Új privát üzeneted érkezett!

Mostanában egyre többet hallani, olvasni az anya-magzat kapcsolat fejlesztésrol.
Mikor a kislányomat vártam, magunk is részt vettünk a kapcsolat analízisben.
Sohasem felejtem el az elso ülések (fekvések) egyikén megéreztem a szívdobogását kisgyermekemnek, akit akkor még nagyon gyorsan pulzáló energiacsomagnak tapasztaltam (16 hét körül).
Ragyogó tavaszi ido járt akkoriban, s ezzel a boldog ragyogással küldtem az üzenetet neki: „Érdemes élni!”
A találkozások ünnepnappá varázsolták a megszokott életemet. Olyan volt, mint az elso szerelem, kapcsolatunk sokszínusége, változatossága meglepetéseket okozott.
Ha valamiért feszült, idegesen viselkedett, „lemerültem” hozzá, és megnyugtatttam.

Közben kifejezés- és táncterápiára képzésre is jártam havi egy hétvégén, sot nyári egy hetes táborba is elmentem kismamaként.
A táncterápia eleinte inkább rólam szólt, a saját testi, lelki el nem fogadásaimról, félelmeimrol.
Segítségével közelebb kerültem érzéseimhez, igazságomhoz, mertem érezni, testemre hallgatni.
Magabiztosabb lettem, több energiával rendelkeztem.
Közben a baba is segített: ha fájdalmas érzés lett úrrá rajtam a terápia alatt, akkor
inkább visszavonult, hagyott az érzéssel „dolgozni”, majd a folyamat után kíváncsiskodottt, és o is felszabadultan együtt örült velem.
A szülés gyors, egyszeru lefolyású volt, kislányom elso perctol jól szopott, nagyon keveset sírt és könnyen megvígasztalható volt és most is az.
Kettönk kapcsolata bizalomra és szereteto elfogadásra épül, az együttmuködés elvén.
A gyermekem már 2 éves és négy hónapos.

Szeretnék a kismamáknak lehetoséget adni az anya-magzat kapcsolatépítés és a táncterápia segítségével, hogy ok is a saját útjukon jussanak el a számukra harmónikus, elfogadó anyasághoz.
Ezért csoportot szervezek ksimamáknak.
A témáról további információ található a [url=http://www.kiwwi.hu/fws/kapcsolat/" TARGET="_top]http://www.kiwwi.hu/fws/kapcsolat/[/url]
címen.
Kóródi Magdolna
kifejezés- és táncterapeuta
email: mozgascs@freemail.hu
Magdi
 


Magdi!
EZ nagyon izgalmasan hangzik...
Csak terhes mamáknak szervezel csoportot?
A kisebb-nagyobb gyerekek mamáinak...?
Kriszta
kriszta (kriszta)
 


Szia Kriszta!

Most ezt kifejezetten várandós kismamáknak szervezem, de titkos vágyam kisgyermekes mamáknak szervezni csoportot, ahol gyermek nélkül feltöltodhetnek, foglalkozhatnak magukkal, érzelmeikkel, visszatalálhatnak noiségükhöz, s játékos feladatok révén az anyaszerepet a gyermek szemével is láthatják, másfajta kommunikációt tanulhatnak, párkapcsolati problémájukban tisztábban láthatnak mindezt a mozgás, zene, rajzolás segítségével.
S talán gyermekük is ott lenne a közelükben egy másik helyiségben ahol együtt egy baby-sitterrel játszhatnának.
Egyenlore nincs most energiám ezt is szervezni (helyet keresni, hirdetni stb), bár a program kész van.
Talán késobb.
Magdi
Magdi
 

 
 

Magdi!

Elolvastam a linket, amit megadtál.
A téma igen hasonlatos a Raffai-Hidas dolgokkal és az ide kapcsolódó (Pszichoanalízis) topiccal, godnolom az alapja ugyanaz (most nem a táncos felérõl beszélek, értem, hogy az már más)
Amin nagyon megakadt a szemem, ti azt írjátok, hogy a relaxáció, a kapcsolat megtanulható és otthon is végezhetõ. Ami viszont a másik topic szerint Raffai módszerénél nem áll fenn.
Ezért érdekelne, hogy mennyire ugyanaz a kettõ? És a másik, ami nem szerepel a linken: helyileg kb. hol van ez és a 12 alkalom mennyibe kerül, legalább nagyságrendileg?
Köszönöm.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!

En is atolvastam a linket.
Nem tudom elkepzelni, hogy csoportban is ugy tudjanak az anyukak beszelgetni a magzatukkal, ahogy Raffai orain. Szerintem ahhoz meghitebb hangulat kell, es az egyedullet. Szoval en egy kicsit masnak kepzelem el ezt a terapiat, mint a Raffai -fele kapcsolatanalizist. Ettol fuggetlenul nekem nagyon tetszik, es ha varandos lennek ezt biztos kiprobalnam.
Mint zenetanar, tudom, hogy a nevelesben es a kepessegek fejleszteseben hogyan tud segiteni a zene, illetve az ertelmi es az erzelmi fejlodest nagyban elosegiti. Ezert nekem talan a tancterapia tetszett a legjobban. Akinek kedve van, kiserletezesbe is foghat. Valassz ki egy szamodra nagyon megnyugtato zenet, amire relaxalni is lehet, es az utolso ket honapban csak azt hallgasd, ha pihenni szeretnel, relaxalni ( vagy legalabbis tobbsegeben).
Ha megszuletett a gyermeked es rossz kedve van, nyugoskodik, tedd be ezt a zenet, es azt fogod eszrevenni, hogy felismeri, mozgasaval tudtodra adja ezt, es megnyugszik.

Alma.
Alma
 


A csoport arra igen-igen jó lehet szerintem, hogy akinek nincs ennyi pénze, az megtanulhasson valamilyen szinten egy elmélyedést, meditálást, relaxációt. A terhestorna végén volt nálunk mindig ilyen, mindenki feküdt 10 percet, közben a nö mondta, hogy lélegezzünk,stb, szinte elringatott minket, a lámpát is leoltotta. Az analízis sose lesz egy tömeges dolog, mindig kicsit arisztokratikus műfaj, pont, mert egyéni és emiatt költséges (és mint már írtam erröl nektek, énszerintem évekig tartó komoly munka)és nem jut hozzá mindenki.
Kriszta
kriszta (kriszta)
 


Sziasztok!

Örülök, hogy megérintett benneteket a csoport.
Mindannyiótoknak szeretnék válaszolni.
Eloször a zenérol, abszolut igazad van, Alma, a baba késobb is felismeri a mama hasában sokat hallott zenét, és felidézodik benne az ottani állapot szülés után is. Ez megnyugtathatja.
A táncterápia többek között annyival másabb, hogy a mama is aktívan mozog. Ami segít neki a megszokott dolgokból, problémákból kiszakadni, és elmélyülni, önmagához közelebb kerülni. Ezt már jóleso, otthoni tánccal is el lehet érni. A terápia önismeretet nyújt, önbizalmat ad, többek között mozgással, rajzzal, maszírozással, rítuálékkal dolgozik.
Persze, hogy csoportban nem ugy tudnak az anyukak beszelgetni a magzatukkal, ahogy Raffai orain.
Másképp tudnak. A "csak rám figyelnek" helyett itt a csoport összetartó ereje segíthet, hogy mások hogy élik meg, másokkal mi történik.
Az, hogy a megadott idoben semmi más dolgom nincs, mint hogy a babával és magammal foglalkozzam, mindenképpen könnyebbé teszi dolgomat, mint otthon egyedül végezném. Azonkívül, Ildi, tényleg megtanulható, és szülés után is használható a relaxáiós technika, ami nagyon hasznos lehet, ha éppen nem tudok aludni, de mégis van egy kis ido "lazítani", akár a picivel a hasamon is.
Az anya-magzat analízis nagyszeru dolog, én is jártam, jártunk rá, különösen akkor nagyon hasznos, ha a kismamában olyan nagyfokú félelmek, szorongások vannak, amik már a magzatra is hátrányosan hatnak, és esetleg a természetes szülést akadályozzák. Akkor feltétlen ez szükséges. Csak sajnos kevesen tudnak még róla.
S általában nem ilyen esetben járnak a kismamák, sokan probléma mentesek vagyunk, csak más módon is kapcsolatba akarunk kerülni babánkkal.
Sajnos valóban kevesen fizethetik meg az analízist, ez a csoport 500 Ft/óra, és a VIII. ker. Német utca 14. alatti iskolában indul ápr. 5-én csütörtökön.
Felébredt a kislányom, most abba kell hagynom, sziasztok:
Magdi
Magdi
 


Sziasztok!

5 napig ment a Duna TV-n a Sejtjeink címû dokumentumfilm, ami a nehezen teherbe esõ anyák küzdelmeit mutatta be a lombikbébi-programon keresztül.

Ott hallottam egy könyvrõl, aminek sajnos nem emlékszem pontosan a címére, de nagyon érdekelne: a magzattal való kapcsolattartásról szólt.

Nekem szerencsére könnyen ment a teherbe esés, és nagyon szeretnék valami hasonló könyvet.

Tud valaki valamit ajánlani?

Csilla
aczelcs@freemail.hu
Névtelen
 


Csilla!
Raffai Jenõ: Megfogantam, tehát vagyok

Kb. 500 Ft-ba kerül, kis narancssárg-fehér könyv.
Menta
 
 


Szia Csilla!

Itt a Babaneten is megtudhatsz róla többet a Könyvajánlóban. Kattints ide: [url=http://www.babanet.hu/lelkikoldokismerteto.htm" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/lelkikoldokismerteto.htm[/url]

Puszi:

Dia
Dia
 


Dia! Az egy másik könyve, amit nem egyedül írt. A Csilla által említett filmben a Megfogantam, tehát vagyok címû volt, amit pedig te ajánltál a Lelki köldökzsnór (Hidas Györggyel és Vollner Judittal írta). Persze gondolom nagyjából ugyanaz a lényegük.
(Ez nem kötözködés akar lenni, csak pontosítás. Kép)
Menta
 
 


Menta!

Igen, a Megfongantam, tehát vagyok az elõzõ könyv, de ez a második szerintem jóval részletesebb, olvasmányosabb. No meg, ebben van egy csomó kismama-vallomás, ami szerintem sokkal érdekesebbé teszi a dolgot.

Amúgy megvan mind a kettõ, ha kell valamelyik, megbeszélhetjük.

Puszi:

Dia
Dia
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Ötletek, tippek

Jegyzetfüzet:

 

cron