2004.03.11 21:44
Szerző: goczane
Azt hiszem ez a nap az, ami legszívesebben kihagytam volna az életemből. Azt hiszem hosszú leszek, de ki kell magamból írnom, mert megbolondulok.
Az egész tegnap kezdődött azzal, hogy hiába fejtem és fejtem, nem jött csak alkalmanként 70-90 gramm (a szokásos 120-140 gramm helyett). Estére megoldottam a nagy rejtélyt: tönkrement az elektromos mellszívóm, nem képzett elég nagy vákumot, így nem szívott rendesen. Estére úgy fájt a mellem, hogy azt hittem leszakad. Nem gond, elő a kézi mellszívót, ciciket absz. lapos tejeszacsikká szívtam, de nagyon megkönnyebbültem.
Este bementük a kórházba a tejcivel. Én sajnos nem tudtam bemenni a kisfiamhoz, mert nagyon későn engedtek be a nővérek minket (és a többi szülőt is), így amíg a férjem bent volt a kicsi fiánál (akit először simizhetett meg), én kint sétáltam a nagyobbik gyerkőccel. Váltásra már nem volt idő, mert lejárt a látogatási idő.
Férjecske beszélt az ügyeletes orvossal, aki azt mondta, hogy baba nagyon szépen, csak egy kicsit gyorsan fejlődik (már 1730 gr), ezért(???) vérszegény lett. Kapnia kell vérpótlást, és akkor még jobban lesz, és szerinte ez megoldja azt a problémát is, hogy elfárad hamar, és elfelejt levegőt venni. Egyik szemem sírt a másik nevetett. Azt mondták, ma menjünk be hogy a részleteket megbeszéljük. Azt is mondta a dokinéni, hogy ráérünk du. bemenni, hisz úgyis csak ügyeletes dokival fogunk tudni beszélni. Ma du. bementünk, miután körbekérdeztünk mindenkit a családban kinek milyen a vércsoportja, és adna e a babánknak, ha arról van szó. Kiderült, hogy a húgomnak is az a vércsoportja mint a picinek. LÉnyeg: beérünk a kórházba, és kérdezzük az ügyeletes doktornénit, hogy most hogyan is legyen, mi jobb a babának, és elmeséltük, hogy a húgom -ha jó- tudna neki vért adni. Erre ő közölte, hogy már megrendelték neki a vért, és mire bevizsgálnák a húgomét, az keddig tartana jobb esetben, az meg soká van, és adott egy papírt hogy írjuk alá a beleegyezést a vérpótláshoz. Az állt rajta, hogy ő elmondta az esetleges komplikációkat, stb, valamint, hogy a vérpótlás következménye lehet: fertőző májgyulladás, HIV vírus, és egyéb betegségek. Szó mi szó az hittem elájulok, mikor ezt megláttam, nem kívánom senkinek ezt az érzést. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy lehet, hogy most írtam alá a kisfiam halálos ítéletét. Tudom ezt nem így kellene felfogni, de most semmi másra nem tudtam gondolni. Közben néztem őt az inkubátorban, és olyan szépen szuszogott, és olyan szép kerek volt már. Az ujjacskáin, a kis combocskáján már hurkácskák vannak. És ezt a kicsi babát akarják megint megszúrni, és róla mondják, hogy beteg. Ja mert azt is mondta a mai doktornő, hogy a tüdejével is vannak gondok, de ennél bővebbet nem mondott, csak, hogy beszéljünk a baba kezelőorvosával. Eddig telefonon sokszor érdeklődtem: csak a táplálásáról adnak úgy infót, személyesen látogatási idő 13-17 valamint 19,15-20 óráig van. Kezelőorvosunk du 16-ig dolgozik. Addig viszont a férjem dolgozik, a kislányom velem van itthon, őt nem engedik be az intenzívre, így ott a patthelyzet, hogy is találkozzunk a doktor nénivel. eddig két alkalommal voltam bent du. 15 óra körül (le tudtam adni a kislányom anyunéknak), de sajnos egyszer sem tudtam beszélni a kezelőorvosunkkal. Kérdem én, akkor hogyan tudok vele beszélni???? Ezek után visszamentünk ma az esti látogatásra, és a 20 perc alatt amíg bent voltunk, a kisfiam kétszer "felejtett el levegőt venni", és esett le a szaturációja 82-re, majd 61-re. Első alkalommal egy kis hátmasszírozás elég volt, hogy jobban legyen, de a másodiknál, mikor olyan mélyre süllyedt a szaturáció, nagyon nehezen akart magához térni. Borzasztóan megrémültem, és sokadszorra is elkapott a bőgőroham, és ki kellett jönnöm. (tudom, ha nagyon nagy gond volna, akkor visszadugnák az orrszondáját, de ez nem feledtetni azt a látványt, ahogy ernyedten lógott a kis testecskéje a nővér kezében, ahogy masszírozta a mellkasát) Bocsi, hogy hosszú voltam, de ki kellett magamból írni, mert amióta itthon vagyok folyamatosan csak bőgök.
Hogy jó hírt is mondjak: tegnapelőtt a kezembe vehettem az én kicsimet, mert a nővér bebugyolálta nekem, és a kezembe adta. Annyira nagyon jó érzés volt érezni a kis szívverését, szuszmákolását, érezni az illatát, érezni a bőrét. Amíg a kezemben volt, beszélgettem vele (hozzá), és folyamatosan pislákolt rám, figyelt a hangomra, mintha csak értené, hogy mit mesélek neki. Ezek gyönyörű percek voltak.
Erika
De talán ma vagy holnap már meglesz a babájuk azt mondta ma a doki. 
