Na re!
Igazából elköszönni jöttem, és írni akartam pár sort utoljára. Már olvasni sem volt erőm az elmúlt pár napban, de most átfutottam 2-3 hozzásszólásonként a dolgokat, és kicsit ingerült lettem. Ereredetileg csak csnedben elköszöntem volna....
Mindenkinek köszi szépen, bántsatok nyugodtan, nem tudtok semmit rólam, csak találgattok és hülyeségeket írogattok...mind1. Mellesleg nem tudjátok megérteni a helyzetemet, a ti párotok mind akarja a gyereketeket. Nem fogok magyarázkodni. Természetesen tisztelet a kivételnek! Jól éreztem magam itt az elején, és tényleg örültem, és vártam a babámat, még akkoris, ha tudtam, az apja nem akarja őt. Reménykedtem, hogy megváltozik a hozzáállása, de végül megkeserítette az életemet ez az egész. Nem tudom megtartani egyedül!!! És hogy válaszoljak egy régi kérdésre, örökbeadásról szó sem lehet! Nem állok azoknak a sorába, akik pénzt csinálnak egy gyerekből, ugyanis ismertem egy lányt, aki ezért lett 2x is terhes, hogy pár milláért eladja a gyerekét. Szerintetek normális az, aki ezt megteszi? Lehet szépnek nevezni, de szerintem szimplán szívtelenség. Ki tudja elengedni a gyerekét, miután megszületik? Én nem tudnám, de nem is fogom ilyen körülmények közé világra hozni sem. És ezért lehet bármennyire dobálni rám a sz*rt, már bocsánat. Azt hiszem, most ez hiányzik a legkevésbé, hogy fórumokon azt olvassam, hogy én vagyok a szívtelen hülye. Van elég bajom enélkülis, ha nektek meg van egy kis eszetek, akkor fel tudjátok fogni, hogy milyen ez. Azt hiszem, felnőtt nők vagytok. Nem fogom megkeseríteni sem a gyerekem, sem az apja, és ide írom, de számomra ez teljesen lényegtelen: az én életemet sem...ha a másik fél is úgy gondolná, bennem semmi keserűség nem lenne. Na mind1, egyszerűen nincsen erőm tovább ragozni ezt. Biztos vagyok benne, hogy mindenki utálni fog, és elítél...de sztem nálam senkinek sem keserűbb ez az egész.
Azt a beszúrást meg talán picit megmagyarázom. Ha tényleg elolvastátok volna a hozzászólásaimat, akkor elvileg tisztának kellene lennie, de mind1.
Szal tavaly ősszel az előző párommal fogtunk babaprojectbe, mert ő minennél jobban szeretett volna. Én még nem éreztem magam késznek rá semmilyen értelemben, de szerettem őt, a gyerekeket pedig imádom, ezért végülis belementem, és vágytam is rá. De sajnos ezek nem a valódi vágyaim voltak. 3 hónap próbálkozás után, mikor egyre élesebbé vált a dolog, egyre erősebb volt az érzésem, hogy tényleg nem vagyok felkészülve rá, és mivel ő egyre jobban akarta, nem tudtunk már közös nevezőre jutni, és elhagytam...nem volt feszkó, békében váltunk el, megértett, de neki már család kellett. A mostani párommal 7 hónapja vagyunk együtt, és a továbbiakat már ismeritek... Így, hogy valós és tényszerű lett a helyzet, ragaszkodtam hozzá...de egyedül nem tudom vállalni! És ezt nem ragozom tovább...nem tudom, és kész! Nem hiszem el, hogy felnőtt emberek ezt nem tudják felfogni. Hogy lehet egy gyereket egyedül nevelni 25e ft gyesből, 3 év után meg minimálbérből? Ugyanis még a diplomám is hátravan, és max vm gagyi állást kapnék anélkül. Ennyi.
Tudom, száraz, és felháborító lett a búcsúm...de nincs erőm másra! Fáj!!! Nem tudjátok mennyire! És már nincs erőm megvédeni magam...
Viszont mindenkinek tiszta szívből kívánom, hogy szépen eljussatok a célig, és tavasztól mindenki boldogan babázhasson!
És külön köszönet azoknak, akik mellettem álltak!
Sziasztok!