Jó reggelt!
Lányok, szomorúan olvasom, hogy micsoda sírós hangulat uralkodott itt este.
Valóban sok szomorú dolgot írtatok, de remélem, mára azért már jobb a helyzet!
Benianyu!
Ha valakiről, akkor aztán rólad nem gondoltam volna, hogy így meg tudnak hatni ezek a sorok.
És félre ne érts, nem azért, mert érzéketlennek gondollak, egyáltalán nem.
Inkább azért, mert úgy felnézek rád, nagyon tetszik a dolgokhoz való hozzáállásod, az, hogy már 2 gyerkőcöt nevelsz (nem mellesleg az összes két gyerkőcös fórumozóra felnézek!!!)
stb.-stb.
Tudom, hogy felpörgetett, hogy itt a tesód, nyilván az is közrejátszik, hogy nem marad túl sokáig.
MEg hát ez a dolog Benivel is.
Sajnos én ehhez nem tudok hozzászólni; egyrészt, mert ugye nincs tapasztalatom, másrészt, mert most elgondolkodtam egy kicsit, és nem tudom eldönteni, hogy találkoztam-e már Benivel egyáltalán??
TAlán egyszer, mintha úgy rémlene, hogy igen, de nem vagyok benne biztos.
And!
Eszti
Remélem, azért az éjszakátok jól telt!
Az anya-lány viszony engem is mindig izgatott,nekem sem volt barátnős a viszonyom anyuval soha korábban. Soha nem beszéltem meg vele a szerelmi problémáimat, sőt, nagyon felületes dolgokat osztottam csak meg vele.
Sőt, voltak dolgok, amik kimondottan idegesítettek.
Ezt már meséltem nektek, hogy én azt sem szerettem volna, hogy ha miután megszületik Gergő, és hazajövünk a kórházból, akkor odajöjjön segíteni hozzánk.
Nem mondtam meg neki konkrétan, hogy nem akarom, inkább csak hárítottam.
Nem volt erőszakos, meg mondta, hogy ha nem akarom, akkor nem jön, de ahogy mondta, na, akkor mintha szíven szúrtak volna.
Hirtelen megváltozott bennem valami, és már nem ellenkeztem kézzel-lábbal.
Anyu persze jött, és nem szégyenlem bevallani, hogy nagyon hálás voltam neki, hogy jött, és én könyörögtem neki, hogy maradjon még.
Na, akkor annyira megváltozott a viszonyunk. Talán attól, hogy én is anya lettem.
Jó, nem azt mondom, továbbra sem a "legjobb barátnős" a viszonyunk, de sokkal mélyebb szerintem.
És azóta döbbentem rá, hogy mennyire jó szüleink is ők nekünk, és mennyit és mennyire önzetlenül segítenek még ma is nekünk.
És hogy soha a büdös életben nem fogom tudni nekik meghálálni.
És bár nincs rá semmi okom, de nagyon soxor eszembe jut, hogy mi lesz velem, ha már ők nem lesznek???(Na, most meg én bőgök).
Nálunk is nagyjából az a helyzet, mint BEnianyunál, hogy a jó viszony nagyrészt az unokának köszönhető.
Anyu is az a tukmálós fajta, soxor próbál meggyőzni, de aztán észreveszi, ha nem tetszik.
Apukám, meg hát, azt is megbeszéltük már Benianyuval, hogy a mi apukáink elég egyformák.
Makacs, hamar felmegy a pumpa, pláne, ha nem neki lehet igaza, vagy nem az övé lehet az utolsó szó.
Az, hogy még mindig együtt vannak a szüleim, az nagyrészt anyukám higgadságának köszönhető...
Ayse!
Hűű, én is nagyon rosszakat álmodtam, azt álmodtam, hogy meg akartak gyilkolni...
Érdekes, megfigyeltem, hogy - én ugye 5-kor felkelek, akkor hozzá át apa Gergőt mellém - szóval, mikor ilyenkor hajnalan visszaalszom, akkor nagyon-nagyon nagy hülyeségeket, sőt, kimondottan rosszakat tudok álmodni.
Ti nem figyeltetek meg ilyet?