Szia Juli:)
Őszintén szólva azért hiányolom a lányt a gyerekek és igy bizonyos szinten a saját életemből is, mert az látszik a férjemen, hogy borzasztóan feszült és ideges... A gyerekek láthatását sokszor "kipipálja" pedig valójában szereti őket és jó apa lenne. Most pl. Valentin napon munka után vitte volna el játszani Őket de délután hivott, hogy "influenzás" lett és nem tud jönni.
Persze "Valentin napi influenzáról" volt szó...
mert másnapra teljesen elmúlt...
De Karácsony elött pár héttel szintén állt a bál valami mondvacsinált ürügy miatt és a gyerkőcök születésnapján is mert kiderült sielést terveztek be és a szülinappal "betettem" a programba... Persze átszerveztem máskorra, de nem mondta meg őszintén, hogy Ők már befizettek egy siutat és ne haragudjak, de eszébe sem jutott a gyerekek szülinapja hanem nekem esett abszolúlt alaptalanul.
Egyrészt az exem folyton hazudozásokba keveredik amitől idegbeteg és mikor meglátja, hogy ennek ellenére is mosolyogva, türelmesen, örömmel fogadjuk szerintem méginkább megemelkedik a vérnyomása....
Ha a lány igy több mint másfél év után végre elfogadná a férjem "múltját" is, egy csomó feszültségtől mentesülnének és igy
nekem sem kéne teljesen váratlan, értelmetlen szitukba keverdnem az exemmel. Ez az egyik ok a másik pedig amiért nagyon szeretném, hogy végre közösen vállalják őket, hogy igy megbizhatóbbak lennének a láthatások vagyis azt gondolom, nem jönnének közbe váratlan betegségek mert közösen terveznék, vállanák a gyerkőcös órákat vagy napokat ha úgy adódik. Az én életem ettől kiszámithatóbb, tervezhetőbb lenne és talán kizökkennék én is ebből az állóvizből
Az indokod második felével bocsi, de abszolult nem értek egyet
A családunk nem a lány miatt hullott szét...max tőle vált menthetetlenné... Épp ezért nem is gondolok igy a lányra másrészt nem is beszélek az egészről a gyerekeknek, sőt igazán a lány már ismerősök körében sem igazán kerül szóba.
Én úgy gondolom, ha a lány látná, hogy a gyerekek mennyire imádják az édesapjukat, mennyire ragaszkodnak hozzá és milyen őszintén tudják szeretni, sőt bárkit őszintén tudnak szeretni aki szeretettel fordul feléjük talán könnyebben részt vállalna ebből a "teherből". Pl. egy éjszakánál többet sosem töltenek Apánál mert a férjem szerint az sok lenne.... Hosszabb programokra egyedül nem viszi a gyerekeket, csak ha Anyósomék is mennek velük, mert egyedül nem igazán szeretné bevállani őket.
Szerintem ha a lánynak természetes lenne, hogy időnként a gyermekeivel szerveznek közös programot egy csomó kitalált vád és sérelem ledölhetne... Mert most két év után is ott tart az exem, hogy nem tud kilépni a hazugságaiból és abból a kettős életből amit maga köré teremtett....és ez kihat rám is .
Meg aztán had legyek egy kicsit önző bizonyos értelemben. Mi lenne, ha a lány és az exem együtt is belekostolnának abba, mennyire nehéz is két gyerkőccel mondjuk pihenni, nyaralni a betegségekről már ne is beszéljünk....mert ugye olyan könnyű volt rám sütni, hogy nem tudok élni meg nem tudtam önző lenni...
Szerintem egy 29 éves lánynak előrébb kéne gondolkodnia hisz az exem hosszú távon nyilván úgy lesz igazán boldog, ha a szerelme mellett a gyermekei is megmaradnak. Én nem szeretném, hogy ezen a köteléken lazitsanak mert a gyerekeknek igenis szükségük van az apukájukra is és imádják Őt
Miért is ne tennék főleg mióta külön is laknak Tőle. Igy is nehéz volt megszokniuk, hogy apa már nem jön haza, nincsenek itt a fésüi, borotvái, ruhája...stb.
Én egyébként nagyon is az őszinteség hive vagyok és eszerint igyekszem válaszolgatni a gyerkőcök kérdéseire
Két ünnep között apukájuk sielni ment hosszabb időre mi meg Siófokon voltunk három napot a férjem Szüleivel
A gyerekek szépen végigzongorázták, hogy ki mindenki van ott...stb. erre Gerikémnek beugrott, hogy hol van Apuci? Mondom neki, hogy Apa is elutazott pihenni, sielni ment. Erre Ő: Szegény Apucika egyedül ment el sielni? Vele nincs senki? Dehogynincs kicsim, ne izgulj, Apa sincs egyedül, a barátnőjével siel
Szerintem sokkal természetesebb lenne, ha ők közös, jópofa programok keretében szoknának össze. Nem kell pénzes dologra gondolni, elég lenne egy játszótér, egy Margit-szigetezés...stb. szóval közös élmény amikor is mindenki megkedvelhetné a másikat. A gyerekek még olyan kis tiszták és tényleg nagyon őszintén irom, hogy szerintem bárkit megszeretnének aki szeretettel, mosolyogva közelitene feléjük
Ez nagyon elavult gondolkodásra vall szerinted?
A gyerekeket egyébként igyekszem nem terhelni a saját lelki fájdalmammal meg a nyomorommal... Ezért járok még most is pszichihez, hogy ha elbizonytalanodom vagy ki szeretném ereszteni a gőzt akkor azt megtehessem gond nélkül
Igen, amit a végén irsz szerintem is érlelődhet de azt hiszem valahogy kölcsönösen szúrtak el valami az elején.... András még mindig nem vállalja fel a lányt pedig már hosszú idő eltelt a találkozásuk óta a lány pedig egyáltalán nem hajlandó tudomásul venni, hogy Ő egy kétgyerekes édesapa...
Puszi:Doris