Sziasztok Lányok!
Legelőször is a lényeg:
http://s108.photobucket.com/albums/n32/ ... =Kp419.flv
Jucc
Alapjában véve nem maradt rossz élmény az egész. Sőt inkább jó. Anyuval beszélgettünk a napokban, hogy igazából akkor nem is gondoltunk arra, hogy Lacival tényleg komolyabb baj történhet. Így utólag tudatosult bennünk, hogy micsoda mázlisták vagyunk, mert az, hogy Laci életben maradt, minden következmény, és károsodás nélkül az maga a csoda.
Szóval ha már nem lehet bemásolni semmit, akkor írok egy gyors szüléstörténetet:
Már napok óta éreztem, hogy valami készülődik, de abban reménykedtem, hogy azt még megvárja Laci, amíg az asztalos befejezi a gardróbszekrényt, mert ha apa pakol be, akkor kb. 1 év mire mindent megtalálok.
Szerencsére így is történt, hétfőn felkerültek az ajtók, bepakoltunk a tesómmal, aztán délután már kezdtek összehúzódásaim lenni, de nem fájt és még elég ritkán jött. Gondoltam, ha már ennyit segített a hugi, akkor sütök neki egy aranygaluskát. Aztán 7 körül amikor szaggatuk a tésztát akkor mondtam a tesómnak, hogy ma tuti szülök, mert nagyon rendszereződtek a keményedések. Mondta mérjük már meg hány percesek. Megmértük és 4 percesek voltak, de fájdalom nélkül. Tesóm meg a barátja belesápadtak a hírbe, mert egyikük sem bírj a vért.
Felhívtam a dokimat, a szülésznőm épp ügyeletes volt, mondta hogy ugorjak be
(Dunakeszirül az Istvánba) és megnézi mi a szitu.
Hívtam apát, hogy ne induljon haza, hanem találkozzunk valahol, de mondta, hogy a városban már ne vezessek, kijön és az állomásig menjek el érte kocsival.
Lezuhanyoztam, borotva minden ami kell, gyorsan bepakoltam, ami még hiányzik és indultam. Tesómék befejezték a sütit, összepakolták Bazsikát és átvitték anyuhoz.
Mire beértünk ( 9 körül) addigra már tudtam, hogy na itt ma tuti szülünk.
Megnézett a szülésznő mondta, hogy megrepedt a burok, csak felül azért nem dől a magzatvíz. Aztán kértem, hogy ne nagyon vizsgélgassanak többet és semmit ne csináljanak fekve. Egyedül annyi volt, hogy kaptam antibiotikumot (ez mentette meg Laci életét), mert másnap mentem volna a kenetvételre. Meg valami infúziót kötöttek be a vége felé.
Szóval bementünk apával a legtutibb szülőszobába. Kádazni egyáltalán nem is akartam. Ráültem a nagy labdára és röhögcséltünk. Szépen jöttek sorba a tesómék, sógoromék, apukám. Tiszta büfé hangulat lett, csoki szőlőcukor, üditő. Összehúzódások, de fájás sehol. Megjött a dokim is, mondta, hogy már csak pár centi hiányzik, mert nagyon jól tágulok.
Éjfélkor mondtam a hugoméknak, hogy na most kezdenek erősödni, meg összefüggővé vállni a fájások, úgyhogy menjenek lassan ki. 1/4 1 körül ki is mentek. Pár perc múlva mondtam apának, hogy szóljon a Gyuláéknak, mert jön a Laci. Mire mondta, hogy várjunk még hátha csak rosszul érzem
. Akkor megkérdeztem, hogy le tud-e vezetni egy szülést, mert ha nem inkább szóljon Gyulának (a dokim). Persze körberöhögték őt, hogy biztos csak kakilnom kell, mert ilyen könnyen azért nem adják a dolgot. De apa addig erősködött amíg bejöttek, hogy najóvanakkor megnéznek. Na akkor lett csak nagy kapkodás. Mondták, hogy csak addig tartsam vissza a Lacit, amíg előszedik a cuccokat.
Aztán kb. 2. nyomásra jött is Laci. Szegénykém érezte, hogy neki minnél hamarabb kint kell lenni.
Nagyon kis cuki volt. Bár a 36. hét végén született így is 3290 gramm volt és 56 cm.
Azt viszont lehetett érezni, hogy valami nem ok. Nem volt olyan kis életerős, mint Bazsi, de azt mondták, hogy biztos azért mert kisebb. Meg is nyugodtunk, el is vitték őt a csecsemőre, engem meg összefoltoztak, mert bár gátmtszés nem volt 1-2 öltésnyit repedtem. Aztán lezuhanyoztam és irány a gyerekágy.
Aztán már feltűnt, hogy csak nem hozzák a Lacit, de gondoltam sok dolguk van,mert sok baba született. Balázs hazament én meg vártam Lacikát. Aztán egyszer jött a nővérke és mondta, hgy nem tudják kihozni, mert van egy pici gond a légzésével. De még nem gondoltuk, hogy ekkor a baj. Kimentem a csecsemőosztályra. Laci az inkubátorban, de én akkor már láttam, vagy inkább csak éreztem, hogy itt valami komolyabb baj van, mert olyan kis szürkés volt, ahogy vette a levegőt teljesen behorpadt az egész kis mellkasa.
És akkor jöttt a dübbenet, tudniillik, hogy a kórházban, ahol országos szinten a szinte a legtöbb szülést vezetik le nics csecsemőorvosi ügyelet. Az ápolónők telefonon hívogatták a doktornőt, hogy mit próbáljanak még csinálni a Lacival. Aztána doktornő csak méltóztatott bejönni reggel 6-kor
és azonnal hívták az Cserny mentőt és már vitték is Lacit a Tűzoltó utcába. Én meg megvártam Balázst, kijelentkeztem a kórházból és mentem utána.
Az első 3 nap kegyetlen volt. Minden alkalommal úgy mentem be a kórházba, vagy úgy hívtam fel őket, hogy a gyomrom egy gombócban volt, hogy mit mondanak, aztán elkezdett hatni az antibiotikum és egyre jobban lett a kis kuki, aztán már kaját is kapott, aztán az inkubátorból is kikerült aztán haza is hoztuk.
Utána volt még egy kis izgalom, hogy az alatt az idő alatt, amíg a kedves doktornő nem jött be és nem kezdte kapni a megfelelő kezelést addig nem kapott-e oxigénhiányt az agya, de júniusban a neurológus doktornő ránk mondta az áment, hogy ez a gyerek tuti egészséges. Ha van is valami agykárosodása, az genetikus
Na tessék most kaptatok egy jó hosszú születéstörténetet.
És pár kép is Laciról (az inkusokból most nem rakok fel, mert ez egy vidám nap jóóóó???), amiken már 10 napos:
Szerintem sem baltáztál el semmit 
Azért nem válaszoltam, mert nem igazán tudtam mit írni. Nagyon rossz Neked, ha csak 20-án, a talimra hozod el? / ha addig nem találkozunk máshol/ . Esetleg még az Árkád szóba jöhet. Mikorra tervezed?
. Kisbabának meg állandóan rajtam lógott, szó szerint, nagyon sokáig cipeltem, tulképpen akkor hagytam abba, amikor Andrissal terhes lettem.
Remélem, az eredmény is jó lesz!
