Kedves Lányok!
Nagyon köszönöm az együttérző sorokat. Sokat jelent ám, mégha nem is nagyon ismerjük egymást. Mivel már másfél hónapja tudom, csak napi néhány órás gyötrődés van. Az első hetet végigsírtam.
Lelkiismeret...igen...én is ezen gondolkozom egyfolytában, hogy hogyan tud így élni. Vajon ezzel fekszik és kel-e, mint én? Nem kívánok neki semmi rosszat, nem vagyok ilyen, de az biztos, hogy én soha nem tudnék ilyet tenni. Különösen úgy, hogy ezt az oldalt megismertem. Nincs gyereke, de talán ez az egyetlen jó, amit róla el lehet mondani, mert egy ilyen ember ne szüljön gyereket.
Én reménykedem, hogy a férjem még szeret annyira, hogy egyszer felszáll a köd a szeméről, körülnéz és megkérdezi magától, hogy mit is keresek én itt, mikor engem otthon szeretnek, várnak. Van három tündéri gyerekem és egy feleségem, aki a történtek ellenére szeret. Higgyétek el, csak annyit kéne mondjon a férjem, hogy bocsáss meg... semmi többet. Nem kéne lelkiznie, fogadkoznia csak őszintén mondania, hogy megbánta. Lehet, hogy én vagyok az évezred hülyéje, de így gondolom.
A gyűrűt még hordom, ő már nem...
Én nem tudom és nem akarom elfelejteni, hogy tíz évig házasok voltunk. Történt velünk sok rossz és jó. Ez természetes. Nem lehet minden tökéletes, nem lehet gondok nélkül élni. Megalkuszik az ember néha...vagy mindent elkövet, hogy ami rossz vagy nem úgy működik ahogy szeretné megváltozzon. Nem érzem, hogy mielőtt így döntött volna, megpróbáltunk volna mindent, hgy jól működjenek a dolgok. Piszok igazságtalan úgy dobbantani, hogy esélyt sem adunk magunknak.
Én kemény nő vagyok, fel fogom nevelni egyedül is a srácokat vagy találok magamnak majd egyszer más társat, de az már nem lesz ugyanaz.
Megpróbálok a nyaralási élményeinkről is írni kicsit, hogy ne csak a nyüszítésemet kelljen hallgatnotok.
Mi a Fertő-tónál nyaraltunk anyósomékkal és sógornőmékkel. A férjem 5 napot volt velünk (én hívtam, de talán nem kellett volna). Miután elment, kicsit oldottabb lett a légkör. Bicikliztünk, madarat lestünk, nyuszikat láttunk minden este a határban, őzzel is találkoztunk. Felfedeztünk sok jó játszóteret. Én bevittem Bernátot is a tóba, bár csak a hasáig. A lábát élvezte, de a pocakja fázott, azt nem szerette. A legjobbakat a strandon aludta meztelenül az árnyékban. Pont a legnagyobb kánikula volt, semmilyen más programra nem voltunk képesek. A hat gyerek (sógornőm 3 lánya és az én három fiam) nagyon élvezte. A szállást anyósom az internetről választotta úgy, hogy legyen babaágy is, meg saját konyha, kertrész. Nagyon jó volt (kivéve, hogy az ablakok a 38 fokos hőségben nem voltak nyithatóak csak billenthetőek, és mindez a tetőtérben). Volt pár álmatlan éjszakája a családnak, de nekem persze sokkal több...mindegy.
Több, mint ezer kilométert autóztunk, ezt mind én vezettem. Fárasztó is volt, de jó is. Becsapás volt, mert azt hittem, a nehezén túltettem magam, de némileg tévedtem. Mióta itthon vagyunk (szerda) sok rossz pillanatom van. A gyerekek a világ csodái, ők tartják a lelket bennem. Bernát még semmit nem érez az egészből, így ő őszintén vigyorog ahányszor csak meglát.
A nyaralás alatt nem volt kedvem fotózni, de most elhatároztam, hogy feltöltöm az elemeket, és mától sokat fogok megint kattingatni, mert egy ideje nem készült kép. Majd teszek fel.
Bernát 11-én lesz 5 hónapos. Forog, szájába veszi a lábait. Ölben fekvésből húzza magát ülésbe. Nincs még foga. És ami a világ csodája, hogy háromszori tejapadás után is sikerült megúsznunk a tápszert. A gyerekorvosunkat beavattam, ő írt fel biztonsági receptet, de szerencsére idáig nem kellett kiváltanom. Sosem a nem evéstől, hanem az idegeskedéstől kezdett apadni a tej. Szerencsére ilyenkor némi agykontroll segítségével visszatornáztam. Elmondhatom, hogy a majdnem öt hónap alatt soha nem kapott mást csak anyatejet. Kedden megyünk oltásra, akkor mérjük. Szerintem nem gyarapodott valami fényesen az elmúlt időben, ez érthető is. Talán fogja is javasolni az orvos, hogy kezdjük el az almát, krumplit kóstolgatni. Most már nem fogok ellenállni nagyon. Persze ha lehet, még hat hónapos koráig kivárok, de nem minden áron.
De mindezt nem azért írtam, mert elítélném azokat, aki nem tudnak szoptatni! Csak valami sikerélmény is ér, ennek örülök nyilvánosan.
Vacak, hogy még a diplomámnak se tudtam igazán örülni. Megvolt a diplomaosztó és én bőgni tudtam volna...
Azért is esett nagyon jól, amiket írtatok, mert csak úgy lehet élni, ha az érzi az ember a többi ember szeretetét. Sose gondoltam volna, hogy ez ennyire fontos, de nagyon!!!
És ide a végére ideformálok egy mosolyt, mert meg kell tanulni újra mosolyogni. Eleinte akarattal, később meg talán már szívből. Íme
Puszi, Dorka