sziazstok
Itt vagyok veletek szinte az elejétől, de most mégis álnevet fogok használni mert nem merem felválalni a döntésemet.
Nyolc hónappal a gyerkőcöm születése után nem várt terhes lettem és úgy döntöttünk nem tartjuk meg. A korházi részén túl vagyok, de a lelkiek most jönnek. Tegnap több mint egy órát bőgtem a zuhany alatt, hogy adják vissza a babámat. Nem értem meg magam.
Új privát üzeneted érkezett!
2000.06.24 19:29
Kedves Coco !
Hát nagyon sajnállak, de már nincs visszaút !
Tavaly áprilisában én is abortusz előtt álltam, csak annyi a különbség, hogy én nem akartam a abortuszt, csak a férjem. Heteken keresztűl nem telt el úgy nap, hogy ne bőgtem volna, a szemem alatt már sebes volt a sok törölgetéstől.
Nekünk akkor már 2 gyerekünk volt, és harmadikat már nagyon nem akart a férjem. Én is ha a eszemmel gondolkoztam, akkor úgy voltam vele, hogy nem kell harmadik baba, hiszen nehéz a mai világba három gyerek felnevelése. DE ha már terhes lettem, akkor már egyből a szívemmel gondolkoztam és nem akartam lemondani a babámról.
Én nem ítélek el senkit azért mert elveteti a babáját, de én nem tudnám megtenni, és aki hozzám fordul tanácsért azt megpróbálom lebeszélni, persze mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy tudja-e vállalni a babát.
Én nagyon örülök, hogy megtarthattam a babámat, ma már 6 hónapos a kislányom és nagyon boldog vagyok, és Ő is. A testvérei ímádják, és amennyire férjem ellenkezett, most annyira ímádja a pici lányát.
Kár, hogy nem előbb jelentkeztél, talán sikerűlt volna lebeszélni Téged.
Szia Szilvy
Hát nagyon sajnállak, de már nincs visszaút !
Tavaly áprilisában én is abortusz előtt álltam, csak annyi a különbség, hogy én nem akartam a abortuszt, csak a férjem. Heteken keresztűl nem telt el úgy nap, hogy ne bőgtem volna, a szemem alatt már sebes volt a sok törölgetéstől.
Nekünk akkor már 2 gyerekünk volt, és harmadikat már nagyon nem akart a férjem. Én is ha a eszemmel gondolkoztam, akkor úgy voltam vele, hogy nem kell harmadik baba, hiszen nehéz a mai világba három gyerek felnevelése. DE ha már terhes lettem, akkor már egyből a szívemmel gondolkoztam és nem akartam lemondani a babámról.
Én nem ítélek el senkit azért mert elveteti a babáját, de én nem tudnám megtenni, és aki hozzám fordul tanácsért azt megpróbálom lebeszélni, persze mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy tudja-e vállalni a babát.
Én nagyon örülök, hogy megtarthattam a babámat, ma már 6 hónapos a kislányom és nagyon boldog vagyok, és Ő is. A testvérei ímádják, és amennyire férjem ellenkezett, most annyira ímádja a pici lányát.
Kár, hogy nem előbb jelentkeztél, talán sikerűlt volna lebeszélni Téged.
Szia Szilvy
2000.06.25 09:42
Itt elindul majd egy jós kis aboruszvita azt hiszem. Személy szerint én sem vetetném el a gyermekem (ha a körülményeim ezt lehetővé teszik). Életemben kétszer estem teherbe, és mind a kétszer tudatos tervezett nagyon nagyon akart terhességről volt szó. Azonban el tudom fogadni azt, hogy bizonyos esetekben az ember az abortusz mellett dönt. Azt viszont mélységesen elitélem, ha valaki az abortuszt mint fogamzásgátlási módszert alkalmazza. Ezek most itt nagy nagy általánosságok, a vita elindítójának üzenem, hogy megértem őt. Leveléből úgy tűnik hogy döntésük hosszú-hosszú gyötrődés után született meg, és hogy lelki hatása sokáig tart majd. Abortusz kapcsán szerintem még az is nagyon elgondolkodtató kérdés, hogy mi történik olyankor mikor az anya megtudja, hogy a babája fogyatékos lenne, és felajánlják neki az abortusz lehetőségét. Nekem most 14 hetes terhesen örökké ez jár az eszemben, hogy mit tennék??? Azt hiszem az is másabb ha egy 4 hetes pocaklakóról meg mondjuk egy 18 hetes sorsáról kellenne döntened. Gyilkosság e vagy sem?? Dönthetsz-e te életekről?? Nagyon nehéz kérdések ezek, és talán az a legjobb ha nem kell ezzel szembesülnöd soha az életben. Nemrégen olvastam egy cikket a beültetés utáni többes terhességekről. Állítólag ilyenkor az anya eldöntheti, hogy mennyi babát akar megtartani. Ha mondjuk 3-as ikrek, akkor az anyának megmutatják ultrahangon a" babáka"t, és az anyának rá kell mutatnia, hogy melyiket öljék meg. Ha ezt nem teszi meg akkor az orvos a legkönnyebben elérhetőt semmisíti meg. Eme borzalmak után talán jó hír, hogy az adott intézményben EGYETLEN ilyen jellegű beavatkozás sem történt meg, minden anya vállalta az összes pockost, pedig rengeteg veszéllyel járhatott a kihordásuk, mind az anya mind a babák életére.
Mára ennyi
Zorkanya
Mára ennyi
Zorkanya
2000.06.25 15:45
Kedves Coco! nagyon sajnálom, ami Veled történt!
Én nem vetettem el soha babát, csak elvesztettem egy tiz hetes magzatot. Ha rossz passzban vagyok, sokszor eszembe jut! Veszteségként élem meg, akkor is ha nem tehetek arról, hogy meghalt!
Próbáld meg eltemetni, elengedni! Semmiképpen se tegyél úgy, mintha semmi sem történt volna! Gyászold meg, temesd el! Vádold meg magad és utána bocsáss meg magadnak. Vállald fel magad!Üdv: Timi
Én nem vetettem el soha babát, csak elvesztettem egy tiz hetes magzatot. Ha rossz passzban vagyok, sokszor eszembe jut! Veszteségként élem meg, akkor is ha nem tehetek arról, hogy meghalt!
Próbáld meg eltemetni, elengedni! Semmiképpen se tegyél úgy, mintha semmi sem történt volna! Gyászold meg, temesd el! Vádold meg magad és utána bocsáss meg magadnak. Vállald fel magad!Üdv: Timi
2000.06.26 22:47
Névtelen!
Coco, segitségért fordult hozzánk, nem pedig azért, hogy ilyen arrogáns megjegyzéseket vágjunk a fejéhez. Éppen elég neki Önmagával egyenesbe jönnie. Nem kell ennyire kíméletlenül fogalmazni. Lehet ezt sokkal ideillőbben. Neked is jogod van a véleményedhez, de nem ebben a stílusban.
Én apa vagyok és szerencsére mi még nem kerültünk ilyen helyzetbe. Amit Zorkanya feldobott, elgondolkodtatóak (felteszem ez is volt a szándékod) még nekem is mint férfinek.
Üdv.: UbiPapa
ui: Ha felválladod ezt az álláspontot, vállald a kilétedet is. Könnyű névtelenül durváskodni.
Coco, segitségért fordult hozzánk, nem pedig azért, hogy ilyen arrogáns megjegyzéseket vágjunk a fejéhez. Éppen elég neki Önmagával egyenesbe jönnie. Nem kell ennyire kíméletlenül fogalmazni. Lehet ezt sokkal ideillőbben. Neked is jogod van a véleményedhez, de nem ebben a stílusban.
Én apa vagyok és szerencsére mi még nem kerültünk ilyen helyzetbe. Amit Zorkanya feldobott, elgondolkodtatóak (felteszem ez is volt a szándékod) még nekem is mint férfinek.
Üdv.: UbiPapa
ui: Ha felválladod ezt az álláspontot, vállald a kilétedet is. Könnyű névtelenül durváskodni.
2000.06.27 09:31
Sziasztok!
Egyetértek UbiPapával, Coco segítséget kért tőlünk, és eddig csak Timitől kapott. Ez utóbbi állásponttal egyetértek, sajnos nem nagyon tudok újabbat hozzátenni, mert szerencsére semmi hasonlót nem éltem meg, még a környezetem sem.
Zorkanya gondolatairól eszembe jutott, hogy nekem is volt két hetem, szerencsére döntéskényszer nélkül. Az első UH-n látta a doki, hogy ikrek, de nagyon nagy volt a különbség köztük, amire ő azt mondta, lehet hogy a kisebbik fel fog szívódni.
(merthogy amióta korai UH vizsgálatok vannak, sok ilyet láttak). Na két hétig ott álltam, hogy na most miben reménykedjek. Hiszen egy gyereknek sokkal jobbak az esélyei, ikreknél sokkal több a kockázat, koraszülés stb. Viszont nem tudtam azt sem kívánni, hogy haljon meg az a pici. Szerencsér a természetnek (Istennek?), a testeinknek(?) kellett dönteni. És én bíztam benne, hogy jól dönt.
Én nagyon abortuszellenes vagyok, mert ami megfogant, annak már joga van élni, hogy úgy mondjam, ha Isten adta, akkor neki van joga elvenni, ill.majd Isten gondoskodik is róla.
Nálunk az első, ill. fenti formában a harmadik gyermek is nem tervezett alapon született, de mindnek nagyon örülök, függetlenül attól, hogy az adott helyzetben nagyon megváltoztatta az életemet, és ha tudatosan tervezem, akkor józan ésszel nem vállaltam volna akkor gyereket.
Ma pedig azt mondom, megérte.
Nehéz téma, hogy mit tegyen az ember, ha megtudja, hogy sérült babát vár (na ilyen volt a rokonságban, nagy árat fizetett az abortusért az illető (nem Ft-ban)). Szerintem ekkor sincs jogunk őt elpusztitani, bár ez már olyan mint az eutanázia, és azzal együtt kellene eldönteni. Mert ha csak szenvedés vár arra a babára, akkor talán tényleg könnyebb korábban. De ha bármi esélye is van, hogy sérülten bár, de élhessen, örülhessen dolgoknak, stb. akkor azért én az életre szavaznék. De nehéz meghúzni a határt.
Ildi
Egyetértek UbiPapával, Coco segítséget kért tőlünk, és eddig csak Timitől kapott. Ez utóbbi állásponttal egyetértek, sajnos nem nagyon tudok újabbat hozzátenni, mert szerencsére semmi hasonlót nem éltem meg, még a környezetem sem.
Zorkanya gondolatairól eszembe jutott, hogy nekem is volt két hetem, szerencsére döntéskényszer nélkül. Az első UH-n látta a doki, hogy ikrek, de nagyon nagy volt a különbség köztük, amire ő azt mondta, lehet hogy a kisebbik fel fog szívódni.
(merthogy amióta korai UH vizsgálatok vannak, sok ilyet láttak). Na két hétig ott álltam, hogy na most miben reménykedjek. Hiszen egy gyereknek sokkal jobbak az esélyei, ikreknél sokkal több a kockázat, koraszülés stb. Viszont nem tudtam azt sem kívánni, hogy haljon meg az a pici. Szerencsér a természetnek (Istennek?), a testeinknek(?) kellett dönteni. És én bíztam benne, hogy jól dönt.
Én nagyon abortuszellenes vagyok, mert ami megfogant, annak már joga van élni, hogy úgy mondjam, ha Isten adta, akkor neki van joga elvenni, ill.majd Isten gondoskodik is róla.
Nálunk az első, ill. fenti formában a harmadik gyermek is nem tervezett alapon született, de mindnek nagyon örülök, függetlenül attól, hogy az adott helyzetben nagyon megváltoztatta az életemet, és ha tudatosan tervezem, akkor józan ésszel nem vállaltam volna akkor gyereket.
Ma pedig azt mondom, megérte.
Nehéz téma, hogy mit tegyen az ember, ha megtudja, hogy sérült babát vár (na ilyen volt a rokonságban, nagy árat fizetett az abortusért az illető (nem Ft-ban)). Szerintem ekkor sincs jogunk őt elpusztitani, bár ez már olyan mint az eutanázia, és azzal együtt kellene eldönteni. Mert ha csak szenvedés vár arra a babára, akkor talán tényleg könnyebb korábban. De ha bármi esélye is van, hogy sérülten bár, de élhessen, örülhessen dolgoknak, stb. akkor azért én az életre szavaznék. De nehéz meghúzni a határt.
Ildi
2000.06.27 10:55
Kedves coco!
Nincsenek szavaim mennyire sajnállak, de, azt hiszem, a picit még jobban. És, Szilvyhez hasonlóan még jobban sajnálom, hogy nem korábban jöttél ide, hogy le tudjunk errol a butaságról beszélni.
Próbálj, lehiggadni és tárgyilagosan nézni a kialakult helyzetet, levonni a tanulság/okat és még egyszer nem követni el ezt a hibát. Hiszen tudjuk, hogy míg él az ember, addig egy abortusz csak lelki kínnal jár, míg a gyerek rengeteg örömöt is hoz magával.
még egyszer oszintén sajnálom.
vito
Nincsenek szavaim mennyire sajnállak, de, azt hiszem, a picit még jobban. És, Szilvyhez hasonlóan még jobban sajnálom, hogy nem korábban jöttél ide, hogy le tudjunk errol a butaságról beszélni.
Próbálj, lehiggadni és tárgyilagosan nézni a kialakult helyzetet, levonni a tanulság/okat és még egyszer nem követni el ezt a hibát. Hiszen tudjuk, hogy míg él az ember, addig egy abortusz csak lelki kínnal jár, míg a gyerek rengeteg örömöt is hoz magával.
még egyszer oszintén sajnálom.
vito
2000.06.27 10:56
Kedves coco!
Nincsenek szavaim mennyire sajnállak, de, azt hiszem, a picit még jobban. És, Szilvyhez hasonlóan még jobban sajnálom, hogy nem korábban jöttél ide, hogy le tudjunk erről a butaságról beszélni. De a dolog megtörtént, így próbálj, lehiggadni és tárgyilagosan nézni a kialakult helyzetet, levonni a tanulság/okat és még egyszer nem követni el ezt a hibát. Hiszen tudjuk, hogy míg él az ember, addig egy abortusz csak lelki kínnal jár, míg a gyerek rengeteg örömöt is hoz magával.
Még egyszer őszintén sajnálom.
vito
Nincsenek szavaim mennyire sajnállak, de, azt hiszem, a picit még jobban. És, Szilvyhez hasonlóan még jobban sajnálom, hogy nem korábban jöttél ide, hogy le tudjunk erről a butaságról beszélni. De a dolog megtörtént, így próbálj, lehiggadni és tárgyilagosan nézni a kialakult helyzetet, levonni a tanulság/okat és még egyszer nem követni el ezt a hibát. Hiszen tudjuk, hogy míg él az ember, addig egy abortusz csak lelki kínnal jár, míg a gyerek rengeteg örömöt is hoz magával.
Még egyszer őszintén sajnálom.
vito
2000.06.27 19:24
Kedves Ildikó, nagyon nem szeretek egyetértésemről biztosítani valakit, de ebben az esetben meg kell tennem! Ami a névtelent illeti ez a stílus nem ide való, ezt a helyet (babanet) azért szeretem, mert nem arról van szó, hogy modortalanul egymásnak esünk és arról sem, hogy mindenben az unalomig egyetértünk! Itt valaki segítséget kért! Ítélkezni pedig nem dolgunk! Üdv: Timi
Ui: A férjemmel megbeszéltük házasságunk kezdetén: A gyerekeinket nem vállaljuk, hanem elfogadjuk!
Ui: A férjemmel megbeszéltük házasságunk kezdetén: A gyerekeinket nem vállaljuk, hanem elfogadjuk!
2000.06.27 20:56
Üdv mindenkinek..
Nagyon tetszett hogy a 2 szem férfiúnk is állást foglalt az ügyben. Névtelen durva volt, bár én el tudom fogadni az ő véleményét is, csak ne ilyen formában tette volna. Azt hiszem azzal hogy vádoljuk Cocot csak rontunk a helyzetén, pedig így sem könnyű neki. Névtelen azért abban egyetérthet, hogyha Coco számára ez nem okozott volna lelki problémát akkor nem indít erről beszélgetést.
Saját érzéseim: mikor az első gyermekemmel terhes lettem romantikus naivitással abban reménykedtem hogy ikreim lesznek. Mikor megtudtam hogy nem nagyon elkeseredtem. Mikor most ismét teherbe estem (Zorkus 1 éves volt), a mögöttem lévő 1 évvel abban reménykednem hogy nehogy ikreim legyenek. Hangot is adtam ennek az első vizsgálaton, mire a doki döbbenten rámnézett és mondta hogy de ugye nem vetetem akkor sem el??? Ez azért olyan megdöbbentő volt, ezek szerint ilyesmi is befolyásolhatja azt hogy megtartja-e valaki a gyereket vagy sem???
2. Amíg vajúdtam a szülésznővel a kórházi statisztikáról beszélgettünk, és mondta hogy náluk még mindig több az abortusz mint a szülés, és hogy hiába minden jótanács, a nők többsége ismét visszakerül abortuszra, sokszor 1 éven belül többször is. Szerintük megfelelő szakember kellene a kórházakba, akik az ilyen esetekkel foglalkoznának. (Szerintem azoknak az anyukáknak sem ártana akiknek mondjuk valami baj történik a babájukkal- koraszülöttek lesznek, meghalnak...)
3. A halál feldolgozása mindig nagyon nehéz, de én laikusan úgy gondolom könnyebben megy ha a babád még pici embrióként hal meg benned, mintha mondjuk szülés közben, vagy utána nem sokkal. Akkor már kézzel fogható, kötődsz hozzá. Azt hiszem, bár nem tudom, én soha nem is vetéltem , szóval igazából ezt én nem tudhatom. Csak azt tudom ha Zorkkal valami történne én azt nem élném túl.
4. Persze ha belegondolunk egy 12 hetes pocaklakónak már minden megvan, ez már azért hátborzongató.
5. Védekezni ez az egyetlen megoldás, bármilyen banálisan is hangzik.
6. Éljenek a kis megfogant babák!!! Köztük az én kis 14 hetes kicsi fiam, aki biztos hogy lány lesz, na de most még a remény megvan...
Jóccakát kíván mindenkinek a ma filozófikus hangulatban leledző Zorkanya
Nagyon tetszett hogy a 2 szem férfiúnk is állást foglalt az ügyben. Névtelen durva volt, bár én el tudom fogadni az ő véleményét is, csak ne ilyen formában tette volna. Azt hiszem azzal hogy vádoljuk Cocot csak rontunk a helyzetén, pedig így sem könnyű neki. Névtelen azért abban egyetérthet, hogyha Coco számára ez nem okozott volna lelki problémát akkor nem indít erről beszélgetést.
Saját érzéseim: mikor az első gyermekemmel terhes lettem romantikus naivitással abban reménykedtem hogy ikreim lesznek. Mikor megtudtam hogy nem nagyon elkeseredtem. Mikor most ismét teherbe estem (Zorkus 1 éves volt), a mögöttem lévő 1 évvel abban reménykednem hogy nehogy ikreim legyenek. Hangot is adtam ennek az első vizsgálaton, mire a doki döbbenten rámnézett és mondta hogy de ugye nem vetetem akkor sem el??? Ez azért olyan megdöbbentő volt, ezek szerint ilyesmi is befolyásolhatja azt hogy megtartja-e valaki a gyereket vagy sem???
2. Amíg vajúdtam a szülésznővel a kórházi statisztikáról beszélgettünk, és mondta hogy náluk még mindig több az abortusz mint a szülés, és hogy hiába minden jótanács, a nők többsége ismét visszakerül abortuszra, sokszor 1 éven belül többször is. Szerintük megfelelő szakember kellene a kórházakba, akik az ilyen esetekkel foglalkoznának. (Szerintem azoknak az anyukáknak sem ártana akiknek mondjuk valami baj történik a babájukkal- koraszülöttek lesznek, meghalnak...)
3. A halál feldolgozása mindig nagyon nehéz, de én laikusan úgy gondolom könnyebben megy ha a babád még pici embrióként hal meg benned, mintha mondjuk szülés közben, vagy utána nem sokkal. Akkor már kézzel fogható, kötődsz hozzá. Azt hiszem, bár nem tudom, én soha nem is vetéltem , szóval igazából ezt én nem tudhatom. Csak azt tudom ha Zorkkal valami történne én azt nem élném túl.
4. Persze ha belegondolunk egy 12 hetes pocaklakónak már minden megvan, ez már azért hátborzongató.
5. Védekezni ez az egyetlen megoldás, bármilyen banálisan is hangzik.
6. Éljenek a kis megfogant babák!!! Köztük az én kis 14 hetes kicsi fiam, aki biztos hogy lány lesz, na de most még a remény megvan...
Jóccakát kíván mindenkinek a ma filozófikus hangulatban leledző Zorkanya
2000.06.27 21:12
Sziasztok!
Egyetértek névtelennel, bár a stílusa egy kissé (?!) durva.
Persze könnyű úgy ítélkezni, ha az ember még nem került hasonló helyzetbe... Bár én elítélem az abortuszt, két esetben tudom megérteni: ha a babáról 1000 %-ra meg tudják mondani, megmondják, hogy súlyos károsodással fog születni, vagy ha a terhesség-szülés a mama életét veszélyezteti (méhenkívüli terhesség stb). Sajnos a környezetemben van ilyen, a kicsi lány gyakorlatilag egy bandzsa nyálzó kis tehetetlen lény. 18 hetes terhesen nálunk is felmerült, hogy mi van ha... Volt két iszonyatos hetem, és hálát adok az égnek, az Istennek, a sorsnak, hogy (amennyire most tudni lehet) a baba egészséges (ősszel szülök). Iszonyatosan kínlódtam. Hisz ha úgy döntöttem volna, egy olyan babát vetettem volna el, aki már mocorgott... Addig valahogy az ember nem is érzi úgy, hogy kis emberkét hordoz, amíg az nem kezd el mocorogni.
Engem plusz még az is elrettent az abortsuztól , hogy egyszer láttam róla egy filmet, Néma sikoly címmel, és iszonyatos volt. A pici babák, nem tudom háény hetes magzatok, megpróbáltak elhúzódni a szívócső elől, próbáltak (volna) a méh legtávolabbi sarkába bújni, de nem lehetett...
Nagyon nehéz döntáés ez mindenkinek. Egyetlen megoldás van, amit unalomig szajkózunk, a megelőzés. Azt hiszem Coco most egy hatalmas pofont és leckét kapott az élettől, kívánom, hogy soha ne kelljen így döntenie.
Egyetértek névtelennel, bár a stílusa egy kissé (?!) durva.
Persze könnyű úgy ítélkezni, ha az ember még nem került hasonló helyzetbe... Bár én elítélem az abortuszt, két esetben tudom megérteni: ha a babáról 1000 %-ra meg tudják mondani, megmondják, hogy súlyos károsodással fog születni, vagy ha a terhesség-szülés a mama életét veszélyezteti (méhenkívüli terhesség stb). Sajnos a környezetemben van ilyen, a kicsi lány gyakorlatilag egy bandzsa nyálzó kis tehetetlen lény. 18 hetes terhesen nálunk is felmerült, hogy mi van ha... Volt két iszonyatos hetem, és hálát adok az égnek, az Istennek, a sorsnak, hogy (amennyire most tudni lehet) a baba egészséges (ősszel szülök). Iszonyatosan kínlódtam. Hisz ha úgy döntöttem volna, egy olyan babát vetettem volna el, aki már mocorgott... Addig valahogy az ember nem is érzi úgy, hogy kis emberkét hordoz, amíg az nem kezd el mocorogni.
Engem plusz még az is elrettent az abortsuztól , hogy egyszer láttam róla egy filmet, Néma sikoly címmel, és iszonyatos volt. A pici babák, nem tudom háény hetes magzatok, megpróbáltak elhúzódni a szívócső elől, próbáltak (volna) a méh legtávolabbi sarkába bújni, de nem lehetett...
Nagyon nehéz döntáés ez mindenkinek. Egyetlen megoldás van, amit unalomig szajkózunk, a megelőzés. Azt hiszem Coco most egy hatalmas pofont és leckét kapott az élettől, kívánom, hogy soha ne kelljen így döntenie.
2000.06.27 21:28
Kedves Zsóka !
Én is nagy abortusz ellenes vagyok, írtad, hogy láttad a néma sikoly c. filmet, én évek óta próbálom megszerezni, de sikertelenül, ha megvan még a film akkor kölcsön adnád ? Már 9 éve kutatom a filmet, de nem tudom megszerezni, pedig nagyon érdekelne, na meg a férjemnek is szeretném megmutatni, ( több mint egy évvel ezelőtt akaratom ellenére majdnem a kislányom is a szívócső áldozata lett ).
Ha Neked véletlenül nincs meg, de másnak megvan akkor nagyon megköszönném, ha megnézésre kölcsön adná ! Előre is köszönöm !
Sziasztok Szilvy
Írhattok a e-mail címemre is, ha valaki kölcsön tudná adni.
Én is nagy abortusz ellenes vagyok, írtad, hogy láttad a néma sikoly c. filmet, én évek óta próbálom megszerezni, de sikertelenül, ha megvan még a film akkor kölcsön adnád ? Már 9 éve kutatom a filmet, de nem tudom megszerezni, pedig nagyon érdekelne, na meg a férjemnek is szeretném megmutatni, ( több mint egy évvel ezelőtt akaratom ellenére majdnem a kislányom is a szívócső áldozata lett ).
Ha Neked véletlenül nincs meg, de másnak megvan akkor nagyon megköszönném, ha megnézésre kölcsön adná ! Előre is köszönöm !
Sziasztok Szilvy
Írhattok a e-mail címemre is, ha valaki kölcsön tudná adni.
2000.06.29 11:06
Kedves Coco!
Lehet, hogy a többiek megköveznek majd azért, amit most leírok, de vállalom a véleményem. Én azt mondom, ne gyötörd magad tovább az önváddal. Azzal senkinek se teszel jót. Ha döntöttél, fogadd el a döntésed, biztos megvolt az okod rá, hogy így határozz. Nagyon fontos, hogy akkor is el tudd fogadni a döntésed, ha megbántad. Viszont akkor határozd el, hogy a jövőben majd másként cselekedsz. A múltra boríts fátylat - egy ilyen lelki teherrel nem szabad élni, és biztos vagyok benne, hogy nem is érdemelnéd meg, hogy ennyit gyötrődj.
A többieknek üzenem, hogy embertelen dolog azt sugallni egy segítséget kérő társunknak, hogy furdalja csak a lelkiismeret, és szenvedjen csak. Gondoljatok bele, hogyan érintene ez benneteket, ha ti lennétek ebben a helyzetben! (Nem kifogás, hogy ti sose kerülhetnétek ilyen helyzetbe. És ha mégis?) Meg vagyok botránkozva, hogy az erkölcsösség jelszava mögé bújva milyen durván tudtok belegázolni mások lelkivilágába (még kedvesnek tűnő szavakkal is). Coco nem azért írt, hogy véleményt alkossunk róla, és azt a fejéhez vágjuk, hanem azért, hogy segítsünk neki!
Egyébiránt azért leírom, hogy nekem se volt még soha abortuszom, nem is szeretnék ilyet, és abortusz párti sem vagyok, viszont a humánus magatartást fontosabbnak tartom, mint az erkölcsi ítélkezést.
Üdv mindenkinek: Krisztina
Lehet, hogy a többiek megköveznek majd azért, amit most leírok, de vállalom a véleményem. Én azt mondom, ne gyötörd magad tovább az önváddal. Azzal senkinek se teszel jót. Ha döntöttél, fogadd el a döntésed, biztos megvolt az okod rá, hogy így határozz. Nagyon fontos, hogy akkor is el tudd fogadni a döntésed, ha megbántad. Viszont akkor határozd el, hogy a jövőben majd másként cselekedsz. A múltra boríts fátylat - egy ilyen lelki teherrel nem szabad élni, és biztos vagyok benne, hogy nem is érdemelnéd meg, hogy ennyit gyötrődj.
A többieknek üzenem, hogy embertelen dolog azt sugallni egy segítséget kérő társunknak, hogy furdalja csak a lelkiismeret, és szenvedjen csak. Gondoljatok bele, hogyan érintene ez benneteket, ha ti lennétek ebben a helyzetben! (Nem kifogás, hogy ti sose kerülhetnétek ilyen helyzetbe. És ha mégis?) Meg vagyok botránkozva, hogy az erkölcsösség jelszava mögé bújva milyen durván tudtok belegázolni mások lelkivilágába (még kedvesnek tűnő szavakkal is). Coco nem azért írt, hogy véleményt alkossunk róla, és azt a fejéhez vágjuk, hanem azért, hogy segítsünk neki!
Egyébiránt azért leírom, hogy nekem se volt még soha abortuszom, nem is szeretnék ilyet, és abortusz párti sem vagyok, viszont a humánus magatartást fontosabbnak tartom, mint az erkölcsi ítélkezést.
Üdv mindenkinek: Krisztina
2000.06.29 21:31
Kedves Krisztina! Sajnos, nem tudok egyetérteni veled! A megbocsátást meg kell előznie a bűnbánatnak. Fel kell vállalnia a bűnt, hogy megbocsátást nyerjen, önmagától és önmagának. Végig kell mennie ezen a folyamaton, hogy ne kisértse a múlt... Ez nem erkölcsi itélkezés, én úgy érzem, Coco, nagyon is tisztában van vele, hogy nem jó, amit tett... Üdv: Timi
2000.06.30 14:13
Sziasztok!
Lehet, hogy sokak rosszallásást fogom kiváltani ezzel a hozzászólással, de Krisztinához hasonlóan én is vállalom a véleményem.
Coco valamiféle segítséget kért, és a többség azt mondta el, hogy mi a véleménye az abortuszról, és hogy milyen csodálatos, hogy neki megszülethettek a gyerekei. Nem hiszem, hogy valakinek, aki a zuhany alatt sírva azt szeretné, hogy visszakapja a kisbabáját, ez a legmegnyugtatóbb válasz.
Ez a sírás pedig nekem azt is jelzi, hogy a "bűnbánat" már megvan. Szándékosan tettem idézőjelbe a bűnbánatot, mert szerintem az abortusz nem bűn. Nem vagyok abortuszellenes, de abortusz párti sem. De volt idő, amikor még hevesen elleneztem az abortuszt, és persze én is állítottam, hogy velem ez nem történhetne meg. És mégis megtörtént (pedig védekeztünk...). És igenis vannak helyzetek az ember életében, amikor ez a nagyon szerencsétlen döntést kell meghoznia. És szerintem mindaddig, amíg az ember nem került ilyen helyzetbe, egész másképp gondolkodik magáról és az abortuszról is, mint ott élesben. Nem állítom, hogy nincsenek olyan nők, akik semmilyen körülmények között nem vetetnék el a babájukat. Biztosan vannak: a vallásuk vagy valami más indíttatásuk ezt diktálja ezt tiltja. De mivel nem az adott ember (nő) helyében vagyunk, nem ismerhetünk minden körülményt, nem is ítélhetjük meg, hogy "helyesen" döntött-e.
Kedves Coco,
ha van egy szabad délutánod, amit teljesen egyedül el tudsz tölteni, ülj le egy nyugodt helyre és gondold végig az egészet, sírj, kiabálj, haragudj magadra (ha akarsz), gondold végig, hogy mi lesz ezután, meg ilyesmi. Nem állítom, hogy minden rendben lesz utána, de hátha könnyebb lesz valamivel. És nem ártana, ha a pároddal is meg tudnád beszélni. Nekem két évig tartott mí sikerült magamban valahogy lezárni az egészet, de csak azért, mert két év kellett ahhoz, hogy az adott úriemberrel sikerüljön tisztáznunk a dolgokat.
Remélem, sikerül túllenned rajta, és írzs egy emilt a legközelebbi babád születésekor :-))
Ancsa
Lehet, hogy sokak rosszallásást fogom kiváltani ezzel a hozzászólással, de Krisztinához hasonlóan én is vállalom a véleményem.
Coco valamiféle segítséget kért, és a többség azt mondta el, hogy mi a véleménye az abortuszról, és hogy milyen csodálatos, hogy neki megszülethettek a gyerekei. Nem hiszem, hogy valakinek, aki a zuhany alatt sírva azt szeretné, hogy visszakapja a kisbabáját, ez a legmegnyugtatóbb válasz.
Ez a sírás pedig nekem azt is jelzi, hogy a "bűnbánat" már megvan. Szándékosan tettem idézőjelbe a bűnbánatot, mert szerintem az abortusz nem bűn. Nem vagyok abortuszellenes, de abortusz párti sem. De volt idő, amikor még hevesen elleneztem az abortuszt, és persze én is állítottam, hogy velem ez nem történhetne meg. És mégis megtörtént (pedig védekeztünk...). És igenis vannak helyzetek az ember életében, amikor ez a nagyon szerencsétlen döntést kell meghoznia. És szerintem mindaddig, amíg az ember nem került ilyen helyzetbe, egész másképp gondolkodik magáról és az abortuszról is, mint ott élesben. Nem állítom, hogy nincsenek olyan nők, akik semmilyen körülmények között nem vetetnék el a babájukat. Biztosan vannak: a vallásuk vagy valami más indíttatásuk ezt diktálja ezt tiltja. De mivel nem az adott ember (nő) helyében vagyunk, nem ismerhetünk minden körülményt, nem is ítélhetjük meg, hogy "helyesen" döntött-e.
Kedves Coco,
ha van egy szabad délutánod, amit teljesen egyedül el tudsz tölteni, ülj le egy nyugodt helyre és gondold végig az egészet, sírj, kiabálj, haragudj magadra (ha akarsz), gondold végig, hogy mi lesz ezután, meg ilyesmi. Nem állítom, hogy minden rendben lesz utána, de hátha könnyebb lesz valamivel. És nem ártana, ha a pároddal is meg tudnád beszélni. Nekem két évig tartott mí sikerült magamban valahogy lezárni az egészet, de csak azért, mert két év kellett ahhoz, hogy az adott úriemberrel sikerüljön tisztáznunk a dolgokat.
Remélem, sikerül túllenned rajta, és írzs egy emilt a legközelebbi babád születésekor :-))
Ancsa
2000.06.30 21:01
Sziasztok,
Csak hogy "megvédjem" magunkat, mint válaszolókat.
Természetesen annyiban igazatok van, hogy Coco segítséget kért tőlünk, és vajon mit kapott? Igenis kapott vigasztaló szavakat, tanácsiokat, és kapott véleményeket is - azt hiszem, hogy ez természetes. Egy ilyen kérdésben azt hiszem, nem is lehet elvárni, hogy az ember le ne írja a véleményét amellett, hogy esetleg "lelki tanácsot" is ad a kérdezőnek. Azt hiszem, hogy - kevés kivétellel - mindenki "úriember" módon viszonyult a kérdéshez, és nem bántó szándékkal írta azt, amit leírt. Tanácsként, okulásként, vigasztalásként, vagy csak egyszerű hozzászólásként.
Csak hogy "megvédjem" magunkat, mint válaszolókat.
Természetesen annyiban igazatok van, hogy Coco segítséget kért tőlünk, és vajon mit kapott? Igenis kapott vigasztaló szavakat, tanácsiokat, és kapott véleményeket is - azt hiszem, hogy ez természetes. Egy ilyen kérdésben azt hiszem, nem is lehet elvárni, hogy az ember le ne írja a véleményét amellett, hogy esetleg "lelki tanácsot" is ad a kérdezőnek. Azt hiszem, hogy - kevés kivétellel - mindenki "úriember" módon viszonyult a kérdéshez, és nem bántó szándékkal írta azt, amit leírt. Tanácsként, okulásként, vigasztalásként, vagy csak egyszerű hozzászólásként.
2000.06.30 21:41
Kedves Ancsa! Azt hiszem azért írsz így, mert erősen érintett vagy az ügyben! (Talán most nem vagyok túlzottan finom!) Senki nem bántotta Coco-t,(kivétel erősíti a szabályt!) de kikérte a véleményünket és ne várd tőlünk, hogy tagadjuk meg a hitünket, az elveinket vagy az álláspontunkat! Üdv: Timi
2000.06.30 22:24
Kedves Coco és Mindenki!
Egy tanácsom van: FELEJTENI! Igenis, ha valaki szorult helyzetben van és meg KELL hogy tegye, akkor tegye, egyetértek. Jómagam tapasztalatból tudom, milyen ezt az egészet átélni, és aki ezért elítél, nézzen mélyen magába, hogy ő tökéletes-e. Megjegyzem: óvszerrel védekeztünk, mégis terhes lettem.
Az hogy így hölgyek (és bocs, urak) "beszélnek" a témáról, az nagyon jó. Viszont kiütéses leszek, amikor vén muksók a Parlamentben kitalálják, hogy mi is jó egy nőnek (és a párjának v. legyen csak egy egyalkalmas pasas). Szerintem az érintettekre kéne bízni. Változtatni kell a fiatal párokat és családokat érintő politikai és társadalmi hozzáálláson, talán nagyobb kedve lenne a nőknek is szülni.
A kedves Névtelenhez személyesen is lenne egy pár keresetlen szavam, fogadom, hogy tagja valamilyen magzatvédő ligának, ahol a férfiak is szülnek (persze csak elméletben)! Hát nem röhejesek?
Üdv Stefi
Egy tanácsom van: FELEJTENI! Igenis, ha valaki szorult helyzetben van és meg KELL hogy tegye, akkor tegye, egyetértek. Jómagam tapasztalatból tudom, milyen ezt az egészet átélni, és aki ezért elítél, nézzen mélyen magába, hogy ő tökéletes-e. Megjegyzem: óvszerrel védekeztünk, mégis terhes lettem.
Az hogy így hölgyek (és bocs, urak) "beszélnek" a témáról, az nagyon jó. Viszont kiütéses leszek, amikor vén muksók a Parlamentben kitalálják, hogy mi is jó egy nőnek (és a párjának v. legyen csak egy egyalkalmas pasas). Szerintem az érintettekre kéne bízni. Változtatni kell a fiatal párokat és családokat érintő politikai és társadalmi hozzáálláson, talán nagyobb kedve lenne a nőknek is szülni.
A kedves Névtelenhez személyesen is lenne egy pár keresetlen szavam, fogadom, hogy tagja valamilyen magzatvédő ligának, ahol a férfiak is szülnek (persze csak elméletben)! Hát nem röhejesek?
Üdv Stefi
2000.07.01 16:15
Kedves Steffi! Na, ha ki tudok valamin akadni, akkor ez az! Azok a vén muksók, ahogy Te írod, apák és nagyapák, akik az unokáikért a lányaikért aggódnak, néhány évtizednyi tapasztalattal a vállukon. Akiknek igenis, ugyanannyi beleszólásuk van a dolgokba, mint bárki másnak!
Ne tartsa senki magát Istennek! Azért, mert a férfiak nem képesek anatómiailag szülni, még joguk kell, hogy legyen a gyermekük életéhez!
Mellesleg jegyzem meg, én a kukába dobott csecsemőn való nagy társadalmi felháborodáson vagyok kiakadva és azt tartom égbekiáltóan képmutatónak! Ami pedig a magzatvédőket ért támadást illeti, határozottan visszautasítom! Ez a kérdés nem Dávodról nézendő! (Ez egy nagyon csúnya média vita, amit nem kivánok folytatni)...Üdv: Timi
Ne tartsa senki magát Istennek! Azért, mert a férfiak nem képesek anatómiailag szülni, még joguk kell, hogy legyen a gyermekük életéhez!
Mellesleg jegyzem meg, én a kukába dobott csecsemőn való nagy társadalmi felháborodáson vagyok kiakadva és azt tartom égbekiáltóan képmutatónak! Ami pedig a magzatvédőket ért támadást illeti, határozottan visszautasítom! Ez a kérdés nem Dávodról nézendő! (Ez egy nagyon csúnya média vita, amit nem kivánok folytatni)...Üdv: Timi
2000.07.02 22:18
Kedves Timi!
A férfiaknak legyen joguk a saját gyerekükhöz, de ne az enyémhez. Nekem ne néhány tíz-száz pasas szabja meg, hogy szülhetek-e gyereket vagy sem. Megalázónak tartom, hogy a bajba jutott lányokat és asszonyokat arra akarják kényszeríteni, hogy gyereket szüljenek. Akit szülésre kényszerítenek, az vállaljon is érte felelősséget. Az állam soha nem fogja felvállalni, hogy pl. egy leányanyának olyan körülményeket biztosítson, hogy gond nélkül, egyedül felnevelhesse a gyerekét, ha nincs társ, aki segítse. Ilyen soha az életben nem lesz. Persze létezik ún. állami gondozás, na de kérem! Leginkább egy jobb kulya menhelyhez lehet hasonlítani ezeket a helyeket. Tisztelet a kivétel. Utána ha eléri az állami gondozott a nagykorúságot, némi pénzzel utcára teszik, aztán boldogulj, ahogy tudsz. Csak körül kell nézni a négyes út mentén, vagy a belvárosi szórakozóhelyeken. A legtöbb - sokszor fiatalkorú - lány állami gondozott. Kiváncsi lennék, hogy a magzatvédők összedobnának-e pár százezer-millió forintot, hogy az abortusztól megmentett babákat támogassák. Könnyű azt mondani, hogy ne vetesd el, majd lesz valahogy, aztán ha megszült, már sehol nincsenek. Csak el kéne menni néhány leányotthonba, hogy milyen körülmények között élnek. Mindenki maga döntsön, és aki úgy határoz azt támogatni kell és nem megkövezni. Számoljon el saját maga a lelkiismeretével, még ha ez nem is könnyű dolog. Egyébként Coco esetében biztos vagyok benne, hogy jól megfontolta a dolgot és ezután döntött/döntöttek úgy, hogy megteszi.
A kukába kitett csecsemőkről no comment. Inkubátor, templomlépcső, gyermektelen család?
Üdv Stefi
A férfiaknak legyen joguk a saját gyerekükhöz, de ne az enyémhez. Nekem ne néhány tíz-száz pasas szabja meg, hogy szülhetek-e gyereket vagy sem. Megalázónak tartom, hogy a bajba jutott lányokat és asszonyokat arra akarják kényszeríteni, hogy gyereket szüljenek. Akit szülésre kényszerítenek, az vállaljon is érte felelősséget. Az állam soha nem fogja felvállalni, hogy pl. egy leányanyának olyan körülményeket biztosítson, hogy gond nélkül, egyedül felnevelhesse a gyerekét, ha nincs társ, aki segítse. Ilyen soha az életben nem lesz. Persze létezik ún. állami gondozás, na de kérem! Leginkább egy jobb kulya menhelyhez lehet hasonlítani ezeket a helyeket. Tisztelet a kivétel. Utána ha eléri az állami gondozott a nagykorúságot, némi pénzzel utcára teszik, aztán boldogulj, ahogy tudsz. Csak körül kell nézni a négyes út mentén, vagy a belvárosi szórakozóhelyeken. A legtöbb - sokszor fiatalkorú - lány állami gondozott. Kiváncsi lennék, hogy a magzatvédők összedobnának-e pár százezer-millió forintot, hogy az abortusztól megmentett babákat támogassák. Könnyű azt mondani, hogy ne vetesd el, majd lesz valahogy, aztán ha megszült, már sehol nincsenek. Csak el kéne menni néhány leányotthonba, hogy milyen körülmények között élnek. Mindenki maga döntsön, és aki úgy határoz azt támogatni kell és nem megkövezni. Számoljon el saját maga a lelkiismeretével, még ha ez nem is könnyű dolog. Egyébként Coco esetében biztos vagyok benne, hogy jól megfontolta a dolgot és ezután döntött/döntöttek úgy, hogy megteszi.
A kukába kitett csecsemőkről no comment. Inkubátor, templomlépcső, gyermektelen család?
Üdv Stefi
2000.07.03 11:12
Kedves Timi!
"Azért, mert a férfiak nem képesek anatómiailag szülni, még joguk kell, hogy
legyen a gyermekük életéhez!"
Ez így van, de sok abortusznak az az oka, hogy joguk van ugyan hozzá, csak kedvük nincs...
És én sem szeretném, hogy az én gyerekemről politikusok döntsenek (mindegy, hogy férfiak vagy nők).
"Azért, mert a férfiak nem képesek anatómiailag szülni, még joguk kell, hogy
legyen a gyermekük életéhez!"
Ez így van, de sok abortusznak az az oka, hogy joguk van ugyan hozzá, csak kedvük nincs...
És én sem szeretném, hogy az én gyerekemről politikusok döntsenek (mindegy, hogy férfiak vagy nők).
2000.07.03 20:43
Kedves Ancsa! Azt értem ezalatt, hogy ha valaki átesett ilyenen, akkor az az ő ügye, de ne akard ezt nekünk normává tenni. Mint ahogy én sem akarom azt, hogy mindenki öt gyereket szüljön!...
Kedves Stefi! Először is nem ugyanazt értjük magzatvédelmen. Amit Te írsz az erősen demagóg! Üdv: Timi
Kedves Stefi! Először is nem ugyanazt értjük magzatvédelmen. Amit Te írsz az erősen demagóg! Üdv: Timi
2000.07.03 21:16
Kedves Timi!
Nem pont Te képviseled azt az álláspontot, hogy "mindenki olyan legyen mint én"?! Van fekete és fehér, van abortuszpárti és ellenes. Cimkézni könnyű, kiszálltam, mert úgyis csak a magadét hajtogatod, otthon is Te viselheted a nadrágot. Még szerencse, hogy sok nő sorsa nem a Te kezedben van, mert a szentet felemelnéd, a megesettet beletaposnád a porba. Nagyon könnyű lehet veled együtt élni.
Ancsával egyetértek.
Adios Stefi
Nem pont Te képviseled azt az álláspontot, hogy "mindenki olyan legyen mint én"?! Van fekete és fehér, van abortuszpárti és ellenes. Cimkézni könnyű, kiszálltam, mert úgyis csak a magadét hajtogatod, otthon is Te viselheted a nadrágot. Még szerencse, hogy sok nő sorsa nem a Te kezedben van, mert a szentet felemelnéd, a megesettet beletaposnád a porba. Nagyon könnyű lehet veled együtt élni.
Ancsával egyetértek.
Adios Stefi
2000.07.04 08:40
Kedves Timi!
Nem érzem úgy (újra átolvasva a hozzászólásomat), hogy "normává" akartam tenni a hozzáállásomat, viselkedésemet, akármit - főképp nem az én "ügyemet", a saját abortuszomat. Nem hinném, hogy a hozzászólásomnak az egyik lehetséges értelmezése az lehetne: "Lányok csináltassatok abortuszt amikor csak akartok, ez úgyis mindenkinek a magánügye! És vetessétek el a babáitokat, hogy megismerhessétek a másik oldalt is." Vagy valami hasonló.
Szerintem az abortusz egy borzalmasan rossz dolog, de nem ítélhetünk meg senkit, amíg nem tudjuk, milyen helyzetben volt, amikor ezt a döntést hozta. Hidd el, én sem örömömben döntöttem így...
És nem is a hit megtagadását hiányoltam, hanem valamiféle empátiát, hogy a hit és egyéb korlátok ellenére próbáljuk más szemszögből is megnézni/látni a dolgokat.
És még csak azt sem mondtam, hogy Krisztinán kívül minden hozzászóló negatív volt az ügyben. Csupán azt a benyomásomat próbáltam leírni, hogy több hozzászólás a segítő szándék ellenére bántó is lehetett.
Remélem, érted, mit akartam mondani:
Ancsa
Nem érzem úgy (újra átolvasva a hozzászólásomat), hogy "normává" akartam tenni a hozzáállásomat, viselkedésemet, akármit - főképp nem az én "ügyemet", a saját abortuszomat. Nem hinném, hogy a hozzászólásomnak az egyik lehetséges értelmezése az lehetne: "Lányok csináltassatok abortuszt amikor csak akartok, ez úgyis mindenkinek a magánügye! És vetessétek el a babáitokat, hogy megismerhessétek a másik oldalt is." Vagy valami hasonló.
Szerintem az abortusz egy borzalmasan rossz dolog, de nem ítélhetünk meg senkit, amíg nem tudjuk, milyen helyzetben volt, amikor ezt a döntést hozta. Hidd el, én sem örömömben döntöttem így...
És nem is a hit megtagadását hiányoltam, hanem valamiféle empátiát, hogy a hit és egyéb korlátok ellenére próbáljuk más szemszögből is megnézni/látni a dolgokat.
És még csak azt sem mondtam, hogy Krisztinán kívül minden hozzászóló negatív volt az ügyben. Csupán azt a benyomásomat próbáltam leírni, hogy több hozzászólás a segítő szándék ellenére bántó is lehetett.
Remélem, érted, mit akartam mondani:
Ancsa
2000.07.04 10:17
Kedves Mindenki!
(Nem akarja valami felsőbb dolog, hogy én ezt megírjam, már kétszer leírtam, és kétszer volt áramszünet, mielőtt elküldhettem volna..)
Elhiszem, hogy senki sem örömében megy abortuszra. Itt már többször elhangzott, hogy aki az abortusz mellett dönt, az ilyen meg olyan nehéz helyzetben volt. De senki sem merte vállalni, hogy elárulja, mégis mi az, ami szerinte indokolttá teszi egy ártatlan, védtelen ember megölését! (talán csak Coco írta a nyolc hónapos tesót) Így látatlanban tehát azt mondhatnánk, hogy akkor lehetnek olyan nehéz helyzetek, amelyekben egy már megszületett ember megölése is indokolt? Azok a babák a pocakban ugyanolyan élő emberek! Nem tudom, mik azok az indokok, amik jogosak erre a tettre! (ami a nyolc hónapot illeti, ha a teste alkalmas volt rá, hogy a baba megfoganjon, fejlődjön, akkor ez már nem indok az elvetetésre!) Egyedül az orvosi okok azok, amiken már el lehet gondolkodni!
Abortuszon átmenő nők! Ha nehéz helyzetbe kerültök, megölnétek emiatt a megszületett gyermeketeket? Anyáink a háborúban stb. megölték magukat, vagy egymást, azért mert nehéz a helyzet? Ha mindenki így tenne, már kihalt volna az emberiség!
Stefi és hasonlók: sajnos ma Mo.n az abortuszok nagy része nem a megfelelő védekezés ellenére fogant babák miatt van. És egy nőnek akkor kell eldöntenie, hogy akar-e gyereket, amikor nem tesz ellene semmit, felelőtlenül él. És emiatt a politikusoknak igenis kell tenni, bár lehet, hogy ezek a lépéseik még nem a legideálisabbak.
"Megalázónak tartom, hogy a bajba jutott lányokat és asszonyokat arra akarják kényszeríteni,
hogy gyereket szüljenek. Akit szülésre kényszerítenek, az vállaljon is érte felelősséget."
Ki kényszerítette ezeket a lányokat és asszonyokat a szexre????!!! Azt hiszem 99.9%-ukat senki!
És a nehéz helyzetekről még látatlanban annyit, hogy az életkörülményeiket is sokan szídják, olyanok, akiknél sokan rosszabb körülmények között élnek! Lásd a max. 1 gyereket vállalók köre, akik szerint többet nem lehet, mert nem lehet neki megadni mindent, ugyanakkor tüöbbet keresnek, mint sok többgyermekes, többet költenek a kocsijukra, mint esetleg mások teljes jövedelme stb.
A gyerekeknek nem az anyagiak megadása a fontos, hanem a szeretet, amit pedig szerintem minden nehéz körülmény mellett meg lehet adni!
Sokaknak sajnos könnyebb azt mondani, hogy ez most nem jókor jött, és mellőzni, kidobni, mintsem vállalni a nehézségeket!
Elnézést mindenkitől, aki ezen megbántódott, nem célom senkit személy szerint megbántani.
Sziasztok:
Ildi
(Nem akarja valami felsőbb dolog, hogy én ezt megírjam, már kétszer leírtam, és kétszer volt áramszünet, mielőtt elküldhettem volna..)
Elhiszem, hogy senki sem örömében megy abortuszra. Itt már többször elhangzott, hogy aki az abortusz mellett dönt, az ilyen meg olyan nehéz helyzetben volt. De senki sem merte vállalni, hogy elárulja, mégis mi az, ami szerinte indokolttá teszi egy ártatlan, védtelen ember megölését! (talán csak Coco írta a nyolc hónapos tesót) Így látatlanban tehát azt mondhatnánk, hogy akkor lehetnek olyan nehéz helyzetek, amelyekben egy már megszületett ember megölése is indokolt? Azok a babák a pocakban ugyanolyan élő emberek! Nem tudom, mik azok az indokok, amik jogosak erre a tettre! (ami a nyolc hónapot illeti, ha a teste alkalmas volt rá, hogy a baba megfoganjon, fejlődjön, akkor ez már nem indok az elvetetésre!) Egyedül az orvosi okok azok, amiken már el lehet gondolkodni!
Abortuszon átmenő nők! Ha nehéz helyzetbe kerültök, megölnétek emiatt a megszületett gyermeketeket? Anyáink a háborúban stb. megölték magukat, vagy egymást, azért mert nehéz a helyzet? Ha mindenki így tenne, már kihalt volna az emberiség!
Stefi és hasonlók: sajnos ma Mo.n az abortuszok nagy része nem a megfelelő védekezés ellenére fogant babák miatt van. És egy nőnek akkor kell eldöntenie, hogy akar-e gyereket, amikor nem tesz ellene semmit, felelőtlenül él. És emiatt a politikusoknak igenis kell tenni, bár lehet, hogy ezek a lépéseik még nem a legideálisabbak.
"Megalázónak tartom, hogy a bajba jutott lányokat és asszonyokat arra akarják kényszeríteni,
hogy gyereket szüljenek. Akit szülésre kényszerítenek, az vállaljon is érte felelősséget."
Ki kényszerítette ezeket a lányokat és asszonyokat a szexre????!!! Azt hiszem 99.9%-ukat senki!
És a nehéz helyzetekről még látatlanban annyit, hogy az életkörülményeiket is sokan szídják, olyanok, akiknél sokan rosszabb körülmények között élnek! Lásd a max. 1 gyereket vállalók köre, akik szerint többet nem lehet, mert nem lehet neki megadni mindent, ugyanakkor tüöbbet keresnek, mint sok többgyermekes, többet költenek a kocsijukra, mint esetleg mások teljes jövedelme stb.
A gyerekeknek nem az anyagiak megadása a fontos, hanem a szeretet, amit pedig szerintem minden nehéz körülmény mellett meg lehet adni!
Sokaknak sajnos könnyebb azt mondani, hogy ez most nem jókor jött, és mellőzni, kidobni, mintsem vállalni a nehézségeket!
Elnézést mindenkitől, aki ezen megbántódott, nem célom senkit személy szerint megbántani.
Sziasztok:
Ildi
2000.07.04 10:55
Sziasztok!Sajnos én is kerültem ilyen helyzetbe(7 hetes terhes voltam),de nem az én hibámbol.16 évesen,gyogyszer szedése mellett. Ez nem egyéjszakás kaland volt(már 2 éve voltunk együtt)Mi nagyon örültünk a babának,de amikor szüleim megtudták,akkor elszabadult a "pokol".Pár napon belül már a védönönél találtam magam,és hallgattam a mondanivaloját,hogy jol gondoljam át stb.,pedig én bele sem szolhattam.Szüleim ugy gondolták,hogy nagyon fiatal vagyok még ennyi idösen egy gyerekhez.Kb.1,5 hét mulva már a mütöasztalon voltam.Utána rettenetesen kikészültem,nem is voltam magamnál teljesen heteken keresztül.De késöbb-a fiuval szakitottunk-rájöttem,hogy talán nem is baj,hogy igy alakult.Most van egy másfél éves kisfiunk,férjemmel boldog házasságban élünk,és decemberre várjuk második babánkat.Nagyon sajnálom azt a kisembert,aki akkor a hasamban volt,igy utolag mégis ugy gondolom,hogy szüleim tényleg csak jot tettek velem azzal,hogy akkor nem engedték,hogy megtartsam a gyermekemet.Nagyon nehéz volt magam tultenni ezen az egészen-föleg igy,hogy nem saját akaratombol történt-,de az idö minden sebet begyogyit.Elfelejteni nem lehet-talán nem is kell-,de meglátod Cocco,majd idövel neked is könnyebb lesz. Nagyon jo volt mindezt végre "kibeszélni"magambol,hiszen erröl én soha senkinek nem beszélek és talán ezért is volt nehéz feldolgoznom.Szerintem valakinek mondjál el mindent az érzéseidröl,és akkor talán könnyebb lesz. Katalin
2000.07.04 11:52
Sziasztok! Cocot nagyon sajnálom. Szerintem, mire e sorokat elírom, már túl is van az egészen és talán már boldog valaki mással, egy újabb szerelemmel. Talán, és remélem...
Én még egy oldalágat szeretnék képviselni. Én meddő vagyok. Igen, ilyen is van. Én meghalnék egy gyerekért, annyira szeretnék, de nekem csak az örökbefogadás marad.
Fura az élet, hogy nekem pl. nagyon kellene gyerek és nem lehet.
Bocsánat, hogy csak magamról írtam és önző voltam.
Én még egy oldalágat szeretnék képviselni. Én meddő vagyok. Igen, ilyen is van. Én meghalnék egy gyerekért, annyira szeretnék, de nekem csak az örökbefogadás marad.
Fura az élet, hogy nekem pl. nagyon kellene gyerek és nem lehet.
Bocsánat, hogy csak magamról írtam és önző voltam.
2000.07.04 13:54
Sziasztok!
Abortuszelleni oldalról belebotlottam egy linkbe, van rajta egy két érdekesség:
http://w3.swi.hu/davikate/babys2.htm
(Bocs, hogy csak így puritán módon)
Sziasztok:
Ildi
Abortuszelleni oldalról belebotlottam egy linkbe, van rajta egy két érdekesség:
http://w3.swi.hu/davikate/babys2.htm
(Bocs, hogy csak így puritán módon)
Sziasztok:
Ildi
2000.07.04 17:03
Kedves Ildi!
A hozzászólásodna ehhez a részéhez szeretnék mondani néhány szót: "Abortuszon átmenő nők! Ha nehéz helyzetbe kerültök, megölnétek emiatt a megszületett gyermeketeket?"
Kezdeném azzal, hogy próbálom neked körvonalazni azt a helyzetet, amit én akkor (21 évesen) olyannak ítéltem meg, hogy nem mertem vállalni a kisbabámat. (Valahol sejtem, hogy neked mindez semmiség lesz, de a lelkem legmélyén kicsit reménykedek mégis...) Elsőéves egyetemista voltam, szüleimtől 300 km-re kollégiumban. Akkor már három éve voltunk együtt, és védekeztünk is. A mindig percre pontos mensesem nem jött meg, gyanakvás, teszt, pozitív. Délután találkoztunk, és annyit mondtam neki, hogy lehet, hogy terhes/várandós vagyok. Mire ő: "Na ne már!" És innentől kezdve az összes segítsége abban merült ki, hogy amikor már az orvos megerősítette a teszt eredményét, rögtön felajánlotta, hogy állja a költségeket. Konkrétan nem mondta ki, hogy akarja vagy sem a gyerekünket, hogy velem marad vagy sem, hogy együtt fogjuk felnevelni, ha megszülöm vagy sem, semmi ilyesmit. Azt mondta, hogy döntsek saját belátásom szerint. És nem találkoztunk többet. Egyszerűen (és elég egyértelműen) otthagyott. Az anyukám kétségbeesett, a barátnőim szintén. Senki sem akart helyettem dönteni, csak elmondták a véleményüket. Mindegyikük véleményében benne volt, hogy jól gondoljam meg, hogy egyedül nekivágok-e az egésznek, mert hiszen: 1. Mihez kezdek az életemmel? Nincs semmiféle szakképzettségem - később miből fogunk megélni: a szüleim szerényen élnek, nem nélkülöznek, de az egyetem elvégzése alatt egyetlen fillért sem kaptam tőlük, mert a húgomnak nagyobb szüksége volt rá, és így egyeztünk meg, kettőnket egyszerre nem tudtak volna támogatni - és akkor ehhez vedd még azt hozzá, hogy bizony eleinte nekik kellett volna eltartaniuk engem és a kisbabát is (ráadásul a szüleim nagyon ellenezték, hogy abbahagyjam az egyetemet és elmenjek babázni, mert úgy érezték ezzel minden addigi erőfeszítés kárba veszne); 2. az én meglehetősen visszahúzódó lelkialkatommal vajon lesz-e arra esély, hogy később _társat_ találjak, aki elfogad engem a gyerekemmel együtt; 3. igen, egy kisbaba valóban nagy öröm és boldogság, ha megvannak a felneveléséhez szükséges minimális feltételek (a szeretetért nemsokmindent adnak a boltban... a "majd lesz valahogy" pedig bennem egyébként sem szokott felmerülni, szeretem a biztonságot, szeretem tudni, hogyan is lesz) - ezeket esetemben a környezetemben senki nem látta biztosítottnak (én sem).
Ami az egész lényege: mindent (egyedül, társ nélkül) végiggondolva, elég kilátástalannak tűnt a helyzet, a megtartás gondolata csupán az én fejemben fordult meg, de idővel (nem 1-2 nap alatt döntöttem) csak elméleti alternatíva, nem pedig reális választási lehetőség volt.
És akkor most az idézetre: mostmár abban a helyzetben vagyok, hogy úgy érzem, a minimális feltételei megvannak annak, hogy ha bármikor teherbe esnék nem vetetném el a kisbabámat: nincs lakás, kocsi stb., de van egy társam, akiben megbízom ebből a szempontból is (nem fog elhagyni, ha teherbe esem) mindketten szeretnénk gyerekeket,
mindkettőnknek van munkája. Én úgy gondolkodom (és a párom is), hogy ha egyszer eldöntöttük, hogy vállaljuk azt a kicsi embert, akkor már mindegy milyen nehéz helyzet jön, felneveljük.
És valahol itt érzem a "logikai" bukfencet a kérdésedben: ha megszülöm, akkor úgy ítéltem meg, hogy fel tudom nevelni - ha viszont úgy látom, hogy ennek egy _hajszálnyi_ esélye sincs, akkor nem szülöm meg. Ez eléggé leegyszerűsített, sarkított, ennek folytán könnyű lesz bele is kötni [:-)]
Az akkori vívódásomkor az egyik barátnőm egyik tanmeséjében (=megtörtént eset) elhangzott egy ilyen kérdés: Nem félsz, hogy két embert teszel szerencsétlenné? Nem félsz attól, hogy ha ez a gyerek "bezár", akkor miután elkezdi a maga útját járni, nem fogsz-e rá neheztelni, hogy megfosztott valamitől? [nem tudatos neheztelésről volt szó, hanem olyasmiről, ami belülről rág]
Most ennyi, folytatnám még, de mennem kell.
Köszönöm, hogy elolvastad:
Ancsa
A hozzászólásodna ehhez a részéhez szeretnék mondani néhány szót: "Abortuszon átmenő nők! Ha nehéz helyzetbe kerültök, megölnétek emiatt a megszületett gyermeketeket?"
Kezdeném azzal, hogy próbálom neked körvonalazni azt a helyzetet, amit én akkor (21 évesen) olyannak ítéltem meg, hogy nem mertem vállalni a kisbabámat. (Valahol sejtem, hogy neked mindez semmiség lesz, de a lelkem legmélyén kicsit reménykedek mégis...) Elsőéves egyetemista voltam, szüleimtől 300 km-re kollégiumban. Akkor már három éve voltunk együtt, és védekeztünk is. A mindig percre pontos mensesem nem jött meg, gyanakvás, teszt, pozitív. Délután találkoztunk, és annyit mondtam neki, hogy lehet, hogy terhes/várandós vagyok. Mire ő: "Na ne már!" És innentől kezdve az összes segítsége abban merült ki, hogy amikor már az orvos megerősítette a teszt eredményét, rögtön felajánlotta, hogy állja a költségeket. Konkrétan nem mondta ki, hogy akarja vagy sem a gyerekünket, hogy velem marad vagy sem, hogy együtt fogjuk felnevelni, ha megszülöm vagy sem, semmi ilyesmit. Azt mondta, hogy döntsek saját belátásom szerint. És nem találkoztunk többet. Egyszerűen (és elég egyértelműen) otthagyott. Az anyukám kétségbeesett, a barátnőim szintén. Senki sem akart helyettem dönteni, csak elmondták a véleményüket. Mindegyikük véleményében benne volt, hogy jól gondoljam meg, hogy egyedül nekivágok-e az egésznek, mert hiszen: 1. Mihez kezdek az életemmel? Nincs semmiféle szakképzettségem - később miből fogunk megélni: a szüleim szerényen élnek, nem nélkülöznek, de az egyetem elvégzése alatt egyetlen fillért sem kaptam tőlük, mert a húgomnak nagyobb szüksége volt rá, és így egyeztünk meg, kettőnket egyszerre nem tudtak volna támogatni - és akkor ehhez vedd még azt hozzá, hogy bizony eleinte nekik kellett volna eltartaniuk engem és a kisbabát is (ráadásul a szüleim nagyon ellenezték, hogy abbahagyjam az egyetemet és elmenjek babázni, mert úgy érezték ezzel minden addigi erőfeszítés kárba veszne); 2. az én meglehetősen visszahúzódó lelkialkatommal vajon lesz-e arra esély, hogy később _társat_ találjak, aki elfogad engem a gyerekemmel együtt; 3. igen, egy kisbaba valóban nagy öröm és boldogság, ha megvannak a felneveléséhez szükséges minimális feltételek (a szeretetért nemsokmindent adnak a boltban... a "majd lesz valahogy" pedig bennem egyébként sem szokott felmerülni, szeretem a biztonságot, szeretem tudni, hogyan is lesz) - ezeket esetemben a környezetemben senki nem látta biztosítottnak (én sem).
Ami az egész lényege: mindent (egyedül, társ nélkül) végiggondolva, elég kilátástalannak tűnt a helyzet, a megtartás gondolata csupán az én fejemben fordult meg, de idővel (nem 1-2 nap alatt döntöttem) csak elméleti alternatíva, nem pedig reális választási lehetőség volt.
És akkor most az idézetre: mostmár abban a helyzetben vagyok, hogy úgy érzem, a minimális feltételei megvannak annak, hogy ha bármikor teherbe esnék nem vetetném el a kisbabámat: nincs lakás, kocsi stb., de van egy társam, akiben megbízom ebből a szempontból is (nem fog elhagyni, ha teherbe esem) mindketten szeretnénk gyerekeket,
mindkettőnknek van munkája. Én úgy gondolkodom (és a párom is), hogy ha egyszer eldöntöttük, hogy vállaljuk azt a kicsi embert, akkor már mindegy milyen nehéz helyzet jön, felneveljük.
És valahol itt érzem a "logikai" bukfencet a kérdésedben: ha megszülöm, akkor úgy ítéltem meg, hogy fel tudom nevelni - ha viszont úgy látom, hogy ennek egy _hajszálnyi_ esélye sincs, akkor nem szülöm meg. Ez eléggé leegyszerűsített, sarkított, ennek folytán könnyű lesz bele is kötni [:-)]
Az akkori vívódásomkor az egyik barátnőm egyik tanmeséjében (=megtörtént eset) elhangzott egy ilyen kérdés: Nem félsz, hogy két embert teszel szerencsétlenné? Nem félsz attól, hogy ha ez a gyerek "bezár", akkor miután elkezdi a maga útját járni, nem fogsz-e rá neheztelni, hogy megfosztott valamitől? [nem tudatos neheztelésről volt szó, hanem olyasmiről, ami belülről rág]
Most ennyi, folytatnám még, de mennem kell.
Köszönöm, hogy elolvastad:
Ancsa
2000.07.04 20:44
Kedves Steffi! Nagyon örülök, hogy kifogytál a kliséidből! Mert, klisékkel nem, lehet vitatkozni.
Hogy is van ez? Ha elvetetem a gyerekemet és élek a saját önzésemnek, akkor én vagyok a NŐ, AKI MEGVALÓSÍTOTTA ÖNMAGÁT! De, ha azt vállalom, hogy kitartok a tiédtől merőben más álláspontom mellett, akkor egy undorító alak vagyok?
Kedves Ancsa! Azt hiszem ennek az egésznek az a legfőbb szempontja, hogy ki milyen értékrend mentén húzódik meg! Nagyon őszintén mondom, hogy nem akarlak vele bántani. Neked, de inkább a szüleidnek más az értékrendje, mint az enyém és ez nem biztos, hogy baj. A lényeg talán az, hogy nincs jogom(UNK) és nem is áll szándékomban elitélni az értékrended helyességét...
Ami Coco-t illeti, ne feledd segítséget kért és mi nem voltunk vele sem durvák sem sértők, de nem mondhatjuk neki, hogy jól tette, amit tett. De azt hiszem, ő sem azt várta, hogy megerősítsük abban, hogy helyes volt amit tett. Kiutat probáltunk neki mutatni, én speciel vigyáztam rá világ életemben, hogy senki felett ne ítélkezzek, még Stefi felett sem. Pedig olyat tett, amit velem még senki a babaneten. Fölvitte az adrenalin szintemet! De túl vagyok rajta! Üdv: Timi
Hogy is van ez? Ha elvetetem a gyerekemet és élek a saját önzésemnek, akkor én vagyok a NŐ, AKI MEGVALÓSÍTOTTA ÖNMAGÁT! De, ha azt vállalom, hogy kitartok a tiédtől merőben más álláspontom mellett, akkor egy undorító alak vagyok?
Kedves Ancsa! Azt hiszem ennek az egésznek az a legfőbb szempontja, hogy ki milyen értékrend mentén húzódik meg! Nagyon őszintén mondom, hogy nem akarlak vele bántani. Neked, de inkább a szüleidnek más az értékrendje, mint az enyém és ez nem biztos, hogy baj. A lényeg talán az, hogy nincs jogom(UNK) és nem is áll szándékomban elitélni az értékrended helyességét...
Ami Coco-t illeti, ne feledd segítséget kért és mi nem voltunk vele sem durvák sem sértők, de nem mondhatjuk neki, hogy jól tette, amit tett. De azt hiszem, ő sem azt várta, hogy megerősítsük abban, hogy helyes volt amit tett. Kiutat probáltunk neki mutatni, én speciel vigyáztam rá világ életemben, hogy senki felett ne ítélkezzek, még Stefi felett sem. Pedig olyat tett, amit velem még senki a babaneten. Fölvitte az adrenalin szintemet! De túl vagyok rajta! Üdv: Timi
2000.07.05 10:32
Szia Ancsa!
Ne vedd belekötésnek amiket írok, hiszen én is csak megpróbálom leírni a saját gondolataimat véleményeimet, és nem bántani akarok vele senkit. Azt hiszem ez az egész oldal talán azoknak lehet hasznos, akik most töprengenek azon, hogy megtegyék-e. A konkrét esetük felfedése nélkül ismerhetik meg mások álláspontját, talán valamelyik irányban segít nekik. Akár a Coco-hoz hasonló eseteknek is, láthatják, hogy nincsenek egyedül sem a problémájukkal, sem az érzéseikkel.
A Te és a Katalin esete is egy közhelynek, elavult , nagyanyáink féle hülyeségnek tartott dolgot juttatott eszembe. Miszerint manapság könnyen jutunk arra a döntésre, hogy szexuális életet kezdjünk valakivel. Ugyebár valamikor az volt az elképzelés, hogy ennek a dolognak az esküvő után jön el az ideje. Én sem értek a dologgal teljesen egyet, de mindkettőtök esete úgy tűnik nekem, hogy azóta úgy vélitek, hogy a fiú valóban nem volt a nektek megfelelő, nem volt az a személy, akivel egy életet leélnétek. Valahol a komoly kapcsolat, és a férjnek elképzelhető személy megítélése nem azonos. Ilyen értelemben nincs meg a szeretkezésnek az a meghittsége (ez nem a megfelelő szó, de talán nincs messze attól amire gondolok), hogy csak azzal osszuk meg, akivel mindent megosztanánk.
Tudom, az esetek jórészében erről nem a nők tehetnek. Esetleg félreismerik a fiút stb. És a férfiaknak is fenti módon kéne erre a dologra gondolniuk. Ez ma sajnos messze nem egy általánosan elfogadott nézet, lehet, hogy sokan megköveznek, maradinak tartanak evégett, de tény, hogy a mai társadalmunk egyik rákfenéje ennek (is) a következménye.
Még egy apróság. Sajnos sok család az első avagy többedik gyermek után jön rá, hogy mégsem jönnek ki jól együtt. Ekkor válnak olyanná a feltételek, hogy nem alkalmasak arra, hogy gyereket vállaljanak. De szerencsére azért a csonka családos szülők nem gyermekük megölését látják megoldásnak erre az esetre. És bár nem vitatható, hogy az ilyen élet sem az ideális, azt hiszem mégse tekinti más sem az ilyenkor helyes döntésnek az élet elpusztítását. A különbség pedig csak annyi, hogy az a baba már megszületett.
(a konkrét egyetem vagy gyerek kérdésbe most nem érdemes belemennünk, hisz ez ma már úgysem változtat semmit. én harmadév őszén lettem terhes, és államvizsga után már három gyermekem lett, állásom közben nem volt, ösztöndíjból, GYES-ből és családi pótlékból éltünk, tulajdonképpen összesen 5 évig. lehet.)
Sziasztok:
Ildi
Ne vedd belekötésnek amiket írok, hiszen én is csak megpróbálom leírni a saját gondolataimat véleményeimet, és nem bántani akarok vele senkit. Azt hiszem ez az egész oldal talán azoknak lehet hasznos, akik most töprengenek azon, hogy megtegyék-e. A konkrét esetük felfedése nélkül ismerhetik meg mások álláspontját, talán valamelyik irányban segít nekik. Akár a Coco-hoz hasonló eseteknek is, láthatják, hogy nincsenek egyedül sem a problémájukkal, sem az érzéseikkel.
A Te és a Katalin esete is egy közhelynek, elavult , nagyanyáink féle hülyeségnek tartott dolgot juttatott eszembe. Miszerint manapság könnyen jutunk arra a döntésre, hogy szexuális életet kezdjünk valakivel. Ugyebár valamikor az volt az elképzelés, hogy ennek a dolognak az esküvő után jön el az ideje. Én sem értek a dologgal teljesen egyet, de mindkettőtök esete úgy tűnik nekem, hogy azóta úgy vélitek, hogy a fiú valóban nem volt a nektek megfelelő, nem volt az a személy, akivel egy életet leélnétek. Valahol a komoly kapcsolat, és a férjnek elképzelhető személy megítélése nem azonos. Ilyen értelemben nincs meg a szeretkezésnek az a meghittsége (ez nem a megfelelő szó, de talán nincs messze attól amire gondolok), hogy csak azzal osszuk meg, akivel mindent megosztanánk.
Tudom, az esetek jórészében erről nem a nők tehetnek. Esetleg félreismerik a fiút stb. És a férfiaknak is fenti módon kéne erre a dologra gondolniuk. Ez ma sajnos messze nem egy általánosan elfogadott nézet, lehet, hogy sokan megköveznek, maradinak tartanak evégett, de tény, hogy a mai társadalmunk egyik rákfenéje ennek (is) a következménye.
Még egy apróság. Sajnos sok család az első avagy többedik gyermek után jön rá, hogy mégsem jönnek ki jól együtt. Ekkor válnak olyanná a feltételek, hogy nem alkalmasak arra, hogy gyereket vállaljanak. De szerencsére azért a csonka családos szülők nem gyermekük megölését látják megoldásnak erre az esetre. És bár nem vitatható, hogy az ilyen élet sem az ideális, azt hiszem mégse tekinti más sem az ilyenkor helyes döntésnek az élet elpusztítását. A különbség pedig csak annyi, hogy az a baba már megszületett.
(a konkrét egyetem vagy gyerek kérdésbe most nem érdemes belemennünk, hisz ez ma már úgysem változtat semmit. én harmadév őszén lettem terhes, és államvizsga után már három gyermekem lett, állásom közben nem volt, ösztöndíjból, GYES-ből és családi pótlékból éltünk, tulajdonképpen összesen 5 évig. lehet.)
Sziasztok:
Ildi
2000.07.05 10:53
Kedves Timi!
Értékrendek helyességérol NEM lehet vitatkozni, hiszen az "értékítéletek" nem objektíven megközelítheto dolgok (ellentétben az ún. "tényítéletekkel" - az idézojelek szándékosak ezeket a fogalmakat egy bizonyos jelentés szerint értlemezve). Nincs ÁLTALÁNOSAN HELYES értékrend, és nem mindig lehet két értékrendet abból a szempontból összehasonlítani, hogy melyik a "helyesebb".
Nem gondolom, és nem is állítom, hogy durvák vagy sértok voltatok Cocoval. Azt meg végképp nem állítom, hogy amit _én_bántónak_éreztem_, azt ti szándékos bántásnak is szántátok - mindenki segíto szándékkal közelített (kivéve a Névtelent, aki csak ítélkezett), és én csak annyit akartam megjegyezni, hogy bizonyos dolgok elmondása, lehet, hogy bántja ot ebben a helyzetben. ["Coco valamiféle segítséget kért, és a többség azt mondta el, hogy mi a véleménye az abortuszról, és hogy milyen csodálatos, hogy neki megszülethettek a gyerekei." ]
Abban teljesen igazad van, hogy nem mondhatjuk neki, hogy jól tette, amit tett. Ez egy rossz döntés, de azt hiszem, ilyen helyzetekben csak rossz döntéseket lát az ember maga előtt, és próbálja azt választani, ami _szerinte_ akkor a legkevésbé rossz (és hát ez nagyban értékrend függo is). Én sem hiszem, hogy Coco dicséretet várt, ebben egyetértünk.
Stefivel kapcsolatban: bizonyos dolgokban nagyon egyetértettem vele, bár időnként kicsit keményen fogalmazott, de valószínűleg az utolsó hozzászólása annak eredménye volt, hogy Te is alaposan felvitted az Ő adrenalinszintjét :-))) Valószínűleg nem egyezik az értékrendetek :-)
Ancsa
Értékrendek helyességérol NEM lehet vitatkozni, hiszen az "értékítéletek" nem objektíven megközelítheto dolgok (ellentétben az ún. "tényítéletekkel" - az idézojelek szándékosak ezeket a fogalmakat egy bizonyos jelentés szerint értlemezve). Nincs ÁLTALÁNOSAN HELYES értékrend, és nem mindig lehet két értékrendet abból a szempontból összehasonlítani, hogy melyik a "helyesebb".
Nem gondolom, és nem is állítom, hogy durvák vagy sértok voltatok Cocoval. Azt meg végképp nem állítom, hogy amit _én_bántónak_éreztem_, azt ti szándékos bántásnak is szántátok - mindenki segíto szándékkal közelített (kivéve a Névtelent, aki csak ítélkezett), és én csak annyit akartam megjegyezni, hogy bizonyos dolgok elmondása, lehet, hogy bántja ot ebben a helyzetben. ["Coco valamiféle segítséget kért, és a többség azt mondta el, hogy mi a véleménye az abortuszról, és hogy milyen csodálatos, hogy neki megszülethettek a gyerekei." ]
Abban teljesen igazad van, hogy nem mondhatjuk neki, hogy jól tette, amit tett. Ez egy rossz döntés, de azt hiszem, ilyen helyzetekben csak rossz döntéseket lát az ember maga előtt, és próbálja azt választani, ami _szerinte_ akkor a legkevésbé rossz (és hát ez nagyban értékrend függo is). Én sem hiszem, hogy Coco dicséretet várt, ebben egyetértünk.
Stefivel kapcsolatban: bizonyos dolgokban nagyon egyetértettem vele, bár időnként kicsit keményen fogalmazott, de valószínűleg az utolsó hozzászólása annak eredménye volt, hogy Te is alaposan felvitted az Ő adrenalinszintjét :-))) Valószínűleg nem egyezik az értékrendetek :-)
Ancsa
2000.07.06 15:38
Kedves Timi!
Előrebocsátom: több témát is végigolvastam már itt a babaneten, és a hozzászólásaid alapján nagyon szimpatikusnak találtalak. Mindig segítőkészen, tárgyilagosan és kedvesen álltál mások problémáihoz, véleményéhez. Ez az első olyan téma, amiben kicsit másképp látom a hozzászólásaidat. Ennek két (három) alapvető oka van: 1. mint írtad, én erősen érintett vagyok ebben a témában; 2. bizonyos pontokon az értékrendünk eltér; 3. te ebben a témában bizonyos értelemben "kívülálló" vagy. Ezt a harmadikat kicsit kifejteném: a többi témában a főként tapasztalataidat osztottad meg másokkal (mivel öt gyerek boldog anyukája vagy, ezek igencsak értékes, segítő tapasztalatok), ebben a témában viszont az érzéseidet közlöd úgy, hogy a másik oldalról (annak átéléséről) semmilyen tapasztalatod nincs [ez nem baj, sőt!]. Azt viszont nagyon becsülöm benned, hogy még így is próbálsz maximálisan tárgyilagos maradni (amennyire hited, érzéseid ezt engedik), nem kioktatni, normális hangnemben válaszolni.
Egyszer azt írtad, hogy igyekszel senki fölött nem ítélkezni (ugye, jól emlékszem?). Szerintem azonban Stefivel kapcsolatban ez nem így van. Adrenalinszint föl tárgyilagosság le. Ez tkp természetes is. Mi a csodát akarok mondani? Azt, hogy szerintem az már önmagában egyfajta ítélkezés, hogy a gondolatait, véleményét egyszerűen csak kliséknek vagy hajlandó tekinteni. Részben igazad van, az utolsó hozzászólása valóban "kissé" klsié-pufogtatóvá sikerült. A korábbi gondolatai azonban szerintem érdemesek arra, hogy meghalld őket, és a tieiddel ütköztesd (valami ilyesmi a vita lényege, nem?), ne csak félresöpörd őket azzal, hogy "csak klisék!". Belátom, nem könnyű, mert nem egy kedves-aranyos-simulékony stílusban vannak megfogalmzva. (Például az, amit az abortusztörvényről vitatkozgató honatyákról írt.) De szerintem, ha megpróbálod a gondolatairól lebontani ezt a "kemény" mázat, talán nem fogod mindre azt mondani, hogy csak klisé. Vagy annyira ellentmond a te értékrendednek? Vagy annyira fölvitte az adrenalinszintedet? Remélem, nem.
Nekem továbbra is szimpatikus vagy, még akkor is, ha bizonyos kérdésekben (mint ebben is itt = téma) az értékek, melyekre a véleményünket alapozzuk, némileg eltérnek. Ez nem baj, az emberek sokfélék.
Remélem, nem bántottalak meg, mert egyáltalán nem volt célom.
Szeretettel: Ancsa
Előrebocsátom: több témát is végigolvastam már itt a babaneten, és a hozzászólásaid alapján nagyon szimpatikusnak találtalak. Mindig segítőkészen, tárgyilagosan és kedvesen álltál mások problémáihoz, véleményéhez. Ez az első olyan téma, amiben kicsit másképp látom a hozzászólásaidat. Ennek két (három) alapvető oka van: 1. mint írtad, én erősen érintett vagyok ebben a témában; 2. bizonyos pontokon az értékrendünk eltér; 3. te ebben a témában bizonyos értelemben "kívülálló" vagy. Ezt a harmadikat kicsit kifejteném: a többi témában a főként tapasztalataidat osztottad meg másokkal (mivel öt gyerek boldog anyukája vagy, ezek igencsak értékes, segítő tapasztalatok), ebben a témában viszont az érzéseidet közlöd úgy, hogy a másik oldalról (annak átéléséről) semmilyen tapasztalatod nincs [ez nem baj, sőt!]. Azt viszont nagyon becsülöm benned, hogy még így is próbálsz maximálisan tárgyilagos maradni (amennyire hited, érzéseid ezt engedik), nem kioktatni, normális hangnemben válaszolni.
Egyszer azt írtad, hogy igyekszel senki fölött nem ítélkezni (ugye, jól emlékszem?). Szerintem azonban Stefivel kapcsolatban ez nem így van. Adrenalinszint föl tárgyilagosság le. Ez tkp természetes is. Mi a csodát akarok mondani? Azt, hogy szerintem az már önmagában egyfajta ítélkezés, hogy a gondolatait, véleményét egyszerűen csak kliséknek vagy hajlandó tekinteni. Részben igazad van, az utolsó hozzászólása valóban "kissé" klsié-pufogtatóvá sikerült. A korábbi gondolatai azonban szerintem érdemesek arra, hogy meghalld őket, és a tieiddel ütköztesd (valami ilyesmi a vita lényege, nem?), ne csak félresöpörd őket azzal, hogy "csak klisék!". Belátom, nem könnyű, mert nem egy kedves-aranyos-simulékony stílusban vannak megfogalmzva. (Például az, amit az abortusztörvényről vitatkozgató honatyákról írt.) De szerintem, ha megpróbálod a gondolatairól lebontani ezt a "kemény" mázat, talán nem fogod mindre azt mondani, hogy csak klisé. Vagy annyira ellentmond a te értékrendednek? Vagy annyira fölvitte az adrenalinszintedet? Remélem, nem.
Nekem továbbra is szimpatikus vagy, még akkor is, ha bizonyos kérdésekben (mint ebben is itt = téma) az értékek, melyekre a véleményünket alapozzuk, némileg eltérnek. Ez nem baj, az emberek sokfélék.
Remélem, nem bántottalak meg, mert egyáltalán nem volt célom.
Szeretettel: Ancsa
2000.07.06 21:08
Kedves Ancsa! Nagyon igazad van, Steffivel kapcsolatban tényleg nem tudok tárgyilagos maradni, pedig nagyon igyekeztem! Természetesen nem minden klisé, de a természetemnél fogva ki nem állhatom az ilyen vitathatatlan kifejezéseket, mint pl: hogy a magzatvédők röhejesek. Az életem úgy hozta, hogy időnként "szemben megyek az autópályán" és ettől nagyon sokszor kell kontrollálnom magam, hogy tényleg én megyek-e a jó irányba! Ezért van az, hogy így berágtam a kliséire! És ha megnézed Steffi utolsó levelét, akkor talán megérted, hogy azért maradt bennem tüske! Nem bántottál meg, általában nem érzelemből írok (Stefi kivétel!)!
Üdvözlettel: Timi
Üdvözlettel: Timi
2000.07.06 21:30
Sziasztok!
Engedjétek meg, hogy én is beszálljak a vitába, egyértelműen az abortusz ellen. Általában azon az állásponton vagyok, hogy tiszteletben tartom mások véleményét, de ez egészen más téma. Nincs jogunk ítélkezni egy élet felett, élet és halál urai akarunk lenni, de csak a gyengeségről teszünk tanubizonyságot. A pici emberke él a fogantatás pillanatától és nincs érv ami elég lenne a meggyilkoltatásához, mert gyilkos az anya és az orvos is ha ebbe belemegy. Ezek tudom nagyon erős sorok, de olyan mélyen fel vagyok háborodva a feljebb olvasottakon, hogy nem tudom és nem is akarom finomítani.
Istent játszanánk, de felnőttként sem tudunk viselkedni?! A felnőtt ember szerintem attól felnőtt, hogy viseli tettei következményeit, miért kell testi kapcsolatot létesíeni azzal akinek a gyerekét nem tartanám meg, és miért kell akkor, amikor nem vagyok felkészülve a gyümölcs fogadására. Nem tudom, hogy lehet felszabadultan szeretni egymást ilyen korlátokkal. Nem véletlen, hogy a testi kapcsolat a házasságban teljesedik ki, ez nem elöregedett duma. Hat évig jártunk együtt az esküvőnk előtt, sokszor nehéz volt, de kibírtuk tisztán (az emberi felelősségérzet legyőzte az állati ösztönt), megérte. Úgy volt szép az a hat év, és annak a gyümölcsét élvezzük most is. Megtanultunk felelőssek lenni egymásért. Nem akartam senkit megbántani. Az abortuszon kár utólag rágódni, bitos nehéz, de meg kell próbálni továbblépni, elítélni végképp nem akartam senkit, ítélkezni nem a mi feladatunk. Ezek csak normák amikkel vagy élünk, vagy nem...vagy megsebezzük egymást, vagy nem...
Csilla
Engedjétek meg, hogy én is beszálljak a vitába, egyértelműen az abortusz ellen. Általában azon az állásponton vagyok, hogy tiszteletben tartom mások véleményét, de ez egészen más téma. Nincs jogunk ítélkezni egy élet felett, élet és halál urai akarunk lenni, de csak a gyengeségről teszünk tanubizonyságot. A pici emberke él a fogantatás pillanatától és nincs érv ami elég lenne a meggyilkoltatásához, mert gyilkos az anya és az orvos is ha ebbe belemegy. Ezek tudom nagyon erős sorok, de olyan mélyen fel vagyok háborodva a feljebb olvasottakon, hogy nem tudom és nem is akarom finomítani.
Istent játszanánk, de felnőttként sem tudunk viselkedni?! A felnőtt ember szerintem attól felnőtt, hogy viseli tettei következményeit, miért kell testi kapcsolatot létesíeni azzal akinek a gyerekét nem tartanám meg, és miért kell akkor, amikor nem vagyok felkészülve a gyümölcs fogadására. Nem tudom, hogy lehet felszabadultan szeretni egymást ilyen korlátokkal. Nem véletlen, hogy a testi kapcsolat a házasságban teljesedik ki, ez nem elöregedett duma. Hat évig jártunk együtt az esküvőnk előtt, sokszor nehéz volt, de kibírtuk tisztán (az emberi felelősségérzet legyőzte az állati ösztönt), megérte. Úgy volt szép az a hat év, és annak a gyümölcsét élvezzük most is. Megtanultunk felelőssek lenni egymásért. Nem akartam senkit megbántani. Az abortuszon kár utólag rágódni, bitos nehéz, de meg kell próbálni továbblépni, elítélni végképp nem akartam senkit, ítélkezni nem a mi feladatunk. Ezek csak normák amikkel vagy élünk, vagy nem...vagy megsebezzük egymást, vagy nem...
Csilla
2000.07.06 22:28
Sziasztok Hölgyek!
A személyes vélemény jogának és a Ti teljes tiszteletben tartásotok mellett szeretnék hangot adni az Én véleményemnek.
Annak ellenére, hogy életem során sem barátnővel, sem pedig feleségemmel soha ilyen helyzetbe nem kerültem, el tudom és el is fogom fogadni, van olyan, hogy nincs más lehetőség. Én nem hiszem, hogy ez "Isten-játszás" lenne. Egyszerűen az ember saját (rosszabb esetben más) akaratából dönthet emellett, az amúgy általam is az egyik legrosszabb verzió mellett.
A másik: én az előttem szólóval ellentétes állásponton vagyok. Igen is, az ember még a házasságon kívül, "szabad" emberként tapasztalja meg az élet minden oldalát (ebbe nagyon is beletartozik a szexualitás). Ugyanis nálam bölcsebb emberek mondták, hogy "lakva ismerni meg az ember a másikat". És, ha ez így történne, akkor a rosszul sikerült és válással végződő házasság is kevesebb lenne, mellette a CSONKA illetve ROSSZ LÉGKÖRŰ családban felnőtt lurkó is kevesebb volna. Manapság már a nők zöme -szerencsére- nem fogadja el a rosszul sikerült házasságban a "megalázott" (elhagyott, megcsalt) anya-feleség szerepét, mint azt akár az én édesanyámék idejében tették. Márpedig ezt amit Csilla mondott a -szüzen menni a házasságba- dolgot a templomban hallani. Ne haragudj Csilla, nem személyeskedés, de Te mondtad ezt ki. Ez lehetett volna bárki ezen az oldalon, aki ennyire mereven és megingathatatlanul vélekedik ebben a témában (már pedig az itt megfordulók zöme ilyen).
Phűűűűű..... Remélem azért nem mondtok majd rám kígyót-békát. Továbbra is mély tisztelettel.
UbiPapa.
A személyes vélemény jogának és a Ti teljes tiszteletben tartásotok mellett szeretnék hangot adni az Én véleményemnek.
Annak ellenére, hogy életem során sem barátnővel, sem pedig feleségemmel soha ilyen helyzetbe nem kerültem, el tudom és el is fogom fogadni, van olyan, hogy nincs más lehetőség. Én nem hiszem, hogy ez "Isten-játszás" lenne. Egyszerűen az ember saját (rosszabb esetben más) akaratából dönthet emellett, az amúgy általam is az egyik legrosszabb verzió mellett.
A másik: én az előttem szólóval ellentétes állásponton vagyok. Igen is, az ember még a házasságon kívül, "szabad" emberként tapasztalja meg az élet minden oldalát (ebbe nagyon is beletartozik a szexualitás). Ugyanis nálam bölcsebb emberek mondták, hogy "lakva ismerni meg az ember a másikat". És, ha ez így történne, akkor a rosszul sikerült és válással végződő házasság is kevesebb lenne, mellette a CSONKA illetve ROSSZ LÉGKÖRŰ családban felnőtt lurkó is kevesebb volna. Manapság már a nők zöme -szerencsére- nem fogadja el a rosszul sikerült házasságban a "megalázott" (elhagyott, megcsalt) anya-feleség szerepét, mint azt akár az én édesanyámék idejében tették. Márpedig ezt amit Csilla mondott a -szüzen menni a házasságba- dolgot a templomban hallani. Ne haragudj Csilla, nem személyeskedés, de Te mondtad ezt ki. Ez lehetett volna bárki ezen az oldalon, aki ennyire mereven és megingathatatlanul vélekedik ebben a témában (már pedig az itt megfordulók zöme ilyen).
Phűűűűű..... Remélem azért nem mondtok majd rám kígyót-békát. Továbbra is mély tisztelettel.
UbiPapa.
2000.07.07 20:49
Szaisztok! Kötelességemnek érzem Csillát megvédeni, mert a nézeteim az övéhez állnak közelebb, másrészt pedig gyanítom, most Ő a kisebbség!
Kedves Ubipapa! Nagyon egyszerű dolog volna, ha a szexualitáson múlna az emberek boldogsága! Attól, hogy szabadosabbak lettünk, mint az előttünk lévő generáció nem hiszem, hogy boldogabbak lettünk!Azt sem, hogy a nők jobban kiteljesedtek a kialakult helyzetben! Amit Csilla nem írt az az, hogy itt nem csupán arról van szó, hogy "szüzen menni a házasságba" hanem arról, hogy megismerjük, elfogadjuk egymást és megtanulunk lemondani egymásért, nem csupán a saját önzésünkel törődünk! A mai "szűzek" nagyon is öntudatos felszabadult lények! És sajnos nagyon kevesen vannak! Becsülöm Csillát, mert volt bátorsága felvállalni magát! És valld be Ubipapa, Csilla nem tűnik úgy, mint akit nyomorba, megalázó helyzetbe taszítottak!
Ami Cocot illeti, remélem neki is lesz (lett)ereje szembenézni önmagával, bocsánatot kérni önmagától és megbocsájtani önmagának! Az élet ugyanis csupa remény! Üdv: Timi
Kedves Ubipapa! Nagyon egyszerű dolog volna, ha a szexualitáson múlna az emberek boldogsága! Attól, hogy szabadosabbak lettünk, mint az előttünk lévő generáció nem hiszem, hogy boldogabbak lettünk!Azt sem, hogy a nők jobban kiteljesedtek a kialakult helyzetben! Amit Csilla nem írt az az, hogy itt nem csupán arról van szó, hogy "szüzen menni a házasságba" hanem arról, hogy megismerjük, elfogadjuk egymást és megtanulunk lemondani egymásért, nem csupán a saját önzésünkel törődünk! A mai "szűzek" nagyon is öntudatos felszabadult lények! És sajnos nagyon kevesen vannak! Becsülöm Csillát, mert volt bátorsága felvállalni magát! És valld be Ubipapa, Csilla nem tűnik úgy, mint akit nyomorba, megalázó helyzetbe taszítottak!
Ami Cocot illeti, remélem neki is lesz (lett)ereje szembenézni önmagával, bocsánatot kérni önmagától és megbocsájtani önmagának! Az élet ugyanis csupa remény! Üdv: Timi
2000.07.07 22:36
Kedves Mindenki!
Nagyon örülök, hogy ilyen komoly vita folyik. Ez elgondolkoztatja az embert. Persze egyesek véleménye szerint amit ezidáig írtam klisé és demagóg. Mégis némely dologban néhányan egyetértenek velem és én is velük. Tehát?
Nagyon kiváncsi lennék Kedves Timi és Csilla, mit tennétek, tételezzük fel:
1. van egy 18 éves lányod, aki érettségi, egyetem, szép karrier és reményteljes jövő előtt áll, állapotos lesz. (Persze Te biztos nem úgy neveled a gyereked, hogy 18 évesen ilyen szörnyű bűnt kövessen el, de mégis!)A lányod nem akarja a gyereket, ő a karriert választja, körül akarja utazni a világot és el akar repülni a Marsra. A fiú már rég nincs sehol. Mit teszel? Rákényszeríted az akaratod? Megfenyegeted, hogy megbocsáthatatlan bűn amit tesz, gyilkossá válik és a pokolban fog elégni? Kitartanál a hangzatos elveid mellett akkor is ha személyesen érintett lennél, vagy csak így kívülállóként esik jól a lelkednek másba jó nagyokat belerúgni. Feljelentenéd a saját gyerekedet egy magzatvédő ligánál, bíróság elé citálnád és megszégyenítenéd ország-világ előtt, hogy ne legyen egy négyzetméter se az országban, ahol letelepedhetne? Vagy gondnoknak neveztetnéd ki magad? Erőltetnél olyat, ami ellen ő foggal-körömmel harcol?
2. van egy 18 éves fiad, aki teherbe ejtett egy lányt akaratán kívül, mert defektes volt a gumi (az óvszer csak 98%-os biztonság). Hasonló feltételek mint fent, esze ágában nincs egy egyéjszakás kalandért 18-huszonakárhány évig gyerektartást fizetni. Mit tennél? Úgy érzed, hogy jogod van más életét megszabni? Az ember a saját gyerekének adhat sok tanácsot, de mi van ha nem fogadja meg?!
Szerintem képmutatóak és álszentek vagytok, gyilkosnak nevezitek azt, aki segítségért fordult hozzátok és féregként a porba tiporjátok!!!
Kedves Csilla! Szűz Mária reinkarnációja vagy? Tök jó lehet ilyen abszolút tökéletesnek lenni!!!
Egyetértek Ubipapával, hogy a szexuális örömöket ha mindkét fél meg kívánja házasság előtt tapasztalni, akkor tegye. És ha utána derül ki, hogy nem illenek össze?
Hogy durva vagyok és keményen fogalmazok? Na és? A Babanet mindenkinek van, nem azért lett kitalálva, hogy a bőgető tehéncsorda a vezér nyakában lógó kolompszót kövesse. (Bocs a hasonlatért!) Ami nem tetszik, nem kell elolvasni, habár a gyilkos cimkét még én is sokallom.
Egyébként megkérdezném még, hátha válaszolnak rá az abortuszellenesek, hogy mi van azokkal a nőkkel, akikben erőszakkal fogant gyermekük?
Kedves Timi! Megkérdezhetném hány éves vagy?
Üdv STEFI
Nagyon örülök, hogy ilyen komoly vita folyik. Ez elgondolkoztatja az embert. Persze egyesek véleménye szerint amit ezidáig írtam klisé és demagóg. Mégis némely dologban néhányan egyetértenek velem és én is velük. Tehát?
Nagyon kiváncsi lennék Kedves Timi és Csilla, mit tennétek, tételezzük fel:
1. van egy 18 éves lányod, aki érettségi, egyetem, szép karrier és reményteljes jövő előtt áll, állapotos lesz. (Persze Te biztos nem úgy neveled a gyereked, hogy 18 évesen ilyen szörnyű bűnt kövessen el, de mégis!)A lányod nem akarja a gyereket, ő a karriert választja, körül akarja utazni a világot és el akar repülni a Marsra. A fiú már rég nincs sehol. Mit teszel? Rákényszeríted az akaratod? Megfenyegeted, hogy megbocsáthatatlan bűn amit tesz, gyilkossá válik és a pokolban fog elégni? Kitartanál a hangzatos elveid mellett akkor is ha személyesen érintett lennél, vagy csak így kívülállóként esik jól a lelkednek másba jó nagyokat belerúgni. Feljelentenéd a saját gyerekedet egy magzatvédő ligánál, bíróság elé citálnád és megszégyenítenéd ország-világ előtt, hogy ne legyen egy négyzetméter se az országban, ahol letelepedhetne? Vagy gondnoknak neveztetnéd ki magad? Erőltetnél olyat, ami ellen ő foggal-körömmel harcol?
2. van egy 18 éves fiad, aki teherbe ejtett egy lányt akaratán kívül, mert defektes volt a gumi (az óvszer csak 98%-os biztonság). Hasonló feltételek mint fent, esze ágában nincs egy egyéjszakás kalandért 18-huszonakárhány évig gyerektartást fizetni. Mit tennél? Úgy érzed, hogy jogod van más életét megszabni? Az ember a saját gyerekének adhat sok tanácsot, de mi van ha nem fogadja meg?!
Szerintem képmutatóak és álszentek vagytok, gyilkosnak nevezitek azt, aki segítségért fordult hozzátok és féregként a porba tiporjátok!!!
Kedves Csilla! Szűz Mária reinkarnációja vagy? Tök jó lehet ilyen abszolút tökéletesnek lenni!!!
Egyetértek Ubipapával, hogy a szexuális örömöket ha mindkét fél meg kívánja házasság előtt tapasztalni, akkor tegye. És ha utána derül ki, hogy nem illenek össze?
Hogy durva vagyok és keményen fogalmazok? Na és? A Babanet mindenkinek van, nem azért lett kitalálva, hogy a bőgető tehéncsorda a vezér nyakában lógó kolompszót kövesse. (Bocs a hasonlatért!) Ami nem tetszik, nem kell elolvasni, habár a gyilkos cimkét még én is sokallom.
Egyébként megkérdezném még, hátha válaszolnak rá az abortuszellenesek, hogy mi van azokkal a nőkkel, akikben erőszakkal fogant gyermekük?
Kedves Timi! Megkérdezhetném hány éves vagy?
Üdv STEFI
2000.07.08 16:57
Üdv Mindenki!
Timi!
Lehet, hogy a megfogalmazásom nem sikerült, de a megalázott és nyomorú helyzetbe hozott nőt természetesen nem a "szüzességhez" kapcsoltam, hanem a megcsalt és gyerekével egyedülhagyotthoz.
Stefi!
Amint már többen ezt előttem is írták, nem a szókimopndással és véleménynyílvánítással, hanem a stílussal kapcsolatban van némi fenntartás (TOLERANCIA).
Üdv.: UbiPapa
Timi!
Lehet, hogy a megfogalmazásom nem sikerült, de a megalázott és nyomorú helyzetbe hozott nőt természetesen nem a "szüzességhez" kapcsoltam, hanem a megcsalt és gyerekével egyedülhagyotthoz.
Stefi!
Amint már többen ezt előttem is írták, nem a szókimopndással és véleménynyílvánítással, hanem a stílussal kapcsolatban van némi fenntartás (TOLERANCIA).
Üdv.: UbiPapa
2000.07.08 21:34
Kedves Stefi! Már ha észrevetted, akkor nem egy nagyon fontos momentum van abban amit írtam eddig!
NEM ÍTÉLKEZEM MÁSOK FELETT! Így, hogy az első kérdésedre válaszoljak, ha a lányom akárhogy is döntene, nekem mint aszülőjének kötelességem őt támogatni! Természetesen ez nem a "bólogató jános" szerepe, mindenképpen figyelmeztetném arra, hogy szerintem gyilkosság, amit tett, de nem ítélem el! Itt önmagával kellene számot vetnie, de rám minden helyzetben számíthatna! Ha úgy érezné, hogy szüksége van rám! Én nem vagyok olyan öntelt, hogy azt mondjam, hogy ez az én gyerekemmel EZ soha nem fordulhatna elő! Hogy az én nevelésem olyan tökéletes, hogy nem fogok egy karrierista önző szörnyeteget nevelni! Nem én csak annyit mondok, hogy ha rajtam múlik, akkor ez nem fog előfordulni! Én még nem kerültem olyan helyzetbe kedves Stefi, hogyha valaki segítségért fordult hozzám, azt elutasítottam volna és nagyon remélem, hogy nem is fogok! De azt nem fogom mondani, hogy vetesse el , mert a karrierje....Az én értékrendemben az emberi élet előbbre való a karriernél! Tudod közhely (mert azzá tették,) de jól csak a szívével lát az ember!
2.felvetésedre válaszolva, ha egy kicsit kinézel kicsiny(es) világodból akkor észrevehetnéd, hogy nagyon sokszor nagyon drágán fizetünk egy boldognak hitt pillanatért! Gondolj csak az AIDS-re! De számtalan példát lehetne mondani még, hogy nem a Te értékrendedben előnyös helyet foglaló pénzzel, hanem az életével fizetett valaki, valamilyen butaságért!Egy kigurult labdáért, egy rossz iskolai osztályzatért, egy rossz mozdulatért!Én azt, hogy anyagi teher hárulna rá, korántsem érzem annyira rossznak, mert nekem nem számít annyit a pénz, mint amennyit neked! (Sajnálatos módon szerinted pénz miatt kell elpusztulnia egy embernek! Na és kedves Steffi hol a határ? Egymillióért meg lehet ölni 999.999 már nem? Vagy mehetünk lejjebb is? 20 Ft-ot ér az ember? 10-et?...)De a felelősséget vállalnunk kell a tetteinkért! Soha nem fogom neki javasolni, hogy bújjon ki a felelősség alól! Mert az már szerintem nem szeretet!
Ami a Csilláról írtakat illeti a saját szegénységi bizonyítványodat állítod ki, mert ha valaki nem a Te nézeted szerint óhajt élni, az már feljogosít Téged a mocskolódásra! Nem bántasz meg vele sem engem sem Csillát, ő sokkal karakánabb annál, hogy Te meg tudd Őt bántani! Egyébként szerintem Csilla nagyon is tisztában volt vele, hogy nemtelen támadások középpontjába kerül. Van bátorsága hozzá!
32 éves vagyok! És képzeld a nevem is valódi.
Lehet, hogy Te csordaszellemű vagy én nem! Üdv: Timi
NEM ÍTÉLKEZEM MÁSOK FELETT! Így, hogy az első kérdésedre válaszoljak, ha a lányom akárhogy is döntene, nekem mint aszülőjének kötelességem őt támogatni! Természetesen ez nem a "bólogató jános" szerepe, mindenképpen figyelmeztetném arra, hogy szerintem gyilkosság, amit tett, de nem ítélem el! Itt önmagával kellene számot vetnie, de rám minden helyzetben számíthatna! Ha úgy érezné, hogy szüksége van rám! Én nem vagyok olyan öntelt, hogy azt mondjam, hogy ez az én gyerekemmel EZ soha nem fordulhatna elő! Hogy az én nevelésem olyan tökéletes, hogy nem fogok egy karrierista önző szörnyeteget nevelni! Nem én csak annyit mondok, hogy ha rajtam múlik, akkor ez nem fog előfordulni! Én még nem kerültem olyan helyzetbe kedves Stefi, hogyha valaki segítségért fordult hozzám, azt elutasítottam volna és nagyon remélem, hogy nem is fogok! De azt nem fogom mondani, hogy vetesse el , mert a karrierje....Az én értékrendemben az emberi élet előbbre való a karriernél! Tudod közhely (mert azzá tették,) de jól csak a szívével lát az ember!
2.felvetésedre válaszolva, ha egy kicsit kinézel kicsiny(es) világodból akkor észrevehetnéd, hogy nagyon sokszor nagyon drágán fizetünk egy boldognak hitt pillanatért! Gondolj csak az AIDS-re! De számtalan példát lehetne mondani még, hogy nem a Te értékrendedben előnyös helyet foglaló pénzzel, hanem az életével fizetett valaki, valamilyen butaságért!Egy kigurult labdáért, egy rossz iskolai osztályzatért, egy rossz mozdulatért!Én azt, hogy anyagi teher hárulna rá, korántsem érzem annyira rossznak, mert nekem nem számít annyit a pénz, mint amennyit neked! (Sajnálatos módon szerinted pénz miatt kell elpusztulnia egy embernek! Na és kedves Steffi hol a határ? Egymillióért meg lehet ölni 999.999 már nem? Vagy mehetünk lejjebb is? 20 Ft-ot ér az ember? 10-et?...)De a felelősséget vállalnunk kell a tetteinkért! Soha nem fogom neki javasolni, hogy bújjon ki a felelősség alól! Mert az már szerintem nem szeretet!
Ami a Csilláról írtakat illeti a saját szegénységi bizonyítványodat állítod ki, mert ha valaki nem a Te nézeted szerint óhajt élni, az már feljogosít Téged a mocskolódásra! Nem bántasz meg vele sem engem sem Csillát, ő sokkal karakánabb annál, hogy Te meg tudd Őt bántani! Egyébként szerintem Csilla nagyon is tisztában volt vele, hogy nemtelen támadások középpontjába kerül. Van bátorsága hozzá!
32 éves vagyok! És képzeld a nevem is valódi.
Lehet, hogy Te csordaszellemű vagy én nem! Üdv: Timi
