Itt vagyok!
Bálint már a kiságyban, issza a tápszerét, most méltóztatott elfogadni... Kb. 3 hete kínlódunk az alvással, sem napközben, sem este nem akar aludni, nagyon hisztizik. Néha könnyebb leszerelni, néha nehezebb. Azért sajnálom nagyon, mert annyira látszik, hogy álmos és szüksége van az alvásra, és minden erejével tiltakozik, minden porcikájával küzd, hogy még véletlenül se aludjon el
Veronika csendes nézelődésben van, nemsokára kapja az esti kajcsiját, aztán alvás! Vivien pedig még egy kicsit nézi a mesét, és ha Bálint elaludt, jön ő is az ágyikójába.
Kalandos hétvégénk volt! Péntek hajnalban keltünk, Bálintnak 39,7 fokos láza volt (popsiban). Nagy gondterhelten elkezdtünk filózni, hogy most mit csináljunk, menjünk-e Bp-re, vagy inkább maradjunk itthon... Aztán mérlegeltünk és döntöttünk: mivel Vivien már annyira rákészült mind a vonatozásra (ő a nagyival vonattal utazott, mi meg autóval), mind pedig a tűzijátékra, és úgy gondoltuk, hogy orvoshoz Pesten is el tudjuk vinni Bálintot, ha szükséges, így hát fölpakoltunk egy halom gyógyszert és lázcsillapítót és elindultunk. A fővárosban jól megszívtuk (bocsánat a kifejezésért), mert mentünk a Lánchídra, és mielőtt ráhajthattunk volna, láttuk, hogy le van zárva... Nos, péntek délben tudjátok milyen a belvárosban közlekedni... Szegény gyerekek addigra már teljesen kifáradtak az autózásban, Bálint újra belázasodott, leállni nem igazán tudtunk, szerettünk volna mihamarabb megérkezni, végülis meg is érkeztünk szegény kismanókkal...
Hála Istennek Bálint hamar rendbejött, péntek délután már játszott vígan, azért estig még kellett lázat csillapítani, de másnapra már teljesen elmúlt a láz, jött helyette hasmenés... ami még most is tart, de már látszik a javulás. Orvoshoz végül nem vittük el, nem ítéltük olyan súlyosnak a helyzetet, meg tényleg látszik rajta, hogy már gyógyul
A szombat szép nyugisan telt, vasárnap délelőtt elmentünk Bálinttal a plakátkiállításra, Vivien addig játszótérre ment anyukámmal, Veronika meg ott maradt nagymamámékkal. Úgy terveztük, hogy ha ebéd után egy jót alszik Bálint, akkor este őt is elvisszük tűzijátékot nézni, de mivel még fél 3-kor is szórakozott, feladtuk az altatási szándékunkat és inkább a tűzijáték előtt lefektettük.
Este fél 9-kor indultunk, van egy megszokott helyünk a Hegyalja út menti sportpályánál, évtizedek óta onnan nézzük a tűzijátékot. Nem a legjobb a kilátás, de nekünk jó
Nincs ott akkora tömeg, a hangulata mégis megvan az ünnepnek. Viviennek csak úgy csillogott a szeme az örömtől, főleg, amikor elkezdődött! De vagy 10 perc múlva egyszercsak feltámadt a szél és elkezdett zuhogni az eső. De úgy, hogy alig láttunk valamit is. Az utca túloldalán egy nagy kőfal volt és anyukám mondta, hogy menjünk át oda, ott talán nem fúj annyira a szél. Valahogy átevickéltünk és ahogy átértünk, kb. 1 perc múlva a szél letört egy nagy faágat, ami pont oda esett, ahol az előbb mi álltunk... Hát gondolhatjátok, mit éreztünk
Elindulni nem mertünk, mert kb. 1 méteren belül volt a vihar miatt a látótávolság, mellesleg úgy fújt a szél, hogy én nem tudtam volna lépni egyet sem. A bugyinkig csurom vizesek voltunk, szegény Vivien már nagyon fázott (mi is). Amikor egy icipicit lejjebb csitult a szél, elindultunk, bokáig érő, hömpölygő vízben mentünk, a lányunk ordított végi a félelemtől és attól, hogy fázott, mi meg azon izgultunk, hogy épségben hazaérjünk és hála Istennek, haza is értünk. Otthon gyorsan meleg vízbe dugtuk Vivient, aki még a fürdőkádban is ilyeneket kérdezett, hogy "meghalhattunk volna?".... Azt hiszem, még vissza fog térni a témára.
De hogy egy kicsit vidámabb témákra is tereljem a szót: Veronika olyan szépen fejlődik, hatalmasakat mosolyog ránk, "beszélget" velünk, egész jó kis napirendje alakult ki és továbbra is hagy aludni minket éjszaka
Mindjárt kicsinyítek le képeket és teszek fel Nektek!