Kiemelt témák

Biobaba nagyon jó a link, köszi! Benne vannak a natúr befőzés alapelvei is. Az én nagyszüleim termesztettek még gyapotot ifjúkorukban (akkoriban a gyapot és vasérc országa voltunk ), lehet, hogy az éghajlat változásával nemsokára újra sor kerül rá.

Persze, ismerem a hazai gyapot termelest:) Nagyszuleim szoleje mellett is volt "gyapotfold", es a maradvanyai meg manapsag is ott viritanak a sarjerdokben, mellettuk...

no, a continuum conceptes cucc itt van (Gentischer Zsuzsi-fele)
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=30559
http://hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=30560

Köszönöm a felvilágosítást! A másvalamit arra értettem, hogy valami jótékonyság lenne ez a családtámogatás, de most már tiszta, köszi.
Biobaba, nekem sajna nem működnek ezek a linkek, nem találja...

nem tudom, mi lehet, most nekem se mennek. Probald kesobb, nekem delutan mukodtek.

Sikerült elolvasni!
Hát nagyon érdekes...

Sok jó dolog van benne tényleg, bár vannak furcsaságok is. Azt például el sem tudnám képzelni, hogy ne kezdeményezzek kapcsolatot a gyerekemmel. Ez tőlem nagyon távol áll.... (Bár az eddig eltelt hat hónap alatt az volt a legritkább, hogy nekem kellett volna kezdeményezni Kezdeményez ő 24 órán át! De a későbbiekben, ha nagyobb lesz, nem tudnék, és nem is szeretnék olyan paszívan viselkedni vele, ahogy írta)

A szocializációval kapcsolatos részt is emésztenem kell még, ott nem telejesen értem, mit ért bizonyos dolgok alatt (pl. hogy mire gondol "hasznos tett" címen, amit káros, ha dícséret követ vagy lelekendezés).

És különben ki ez az író, antropológus? (mármint az eredeti szerző)

És Te/Ti hogy álltok ezekhez a gondolatokhoz? Eszerint nevelitek a gyerekeiteket?

Na, ez már lehet, hogy messzire visz és nagyon off lesz...

húú ez nekem nagyon tetszett!!!
régebben is olvastam erről az elméletről, naná hordozás
de nagyon jó volt most megint. meg ilyen hosszan kifejtve.
meg egy kicsit el is felejtettem már itt a nagy kétgyerekességben és annyira jó hogy előjött.

kicsit lelkifurim is lett, hogy már nem cipelem annyit a kölköket mint mondjuk Hanát az első évben, de aztán rájöttem, hogy épp annyit cipelem őket amennyit bírom.

nekem épp ez a passzivitás ami nagyon tetszik. pontosabban, hogy teszed a dolgod, de hagyod hogy részt vegyen benne.
hát ez nem könnyű, nagyon nem így nőttünk fel(én pl bölcsiben)
és az se könnyű, hogy egyedül otthon, sehol egy nagynéni vagy más rokon, szomszédasszony, akárki, aki felveszi ha te éppen nem, vagy épp a másikkal...

elég gyakran veszem észre, hogy mint egy kerge egér rohangálok a két gyerek között, ami több szempontból sem szerencsés. én kipurcanok, miközben úgy érzem nem végeztem el a feladataimat, a gyerekek meg folyton púpnak érzik magukat a nyakamon.

na azért nem tragikus a helyzet

mostanában gyakran előjön ez a gondolat, hogy hogy akarok én boldog gyerekeket nevelni ha folyton csak meggebedő anyát látnak maguk körül.

jó hogy előkerült ez a cikk!
Biobaba, ezer hála!

Az atomizált családok, vagyis a papa-mama-gyerekek nem igazán alkalmas életforma a kontinuitás elmélet szerinti gyereknevelésre sajnos. A gyerekek egyetlen társaságát az anya jelenti, és ezen nem segit a mindennapi játszóterezés sem.
Én személy szerint nagyonnagyon el tudnám képzelni az életem egy élő közösség tagjaként.

Livus!

Hasznos tett: hát pl. amikor a gyerek segít megteríteni az asztalt vagy elpakolja a játékait, mire a felnőtt körbeujjongja, hogy "jaj, de ügyes vagy!" stb. és még el is meséli a nagymamának, szomszéd néninek, fűnek-fának, hogy lám, milyen ügyes ez a gyerek. Gondolom ismerős a helyzet. Ebből a gyerek nem egészen azt vonja le, hogy normális dolog segíteni... És mivel ő a normát akarja követni, normálisan viselkedni, szépen le fog erről szokni.

Én egy darabig próbáltam a CC-t követni, sok minden be is vált, sok minden viszont nem.
Pl. a gyerek elalszik, ha álmos, eszik, ha éhes. Ez amíg pici, működik, ha az ember igény szerint szoptatja és kendőben hordozza, tényleg akkor eszik-alszik, amikor neki jó. Viszont ahogy nagyobb lett, rá kellett jönnöm, hogy milyen hihetetlenül fontos neki a rutin, és nekem kell irányítanom, hogy mikor egyen vagy aludjon.
A másik, a vigyáz magára - dolog... Ez teljesen jól működött, pont ahogy le van írva - kb. az első 2-2,5 évben. Aztán elkezdte próbálgatni a határait, és nem úgy nézett ki, mintha a túlélési ösztön vezérelné...
Viszont ő nem volt olyan, mint a húga, aki virágföldtől kezdve az üveggolyóig mindent a szájába vesz, egy pillanatig sem lehet egyedül hagyni. Szóval már nem vagyok benne biztos, hogy az én hozzáállásom-e a döntő, vagy a gyerek vérmérséklete.

Viszont láttam olyan családot, ahol - legalábis kívülről - úgy tűnik, egész jól működik.

Azt szerintem nem írja, hogy ne állj szóba a gyerekkel. Egyszerűen csak ez is az ő igénye szerint alakuljon. És ne az legyen, mint manapság, hogy minden a gyerek körül forog , mert az neki sem jó.
Egyébként ez is tök jól működött nálunk, teljesen jól eljátszott akár órákig, de jelezte, ha szüksége volt rám. Ez is nemrég romlott el, de lehet, hogy én rontottam el valamit, vagy a kistesó miatt igényel belőlem többet.

Egyébként Jean Liedloff nem antropológus, "csak" vezetett néhány expedíciót a yequanákhoz, élt velük évekig. Viszont nincs gyereke...

Pindi

Livus,
en nem tudom, h teljesen e szerint elunk-e. Ahogy ereztem, elkezdtem valamit csinalni. Aztan kiderult, h az hasonlit a CC-re. Elkezdtunk talalkozgatni egy masik anyukaval, aki olvasta a CC-t, probalja igy nevelni a gyerekeit. Aztan masok is elkezdtek jarogatni, igy kialakult valami kis kozosseg.

A nagycsalad valoban hianyzik ebbol a modern vilagbol:( Es meg csak az sincs, ami mondjuk a gyerekkoromban, h a kornyek gyerekei osszejarnak. Itt a kornyekunkon vannak ugyan kisgyerekek, de valahogy nem akarnak kozoskodni. Pl nem ertem, miert derogal nekik a homokozonkat hasznalni. Holott fel is ajanlottuk, h nyugodtan hasznalhatjak. Bar nemreg koltozott ide egy csalad, akiknek nem derogal:)

Jatszoteret probaltam, de nekunk nem jott be. Nekem valahogy nem egy termeszetes kozeg, es allandoan csak a gyerekekrol beszelnek a felnottek. Persze elofordul, h beugrunk jatszoterre, de nem napi program.

Akiket ismerek es a cc-t probaljak, ott a gyerkocok, ha magukra maradnak, akkor se csinalnak semmi gazt. Szoval sose felunk attol, h pl mi benn vagyunk a hazban, gyerkocok meg kimennek a hazbol az udvarra, nem is latjuk oket, de tudjuk, h minden rendben lesz veluk. De hallottam olyanrol, aki mondvan, h na lassuk, h mukodik ez az egesz (szerintem nem igazan ertette, mert nem igy kezdte volna a dolgot, ahogy, ha erti, mi a lenyeg), hagyta a gyereket, o meg csinalta a dolgat. De a gyerekkel nem kozolte, h magara hagyja es lemegy a pincebe. Gyereke meg nem ehhez a neveleshez szokott, aztan egyszercsak azt latta, h anyuka eltunt, keresni kezdte, megindult a pincebe es legurult a lepcson. Persze anyuka elso dolga volt, h azt vadolja, aki beszelt neki a cc-rol.

En nem tudnam elkepzelni azt, h az eletunk abbol alljon, h mindent a gyerek kedvere teszunk. Fontos, h meglegyen neki minden, amire szuksege van: etel, ital, tarsasag, de ne korulotte forogjon minden. Teszem a dolgom, hazimunka, meg dolgozom es a gyerkoc jon velem, es bekapcsolodik. Kozben tanul es szocializalodik is.

Szoval probalkozunk.

Végigolvastam a hozzászólásokat, de most nincs időm írni, majd később jövök még. Robogok tovább, mert a gyerkőc hamarosan igényelni fog!

Foglalkozás a gyerekkel: ma valahogy kétféle véglet a megszokott: vagy odacsapjuk a gyereket a tévé/csilivili hangoskodó-zenés játékok elé és nem veszünk részt az életében egy pillanatig sem, vagy pedig állandóan játszunk velük: leülünk egy szép színes mesekönyvvel és jól elmagyarázzuk, hogy melyik a kutya, a béka etc. Ettől persze nagyon jó anyának érezzük magunkat, aki sokat foglalkozik a gyermekével - csak ettől épp az intellektusát növeljük valamint az önálló gondolkodás/cselekvés képességét rongáljuk benne.

Az lenne a cél, hogy úgy vegyünk részt a gyermek életében, hogy mindig jelen vagyunk, de nem irányítjuk a gyermek szabad tevékenységét. Persze ez is gyerekfüggő. Az én gyermekem ezt igényli is, szerencsére.

A gyermek tud magára vigyázni: ez szerintem a gyermek vérmérsékletétől erősen függ. No meg a kialakult szokásoktól is: azért a yequánáknál nincs konnektor/számítógép/fűnyírógépveszély például - az ösztönök jobban működnek természetes környezetben talán.

"yequánáknál nincs konnektor/számítógép/fűnyírógépveszély "

nekem errol mindig az jut eszembe, h mi mennyire varosi emberek vagyunk:) Nem nagyon gondolunk bele, h hol is elnek azok az indianok. A varos is egyfajta dzsungel, nem veszelyesebb v veszelytelenebb egyik a masiknal. Csak mas. Szerintem:) Persze nekem veszelyesebb a dzsungel, mert fogalmam sincs, mit kene ott csinalnom, egy indiannak meg itt lennenek problemai. A gyerekemnek konnektorok, autok es egyebek kozt kell felnonie, mert ide szulettunk, az indian gyereknek meg kigyok, pokok... Szerintem a veszelyt valahogy a szulo kommunikalja a gyerek fele, ha nem is szoval, mert pl akiket en tudok, meg nalunk is, se a konnektor, de a szgep, se a funyiro nem jelent problemat a gyerkocoknek, pedig kulonbozo vermersekletuek es nincsenek bedugva a konnektorok...

Szerintem a nagy különbség, hogy - legalábbis nálunk - a konnektor, számítógép nem veszélyforrásként, hanem mint védendő objektum jelenik meg. Nyugodtan előhagyhatom pl. az ollót, mert tudom, hogy nem döfi magába, viszont abban már nem lehetek biztos, hogy nem vágja el a számítógép vezetékét, vagy nem lyuggatja ki az LCD monitort. A yequanáknak azért nincsenek ilyen problémáik... És erre mondom, hogy a nagyobb gyerekkel már nehezebb, mert több dolgot akar kipróbálni és fizikailag többre képes, vagyis meg is tudja valósítani, amit kigondol.

És még egy érdekes dolog (ami valahol a CC-t igazolja): elő szokott fordulni velem néha, hogy elbóbiskolok a gyerek mellett . Ilyenkor nemcsak hogy nem csinál semmi hülyeséget, de általában még a szobából sem megy ki, hanem valami teljesen nyugis játékot játszik, vagy képeskönyvet nézeget, mellettem. Az ön- és közveszélyes műveleteit csak és kizárólag arra az időre tartogatja, amikor látom őt.

Pindi

Na, itt vagyok!
Nem nagyzolásból mondom, de van pár évnyi pszichológia-pedagógia tanulmány, meg óvónői gyakorlat a tarsolyomban, úgyhogy lehet, hogy ezért, de én kicsit másképp gondolkodok egy-két dologról...

Amit pl. Pindi írt a hasznos tevékenység jutalmazásával kapcsolatban, azt én nagyon erőltetettnek tartom, és nem is értek vele egyet. Ezért kérdeztem, mi az író végzettsége, mert az ok. hogy odamegy, és leírja nekünk, hogyan élnek, de néhány pszichológiai következtetése szerintem sántít, többek között ez is. A gyerek cselekedeteinek jutalmazásakor ( a dicséretet is ide értem, megerősítés az is) szerintem a motivációt kell szem előtt tartani. Ha a cslekedet belsőleg motivált, vagyis a gyerek szívesen, önként végez egy tevékenységet, azt nem kell, sőt nem is jó jutalmazni, mert az csökkenti a tevékenység előfordulásának gyakoriságát, illetve előfordulhat, hogy egy idő után külsőleg motiválttá válik: vagyis jutalomért, megerősítésért cserébe fogja csak csinálni, nem önként, és nem magáért a cselekvés öröméért.

És a szabályokról is azt gondolom, hogy igenis kellenek. Értelmes, kevés, gyerek számára világos szabályok, de kell hogy legyenek. Ez biztonságot ad a gyereknek. És biztos, hogy az indiánoknál is vannak szabályok, szokások, amiket mindenki ismer és betart, hiszen enélkül nehéz lenne együtt élni. Tehát pl. ok., hogy kószál a gyerek a dzsungelben, de kell hogy tudja, mit szabad ott és mit nem: melyik pókhoz nyúlhat hozzá, és melyikhez nem...

Indi, azért szerintem nem ilyen végletes a világ: vki vagy rátelepszik a gyerekére, vagy rá se bagózik. Én például nem okosbabázok vele, de nem ültetném a tv elé se. Viszont nem tartom magam elvetemült anyának, amiért beszélek hozzá csak úgy magamtól, vagy énekelek neki, vagy ha kedvem van, megpuszilgatom. És élvezi ő is.

De együtt alszunk mi is, természetesen sírni se hagyom soha, és sokat hordozom, bár nem egyfolytában.

Ja, és az meg olyan mókás volt, hogy az író a végén odaírta, hogy az ő gyereke még csak egy éves, de nagyon derűs. Azért ott már komoly gond van, ahol az egyéves nem derűs! Nem hinném, hogy aki nem a CC szerint neveli a gyerekét, annak boldogtalanabb a gyereke egyévesen (mármint ha értelmesen áll a dolgokhoz. Persze kinek mi az értelmes, de most nem tudtam jobban megfogalmazni, na.)

Mennem kell...

"elő szokott fordulni velem néha, hogy elbóbiskolok a gyerek mellett..."

detto:)

es pl, mikor anyukammal megy el setalni, es anyukam ugye nem ezeket a dolgokat gondolja, mint en, akkor mindig megbeszelem a gyerekkel, h anyukammal ne ugy csinalja a dolgokat, ahogy egyutt szoktuk, es ugy tesz. Pl konkretan bicajozasnal, en elengedem, mert tudom, h meddig megy, de anyukam az idegessegevel valahogy meg hergeli is a gyereket, es tole maskepp megy messzire, koztuk valahogy nincs az a kapocs, mint koztunk. De ha mondom a gyereknek, h a mama nem tudja ugy csinalni, mint mi, akkor nem megy el.

En a varosban csak a "cukros bacsiktol" felek.

hat az indianoknak tenyleg nincs LCD monitorjuk:) De azert valoszinuleg van nekik is vedendo objektumuk:)

OFF
van valami tippetek koldokfajasra? Ahogy huzodik a hasam, rettenetesen faj a koldokom.

Biobaba

azert amit azon az oldalon lehet olvasni egy kivonat
a konyv kicsit hosszabb, es talan nem is pontosan az, mint ami lecsapodott az olvasonak nehol, nem biztos, de nem a konyv maga
a konyvet en se ismerem, de pl valoszinu, h vannak "szabalyok" az indianoknal is, mindenhol vannak szabalyok

Biobaba

Igazad van, tényleg számításba kell venni azt is, hogy vkinek az olvasatában ismertük meg a dolgokat.... bár nekem kicsit azért szélsőségesnek tűnik, de jobb lenne eredetiben olvasni. Különben nekem az egyik kedvenc könyvem Az ember árnyékában (Goodall). Én sokat tanultam a csimpánzoktól is...

Tetszik a bóbiskolós meg a bicajos sztori! Mennyi idős gyerekek a szereplői?

A Te köldököd fáj, Biobaba? Mert pár éve nekem is volt ilyen. Nagyon rossz volt. Először csak fájt, aztán nedvedzett. Na, akkor rezeltem be! Irány az ügyelet: belenéztek, mondták, hogy nem a hasamból jön a nedv, és megállapították, hogy egy pattanás! Elég hülyén hangzik, hogy a köldökömben nőtt egy patti, de az igaz, hogy tök hülye helyen is szoktak pattik nőni - pl. fül, orr

Ja, és még annyit: ez a közösségi dolog nekem is tetszik (főleg a házimunka megosztása ). Ti részt vesztek a családi oviban, Biobaba? Ha igen, mesélnél róla kicsit?

Nekem is az a passzivitás a stílusom, amiről az írás szól. Én dolgozom, a gyerek ott van körülöttem és vagyok neki, ha kellek.
A természeti népek és a mi szabályaink között szerintem az a legfontosabb különbség, hogy az övéiket (a túlnyomó többségét biztos) a természet diktálja. Ezért 100%os a következetesség bennük és átláthatóak. A mi szabályaink nagy részét mi alkotjuk mesterségesen. Én arra szoktam törekedni, hogy ha van egy szabály, akkor ahhoz olyan következetességgel tartsam magam, amilyen következetesen a tűz forró. Meg persze a lehető legkevesebb szabály van. Én úgy szoktam (egész kis korban mindenesetre), hogy a szabály része egy büntetés. Azt veszem észre a gyerekeimen, hogy nemcsak rendkívül gyorsan megtanulják a szabályokat és betartják őket, hanem érezhetően megnyugtatja őket, amikor újra és újra tapasztalják, hogy egy adott tettüknek ugyanaz a következménye. És ami fontos nekem, hogy én sem vagyok ideges, hanem derűs és nyugodt lehetek. Általában, amikor mindez sikerül így.

érdekes nekem eszembe se jutott, hogy az indiánoknál ne lennének szabályok.
és nyilván ők is beszélnek és énekelnek a gyerekeiknek. hiszen a felnőttek sincsenek egyedül, ezt a cikk is írja. mindenki folyton közösségben van beszélnek egymással és énekelnek.
szerintem itt csak annyiról van szó, hogy anya nem gondolja azt hogy neki az a dolga, hogy a gyereket szórakoztassa.
végzi a napi teendőit, amibe nyilván bele tartozik a gyerek ellátása is, a gyerek meg egyszerűen csak együtt van vele, illetve a közösséggel. abban is biztos vagyok, hogy mindennapra jut alkalom, hogy csak úgy megszeretgesse azt a gyereket.

és nyilván nem mindegy mennyi idős gyerekről van szó. biztos vagyok benne, hogy az indián gyerek azért nem eszi meg mondjuk a mérgező növényeket maga körül, mert megtanulta hogy nem ehető. azaz amikor még pici volt és a szájába vette volna, volt rajta egy szempár aki időben közbelépett. mire aztán akkorára cseperedett, hogy messzebbre is elmászkál, addigra ezeket mind tudja.

a határok feszegetése nálunk is épp aktuális probléma. a legnagyobb félelmem, hogy dacból megpróbál lenyelni valamit..áááá..
kismilliószor megbeszéltem már vele hogy miért rémálom nekem ha ezt teszi, de még mindig mintha csak annyit fogna, hogy erre anya, apa hevesen reagál.


a gyerek tudja mikor álmos.
nos ez nálunk is csődöt mondott kb másfél éves kor körül
én is úgy látom szüksége van itt egy kis terelgetésre.
én két dologra építem a napirendünket, az esti lefekvére és a déli alvásra(12-15ig valamikor kb 1 óra). a déli alvás előtt van evés mindig és az esti előtt is, egyébként igény szerint alakulnak a dolgok. de nem pusztán a gyerek igényei szerint, hanem a család igényei szerint.

persze az is lehet, hogy valahol elrontottam, nem voltam elég türelmes kivárni amíg magától rájön, hogy aludni szükséges.
de épp ez az amit írtam, nem lehet csak a gyerek igénye szerint alakítani a napot.

na mennem kell sírás van

Igen, az en koldokom faj, de jo nagy pattanas nyomja ki, mar vagy 33 hetes:)

Igen, csaladi ovi is mukodik. Hat ketten kezdtuk, aztan jottek a tobbiek. Fozunk, gyerkocok is teszik kozben a dolgukat. Kezmuveskedunk. Beszelgetunk. Semmi kulonos, csak elunk, nem egyedul elszeparalva a gyerekeinkkel, hanem egyutt a mindennapokban. Nemi nehezseget az okoz, h messze lakunk egymastol.

A bobiskolos, bicajos sztori gyerkoce jelenleg 4 eves. De nem 4 eves koraban kezdtem aludni:) Pindi majd irja, h ovei pontosan mennyik:)

Akivel elkezdtuk ezt a csaladi ovit, o olvasta a CC konyvet, es pszichologiat vegzett. O ezt irja: "Nehez osszehasonlitani a mi kulurankat az indian kulturaval, mert mas tudatszinten mukodunk. Ok kapcsolatban vannak tudatalatti szinten az egesz torzzsel, iratalan torvenyek vannak. Ezert nem kell a gyereknek ezekrol beszelni. Ezert nem kellenek szabalyok. Mert ott vannak, mindenki "sziveben". Szoval innen, emiatt a tudatalatti kapcsolat miatt sok felreertes tortenik, ha a mi agyunkkal akarjuk megerteni a yequanat es a cc-t.
Az egyik legnagyobb feladat, ha cc szerint szeretnel elni, hogy kapcsolatban maradjal gyerekeiddel, kornyezeteddel, az egesz vilaggal. Vagy visszatalalod azt. Mert a mi kulturank mar szules elott, kozben vagy kozvetlen utana ezt a kapcsolatot megszakitani igyekszik."

Ági, Savitri: ok, ok, már értem! Ezek szerint én nem jól értelmeztem a passzivitást! Ez, amit írtok abszolut szimpatikus, tetszik, hogy így csináljátok!

Biobaba: BOCS! De nem tudhattam! Akkor mégse pattanás. De azért az enyém jó hülye sztori volt, nem?


Szuper lehet ez az ovi! És mekkorák a gyerekek? És hányan vagytok? És minden nap másnál vagytok?

Szocializáció: hát igen, ez az élő közösség... Ahol belenőnek a gyerekek a dolgokba.

És, köszi: Megnyugtató a hír, hogy nem négy éves korában kezdtél el bóbiskolni....

Ami a lényege a CC-nek, és amiben azt hiszem itt mindenki egyet ért, az a gyerek tisztelete, valamint az, hogy az ösztöneinkre hallgassunk, ne könyvből, magazinból vagy az orvos tanácsára neveljünk.
(Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a mai - nyugati - embernél az ösztön annyira alá van rendelve az intellektusnak, hogy sokszor fel sem ismerjük.)

Egyébként alapvetően nem egy gyereknevelős könyv, vagyis nem az a lényege, hogy ha ezeket betartod, akkor a gyerek kiegyensúlyozott lesz, keveset sír, szót fogad, stb., hanem a későbbi életére van kihatással. Az egyik fejezet - ha jól emlékszem - esettanulmány jellegű, bemutatja, hogy egy-egy jellemgyenge, arrogáns, alkoholproblémákkal küszködő stb. személyiségnél ott áll a háttérben, hogy gyerekkorában nem teljesültek a kontinuum szerinti elvárásai.

(Livus, nálunk az elbóbiskolás egy éve, a fiam 1,5 éves korában kezdődött, és még mindig tart (pl. ma is aludtam egy fél órát...). Nem volt hajlandó aludni napközben, mire a férjem azt javasolta, hogy feküdjek le én, és majd a gyerek utánoz és lefekszik ő is. Aha. Én elaludtam, ő meg békésen játszott. De a kicsivel (9hós)nem merném megtenni, csak akkor szundítok, ha ő is. Viszont szerencsére ilyenkor elég éberen alszom, pedig egyébként mélyalvó vagyok.)

Pindi

Ági, és milyen büntetésekre gondolsz? Gondolom nem bőrszíj. A Plattner könyvet olvastam, ott írja pont ezt, amit te is, (ő is büntetést ír, én inkább a következmény szót használnám) csak nekem helyenként túl erőltetettnek tűnnek.

Pindi

Pindi, kérdés, ki mit ért könyvből nevelés alatt. -Mert azért vannak nagyon jó könyvek, amik talán a szellemiségük, a látásmódjuk miatt sokat segíthetnek.

Én pl. Bobó születése előtt olvastam az együttalvásról. És nem tudom, de lehet, hogy enélkül eszembe se jutott volna őt a mi ágyunkba tenni, hiszen engem se így neveltek, sőt a környezetemben sem hallottam senkiről, aki így aludt volna. Hallgatunk is érte eleget - de ezzel gondolom nem vagyunk egyedül...

Az már egy másik történet, hogy hálát adtam, amiért ezt így terveztük már előre, ugyanis nem is lehetett volna vele másképp csinálni: kezdettől fogva éber alvó, nem lehet mozgatni, ha elaludt, tehát nem lehetne őt éjjel betenni a kiságyba. Ezenkívül, kb. 4-5x szopik éjjelente.

Csaladi ovi:
hat mint emlitettem az egyetlen nehezsege, h eleg messze lakunk egymastol, igy nincs minden nap talalkozunk. Amig ketten voltunk hetente 2x talalkoztunk, egyszer nalunk, egyszer a masik csaladnal. Ezek mellett egyebkent mast is csinalunk, van, h meg megyunk kirandulni, v vmi rendezvenyre, kiallitasra, tanchazba egyutt. A tobbiek leginkabb hetente 1x jonnek.

A legnagyobb gyerek 5 es fel, a legkisebb 9 honapos. 8 gyerek. Nyaron meg lesz +2 gyerek.

A CC is konyvbe lett irva:)

Nagyon érdekeseket írtok. Sok mindenben látom a visszaigazolást most, bár nem ismertem korábban sem az elméletet, sem a könyvet. Ahogy Biobaba is írta, elkezdtem valahogy csinálni, és egész jól párhuzamba jön a cc-vel így utólag nézve. Mondjuk én nagyon ösztönös szülő vagyok, de sok könyvet is elolvasok. A végén pedig mindig a megérzés dönt, a könyv pedig ezt vagy visszaigazolja, vagy nem. Ezért hurcoltam szinte szünet nélkül Flórát az első fél évben, ezért szoptatok igény szerint és ezért alszunk együtt (bár nem kezdettől fogva, hanem 5 hónapos korától).
Érdekes, hogy én is alhatok, és akkor csöndben elvan
A mindennapi teendőket pedig nyugodtan elvégezhetem, mert vagy jön, és "segít", vagy játszik addig. Ma pl. hajnali öttől befőztem, közben fölkelt, megetettem, pisiltettem, de tudomásul vette, hogy ezt most meg kell csinálnom, így szépen elfoglalta magát, vagy engem figyelt és beszélgettünk.
Persze vannak hisztik, és a délutáni alvásnál könyörtelen vagyok, mert nem lehet rábízni ezt még.
A fentebbi értelmezés szerinti közösség nagyon hiányzik nekünk is, ezért igyekszem összejárni más kisgyerekesekkel, de ez heti egy-két alkalomnál nem tesz ki többet...

Sziasztok!

Végre sikerült elolvasni a hsz-eket.
Nagyon érdekesek!!! A cc-ről nem voltak ilyen ismereteim, de folyamatosan formálódunk mi is. Én az elsőt (3 éves ) folyamatosan szórakoztattam . Most is érzem, hogy ezt tenném a másodikkal, de tudom, hogy nem szabad. Próbálunk sokat kint lenni (játszótér), mert nagyon nagy a mozgásigénye és úgy látom, hogy ez fontos neki (nekem?). Amit írtok, hogy teszitek a dolgotok és ott van és oké, ezt így nem nagyon tudom elképzelni. Néha pár órára igen, de úgy napokra levetítve nem . Lehet, hogy nagyon el lett rontva? (nekem anno így tűnt természetesnek, gáz.)

Pl. ha nem ismerem meg a waldorf pedagógiát (valamennyire), akkor még mindig játékok és fejlesztés és szórakoztatás menne. Jaj.
Kicsi (7 hós) elvan, szopik, alszik, kendőzünk, stb. De később? Mennyire "kell" tanítani? Ez itt x, ez itt y. Semennyire? Olyan fura. Semmi játék? ő talál magának? Hogy van ez?

Orsi

Igen, először én is ezen mosolyogtam, hogy hiszen a CC is könyv...

De könyvből nevelés alatt azt értem, hogy valaki vakon követi egy könyv elképzeléseit, tanácsait, elveit, miközben az ösztöne, a józan esze, a belső meggyőződése adott esetben tiltakozik ellene. És vannak ilyenek, bőven.
Szerintem is vannak jó könyvek, és valahol szükségünk is van rájuk, pont azért, mert már annyira eltávolodtunk a természetes állapotoktól, nem halljuk meg az ösztöneink szavát, nem hallgatunk arra a bizonyos "hatodik érzékünkre", ráadásul magányosan neveljük a gyerekeinket, nem egy közösségben, ahol látjuk, hogy előttünk hogy csinálták, másoknál mi válik be, mi nem.
De a szakértő/író szava nem szentírás, azért mert másnak bevált, nekünk nem biztos, hogy az az utunk.
Szent Pálnak van egy jó mondása, az élet minden területére hasznos, a gyereknevelésnél is nagyon: "Testvérek, mindent vizsgáljatok meg. A jót tartsátok meg, a rosszat vessétek el."

A másik, amit Vekerdy gyakran hangoztat, a kongruencia fontossága. A szülő "önazonossága", az, hogy a saját belső meggyőződése szerint cselekedjék, hogy hiteles legyen, ez az, ami érzelmi biztonságot ad a gyereknek, és ez a legfontosabb.

És igen, ehhez sokszor kell a könyv, vagy egy jó tanács, vagy egy kurzus, hogy megtaláljam ezt, hogy mi az, ami nekem megfelel, amit hitelesen tudok követni, képviselni.
Én csak azt láttam, hogy minden sejtem tiltakozik az ellen, ahogy a környezetemben csinálják a dolgokat. Próbáltam máshogy csinálni, rátaláltam a CC-re, megtetszett, de volt ami később, mint írtam, nem vált be, akkor rátaláltam arra, aminél éreztem, hogy igen, ez az, amivel tudok azonosulni. De nem azért csinálom úgy a dolgokat, mert valamelyik könyv azt írja, hanem mert a sajátomnak érzem a szellemiségét.
És közben tudom, hogy másnak meg ez teljesen idegen, annak ez nem való, és ezért nem is lenne helyes, ha megpróbálná eszerint nevelni a gyerekét.

Pindi

Vannak könyvek illetve "nevelési módszerek", amelyek nagyon szimpatikusak, tudom, hogy jobbak, mint amit én eddig tettem/olvastam/ismertem. Olvasom, és rájövök, hogy igaza van az írónak. Szeretném a gyerekemnek a legjobbat, de ha nem mindig
úgy sikerül? Ha nem tudom magamévá tenni?

Orsi

én végülis csak annyit tudok erről az egész cc-ről amit a fenti cikk leírt. na meg amiket hozzágondolok, mert hogy olyan szépen passzol a megérzéseimhez.

szerintem itt nagyon lényeges volna, hogy ne görcsöljünk a dolgon, hanem éppenhogy inkább a megérzések vezessenek

szóval Orsi, ha ellenállhatatlan játszhatnékod van, hát játsz vele és örülj neki. ha mindketten élvezitek, akkor abból csak jó sülhet ki.
szerintem azzal se rontod el ha mondjuk főzés közben beszélgetsz vele. ebbe az is belefér hogy megnevezed az eszközöket amivel főzöl, megnevezed a munkafolyamatokat.
(pl: nézd, most beleteszem a zöldborsót, a nagyanyám szerint ha citromot is raknánk bele zöldebb maradna. tudod mit, rakok bele citromot is és majd meglátjuk. Ez a citrom. savanyú az íze.)


nekem a legnagyobb bajpom magammal van. nekem nem csak akkor jelent gondot a háztartás ha 2 gyerek lóg rajtam, én akkor is mindig szétcsúsztam, amikor semmi más dolgom nem volt. nekem egyszerűen ezt nem oltották a vérembe. pontosabban nem adott senki mintát. engem szépen fejlesztett az éppen aktuális intézmény. nagyon intelligens lettem. tesztekkel is kimutatható. csak épp reggel miután elvégeztem a gyerekek körüli teendőket, hirtelen nem is tudom mi a dolgom, pedig romokban a lakás, hegyben a szennyes...bla bla bla
szép lassan belerázódok persze. nagyon örülnék ha a gyerekeim nem ilyen hátránnyal indulnának az életnek. mivel én vagyok a minta semmiképp sem dobogós helyről rajtolnak de legalább végignézhetik, hogy áll össze nekem a kép. azért az se rossz iskola.
szóval az én szétcsúszásom miatt, ők is gyakran megcsúsznak.
azok a napok sikerülnek mindig a legjobban, amelyekhez már előző nap meg van a terv.
a na, mit csináljunk ma reggelik, nyűgös hisztis napot hoznak, kevés kivétellel

zert nem kellenek szabalyok. Mert ott vannak, mindenki "sziveben".

na igen. amikor a gyerek egy egész kis működő közösséget lát, ahol mindenki nagyjából azonos normák szerint él, akkor ott az anyja hátán elég mélyre vésődnek az információk. hiszen minden infó ami az emberektől jön ugyanarról szól.
ez a mi civilizációnkban nagyon másképp van. ha beleszámítjuk hogy a hordozással meg igény szerinti szopival, (ne adj isten bio életmóddal) kimondottan csodabogárnak számít az ember, hát elég nehéz dolga van a mi gyerekeinknek, ha valamiféle emberi normát szeretnének feltérképezni.

én azt gondolom azért menni fog nekik. valahogy úgy képzelem ezt mint a nyelvtanulást. ha csak egy nyelvet hall születésétől akkor egyszerűbb helyzetben van, de azok a gyerekek is pompásan boldogulnak akik akár egyszerre 3 nyelvet is hallanak a közvetlen környezetükben. általában kicsit később rázódnak bele, de végül mindhárom nyelven tökéletesen értenek és beszélnek.

Orsi azért nem történt semmi tragikus

Természetesen beszélgetünk, ha megkérdezi, hogy mi az (babanyelvén is kérdez már), akkor persze mondom, hogy az a lámpa vagy a kenőcs, én is elmondom, hogy van vajaskenyér és sajt reggelire, meg ki kell cserélnünk a kakis pelust, most kiöblítem a pelust a csap alatt, aztán be a mosógépbe, itt a vödör, kimostam, most már játszhasz vele stb. viszont nem kérdezgetem tőle, hogy mi ez, mit mond a cica, nem magyarázom neki, hogy ezt így kell csinálni meg úgy kell mondani. Közben ő mindig ott van velem, játszik a saját dolgával, engem is figyel, gyűjti a tapasztalatokat.
De persze énekelgetek is - csak úgy bele a levegőbe, vagy neki, ha altatom vagy táncolunk vagy höcögünk. Szóval az együtt játszásról sem kell lemondani, de az csak egy program a napi sokból.

No és én is a meggyőződésemhez találtam könyveket és pedagógiát, így persze könnyebb.

Hat jo sok gondolat:)

Szerintem az egesznek a lenyege, h a szulo ne keruljon ellentmondasba onmagaval. H pl a gyereket arra nevelem, h a piroson nem szabad atmenni, de en siman atmegyek... A gyerekre szabok szabalyokat, amiket en nem tartok be. Nem feltetlenul kimondott szabalyokra gondolok, hanem csak ugy a mindennapi eletben valo letunkre.

Neha megfordul a fejemben, h jo lesz-e a gyerekemnek, h igy nevelem, h nem ez a megszokott. De ha nem igy tennem, akkor keverednek onellentmondasba magammal, es a gyerek ezt erezne. Olyan kis radarjuk van az ilyenekre. Bizonyos szinten, sokkal "intelligensebbek" a felnotteknel. Nem akarnak annyi mindent takargatni meg. Ahogy Jozsef Attila irja: "En meg oszinte ember voltam, orditottam, toporzekoltam..." Szoval lehet, h nem ez a megszokott, de igy vagyunk boldogok, amugy nem lennenk. Akkor minek eljunk ugy? Csak mert sokan masok is? Ha a gyerekem felnott lesz, ugyis valasztania kell. Ahogy kilepunk az ajton, mar lat mast. Nem itthon uldogelunk naphosszat.

Köszi lányok, valahol én is így érzem, csak a megszokás, meg az előző "fejlesztés", meg ugye a nagy átlag van ott ellentmondásként. Igyekszem az öszöneimre hallgatni.

Savitri! megértelek, én is hasonszőrű vagyok valahol. Nem kéne görcsölni a tennivalókon, de valahogy mindig sikerül . Valahogy természetesen be kéne illeszteni a napba...

meggyőződésről egy érdekes történet: van egy ismerősöm, aki az első két gyerekét időre szoptatta, saját szobában altatta, hagyta sirni, stb, ahogy az "szokás". A harmadik születése előtt olvasmányai, beszélgetések alapján azt gondolta, hogy milyen jó lenne ezt a babát maga mellett tartani, igény szerint szoptatni, dédelgetni. Megszületett a kicsi, és kb 2 hónap alatt a lány teljesen zizzent lett, mert egyszerüen nem ment neki a dolog. Óriási erőfeszitést kivánt tőle, hogy az elhatározás szerint csináljon mindent. Fel is adta, és visszatért az előző gyakorlathoz, azóta köszöni szépen jól van... Persze benne van ebben a rossz beidegződés, a szorongás, a környezet hatása, stb. De azért simán elképzelhető, hogy van olyan anya, akinek bejön a mainstream.

(és még szerencse,hogy vannak, akiknek nem, és van a net ahol jól egymásratalálhatnak )

Savitri, Orsi, a háztartás nekem sem megy olyan lazán. Alighanem egész életemet a magamban, és körülöttem lévő rendetlenség leküzdésével fogom tölteni...

CC-ről még: hordozhatunk éjjel-nappal, lehetünk passzivak, nyugodtak, alhatunk együtt a gyerekekkel, járhatunk össze hetente kétszer, ha nincs igazi élő közösség körülöttünk, csak félmegoldás... ez volt a pesszimista énem, az optimista persze azt mondja, hogy a fél is több a semminél.

De jó volt ezt a sok hsz-t végigolvasni!

Könyvből neveléshez még ez jutott eszembe (gondolom, Te is ezt érted ezalatt, Pindi): van egy ismerős család, két gyerekkel, kisebbik kb.8 hónapos volt, mikor az apuka skype-on mesélte a férjemnek, hogy most zűrösek az estéik, mert most tanítják aludni a picit. Írta a rémtörténeteket, hogy hogy üvölti lilára magát a gyerek, "de csak hiszti", mert ha bemennek hozzá, azonnal megnyugszik. Férjem kérdezte tőlem, hogy most erre mit írjon neki?? mondtam, hogy linkelje be a blogját, ahova feltettünk egy desmond morris írást arról, hogy mi miért nem hagyjuk sírni bogit. ez volt rá a reakció: persze, hát ő még kicsi (3 hónappal fiatalabb), de az ővék már nagy. néhány hét múlva jött az üzenet: a módszer csődöt mondott, a gyerek éjjelente többször felsír álmában. pedig a testvérénél bejött - mondta.
szóval ez tényleg az az eset, amire már nem tudom, melyik okos ember mondta: "lehet gyereket könyvből nevelni, de minden gyerekhez másik könyv kell". (talán Gordon?)

és a környezet!! mennyit szenvedtem az elején a szoptatással, egyszerűen nem értettem, miért akar öt perccel szopás után újra ott lenni, hiszen egész addig evett!!! és a környezetemben is mindenki ezt szajkózta: nem lehet éhes! talán nem jó a tej? lehet, hogy csak szomjas: nem kéne tea? Cumi? Rémálom volt az első pár hét, aztán egy szoptatási tanácsadó segített.
És az igény szerinti szoptatás miatt ahol vagy meg kell szoptatnod a gyereked. hát nagyon fura volt ezt eleinte elképzelni, mivel életemben egy nőt láttam nyilvánosan szoptatni (azt is gyerekkoromban): egy cigányasszonyt a helyijáraton. de aztán mikor először kellett szoptatnom a margit-szigeten, a hidegen kívül semmi nem zavart. A ygerekem cicizni akart, úgyhogy úgy voltam vele, nem érdekel, ki mit gondol, neki most így lesz jó. egyébként szerintem nem is gondolta senki, hogy szoptatok a sok hacuka alatt.

Na bocsánat, kicsit elkalandoztam, csak szembe jutottak ezek a dolgok... És Ti legalább megértitek, miről beszélek, mert a környezetemben igen, sajnos csodabogár vagyok az igény szerinti szoptatással...

Savitri: mint már írtam, nekem is a háztartás a legnagyobb nehézségem: most is egy rémálom, ami körülöttem van, jó, jogy nem látjátok. de egyszerűen nem találok rá megoldást.
kendő nem segít, mert ha elalszik benne, se zörögni, se mozogni nem szabad, mert máris ébred. próbáltam azt is, hogy álomba szoptatom az ágyon és otthagyom. de reménytelen, mert így max. 20 percetalszik, majd sírva és kialvatlanul ébred. ellenben ha ott maradok mellette, alszik 50-60 percet is. ígyhát maradok. vagy mint most is: itt van az ölemben és netezek. csak hát ettől, nem lesz előrébb semmi itthon.
Ha meg ébren van, akkor is csak nagyon rövid ideig van el egyedül. max. 10-15 perc, és utána szórakoztatni kell: csörgőt rázni, beszélni, énekelni... aztán elkezd nyűglődni, és onnantól már csak ölbe van el, ott is csak úgy ha járkálok (leülni, megállni nem lehet). Aztán álmos lesz, elalszilk, és kezdődik minden előröl...

Bezzeg társaságban! Órákat elnézeget: ott mindig történik vmi! vki beszél, feláll, stb. Szóval ha lenne közösség, ő is simán ellenne, én meg tehetném dolgomat....

De nincs, úgyhogy én már feladtam: a hétre ebédet rendeltem: legalább enni tudjak valamit. (korábban esténként még megfőztem másnapra, de most vizsgaidőszak van, inkább tanulok. meg különben sincs kedvem mindig az éjszakai műszakhoz...)
Nagyik, rokonok 120 km-re.
Szóval nem tudom más hogy csinálja, de nekem sem megy.
Ha vkinek van jó ötlete, ossza meg!!!

Na, bocs hogy hosszú voltam, de olyan jól esett leírni ezekeet!

Livus Ha csemetém alszik, én sem tudok semmit csinálni - mert felébred a legkisebb neszre is. Így kötögetek, vagy csak melléülök-melléfekszem pihenni és végiggondolom, hgoy mit csináltunk aznap, mennyit fejlődött, hgoy éreztük magunkat etc. Ha kendőben aludt el, akkor az épp folytatott tevékenységen halkan befejezem, de nem kezdek újba. Én úgy értelmezem ezt, hogy az alvásidőt is vele töltöm - ez számomra aktív idő, mert ilyenkor is ráfigyelek, sőt, jobban, talán mélyebbben is, mint egyébként, csak kevesebb fizikai energiát használok el, így töltődöm is közben.

Livus , még egy: hamarosan elkezd kúszni-mászni a lánykád, onnantól kezdve gondoskodik a saját szórakoztatásáról, neked csak elég gyorsan ott kell teremned, ha szükséges

sziasztok!
ne nyissunk egy CC topicot? 3 napig nem jöttem, és most meg Lívia Olaf-ja helyett egy komoly beszélgetésbe csöppenek...

OFF: biobaba: én olívaolajas vattát ragasztottam a köldökömre, mikor nagyon viszketett.

ON: mi is CC "követők" vagyunk...de mivel épp szoptatok, most nem tudok írni...maradok read only.

Pindi!
A Plattner könyv hozzám nagyon illik, nagyon az én stílusom, szeretem. A büntetést pont úgy fogom fel, ahogy az írja. Mindig arra törekszem, hogy a büntetés következzen a tettből, amiért kapja a gyerek és segítsen neki megtanulni az adott szabályt. Ha mondjuk a közel kétéves jön a járdán és lelép a forgalmas útra, akkor nekem bevált büntetés, hogy én viszem tovább rövidebb-hosszabb ideig (igény szerint – van, hogy röviden van rá szüksége, van, hogy el is fáradt és örömmel nálam marad kendőben). Persze figyelek a gyerekre, és nem kell azért az autók közé szaladnia, hogy felvegyem. Engem nem zavar a büntetés szó, mert mindig azt a fajta segítséget érzem mögötte, amiről Plattner is ír.
Én azt vettem észre, hogy azokból a könyvekből (és ez végülis nem csak a könyvekre igaz) tudok meríteni, amik megerősítenek az anyaságban. Akkor is, ha én nem úgy csinálom, vagy csináltam eddig, ahogy ő írja.
Orsi!
Én is nagyon sokmindent nagyon másként csinálok a 2. gyerekemnél, mint az elsőnél csináltam. Nagyon sokáig nagyon fájt, hogy ilyen nagy dolgokat „elrontottam” Bencénél és már nem tudom őket jóvá tenni úgy, mintha már eleve „jól csináltam” volna. Beszélgettem nemrég valakivel, aki azt mondta, hogy az anya a legtöbb, amit tehet, hogy a legjobb tudása szerint fogadja a gyermekét. Ez egy hosszú beszélgetés része volt, nem tudom, hogy így kiragadva segít-e Neked, de engem nagyon felszabadított az a kép, ez a gondolat, amit kaptam. Mert én _tényleg_ a legjobb tudásom szerint fogadtam őt – ennél többet nem adhattam volna neki. Azóta nem fáj olyan égően ez a dolog nekem, csak sajog. Annyi meg kell. A másik, ami eszembe jutott a hozzászólásodról, hogy szerintem az általad megtett út nagyon fontos a gyerekeidnek. Az, hogy mekkorát fejlődsz, többet jelenthet nekik, mint az, hogy meddig jutsz.

OFF
Livi, nem viszket, hanem nagyon faj.


ON
Tenyleg, Eszter, melyik Lanat nezted ki?

Livus, igeny szerinti szopi nalunk is horror volt, ugyanezek a szovegek:( Csak a ferjem tamogatott a dologban, de az eleg volt:)

Biobaba

Áginak igaza van, a második gyerek egészen más, mint az első illetve mi vagyunk mások, mint az elsővel
Akkor mi alkalmazkodtunk teljesen a gyerekhez, most pedig a kicsi alkalmazkodik hozzánk. És ez igy van jól.
És kapcsolódva a topik témájához a háton hordás nagyon megkönnyiti az ember dolgát.
Livus, elég jól lehet háztartani, sütni-főzni, bevásárolni, kapálni, meszelni, fát vágni, bármit csinálni, ha feldobod a babát a hátadra najó ez azért túlzás, de nekem ez nagy könnyebbség volt. próbáltad már?

o

Indi, kedves amit írsz, és az is biztos, hogy nem fog örökre így maradni a dolog, de már annyian mondtak hasonlót: majd ha hathetes lasz, majd ha 3 hónaps lesz, majd ha elkezd fogni, nyúlkálni... De eddig még egyik sem jött be
Amúgy már elfogadtam, hogy ilyen. Van ennek jó oldala is: mert cserébe egy csomó mindenre magtanít ám a temperamentumával, határozottságával! Sokszor mosolygok, mikor a többedik babájukat váró ismerősöket hallgatom, hogy a kistestvérrel majd mi hogy lesz, mert annak "muszáj lesz alkalmazkodnia, meg hát így és így volt az elsőnél is". Még érhetik őket komoly meglepetések!

Biobaba: igen, engem is a férjem támogatott!!!!!! Ha nem lett volna.... Én bőgtem, Bobó bőgött, a férjem meg olvsta a könyvet, és diktálta hogyan kell mellre helyezni... És tényleg azóta is maximálisan az igény szerinti szoptatás pártján áll, nem is tudom, mi lenne, ha nem így gondolkodna....

Kicsit visszatérve a hordozásra : Ági, Te ismered a Godall könyvet? (Az ember árnyékában) Mert a hordozás témájához is van benne egy kis "adalék". Megyünk hozzád majd tanfolyamra 16-án, kimásolom szívesen azt a részt, ha érdekel.

Ja, és Pindi! A kongruencia. Teljesen egyet értek azzal, amit erről írtál, de képzeld, eszembe jutott ma valami! Lehetnek olyan esetek, amikor kell egy kicsit (?) színészkedni. Ovis példa lesz, de legalább szemléletes. Állatkert: az ezerlábú, vagy a bütykös csótány megsimogatása. Egyiket se szeretem, életemben eszembe nem jutott volna hozzájuk nyúlni. De amikor ott vagyok a gyerekekkel, és a foglalkozás célja is az, hoyg bemutassam, a "nem szeretem" állatokkal sincs semmi gond, akkor muszáj megtennem! Mert ha undorodok, egy gyerek se fogja megsimogatni, így meg szinte mind megteszi. Hát nem kis színészi teljesítményt igényel, az biztos. -Mert mivel gyerekekről van szó, csak akkor működik, ha totál hiteles az alakítás. Hát, ez csak úgy eszembe jutott, na. Szóval lehet olyan, hogy túl kell lépned a saját hülyeségeiden, gyengeségeiden, ha nem akarod a gyerekedbe is belenevelni...

Megint hosszú lettem, megint bocsánat

na, ez jó! Orsko, pont elkerültelek! Na, én meg épp erről regéltem: nem mindig alkalmazkodik a többedik gyerek sem: tudok rá több élő példát is, akinek a harmadik, negyedik gyerek lett ilyen "többemberes" baba, mint az enyém...

Háton hordozás: próbálom én rendületlenül, de hát mit mondjak.... Alig várom a 16-i tanfolyamot - már csak a 8,5 kg miatt is....

ON_ON
sziasztok! tegnap Sári 2,5 órát szunyált a hátamon a rucksack carry variation nevű kötésben a rugalmas kendőben!
alakulunk...

Biobaba, ha már lúd, legyen kövér alapon a
forrásvizet szemeltem ki

Livus, Flóra nagyon hasonló baba volt a tiédhez. Letenni nem lehetett fél éves koráig, egyedül hagyni játszani 10 percnél tovább egy éves koráig. Szóval együttérzek veled, de hidd el, utólag rövidnek fog tűnni ez a nehéz időszak És tényleg előnyei is vannak az ilyen babáknak, mindkét fél számára.

Eszter, az szep. Az avataromon az van.

http://www.continuum-concept.de/JLInterview09-2000.htm
interju a CC kitalalojaval, nemetul
Sokan vadoljak azzal, h nincs is gyereke, nem szakmabeli... De van egy gyerekorvos, aki atvette Liedloff elmeletet, rengeteg konyvet irt, nepszeru lett, 8 gyereke van. Es eleinte meg megemlitette Liedloffot az irasaiban, manapsag nem teszi. Pedig o szakember es meg gyereke is van, olyantol vett at valamit, aki nem bir ezekkel...

Livus!
Nem ismerem a Godall könyvet (vagy csak nem ugrik be, hogy ismerem? mert ismerős valahonnan... mind1). Előre is köszönöm a fénymásolást belőle! Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogjátok élvezni a háton hordozást. (És biztos könnyen megtanulod, ha már sokat próbáltad.)