Sziasztok!
Én 2003-ban császárral szültem, majd 2006-ban simán.
Ahogy a dokim is mondta ehhez kell egy nő és egy bevallalós doki. Nekem megvolt.
Szüléstörténetem:
Kedden 23-án reggel 6-kor keltem és irány a kórház. A dokim berendelt vizsgálatra. Az emberek figyelmességére utal, hogy az egyik közlekedési eszközön nem adták át a helyet.
Szóval bő 1 óra alatt beértem a kórházba. A doki megvizsgált és közölte, hogy 1 ujjnyira nyitva vagyok, bármi lehet belőle. De mivel semmi görcsöt, keményedést, különlegességet nem éreztem hazaengedett. Fél 9-kor indultam haza. Amikor a trolit vártam észrevettem, hogy elkezdődtek nagyon enyhe menstruációs görcsök, amik az úton hazafelé szabályosan ismétlődtek 3-6 perc között, de annyira enyhe volt, hogy csak azt hittem a szokásos keményedések egy kicsit megfűszerezve. Amikor a liftünkben voltam kb. 10-re értem haza, akkor könnyebbültem meg igazán, mert azért nem igazán éreztem magam jól. Nem szülési fájdalmakat éreztem, csak valahogy a közérzetem nem volt jó. Gondoltam itthon lepihenek és ha elmúlnak a keményedések akkor nem szülünk. Annyira enyhe görcseim voltak, hogy még Fannit is le akartam vinni a játszótérre még jó, hogy a férjem nem engedett.
Ahogy feküdtem az ágyban egy kicsit rossz volt a közérzetem és 2-3 percenként volt ilyen összehúzódásom. Aztán elmentem wc-re. Ott minta elmúlt volna minden fájdalmam, gondolom mert az ember ott el tudja lazítani az izmait. Mondtam is, ma nem szülünk. Egyébként nagyon sokat töprengtünk, hogy most szülünk vagy nem szülünk. Fontos volt, hogy biztosak legyünk, mert a mamáék 150 km-ről utaztak fel vigyázni a Fannira. Szóval a wc-n ülve, egyszer csak a nagy csendben egy hatalmas pukkanást hallottam, ami nagyon fájt. Ez 1/2 12-kor történt. Még kiáltottam is egyet. A férjem azonnal mondta megyünk a kórházba. Hívta is a mamáékat induljanak. Én pedig a bébiszittert. Gondolom a méhlepény repedt meg, de nem folyt semmi kifelé így nagyon megijedtem. Felhívtam a dokit aki mondta, hogy menjek be, mert így nem tudja mi volt az a pukkanás. Elkezdtünk készülődni. Fájásom még nem volt.
Aztán kb. 10 perc múlva 11:45-kor, ahogy lehajoltam, hogy felvegyek valamit a földről elindult a magzatvíz. Gondolom nem alul repedt meg, hanem valahol oldalt így idő kellett míg ki tudott folyni, illetve Áron picit arrébb ment, akkor a buksijától ki tudott folyni. Innentől indultak el a fájások is, amik rögtön 2 percesek voltak. 12:00-kor tudtunk elindulni itthonról. Bíztam benne, hogy hamar beérünk a kórházba és nem lesz dugó. Az autóban már 1-2 perces iszonyatos fájdalmaim voltak. Szinte alig volt szünet közötte. Éreztem a férjem is aggódik, hogy beérünk-e. Mondta is, hogy hívjam a mentőt, ha úgy érzem, mert Ő nem érzi, hogy mi a helyzet. Az út 45 percig tartott. 12:45-kor értünk be. Amíg Ferkó parkolót keresett és én a fájások között egy oszlopot támasztottam odajött egy kedves nőcike, hogy segíthet-e. Keményedik a pocakom?-kérdezte. Mondom mindjárt jön a férjem köszönöm. Majd meglátta a csomagomat, akkor kapcsolt. Csak nem szülök? Mondom, de nagyon úgy néz ki. Amikor elmúlt egy fájás, akkor tudtam haladni egy kicsit. Majd amikor jött egy meg kellett állnom. Kicsit muris lehetett, hogy amikor a lift leért a földszintre, akkor megint jött egy fájás és meg sem tudtam moccanni. Mondtam menjenek, mert nem tudok beszállni. Azért nagyon aranyosak voltak az emberek, mert megvárták míg elmúlik és beszálltam a liftbe. Még kiszállni kitudtam, de csak 1 méterre jutottam, mert jött a következő fájás. Találtam egy gurulós széket és arra támaszkodtam. Az egyik nővér a kardiológia osztályon meglátott és azonnal beültetett a székbe és már robogott is velem a szülőszobára. 13:00 körül értünk be. A szülésznőm azonnal jött. Úgy megnyugodtam, hogy ott van és beértünk a kórházba. Amikor meglátott, kicsit meglepődve mondta, hogy ennyire vajúdok már. Kérdezte kell-e nyomnom. Nem tudtam igazán megmondani, mert nekem mindenki azt mondta, olyan mintha kakilni kellene. Nekem ilyen nem volt. Így a vizsgálóba vezetett be. Miközben levettem a nadrágomat és a cipőmet vagyis a férjem levette, visszaért a szülésznő. Ekkor megint jött egy fájás Ő észrevette, hogy nyomok. Nekem nem tűnt fel csak annyi, hogy a hasam összerándul és én egy kicsit összegörnyedek. Na innentől felgyorsultak az események. Rohantunk a szülőszobára. Se beöntés, se vizsgálat, se átöltözés. És már nyomhattam is.
Kicsit meg voltam zavarodva, mert nem készültem fel rá, hogy beérek a kórházba és már nyomhatok is, így kellett egy kis idő míg agyilag felfogtam, hogy közre kell működnöm a dokival és a szülésznővel, hogy megszülessen Áron. Ugyanis tolófájások alatt mindig kiabáltam és kiengedtem a levegőt így nem tudtam hatékonyan nyomni. Végül a férjem jött oda és súgta a fülembe, hogy mit csináljak. Nagy levegő, szemet becsuk, levegő bent tart és nyomás. Amikor nyomtam hallottam, hogy Ő is nyom.
Rá úgy néz ki hallgattam. És végre haladt előre a dolog. Muszáj volt, mert Áron szívhangja leesett félő volt, hogy baja lesz. Amikor a buksija már a kijáratnál volt a doki megcsinálta a gátmetszést, amiből semmit nem éreztem szerencsére. És még egy-két nyomásra 13:30-kor végre Áron kibújt 10/10-es Apgar-al. Rögtön a hasamra rakták. A férjem még sírt is. Olyan aranyos volt.
Utána a szokásos dolgok következtek. Áron odabent a 37-es buksijával mindent tarolt így a hüvelyfalat is varrni kellett. 13 varratom lett. Nagyon nehezen viseltem a varrást is , az sem érdekelt, hogy a picur ott volt mellettem a férjem karjaiban. A betapintást is megcsinálta a doki és higgyétek el semmi extra nem volt benne, olyan volt, mint egy sima vizsgálat pedig be voltam szarva tőle. Bocsánat a kifejezésért. pedig szülés előtt sokat gondolkodtam rajta, hogy megkérem altassanak el ezért, mivel itt a babaneten sokaktól azt olvastam, hogy ez egy borzalmasan fájó dolog. Nekem személy szerint abszolút nem fájt és kb. 1 percig tartott. Úgyhogy ettől aztán ne tartson senki. Miután a doki végzett, tudtam csak babázni. Rögtön megszoptathattam, ami számomra nagyon fontos volt. Gondoltam ez is segít majd, hogy legyen tejcsim. 2 órát töltöttünk hármasban, majd mentem a gyerekágyra. Pár óra múlva kellett csak felkelnem, de úgy leesett a vérnyomásom, hogy 2 órába telt, közben tömtek folyadékkal, míg ki tudtam menni a mosdóba. Azután azonban minden simán ment. Áron nagyon ügyesen szopizott. A csecsemős nővérek nagyon aranyosak voltak. Mindennel meg voltam elégedve.
Egyszóval a szülés nagyon nehéz volt, vagyis inkább fájdalmas, de ez egy csodálatos élmény és most már, hogy a fájdalmak halványodnak azt mondom jöhet a következő.
Szóval lehet császár után simán szülni. Mindenkinek ajánlom!
Ha van kérdésetek légyszi a profilomban levő email címre, mert az mindig megnézem.
Indigo