyok.
5. Ha gondolom, váljunk el, őt ugyan nem érdekli, ez csak egy szaros papír.
6. Egyébként pedig miért terhelem ilyenekkel? Így is fáj már a feje...
Ezekre már nem is mindre reagáltam, de megvan a véleményem.
1. Ebben egyetértek. És sose akarok olyan lenni, mint a nője.
Igen, nem vagyok olyan, mint ő. Többek között sose szedném el egyetlen kisgyerek apját se. Pláne nem, miután tudom, mit él át egy ilyen kicsi gyerek.
Továbbá sose tennék keresztbe egy közeli családtagomnak, akit már 15 éve ismerek, akit állítólag kedvelek, aki a koszorúslány volt az esküvőmön, akinek izgultam és drukkoltam, hogy sikerüljön a baba és babalátogatóba jöttem hozzá, folytassam?
2. Na ezt aztán piszkosul tudhatja, abból a heti 2-szer 45 perces látogatásából, amin egyébként Titó a boldogságtól repes. Naná, hisz végre látja az apját, ami ritkaság. De mi van utána? Mi van egész nap? Azt tudja?
Én hallgatom egész nap, hogy apa így, apa úgy, apa egyszer hazajön, apa soha többet nem megy dolgozni, meg ha itt van kérleli, hogy ne menjen.
Nekem fáj a szívem ettől, na meg Kristófnak.
Lövése sincs arról, milyen 2 és fél hónapja napjában 50-szer hallgatni ilyeneket, úgy, hogy közben nem tudod, hogy mit mondj erre.
3. Ez is király! Úgy megy ez. 10 évig volt egy pasim, a férjem, a gyerekem apja. Aztán hopp, dob, és jön a következő pasi.
Lehet neki ez ilyen egyszerű, ellentétben nekem nem, mert bocsássa meg az ég, de szeret(t)em ezt a vadbarmot.
4. Erre csak azt tudom mondani, aki nem volt még ilyen cipőben, fogalma sincs milyen érzés lehet. Más elképzelni, és más benne lenni. Megjegyzem, ő még elképzelni se akarja.
Én, ellentétben vele, szerettem, terveztem vele a jövőt, tesóval próbálkoztunk, én mindent gondoltam volna, csak ezt nem.
Neki 2 éve volt, hogy rászánja magát erre a lépésre. Nekem viszont 2 percem, hogy felfogjam, kész, vége, ennyi volt.
És hogyan is felejtsek, amikor Kristóf álló nap őt emlegeti, amikor a lakásban minden rá emlékeztet, az esküvői kép, a nászajándékok mindenhol, a külföldi utazásokról hozott milliónyi apróság, a személyes cuccai, az ágy, amiben együtt feküdtünk, minden, ami közös, az életünk.
Ha valaki ezt mondja 3 hónapja, hogy ez fog történni, kiröhögöm. Hisz állatkertben voltunk Pesten, együtt, mint egy család, terveztük, hogy lemegyünk a Tiszához a nyaralójukba, amikor majd jönnek a rokonaik, gyúrtunk a tesóra, gyógyszerek, meg minden, ő még kímélt is minden hónap végén, hátha, most összejött, még mondta is, hogy reméli, most már végre sikerül.
Nekem ezt nem olyan könnyű megemészteni, sőt, egyre nehezebb. Eleinte reménykedtem, most már a remény sincs. (és ne hasonlítsa az én helyzetemet a nője helyzetével, akinek a válásakor 8 éves fia volt, stabil munkahelye, jövedelme, a férjétől hónapok alatt távolodtak el, ráadásul, mint utólag kiderült, ott volt neki az én férjem, testi-lelki támasznak)
Na nem mintha nekik sok jövőt adnék, max. 1-2 év. Amíg a rózsaszín köd tart. Utána észreveszi majd férjecském, hogy valóban más a nője, mint én voltam. Higgyétek el, én ismerem 15 éve a nőt, nem véletlen, hogy az egész családja ellene fordult, anyósa, sógora, férje, de még az anyjától is megszökött 17 évesen. És most velem is megtette. És a szüleimmel is, akik lányukként szerették, főleg anyum. Ettől a nőtől mit vár? Csodát? Azok sajna nincsenek. Én már rájöttem.
És fordítva? A ribi mit vár a férjemtől? Ha engem zsinórban csalt és hazudott és átvert, vele nem teszi meg? Jajj, dehogyisnem, már meg is tette...aki tudja, az tudja miről beszélek, talán egyszer majd ő is megtudja...ha úgy hozza kedvem...
A férjemjnek a vérében van a hűtlenség, ezen senki és semmi nem változtat. A ribanc sem.
5. Szaros papír? Ahhoz képest jó sokat fáradtunk vele. Szabadtéri esküvő, Richard Claydermann zenére, kastélyból ki, nagy fűzfa alatt boldogító igen. Mindenhová lufik, minden pöpecül igényesen megcsinálva. Miért????????
6. Sajnálom, hogy kellemetlen perceket okoztam neki. Véletlenül se szeretném, hogy szenvedjen miattam. Elvégre a lényeg, hogy neki minden szuper, ő jól érzi magát. Számít bármi más is???
És a legbosszantóbb, hogy én nem bántom, pedig okom lenne dögivel.
Sokan a helyemben felpofozták volna, őt is, meg a nőt is.
Én viszont nem zaklatom őket, nem hívogatom, ezidáig nem írtam a netre sem, csak mert kérte, nem terhelem a szüleit a témával, szintén mert kérte. Ha jön, kedvesen fogadjuk, véletlenül el nem tiltanám tőle Kristófot és még pár egyéb, amiről csak ő tud. Alig 1 hónapja még virágot kaptam tőle a házassági évfordulónkra, mondván, én megérdemlem.
Mindig igyekeztem kultúráltan viselkedni, pedig higgyétek el, nem mindig volt könnyű, de Kristófért muszály. Tudjátok mekkora borzasztó kedvesen és szépen beszélni Kristófnak az apjáról? Hogy igen kicsim, apa így, meg apa úgy, meg ugye tudod, hogy apa nagyon szeret...És közben bőgni tudnék, mert ez nem így van, mert le se szarja az apja, és minden jel szerint sose szerette, és szarik rá, hogy mit érez a fia és hogy milyen jövője lesz.
De meddig hazudjak még neki?
És egyáltalán, akkor most mi történt? Mivel érdemeltem ezt ki hirtelen? Csak úgy jött neki?
Nem rúgott még belém eleget? Nem fájt ez így is eléggé? Miért kell még ez?
Valahogy nem ismerek rá erre az emberre. Ez már nem az a férfi, akit én 10 éve megismertem, akit szerettem. Flegma, öntelt, beképzelt, ott rúg belém, ahol csak tud. Én minden maradék erőmet beleölöm, hogy kultúráltam viselkedjünk, akkor ő miért bánt még mindig?
Én már úgy-ahogy túlléptem azon, amit velem tett. Oké, ezt kaptam, biztos ezt érdemeltem. De a fiam miért ezt kapja?
Próbálom sokszor a dolog jó oldalát nézni (már ha van ilyen), de mindig Kristófnál kötök ki. Miért kell nélkülöznie az apai szeretetet?
Azt, ami más gyereknek magától értetődő? 2 és fél évesen meg kell tapasztalnia, milyen az, ha valakit szeretünk és mégse lehetünk vele. Hogy milyen az, ha napokig várunk valakire, hogy végül 45 percet kapjunk belőle.
Neki szüksége van az apjára, és ha ez nem jut el az agyáig, akkor egy barom!!!
Csak az a baj, hogy ez nem vígasztalja a fiamat, ettől még ugyanúgy hiányolja és várja az apját.
És ha én sírok, mindig Titó miatt sírok. Elmondhatatlanul fáj, hogy neki ez fáj. Bármit megadnék azért, hogy neki jobb legyen. Tényleg bármit. De én egyedül ehhez kevés vagyok. Nem hiszitek, de szó szerint fizikálisan fáj.
Egyetlen dolgot szerettem volna, a gyerekemnek boldog, felhőtlen gyerekkort és életet. Miért olyan piszok nagy kérés ez? Miért pont az apja az, aki ezt megakadályozza? Akit nem érdekel ez az egész? Hogy lehet valaki ennyire hibbant, ennyire eszement, érzéketlen, szívtelen????????????
Képes lennék megbocsájtani, gond nélkül, amit velem tett, de azt, amit a fiával tesz, azt SOSE!!!!!!!
Ne haragudjatok, de ki kellett ezt írni magamból, mert már beleőrülök.
Az se érdekel, olvassa-e ribi, vagy sem. Hát kötelességem nekem mindig a kedvükben járni?
Móni