Nos, egyrészt ismét mentegetõzöm, mert talán félreérthetõ voltam. Nálunk sem szabad a konnektorba nyúlkálni, pedig nagyon szeretne.
És szemetet enni sem szabad, fiókot kipakolni se szabad, legalábbis a felsõket, amelyekben nem az õ cuccai vannak; valamint ha autózás közben felébred, és nem tetszik neki a gyerekülés, akkor se veszem ki, ha emiatt hiszti van, stb. Szóval amit nem szabad, azt sosem szabad, következetes vagyok. Az egyetlen, amit nem tudok megoldani, pedig nagyon szeretnék: hogy eljátsszon nélkülem. Egyszerûen jön utánam, és nem a keze ügyébe tett holmikkal játszik, hanem a nadrágomba kapaszkodik, és húzna le magához. De én maradok állva, így a nadrágot húzza le rólam
A szemben lakók pont belátnak a konyhába, képzelem, mit gondolnak ilyenkor. A gyerek nem látszik, csak én, amint a naci leszalad.
Ez végül is jó poén, csak épp így nem lehet se fõzni, se mosogatni, se pihenni. Ha leülök (egy át-nem-aludt éjszaka után) akár a földre is, hogy abszolút a közelében legyek, és közben nem akarok mást, csak kicsit "ellenni", az sem megy, mert percek múlva már ott tornázik rajtam. Ha nem vagyok fáradt, akkor ez nem zavar, hisz én is élvezem vele a játékot, meg játszom vele, rávezetem hogy mit kéne kezdenie a játékaival, stb. De ha fáradt vagyok... És mikor mennék fogat mosni vagy vécére, de jön utánam, és nem lehet tõle még megfésülködni se... Szóval ilyenkor szoktam kibukni, és fennhangon elmagyarázni neki meg a négy falnak, hogy "nem igaz, hogy még vécére se juthatok el!". Aztán persze baromira szégyellem magam, hogy ilyen idétlenül dühöngök. Ádám meg ül a sarkán, és nevet, mert azt hiszi, neki bohóckodom. (Ugyanis alapjában véve is elég zajos vagyok, és a jókedvem is harsányan nyilvánul meg, nem csoda, ha nem érzi még a különbséget.)
Ancsinak: a kilenc hónapos gyerek még csecsemõ. De az elnevezésnek nincs jelentõsége. Egyszerûen még kicsi, vagy legalábbis én annak látom. És olyan édes, mikor elégedett
, ugyanakkor olyan kis sajnálatra méltó, ha csalódott
. Szóval nem egyszerû ez a gyereknevelés. Azt hiszem, ha beszélgetni már lehet vele, akkor sokkal könnyebb lesz, bár valószínûleg akkor is temperamentumos lesz, amint én is. De persze nem hirtelen kell elkezdeni a dolgot, csak néha talán megbeszélni vele, hogy pl a fürdõszobában anya egyedül szeret lenni, meg hogy a reggelit elõbb el kell készítenem ahhoz, hogy õ ehessen, stb.
Az alvás: eleinte mind a hárman egy szobában aludtunk, de aztán a sok felkelés miatt mindannyian kialvatlanok voltunk, és én ezért mondtam a férjemnek, hogy aludjon kinn a nappaliban. Ez így ment már hónapok óta, mikor elmentünk síelni. Kialvatlan voltam, és a szokásosnál is égõbb volt, ahogy ott viselkedtem. Akkor utolsó este bevállalta a gyereket, és azóta többször is.
Egyébként õ egy kicsit elkényeztetett gyerek volt, pl húsz évvel ezelõtt ha kiporszívózta a szobáját, kapott valami ötven forintot! Akkor, mikor nekem a havi zsebpénzem volt harminc forint, és minden hétvégén részt kellett vennem a takarításban, ahogyan az normális is. Az a vicc, mikor a férjem azt mondja, elkényeztetett pesti vagyok...
Na, mindegy, én nem akarom õt bántani, és nem szeretném, ha ti bántanátok, mert én ismerem, és tudom a jótulajdonságait is, valamint én tudom azt, hogy velem tényleg nem könnyû együtt élni, úgyhogy szerintem egyikünk sem rosszabb a másiknál.