Én nagyon örülök, hogy van légkondink, mert most azzal fűtök
Egyébként megfagynánk. Most kellemes 21 fok van a 19 helyett.
Télen meg 26 lesz, az a hülye főtáv annyira szokta felfűteni a kérókat. Ablakok egész télen nyitva és boldogan fizetjük a horror számlát..
Hétfőn reggel bementem a kölökkel, aki viszonylag lelkes volt. Kb. 2 perc után, már szóltak, hogy ugyanmár menjek, miközben én úgy terveztem, hogy ott maradok vele ebédig és utána haza is viszem... (be is reggeliztem, nehogy éhenhaljak ) És Nikivel is ezt beszéltem meg.
Arról volt szó előző héten, hogy ők azt akarják aludjon is ott a gyerek már az első napon. Na szerintem ez rettentő durva dolog elsőre, ezért mondtam, hogy köszönjük, de én érte megyek ebéd után. hát nem tetszett nekik, de nem vitatkoztak.
Szóval ott álltam a friss ovis gyerekemmel, aki addigra pánikba esett.
És... hát megint a kommunikáció teljes hiánya.
Ha előző alkalommal megmondják, hogy ezt így tervezik, akkor vagy szólok, hogy ez nekem nem jó vagy így beszélem meg a gyerekemmel.
na tehát, a kölköm elkezdett sírni és kétségbeeesve könyörgött, hogy ne hagyjam ott, hanem vigyem haza. Kb., mintha a Tajgetosztól akartam volna a mélybe lökni. Az a marha óvónó, pontosabban kettő, meg nem jött volna oda egy marék szarért sem, hogy segítsen lefoglalni Nikit, hogy legyen valami oka maradni. Én szóltam neki, hogy segítsen már,mert mégsem szeretnék a gyerekemet visszalökdösve kimenni a teremből. Olyan ideges voltam rájuk, hogy az nem igaz. Azt mondta, hogy az ő munkájuk akkor kezdődik, amikor én elmegyek.
Na de könyörgöm hát valahogy össze kéne kapcsolni a kettőt!!!
Én is láttam annó a bölcsiben sírós gyereket, akit az anyja ott akart hagyni. Akkor a bölcsisnéni (hű, de jó lenne, ha óvónő lenne) odament és segített, együtt beszéltek a gyereknek, vigasztalta és vitte játszani. teljesen pozitívan állt hozzá a dologhoz. Volt olyan kiscsaj, aki egész nap az ölében ült és nem volt belőle semmi gond.
na otthagyni egy sikitva visító, bőgő gyereket....azt nem kívánom senkinek (a másik 3 új gyerek egyébként már ott volt és játszottak) ez valami iszonyatos érzés. Kimentem a kocsiba és úgy bőgtem, mint egy ovis (szellemes, mi ??)
Itthon anyám vigyázott addig Csabira, míg én elmentem. Próbáltam magam összeszedni mire hazaérek,de nem nagyon sikerült. (és egyébként kurva mérges voltam a férjemre, hogy mi a szarért nincs itt ilyenkor, mikor tényleg szükségem lenne rá..Mondjuk abban biztos vagyok, hogy ő nem hagyta volna ott Nikit) na hazajöttem, anyám meglátott és elkezdett bőgni.
Hát szép páros voltunk mi, azt hiszem... )
Egy órán keresztül szidtam neki az egész világot, hogy milyen törést okozott ez most a gyerekemben és hogy fogom holnap megint elvinni és biztos, hogy éjjel még be is fog pisilni stb... De tényleg borzalmas érzés volt.
na 10-kor betelefonáltam az oviba, hogy mi a helyzet (óvónő mondta) Gondoltam, hogy majd azt mondja: semmi baj anyuka, a kislánya szépen játszik a többiekkel és egy hangja sincs, bla,bla....
De ehelyett elmondta, hogy sírt és még most is néha fesír, de azért beszéget és szeretne az udvarra menni. Ott ül a másik ovisnéni ölében és a tesójáról mesél. (na gondoltam, legalább nem hazudik) És akkor a telefonban megbeszéltük, amit 2 hete kellett volna, hogy hogyan is van ez a beszoktatás és miért, merre, hány méter.
Na ezek után, már úgy gondoltam, hogy életben marad a gyerekem, mire érte megyek.
Bementem ebédre, pont háttal ült nekem és nem látott. nem is zavartam, hagytam enni. csak hallotam, hogy beszélt az óvónőnek: -én tudok nagyot kakilni és én vagyok a főnök !
na gondoltam, ez a gyerek már jól van. ha nem megyek érte , simán ott is aludt volna.
De hazahoztam, mert megbeszéltük előre. És itthon egy rossz szava nem volt, mesélt, hogy mit evett, ivott, mit csinált. megbeszéltük, hogy holnap is megyünk és nem tiltakozott.
Szóval a reggeli nehézségek ellenére, lehet, hogy ez a módszer mégis működik csak mivel nem beszéltük meg előre, ezért nem is tudtam rá felkészülni.
Azon is gondolkoztam már, hogy lehet én vagyok az hülye és túlféltem, túlaggódom ezt az egész hülye ovis dolgot. mi lesz vele az iskolában, nem lehetek ott akkor sem, ha pasizni megy, szóval próbálom magam nyugtatni, de azért az "apa" jelenléte ilyenkor igencsak hiányzik.
Másnap reggel már itthon sírt, hogy nem akar menni, de azért jött velem. megint sírva maradt ott, de nem volt olyan vészes. Akkor is érte mentem ebéd után. Szerdán szó nélkül bement és ott is aludt. Csütörtökön megint pityergett az oviban kicsit, de megint simán ott aludt. És ma sem volt semmi gond.
Végülis nálunk olyan a beszoktatás, hogy nincs beszoktatás. Csak nekem ezt elfelejtették mondani. Arra voltam felkészülve, hogy ott fogok ücsörögni délelőttönként 1-2 órát veleé s ebéd után hazajövünk. Ehelyett volt ez a hétfői horroros, anyakínzó visítós otthagyás. Mostmár lenyugodtam, de akkor nagyon felhúztam magam.
És a legjobban az zavart, hogy én ott küzdöttem Nikivel, próbáltam magyarázni neki, hogy milyen jó is lesz itt és visszajövök érte , közben az a marha óvónő nem jött oda , hogy bevonja a többi gyerek közé.
Na ilyen volt az első hét...
Délutánonként különben teljesen vidáman, felszabadultan jön haza, semmi látható gond nincs vele.
Zsuzsi
Fannit ne féltsd. hamar helyrerakja ott a bandát és ő lesz a fővezér !!