Gyerekjátékokban amúgy is utálom azt, aminek jön a szőre, azok a tipikus 15 éves lány veszi a 16 éves barátjának típusúak.
A babák mindent megrágnak, jobb a frottír. Nálunk a nagy szerelem egy frottír bárányka, akinek csengő van a hasában. Folyton mosom, mert a füle vagy a lába állandóan Lili szájában van.
Nevezett ma annyira szeretett volna az apjával beszélni telefonon, hogy minden kapaszkodás nélkül felállt, és nyúlt a telefonomért, csak én meg úgy elkezdtem visítani örömömben, hogy ijedtében letottyant.
Tegnap több új dolgot is produkált: megpróbálja az építőelemeket belegyömöszölni a csigába - igaz, az autós játék elemeit, és a forma se stimmel, de az elvet érti
, ill. magára borította a cipőszekrényt. Ami vagy 20 kiló
. Semmi baja nem lett, mert mint a filmeken a borulás közben kinyílt az ajtó, és felfogta a szekrényt. Soha nem gondoltam volna, hogy pont azt borítja magára. Mióta mindenbe belekapaszkodik és feláll, fárszt kapok, hogy a széket, vagy a cd-állványt, vagy a ruhaszárítót- azokat soha.
Csak a robajt hallottam, és rohantam mint állat, mert Lili nem is sírt. Én még egy óra múlva is remegtem, ő meg azonnal vigyorgott ki a szekrény alól. Mondtam Sanyinak, hogy szarok rá, hogy nem tudok majd mögötte meg alatta takarítani, de rögzítse a falba egy csavarral. Nehogy mégegyszer előforduljon.
Helyén volt az őrangyala a kis piszkosnak. Mondtam, hogy 3 fiú meg 4 kisördög bújt el benne. Ma meg kb. 30-szor szedtem le az ágyról, már simán fel tud mászni, de úgy döntöttem, inkább megtanítom hátrafelé, seggel lejönni. Mert ugye fejjel lefelé próbálkozik, és kapaszkodva billeg az ágy szélén is kiabál, hogy "mamiiiii".
Mindenki más és más, de nekem ahhoz, hogy félelem nélkül szüljek a férjem, mint lelki támasz, és az orvosom, mint szakértő jelenlétére volt szükségem. A dokimban én feltétel nélkül megbíztam, ő is tudta, hogy mikor és mit kell mondania ahhoz, hogy mindkettőnknek könnyeb legyen. Szülésznőt sok helyen szokás már fogadni, velem nem tudtak volna mit kezdeni igazán. Szülés szempontjából orvosi eset voltam, azaz orvosi beavatkozás nélkül nem tudtam volna megszülni. Ez benne volt a pakliban kezdettől fogva. A védőnővel meg úgy vagyok hogy abszolúte nem helyettesíti a szülészt, bár a terhesgondozás alatt ott van, de ő nem velem kell, hogy foglalkozzon elsősorban, hanem a gyerekkel. Bár mondom, mindenki más és más, de én nem igényeltem a védőnő jelenlétét kezdetben sem. Lehet, hogy ha "normálisabb" lenne, akkor tőlem kérdeztem volna dolgokat, amiket így más anyukáktól meg netről szedtem össze, ki tudja. De a dokimban én 100%-ig megbíztam, nem akkaor kezdődött a "kapcsolatunk", amikor terhes lettem, és keresnem kellett egy szülészt, hanem évekkel ezelőtt. Hozzá hordtam az összes nyavalyámat, magától értetődő volt, hogy agyerekemet is hozzá viszem. Nekem biztonságérzetet adott az, hogy tökéletesen ismerte a az "előéletemet"', a félelmeimet, az igényeimet, a hozzáállásomat. Pl. ő szólt rá a szülésznőre, hogy ne cicukázzon meg gügyögjön itt nekem, mert azt nem bírom.
Na, szóval én arra szavazok, hogy kell egy orvos, vagy szülésznő, aki többet tud rólad, mint hogy "42 hetes gravida, első terhesség, 2 ujjnyira nyitva".
Na, szófosásnak ezennel vége.